Műsorújság
RTL Most

Előző rész (2017. július 07.)

Péter és Natasa közt nő a feszültség. Nóra és Ábel szorosabbra fűzik a kapcsolatukat. Stella megpróbálja közelebb hozni egymáshoz Gizellát, Lászlót és Pirost. Miklós bevallja Bandinak, hogy ő a felelős András haláláért.

Péter elmondja Ádámnak, hogy Hannát szereti, de fogalma sincs, hogy a történtek után helyre tudja-e hozni, amit elrontott. Elmondja azt is, hogy nem akar Natasával dolgozni. Natasa mindeközben felkeresi Ottót, hogy megbeszélje vele, szeretné, ha Ottó nem osztaná be mostanában Péterrel egy műszakba a KisSzékben. Nem sokkal később Péter ugyanezzel a szándékkal keresi fel Ottót, aki megnyugtatja Pétert, Natasa már kérte, hogy ne kelljen együtt dolgozniuk. Vajon hogy alakul ezek után Natasa és Péter kapcsolata?

 

Miután Ábel és Nóra együtt töltötték az éjszakát, megegyeznek, hogy a viszonyuknak titokban kell maradnia. Mivel azonban majdnem lebuknak Miklós előtt, Nóra arra kéri Ábelt, hogy ezentúl inkább kizárólag a férfi lakásán találkozzanak. Nóra később elpanaszolja Júliának, hogy bár hosszú idő után végre sikerült magának találnia valakit, úgy érzi, nem etikus, hogy együtt van a férfival. Júlia szerint Nórának ebben az esetben a szívére, és nem az eszére kell hallgatnia. Vajon Nóra megfogadja a tanácsot?

 

Miután Stella kihallgatta László és Gizella veszekedését Piros látogatása kapcsán, felkeresi Júliát, és elmondja, hogy mennyire rosszul érzi magát amiatt, hogy Gizella, László és Piros között folyamatos a feszültség. Júlia azt tanácsolja Stellának, tartson egy békítő intervenciót. Stella megfogadja Júlia tanácsát, és leülteti egy asztalhoz a nevelőszüleit és Pirost. Elmondja, hogy szeretné, ha kibékülnének. Elmondja azt is, hogy mindannyiuk segítségére szükség van, ugyanis a Wittenberger iskola miatt sürgősen fel kellene zárkóznia angolból. Vajon sikerül Lászlónak, Gizellának és Pirosnak dűlőre jutniuk azt illetően, hogyan segítsenek Stellának a nyelvtanulásban?

 

Miután Miklós részegen beolvasott Bandinak, a srác kibukva elviharzik otthonról. Felkeresi Attilát, és elpanaszolja neki, hogy Miklós részegen a fejéhez vágta, hogy tőle akár le is csukhatják Bandit, ő nem foglalkozik tovább az ügyével. Attila megígéri Bandinak, hogy beszél Miklóssal. Miklós bevallja Attilának, hogy az András halála miatt érzett bűntudata miatt iszik. Attila nyugtatni próbálja Miklóst, akin azonban eluralkodik a lelkiismeret-furdalás. Éppen azt magyarázza Attilának, hogy ő tehet András haláláról, amikor hazaérkezik Bandi. Vajon hogy reagál a hallottakra?

 

 

Nézd vissza a sorozat epizódjait az RTL Moston!

Hasonló videók

Legnézettebb videók