Műsorújság
RTL Most
Bérczesi Robi
Bérczesi Robi
A Szelfi szereplői bevisznek egy-egy kamerát az életükbe, és leplezetlen őszinteséggel mutatják meg napjai legérzékenyebb részeit is. Mert ki más beszélhetne hitelesebben a saját életükről, mint ők maguk? Itt a lehetőségünk jobban megismerni Bérczesi Robit! Ki is ő valójában? Mi teszi boldoggá? Mi hiányzik az életéből? És miért vágott bele a Szelfibe?
 
 

Ez történt Bérczesi Robival:

1. rész
 

Minden reggel úgy ébredek, hogy rám szakad az ég.”


Bérczesi Robinak húsz év óta ez volt zsinórban a huszadik teljesen narkómentes ébredése.  Tisztán kezdeni a napot azonban gyötrelmes feladat. A reggeli rutin ráadásul egy gyanús puklival indul, amit a nyakán talált borotválkozás közben. A tükörben vizsgálva reménykedik benne, hogy nem valami súlyos betegség tünete. A drogok idáig elnyomták a hasonló problémákat, a cél azonban most az, hogy tiszta maradjon, úgyhogy kénytelen lesz szembenézni mindennel. Visszaköltözött az anyukája lakásába, mert itt talán könnyebb lesz szakítani a közel két évtizedes függőséggel, ami ráadásul úgy tűnik, elválaszthatatlanul egybe forrt a zenéléssel. A teljes leszokás azonban nem könnyű menet, hiszen Robi drogfogyasztói története olyan fiatalon indult, mikor mások ideális esetben még csak az érettségi tételeken szoktak izgulni.

2. rész
 

Most minden sokkal kisebbnek tűnik


Bérczesi Robi visszautazik a múltba. Abba a múltba, amely elindította a drogok útján. Egy hónapja tiszta teljesen, és emlékezni szeretne arra, honnan jött, hol kezdődött az egész. A régi iskola, a Kiserdő, a panelházak. Az első szorongások helyszínei, melyek most mégis olyan egyszerűnek, és kicsinek tűnnek, pedig akkor a világot jelentették.

Talán ezek az évek, ezek a gondok nem is voltak, csak ő teremtette magának a démonokat, hogy legyen mi elől elmenekülni. A gyógyszerekbe, az alkoholba, a drogokba. Mindenbe, ami feledteti a problémákat.

Hiszen mi elől is menekült voltaképpen? A panelházak szürkeségétől? Az eseménytelenség kiábrándító nyugalmától? Vagy a gyermekkori játékoknak helyet adó zöld domboldaltól? Hát mi olyan szörnyű ezekben, hogy egyből menekülőre kell fogni a dolgot? Talán a tény, hogy egyszer véget ér a játék, és fel kell nőni.



Egy hónap drogok nélkül, és nem csak a Kiserdő tűnik sokkal kisebbnek, de azok a gondok is, amelyek a drogokhoz vezettek. Robi pedig most, itt a szemünk láttára kezd igazán felnőni, és megismerni az élet azon részleteit, melyet eddig a szerek elfedtek előle.
 

3. rész


Aki a drogok mellett dönt, az egyszersmind lemond a családjáról is. Nem tudatosan, ez egész egyszerűen csak mellékhatása, és borzasztó következménye mindannak, amivel az állandó kábítószerhasználat jár. Bérczesinek péládul egyáltalán nincsenek emlékei arról, hogy az elmúlt tíz évben kapcsolata lett volna a szeretteivel. A gyógyszerek miatt állandó kábulatban élt, szorongott, és bezárkózott saját világába, ahova nem engedett be senkit. Az anyja szerint az összes beszélgetésük abból állt ezekben az években, hogy Robi önkívületben kiabált, szidalmazva őt, és mindenkit, aki segíteni próbált rajta. A drogosok ugyanis hazudnak: legfőképp maguknak, hogy minden rendben van, és nem szorulnak segítségre. Hogy ez jó nekik. 
 

"Apukám sajnos már nem látott józanul"
 

Bérczesi is hazudik magának: amikor nem sikerül előadnia egyik régi dalát, egyből arra gondol, hogy szerek nélkül már sosem fog menni neki a zenélés. Legalább egy felest meg kéne inni. Vagy azt az üveg bort. Mindegy mit, csak ne kelljen tisztán szembenézni a sikertelenséggel. Azokkal a negatív lehetőségekkel, melyek az élettel együtt járnak. Szerencsére az anyukája ott van mellette, és megnyugtatja - nem kell mindig pánikolni. A bor végül bontatlanul megússza.



