Műsorújság
RTL Most

Balhék és sérülések – ez történt eddig a középdöntőben!

A séfek és csapataik óriásit meneteltek a középdöntő első hetében, ahol három fős csapatokban harcoltak a pontokért. Egy valakinek azonban távoznia kellett. Összegyűjtöttük a legfontosabb pillanatokat.

Mielőtt tovább lépnénk a középdöntő újabb fordulójába, nézzük meg a középdöntő eddigi legemlékezetesebb pillanatait.

Az első nap azonnal egy dupla csavarral indult, nemcsak egykori VIP versenyzők tértek vissza, hogy a zsűri helyébe lépjenek, de Zé egy igazi médiatörténeti eseményt is kitalált: a két séf egy csapatban főzött.
 


Persze, a versenyzőket sem kellett félteni, a csapatokban is zajlottak az események: a nagy nyomás miatt például pattanásig feszült a hangulat a kékek között. Róka Adri, Görgényi Fruzsi és Kiss András triójában nem volt teljes az összhang:
 


A következő napon egy kis viccelődés is megindult a konyhában: a csapatok egymást próbálták zavarni tálalás közben, aminek az lett a vége, hogy Rippel Feri és Gerendásy Gábor egymásnak feszültek (természetesen csak játékból). Az utolsó percek azonban egy sérülést is tartogattak: Sztarenki Dóri az egész alkarját megégette, sőt még a kezét is elvágta egy óriási késsel.

A harmadik versenynapon újabb vendég érkezett a konyhába: Kabát Peti! Az egykori versenyző párja, Róka Adri ráadásul jól meg is viccelte az ellenfelüket, amikor átugrott hozzájuk segíteni egy hátrány miatt. A pirosak teljesen kikészültek Adri furfangos tervétől.
 


A következő napon mindenki ledöbbent – kiemelten a zsűri -, amikor meglátták, hogy Mihalik Enikő püré készítés közben bedarált egy fél fakanalat a masszába… Sárközi Ákos azonnal odarohant, hogy helyre tegye a versenyzőjét.

Ezek után eldőlt, hogy melyik két csapat szerezte meg a legkevesebb pontot, így hat versenyzőnek egyéniben is bizonyítania kellett pénteken, hogy tovább juthassanak. Végül Demeter Alexandrának kellett búcsúznia a versenytől, aki az utolsó feladat alatt annyira nem volt elégedett magával, hogy sírva hagyta ott az interjút:
 


Ne feledjétek, ma este 20:05-től folytatódik a Konyhafőnök VIP – Terítéken a sztárok, és jön a középdöntő második fordulója!

Legnézettebb videók