Műsorújság
RTL Most

Éld át újra: ezek voltak A Fal eddigi legnagyobb nyereményei!

A világ egyik legismertebb game show-jában bármi megtörténhet, és bizony láthattuk, hogy meg is történik, vagyis izgalomban eddig nem volt hiány. Elhoztuk hát az első évad legnagyobb nyereményeit, a legbravúrosabb fordulatait!

A Fal első évada rengeteg meglepetést tartogatott, számos sorsfordító eseménynek lehettünk tanúi. Például az a pár, Gergő és Zsófi, akik hazavitték a kvízműsor eddigi legnagyobb nyereményét, sosem gondolták volna, hogy ez velük megtörténhet. A fiatal pár nem stresszelte túl a játékot, bíztak a szerencséjükben és leginkább egymásban. A végén kiderült, milyen jól tették: több mint 18 millió forinttal lettek gazdagabbak!

Hogy a szerencsére mennyire szükség van, az Anita és István játékában nyilvánult meg a legjobban. Egyetlen egy jó válasszal a házaspár elvitte A Fal eddig történetének második legnagyobb nyereményét:

A műsor alatt nem egyszer láthattuk, hogy a legmagabiztosabb játékost is meggyengítette és elbizonytalanította az izolációs szoba, ami pedig egyértelműen megnehezítette a végső döntést. Pont erről árulkodott Ádám reakciója is: egyszerűen nem hitt a fülének, mikor megtudta, mennyit nyertek a párjával, Kittivel.

Dávid is elbizonytalanodott az izolációs szobában, és utólag bevallotta Sebestyén Balázsnak, mennyire csalódott magában, mert úgy gondolta a játék elején, hogy sokkal több kérdésre tud majd helyesen válaszolni. A szerencse a pár mellé állt, de ehhez az is kellett, hogy a fiatal fiú jól döntsön. Végül több mint 8 millió forintot vihettek haza.

Az izgalmaknak itt még nincs vége, ugyanis május 14-től, hétköznap esténkén 19:35-től folytatódik A Fal második évada!

Legnézettebb videók