Műsorújság
RTL Most

Előző rész (2016. augusztus 31.)

Hogyan érinti Ottót és Miklóst Judit távozása? Hogyan sikerül Stella beköltözése? Vajon sikerül Péteréknek megvalósítani a tervüket? Vajon Zsófi elmondja Kristófnak, hogy mire készül?

Judit búcsút vesz Ottótól, aki kezdetben nem érti, miért kell az anyjának ilyen sürgősen visszarepülnie Németországba. Ottó attól fél, Judit azért utazik el, mert a Miklós által beígért havi apanázs formájában megszerezte, amit akart, és már nincs, ami Magyarországon tartsa. Judit azonban meggyőzi Ottót ennek az ellenkezőjéről, és megígéri a fiúnak, amint elintézett otthon mindent, siet vissza Ottóhoz. Amikor Ottó elmondja Miklósnak, hogy Judit elment, a férfi elszomorodik, hogy a nő búcsú nélkül távozott, később azonban talál egy karkötőt a kilincsén, amelyről rögtön tudja, Judit hagyta ott neki búcsúajándékként.

 

Stella megérkezik Lászlóékhoz, de László, aki éppen a fociedzésére készül, rögtön magára is hagyja Gizellát a kislánnyal. Gizella először örül ennek, ám később egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy nem tud mihez kezdeni Stellával. Gizella emiatt elbizonytalanodik abban, hogy valóban jó döntés volt-e magukhoz venni Stellát.

 

Ottó és Péter a Fittlabor tetőteraszáról sző terveket. Szeretnének egy kulturális közösségi teret üzemeltetni, és abban reménykednek, hogy Zsófi kedvezményesen adja majd nekik bérbe a tetőt. Zsófi azonban nem akar kedvezményt adni, így Péter arra a következtetésre jut, hogy le kell mondani a tervükről. Natasa − aki számára egyértelmű, hogy mennyit jelentene Péter számára, ha ismét lenne valami célja – úgy dönt, hogy kölcsönt vesz fel, és ebből segít Péternek beindítani az üzletet.

 

Ádám megkéri Zsófit, hogy mondja el Kristófnak az olaszországi terveit, hiszen nem viheti csak úgy magával Bencét, anélkül, hogy szólna róla. Zsófi azonban addig makacsul ellenáll, amíg Ádám nem közli vele, hogy ha Zsófi nem beszél Kristóffal, akkor Ádám fog mindenről kitálalni. Zsófi végül tehát mégis elmondja Kristófnak, hogy pár napra Olaszországba akar menni Bencével. Kristóf nem örül a hírnek, de Zsófi a tudtára adja, hogy nincs beleszólása.

 

 

A sorozat epizódjait visszanézheted az RTL Moston.

Hasonló videók

Legnézettebb videók