Műsorújság
RTL Most

Törött csukló terelte zenei pályára Balázs Fecót

Balázs Fecót gyerekkorában két dolog érdekelte: a foci és a zene. Amikor egy edzésen elesett, és csuklóját törte, szembesülnie kellett azzal, hogy még egy ilyen sérülés, és nem zongorázhat többet.
2011.10.04.

A stoplit a sarokra akasztotta. Nagyon tehetségesen zongorázott, mindenki azt hitte, zongoraművész lesz. Tanárai, szülei féltek, hogy „megfertőzi” a könnyűzene, és igazuk lett. Még a Nagymező utcába, a Konziba járt, amikor zenekarával jelentkezett a Ki mit tud?-ra. Nem nyertek, de ő óriási lehetőséget kapott. Megkereste az akkor még Csepregi Éva nélkül muzsikáló Neoton, hogy velük zenéljen. 17 évesen lett az akkor tánczenét játszó együttes zongoristája. Lemezük is megjelent, sőt 18 évesen már túl volt élete első külföldi turnéján. Aztán 22 évesen úgy döntött, saját zenekart alapít.

A Neoton után először a Som Lajossal, Brunner Győzővel és Radics Bélával a Taurust, majd pár évvel később a Korál zenekar tagja lett. A Taurusnak csak kislemeze jelenhetett meg, túl vad zenét játszottak. A Korál először kísérőzenekarnak indult, Koncz Zsuzsa mellett kellett játszaniuk, de aztán önállósodtak. Saját dalokat énekeltek, óriási sikerrel. Teltházas koncertjeik voltak, egymás után jelentek meg a lemezek.

Balász Fecó elismeri, hogy inkább lírai dalait ismerik, de ahogy fogalmaz: ő is egy lírai alkat. „Meg egyébként is, a rock bandáknak igazán a lírai számait ismeri mindenki”. Balász Fecó hatvan éves, de nem áll le. Idén nyáron rendezték a 25 sitkei fesztivált. Októberben pedig a Sportarénában koncertezik. Persze a hetvenes években még más volt a tempó. Volt, hogy évi 3-400 koncertet is adtak, valamikor egy nap kettőt. A Kilencvenes évek közepén súlyos betegséggel kezelték, azóta már nem bír annyit, de még most is felpörgeti, ha a közönség vele énekel.

Nézze meg a XXI. század riportját!

A XXI. század riportjait a videótárban nézheti meg.

A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!

Legnézettebb videók