Évvekkel ezelőtt, mikor Robi még nem járta meg az elvonót, és életének szerves részét képezték a kábítószerek, a Hiperkarma koncerteknek volt egyfajta sajátos koreográfiája: ott állt a színpadon egy teljesen betépett és szétcsúszott énekes, generációjának egyik legeredetibb dalszerzője, és mindenki pontosan tudta és látta rajta, hogy borzasztó állapotban van. Mégsem mondta ki senki, mert az ilyesmit nem illik, meg különben is, mindent elnyomott a zene. Egészen addig, amíg maga Robi bele nem szőtte egy dalába, hogy talán már nem él sokáig. Aztán töredelmesen bevallotta, hogy arra a bizonyos pécsi fellépésre eljött az anyukája is. Mi, akik a közönség soraiban álltunk, el sem tudtuk képzelni, milyen érzés lehet egy anyának átélni ezt a furcsa kettősséget: egyfelől hogy ilyen állapotban kell látnia a fiát, másrészt megtapasztalni azt a hihetetlen szeretetet, ami közben a színpad felé áradt a tömegből.

A koncert végén aztán Robi előadott még egy utolsó számot, de ezt már egyedül. Egy feldolgozás volt, Zelk Zoltán verséből, és így ért véget:

 

"Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül és ott ülök
az ölében én."

4. rész
 

"Ne találkozz olyan emberekkel, akik rossz hatással vannak rád!"

 

Ezek az anyai intelmek nem kollégiumba készülő tininek, hanem furcsa módon egy felnőtt embernek szólnak.
Bérczesi a lejövés legkeményebb első napjait édesanyjánál vészelte át. Most közel a negyedik x-hez ismét kirepül a családi otthonból, hogy Pesten a saját lábára állva folytassa a leszokást.
A főváros felé haladva Robi lepörgeti magának a Terminátor 2 egyik monológját, mert pontosan úgy érzi magát:
 

"A jövő, amelyet eddig oly világosan láttam magam előtt, most sötét volt, mint előttem az országút. Úgy éreztem, hogy az életem folyamán most minden lépésem történelmet ír, és megváltoztathatom a saját világomat."
 



Komló off egy időre, Robi a leszokás következtében részlegesen visszanyerte a szaglását, úgyhogy megrendíti az otthonában uralkodó oroszlánszag. Közben elmeséli a konyha régebbi, "sorozatgyilkos" enteriőrjének részeit: például nagyon szeretett a hűtőszekrény tetején falatozni, mert közben hűtötte a hasát a frigó. Talán nem nehéz kitalálni, hogy ekkoriban már nem az élvezet, hanem sokkal inkább szinten tartás kedvéért drogozott.
 

5. rész


"Úgy beszélek, mint egy narkós" 

 

Hazaköltözése után egy nappal Bérczesi olyan nyúzottan és csapzottan ébred, mintha nem az anyukája tágas vidéki házából tért volna vissza, hanem egy kőfejtőben robotolt volna, ahol mellesleg tilos volt zuhanyozni és borbélyhoz menni. A képernyőn keresztül is érezni a lakást megülő oroszlánszagot: az átizzadt melegítő, a pléd, és a lapraszerelt svéd bútorok illatának jellegzetes keverékét. Mintha másnaposan kelne, pedig nincs mitől másnaposnak lennie. Vagy csak az elvonás olyan, mintha egy nagy másnaposság lenne az élet, melyben az ember legszívesebben koalapózba merevedve markolná a párnáját egész nap. 

Szóval hiába a levegőt megülő áporodottság, Robi nem akarja felhúzni a redőnyt, sem kitárni az ablakot. Az otthonosság teljes hiánya, az egyedüllét, meg a többi rossz, drogos emlék egyszerre lesznek úrrá rajta. Fel-alá járkál az üres falak között, a lakásáról pedig régi egyetemi albérletek jutnak eszünkbe, amelyek a  minimális berendezés és a maximális rendetlenség kombinációjából álltak össze. A reggeli is elég szerény: Robi úgy próbálja kihalászni az utolsó olajbogyókat az üveg aljáról, mintha nem lenne holnap, de mi tudjuk, hogy csak a boltba menést akarja megúszni. Pontosabban azt, hogy egyáltalán emberek közé kelljen mennie. El sem tudjuk képzelni, mennyire vacak lehet az ilyen depresszió, pedig azokban a már emlegetett albérletekben mi is túléltünk néhány durva hetet. 

Hogy elodázza a nyilvánvalóan elodázhatatlant, Bérczesi berak egy filmet Denzel Washingtonnal, és készségesen hogyvoltozni kezdi. Egészen elképesztő élmény egy férfit nézni a tévében, aki egy tévét néz, és közben elmeséli, hogy mit lát abban a tévében. A film egyébként tele van ivással és kokainozással - azt hiszem ezt hívják kevésbé átgondolt választásnak. 



