Műsorújság
RTL Most

Marci békülést kezdeményezett Bencénél

Roland megtudta, mit tett Sanya Annával. Marci számára egyre elviselhetetlenebb a Bencével való együttélés. Lali életmódot akar váltani.

Marci számára egyre elviselhetetlenebb a Bencével való együttélés. A fiút felőrli a Bence, Orsi és Teó iránt érzett gyűlölete. Az iskolából is majdnem kirúgják, ám Dani jót állt Marciért az igazgatónőnél, később pedig sikerül ledöntenie Marci érzelmi falát, és a fiú ráeszmél arra, hogy Bence miatt nem szabadna magát bántania. Ám amikor Marci mindent meg akar beszélni Bencével, felfedez nála egy Bencét ábrázoló aktrajzot, amit Orsi még akkor készített, amikor ő még együtt volt a lánynál.
 


Amikor Roland megtudja, hogy Sanya úgy megverte Annát, hogy a lány kórházba került, nagyon aggódni kezd a lányért és szemrehányásokat tesz magának. Rögtön meg is látogatja Annát a kórházban, hogy gondoskodjon róla. Miután kettesben maradnak, Roland a maga nyers stílusában bocsánatot kér a lánytól az elmúlt időkben történtek miatt, míg Anna is bocsánatot kér Rolandtól azért, hogy soha nem hitt neki.
 


Lali elhatározta, hogy a 30. születésnapjáig lefogy és klasszikusan jó pasi lesz, de ezt „Lali-módszerrel” fogja megtenni, mindenféle erőlködés nélkül. Ám minden rosszul sül el, amikor a szaunában rosszul lesz és kiütéseket kap. Dalma beviszi őt az ügyeletre. Ott Lalinak rögtön megtetszik a szexi nővérke, aki azonban egy sportosabb beteg iránt mutat érdeklődést. Lali ismét csak elkeseredik, ám végül hagyja, hogy Dalma motiválja őt.
 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Legnézettebb videók