Műsorújság
RTL Most

A nagy bejelentés: Istenes Bence apa lesz!

Istenes Bence aggódva telefonál. Megszoktuk már, hogy odafigyel kedvesére, de ez most valahogy más. Úgy tűnik, történt valami köztük. Jöhet a nagy bejelentés!

 
Sugárzik az arcáról a boldogság. Bence, bár először őt is meglepte a hír, hisz a sorsszerűségben, hogy minden okkal, és akkor történik, amikor kell. Csobot Adél és Istenes Bence 3 éve alkotnak egy párt. Adél az X-Faktor versenyzője, Bence pedig a tehetségkutató háttérműsorának a műsorvezetője volt. Rögtön látszott, hogy vibrál közöttük a levegő, de ők ezt tagadták. Pontosabban elviccelték. Persze nem tudták sokáig titkolni, kiderült, hogy boldogok egymással. Jó volt rájuk nézni. Aztán történt valami.

Akkor, két évvel ezelőtt Adél sem tudta kijelenteni, hogy ő és Bence már nem alkotnak egy párt. A hír igaz volt, szakítottak, de rá kellett döbbenniük arra, hogy mégsem tudnak egymás nélkül élni. Bence most már azt meséli, hogy ez a hullámvölgy segített ráébreszteni őket az érzelmeikre. Fellángolt a szerelem, és azóta is boldogok. Ráadásul néhány hete megtörtént az, amire egyikőjük sem számított. Adél bizonyos jelek miatt elkezdett izgulni, hogy terhes. Ráadásul, lehet, hogy véletlenül, lehet, hogy nem, mások is rákérdeztek erre.

Bence 28, Adél pedig 21 éves. A lányt támadhatják fiatal kora miatt, de Bence szerint Adél nagyon érett, érettebb a kortársainál. Most mindketten a föld felett járnak. Bence azt mondja, most nem tervezgetik a házasságot, bár ki tudja.
 

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

 

Legnézettebb videók