KERESÉS search-close

Miért érdemelné meg a nyereményt Laci?

szerző:
2015.02.27. 14:11
Villalét összegző sorozatunkat a VV7 párbajrekorderével folytatjuk: Laci a kőkemény, szingli alfahím szereptől egészen a megtört szívű hősszerelmesig jutott, méghozzá elég kanyargós úton. Ezek voltak a legfontosabb állomások.
Miért érdemelné meg a nyereményt Laci?
Laci, a facér – ezzel a névvel lépte át annak idején az elsők között a villa bejáratát a Való Világ 7 egyik legellentmondásosabb karaktere, aki több különböző dologban is csúcstartónak számít ebben a szériában. Az ő nevéhez fűződik például a legtöbb szerelmi perpatvar és cívódás. Csak néhány napra volt szüksége ahhoz, hogy összemelegedjenek, majd ugyanolyan viharos sebességgel szétrebbenjenek Dórival, akinek Laci saját állítása szerint nem a külseje, hanem a belső értékei miatt kereste a társaságát. A félbeszakadt frigy és a nyers stílus miatt Laci ráadásul annak az embernek a bizalmát is elveszítette, akivel először úgy tűnt, hogy örök barátságot fognak kötni: Dennis végleg elpártolt tőle.

A legfőbb szövetséges elvesztése mégsem törte meg Lacit, aki csakhamar új bizalmasok után nézett. A legjobb barátnak számító Ádám, valamint Edina és Zsu más-más szempontból ugyan, de meghatározó emberek voltak a játéka szempontjából. Zsuhoz fűződő viszonyában a taktikai megfontolások és a testi vonzalom is szerepet játszott, Edina azonban fokozatosan az egyes számú szereplővé lépett elő Laci villaéletében. A szerelmi háromszög végére az tett pontot, amikor Laci (saját szavaival élve) belátta, hogy hibázott, amikor Zsuhoz közeledett, és végleg Edinát választotta. Talán ez volt a legviharosabb villaszerelem mind közül, és ahogy az lenni szokott, elég drámai véget is ért: Lacinak párbajon kellett elbúcsúznia szerelmétől, miután közösen elkövették a legsúlyosabb bűnt, amit a Való Világ játékában el lehet, és elbújtak a kamerák elől.

Laci története azonban nem csak a rendhagyó, szerelmes pillantásokkal teli párbaj miatt emlékezetes: villatársai őt küldték a legtöbbször megmérettetésre a játék során, és olyan ellenfeleket ejtett ki, mint a rettegett közellenségnek számító Zsu, vagy a nagyhangú Fanni. Ezen felül pedig ő használta fel a legtöbb szuperképességet is az elmúlt három hónap során: ő vette el Macitól a boltot a munkahéten, és Fannit is ő száműzte hat órára a szaunába. Láthatjuk tehát, hogy Laci nem hátrál meg, ha lépnie kell a saját érdekében, így aztán az sem véletlen, hogy személye állandó konfliktusforrás a villában. Hamarosan részt kell vennie a negyedik párbaján is, hiszen Dennis őt választotta ellenfelének.

Sokak szerint Laci a VV7 legnagyobb taktikusa, aki mindent és mindenkit felhasznált azért, hogy idáig eljusson, míg mások egy megtört szívű egykori rosszfiút látnak benne, aki a villában megtalálta az igaz szerelmet. Bármelyiket is fogadjuk el, az biztos, hogy Laci megérdemli, hogy ott legyen a TOP4-ben, az pedig, hogy a fináléra, esetleg a fődíjra is érdemes-e, az már rajtatok múlik!

Hamarosan jövünk Robin értékelésével, addig pedig idézzünk fel egy felejthetetlen pillanatot Lacitól:
 

A sorozat további részei:

Miért érdemelné meg a nyereményt Dennis?
Miért érdemelné meg a nyereményt Dóri?
Miért érdemelné meg a nyereményt Robin?
 
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való