Műsorújság
RTL Most

Ashton Kutcher Mila Kunisra cserélte 50 éves feleségét

Pár nappal azután, hogy Kutcher hat év után beadta a válókeresetet, már indult is szülővárosába, hogy új szerelmével karácsonyozzon.
Bár Kutcher tinédzserként Demi Moore-ról álmodozott, már kapcsolatuk elején lehetett sejteni, hogy a kor előbb-utóbb közéjük áll. A 34 éves színész ereje teljében van, házasságuk alatt sem tudott ellenállni a fiatal női testeknek, így nem volt mit tenni, be kellett ismernie, hogy Demi bizony már nem felel meg az igényeinek. Kutcher a karrierjében éppen szárnyaló Mila Kunist már 15 éve ismeri, az Azok a 70-es évek show című sorozatban szerelmespárt játszottak 8 éven keresztül. A show indulásakor Mila még csak 15 éves volt, Ashton pedig 20, de 2012-ig kellett várniuk, hogy rájöjjenek, egymásnak valók.

Kutcher szándékainak komolyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy első közös karácsonyukon máris iowai szülővárosába vitte régi-új szerelmét. Előtte azonban végre benyújtotta a válókeresetet, hogy hivatalosan is megszűnhessen Demi Moore férjének lenni. Hogy a válás Demi sérelmei után mennyire lesz zajos, arról lehetnek elképzeléseink, mindenesetre senkinek nem ajánljuk, hogy a csendes különválásra fogadjon.


Ashton Kutchert legközelebb a Hullámtörőkben láthatod az RTL Klubon, vasárnap 19 óra 55 perckor! Ben Randall (Kevin Costner), a legendás vízi mentő egy szerencsétlen bevetés során elveszíti egész csapatát. Ben beleveti magát a tanításba, de szabadelvű oktatási módszerével rövid időn belül felborítja a gondosan kidolgozott tantervet. A csoport egyik tagja, a fiatal úszóbajnok Jake Fischer (Ashton Kutcher), akinek eltökélt szándéka, hogy ő legyen a legjobb a csapatban. Fischer nem könnyű eset, de Randallnek kemény munkával sikerül elérnie, hogy a fiúból valóban elhivatott vízi mentő váljék.

Forrás: www.people.com, www.usmagazine.com

Hasonló videók

    Legnézettebb videók