Műsorújság
RTL Most

18 év után szeretné újra látni a lányát

18 év távlatából is minden kristálytiszta, Ivett pontosan emlékszik a szülés körülményeire. Hogy 19 órán keresztül vajúdott, és a családjából senki nem volt mellette. És arra is, hogy a babát elvitték azonnal, soha nem foghatta a karjában. Mert bármennyire is szerette volna megtartani, le kellett mondania róla. Virágh Orsolya riportja.
18 évvel ezelőtt Holló Márta a diplomafilmjét forgatta Ivettről. Az akkor 22 éves lány nem merte vállalni az arcát. A film a terhesség utolsó heteiben készült, illetve a szülés után, amikor az örökbefogadó szülők először találkoztak leendő gyermekükkel. 18 éve mindennap eszébe jut a lánya, sokat gondol rá, pedig azóta van egy másik gyereke, aki most 12 éves. A szüleinek soha nem bocsájtotta meg, hogy nem engedték hazavinni a babát. Ivettet a nagynénje nevelte fel, a vér szerinti édesanyja ugyanis 2 hónapos korában öngyilkos lett, miután Ivett ikertestvére meghalt. Az édesapja pedig ott hagyta őt a kórházban.

Ivett a terhességét nagyon későn vette észre, és mivel sem a barátja nem vállalta a babát, illetve a szülei is elutasították örökbe kellett adnia. Erre a táblára azoknak a babáknak a keresztneve került fel, köztük Ivett kislányáé is, akik a Bölcső Alapítvány segítségével jöttek a világra. Ma már körülbelül 800-an vannak.
 

A teljes adást megnézhetik az RTL Moston!

 

Legnézettebb videók