 

"Ebben az évben nem hiszem, hogy már boldogabb lehetek." 


- állapítja meg, és mi nagyon reméljük, hogy ez a jelenet valamikor december vége felé készült, mert akkor legalább nem kell sokat várnia. Komolyan elgondolkozik rajta, hogy elkezdjen-e antidepresszánsokat szedni, ami egy volt gyógyszerfüggőnél nagyon kemény dilemma lehet, hiszen a különböző vegyszerek juttatták oda, hogy most más szerekre szorul.


 

"Nem tudom, hogy ez normális-e, de negyven éves vagyok, és nagyon hiányzik az anyukám."

Nyugi Robi, ez teljesen normális, mindenki szokott így érezni. Az anyukája sajnos mégsem tud jönni, egyedül kell megbirkóznia a növekvő pánikkal, az orvos pedig valami "agyfényesítőt" emleget, bármit is értsen ez alatt. Szerencsére azonban Edina, az egyik barátnője ráér, és szívesen átjön. Most már közösen nézik a filmet, és Robi is kicsit kisimultabbnak tűnik. Hiába no, nem gyógyszerek kellenek ide, hanem emberek.
 

6. rész

"Álmodj rólam!"

 

A drogok révén az ember alkalmatlanná válik gyakorlatilag mindennemű felelősségteljes, vagy odafigyelést igénylő műveletre, sőt, néha a leghétköznapibb dolgok is elképzelhetetlen nehézséget jelentenek. Pontosabban nem jelentenek semmit, mert a kábítószer hatása alatt az ember nem gondol rájuk. Olyasmikre például, hogy bekapcsolva maradt-e a gázsütő, vagy hogy elfogyott a tiszta ruha.

 

"Én is szeretem a tisztaságot, de annyira nem."

Amikor azonban az ember kitisztul, rádöbben, hogy a normális mindennapi élet tele van ilyen apró-cseprő feladatokkal. A váratlanul megzabolázott elvonás és pánik helyébe azonban új, profán gondok szakadnak. Robi kénytelen rájönni, hogy egyedül képtelen beindítani a mosógépet, majd egyenlőtlen küzdelmet folytat egy fregolival. De tényleg, perceken keresztül próbálja összeállítani a számára ismeretlen elven működő állványt. Végül sikerül, de a folyamatot akár Benny Hill is megirigyelhette volna: 

 



Úgy tűnik, a feltörő depresszión (és a tiszta ruhák hiányán) pillanatnyilag sikerült úrrá lennie Robinak a barátnője, Edina társasága révén. Amikor azt mondjuk, a barátnője, azt amúgy nem úgy értjük, hanem emígy: egy barát, aki mellesleg nő. 

Egy barát, akivel mellesleg kölcsönösen egymásról álmodnak. Persze lehet, hogy csak Robinak ez a dala vált valóra!
 

7. rész
 

Leállni könnyebb, mint beilleszkedni 


A drogokat nem könnyű mással pótolni, és Bérczesi is érzi, hogy most jön csak az igazán nehéz része a teljes rehabilitációnak: úgy kell szembenéznie a valósággal, hogy közben végig tiszta marad, és nem nyúl semmilyen szerhez. 

Pedig mindentől retteg, még a napfénytől is, a lábát nem hajlandó kitenni a lakásból. Edina kitárja az ablakot, Robi egy pillanatra belemártja az arcát a fénybe, aztán visszamenekül a hálószobába, mint holmi űzött vámpír.  Edina kevésbé bírja a bezártságot, ő jár egyet, de a dolgok nem sokat változnak estig, a visszatérése után pont ott folytatják, ahol abbahagyták: valami filmet bámulnak a nyitott kanapén heverve, szótlanul. 

A teljes motiválatlanság kezdi felőrölni Bérczesi türelmét, de szerencsére újabb látogatók jönnek. Az állandó társaság két dolog miatt jó a felépülési szakaszban lévő függőnek: egyrészt eltereli a figyelmét azokról a dolgokról, melyek félelemmel töltik el, másrészt van mellette valaki, aki cselekvésre buzdítja. Közös erővel nekiállnak kicsomagolni, a lakás lassan kezd valódi otthon-jelleget magára ölteni. 

Robi számba veszi az eredményeket, melyeket idáig elért: nem büdös, naponta fürdik, és a lakásban is jóval nagyobb rend van a megszokottnál. 

 


Saját állítása szerint ugyanis volt olyan, hogy egy teljes évig nem takarította a padlót.  Úgy tűnik a mai nap ismét jelentős lépést könyvelhetett el a teljes ki- és megtisztulás felé vezető úton. Külsőségekben legalábbis mindenképp.

