Műsorújság
RTL Most

Eljött a kiköltözés napja

A lakóknak el kellett hagyniuk az albérletet. Anna új munkát kapott. Ayse váratlan helyről kapott segítséget.

Eljött a nap, amikor végleg ki kellett üríteni az albérletet. Regina, aki Lalival együtt Gáborhoz költözött, rávette Gabit, hogy Evelint és Laurát is fogadja be. Ám az idill nem tartott sokáig, Gábor ugyanis rájött, hogy Laura el akarta zavarni a lakás ajtaja elől az ő dögös szexpartnerét. Ezen Gábor annyira kiakadt, hogy dühében kirúgta a lányokat a lakásból. Regina nem akart hinni a szemének, és inkább elmenekült a lakásból.

Anna szégyellte magát, amikor a lakás összes lakója nyíltan arról tárgyalt, hogy ő mennyire rajong Rolandért. Ráadásul Bori éreztette vele, hogy a legkevésbé sem lát benne vetélytársat. Annát később igencsak feldobta, amikor Roland az egész naplótémát lazán kezelve súlytalanná tette a kínos ügyet. és még egy állásajánlattal is előállt a lány számára.  Anna konyhai kisegítőként dolgozni kezdett a fiú bárjában. Később aztán, amikor egy intim pillanat alakult ki közöttük, be kellett magának vallania, hogy teljesen belezúgott Rolandba.

Ayse annyira szenvedett Milán nélkül, hogy édesanyja karjaiban omlott össze. Az asszony megsajnálta a lányát, és titokban elment vele a lakóhajóhoz, hogy egy kis időt tölthessen együtt a szerelmével. Ayse meglágyította a haragos Milán szívét, és ismét feléledt benne a remény, hogy folytatódhat a kapcsolatuk. Az édesanyja ráadásul hagyta magát rábeszélni, hogy hamarosan megismételjék a titkos útjukat.

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Hasonló videók

Legnézettebb videók