Műsorújság
RTL Most

A Villában a féltékenységé lett a főszerep

Volt, aki búslakodva fogadta a vetélytársakat, mások dühöngő bikává változtak. Hancúr-porszívózás, és visszafogott fürdőszobai meztelenkedések övezték a kialakulóban lévő szerelmi háromszögeket.

Teo érkezésével felpezsdültek a Villa férfi lakói. Aurelioból rögtön előtört macho énje, és gondolkodás nélkül felajánlotta a bombázónak az ágyát, persze csakis az ő társaságában. Azonban a gesztus nem talált célba, hiszen végül gyúrós Józsi örülhetett a lány társaságának: a visszafogott beszélgetés elsőre – úgy tűnik – jobban bejött Teonak. Bárki is próbálkozott kimozdítani a beszélgetőket a nyugi szóbából, falakba ütközött. Aureliot csak egyetlen dolog nyugtatta meg: a lány vele töltötte az éjszakát. Kiélvezhette a kiskifli-nagykifli kényelmeit. Azonban a reggeli puszit már nem fogadta túlzottan nagy örömmel a lány, az intimszféra határai előbújtak. Hiába a hoppon maradás, Aurelio nem egy „csöndesen félreállok, és békében feladom” típus. Főleg, ha nőkről van szó. Egyetlen elutasítás sem tántoríthatja el a kiszemelttől. Mégis, eddig úgy tűnik, hogy csábereje nem hat Teora.

Izának nem indult túl boldogan a napja, a Zsolt-Dorka duónak köszönhetően. Hiába akarta a napot Zsolttal tölteni, a fiú inkább Dorka társaságát választotta. Ezek után nem volt visszaút: Iza magába zárkózott, és rosszekedvűen elvonult a többiektől, még Aurelio vigasztalása sem tudta felvidítani a lányt. Eközben Dorka és Zsolt új szintre emelték a takarítást: a szoba helyett egymást tisztították. Mellbimbót szívtak és egymást kergették a porszívóval. Miközben az Iza oldalon borús felhők gyülekeztek, Dorkáék nem bírtak abbahagyni a nevetést és a játékot.

A tomboló féltékenykedést egy új lakó érkezése szakította meg: Viki hűen magához azonnal a bentlakókra pirított, és félredobta az eddig megszokott kedveskedést. Őszintén a lakók arcába mondta a véleményét. Már a megérkezés kihozta belőle a véleményét: a villalakók ahelyett, hogy az ajtóban várták volna, elbújtak. Utána indulhatott a bemutatkozó-kör, Vikit a puszimentesség sem zavarta különösebben. Pont nem foglalkozott vele, hogy pimaszsága mit vált ki a többiekből. Később összeültek a tévé előtt és kezdődhetett a kikérdezés. Kor-tippelés, foglalkozás, érdeklődés - minden terítékre került. Végül Viki az elvonult Simonra is rátalált a mosókonyhában. Még azt sikerült kiszednie Simonból, hogy melyik lány tetszik neki a Villából. A fiú ezután rögtön óvatosságra intette Vikit, hiszen szerinte a lányt az esze miatt még ki is közösíthetik. Lassan pedig elkezdett kibontakozni egy ki nem mondott szövetség kettejük között: miközben a többiek kint beszélgettek, ők ketten elkülönültek. Simon el is mondta: hiányzott neki egy Vikihez hasonló ember, akivel értelmesen elbeszélgethet.

Az érzelmek csatája is tovább folytatódott, ugyanis Laci is becsatlakozott a Teo „követők” körébe. Amikor Aurelio magára hagyta az újonnan formálódó kettőst, Laci rögtön kifaggatta Teot a többiekről. Később persze a fiatal macho is visszatért a színre, és kérdés nélkül folytatta a nyomulást. Zsolti ki is osztotta a fiút: jó csajokat nem szabad ilyen nyíltan levadászni. Az örökifjú és Aurelio ezek után hamar a tettek mezejére lépett, és a fizikai közeledés vette át a szavak szerepét. Ez pedig nem kis problémát okozott a szájhős Aurelionak: a fiatal srác nemcsak az elutasítást, de a vetélytársak akcióit sem kedveli különösebben. Miután Teo lezuhanyozott, mindketten megrohamozták a fürdőszobát, mégis Laci került ki győztesen: miközben a lány öltözött, ő beállt a zuhany alá. Aurelionak sem kellett több, elfutotta a méreg és kikelt magából. Csapkodott és üvöltözött, ahogy a csövön kifért.

Legnézettebb videók