Műsorújság
RTL Most

Rácz Jenő velük küzd tovább a középdöntőben!

Véget ért az első elődöntő hét, ahol a séf megkezdte 12 versenyzője kiképzését. Idézd fel velünk, hogyan alakult ki a piros csapat top 6-os mezőnye.

A pirosaknak megannyi kihívással kellett szembenézniük ezen a héten is, ahol már nemcsak a meglepetés alapanyagokkal sokkolták őket. Rácz Jenő ugyanis két különleges étellel is készült nekik, amit le kellett másolniuk.


Persze, nemcsak ezek a feladatok adták fel a leckét a versenyzőknek, de a sokak által gyűlölt halak is. Cooky már eddig is hangsúlyozta: ő nem az a francia, aki odavan a tengeri herkentyűkért és a sajtokért, ezt pedig csak tetézte, amikor szardellákkal vagy éppen rákagyvelővel találta szemben magát:


A nehéz kihívások és az idő sürgetése pedig sokszor sérülésekkel vagy látványos tűzhely-balesettekkel végződött: Lukács Miki a kezét égette meg, miközben Sánta Laci kakaóégetéssel akarta kifüstölni a zsűrit a konyhából.

Pedig akadt mellettük példa arra, hogy bizony ennyi idő alatt éttermi színvonalú tányérok is készülhetnek: Rácz Jenő kétszer is beállította főzni Sárközi Ákost – sőt egyszer önszántából szállt be a főzésbe. Ráadásul a séfnek nem volt könnyű dolga, hiszen nehezítő kártyák közül is húznia kellett, amiket egymásnak találtak ki a zsűritársaival:


Az állandó rohanásban azért a piros csapat összetartása is erősödött – hátrányok ide vagy oda. Rubint Rékát ugyan megszivatta Sztarenki Dóri a hátráltatásával, Réka mégis minden erejét bevetette, hogy egyszerre két pultban is helyt álljon:


A csapatverseny napján pedig párosával merültek el a tészták világában, ahol nemcsak csini gombócok és torták születtek, de Réka legemlékezetesebb pillanata is:


A hét végére sokaktól búcsúznia kellett a csapatnak, míg végül hatan maradtak: a csütörtökön bejutó Sztarenki Dórit Sipos Tomi, Gerendásy Gábor, Rubint Réka, Sánta Laci és Demeter Alexandra követték.

Az izgalmaknak viszont nincs vége, hiszen hétfő este 20:05-től megkezdődik Sárközi Ákos elődöntő hete! Felkészültetek?

Legnézettebb videók