 

 

8. rész

 

"A drogot jobban szerettem, mint a piát!" 

 

Brékinggel felérő hír, hogy Bérczesi a mai epizódban végre elhagyta a lakását, sőt, egy közepes erősségű aleskadiamondingot is nyomott útközben. Ha valaki nem tudná, az aleskadiamonding nem más, mint a liftben elhelyezett tükör segítségével történő szelfizés, ami onnan kapta a nevét, hogy Aleska Diamond rendszeresen osztott meg magáról ilyen képeket. 

Kiderül, hogy Robi azért indult el az éjszakába Edinával az oldalán (tudjátok, ő az egyik barátnője, aki segít neki átvészelni ezt a nehéz időszakot), mert napközben felhívta régi barátját, és zenésztársát, Frenket, és kiderült, hogy aznap koncertezik valahol. Sőt, ennél is durvább, hogy ezt a beszélgetést Robi állítólag a boltba menet kezdeményezte, ami annak fényében, hogy eddig boltba se mert lemenni, különösen bíztató. 

"Csak akkor dohányzom, ha iszom." - jelenti ki, és az alapján, hogy már a liftben egy cigi lóg a szájából, sejtjük, hogy ma inni fog. Az alkohol azonban korántsem esik olyan jól, a mámor, amit ad, csak halovány árnyéka annak, amit a drogtól remél az ember. Robi azt mondja, tiszteli az alkoholistákat azért, amit napról-napra átélnek. 

 


Az aleskadiamonding után újabb szintet lépünk, megtudjuk, milyen egy igazi metaszelfi: Bérczesi rajongókkal fotózkodik, miközben mindezt leforgatja a Szelfihez. 



A koncert jól sikerül, a végén ő is ott áll a színpadon, és elénekli ezt a számot, és közben azt reméljük, hogy valóra válik a szemünk előtt ez a néhány sor: 

 

"És ha el is rontunk mindent,
Mi újra kezdjük és megint együtt!"

 

9. rész
 

Egy nehéz éjszaka napja

 

Robi csúnyán kiütötte magát az esti koncerten: ruhástól aludt, és negyed kettőkor kelt. A kínzó másnaposságot azonban két dolog is enyhíti: egyrészt nagyon büszke rá, hogy sikerült kibírnia drogok nélkül. Ahogy ő fogalmaz: 

 

"Azt a napot megnyertem!"

A másik enyhítő körülmény pedig Edina jelenléte. Robi úgy érzi, nagyon jól megvannak a lánnyal (ahogy ő fogalmaz: "Nincs az a kínos csend."), és több is lehetne a dologból. Már persze ha nem rontja el az egészet drogozással, mint annak idején. Vagy ha időben felismeri, hogy épp merre tartanak. Mert saját bevallási szerint ő érzelmi síkon eléggé vaksi, magyarul nem ismeri fel igazán a lehetőségeket. 



Megpróbál visszaemlékezni az első találkozásukra, de az sem igazán megy, mert akkor is pont nagyon be volt állva. A felismerés, hogy a drogok talán épp a legfontosabb emlékeitől fosztották meg, az egyik legkeményebb eddig. Robi két hónapja tiszta, és lassan már olyan gondolatok is megfordulnak a fejében, mint a párválasztás, vagy a gyermekvállalás. 



Csakhogy Edina tíz nap múlva elmegy. Méghozzá Londonba. És csak hónapok múlva tér vissza. Addig pedig Robinak meg kell tanulnia egyedül lenni. És főleg: mindezt kibírni tisztán és józanul!
 

10. rész
 

„Mekkora pofám van, mikor be vagyok baszva”

 

Bérczesi Robi egészen bensőséges viszonyt alakított ki szelfizős kamerájával, mivel a szerkezetnek köszönhetően egészen új szögből látta meg önmagát – szó szerint és képletesen is.

 


Robi újonnan felfedezett arcai remekül passzolnának akár egy horrorfilm kelléktárába is:





Nem csoda, hogy megrémíti a látvány. Úgy érzi, maga alá gyűri a hipochondria, egyetlen kitartó társa a mindennapi purgatóriumban furcsa módon épp az a kamera, ami kíméletlenül szembesíti saját valóságával.

Robi estéje a leszokás szempontjából nem alakul éppen makulátlanul: a csajokkal való iszogatás közben zsinórban leküld három vodkát is.



Ezért nem is jár elszórakozni, különben rövid úton berúgna. A kezdő löket után mégis úgy döntenek, hogy elugranak a közeli kocsmába. A vodkavonaton sajnos nemigen van vészfék: 



Robi végül annyira bevodkázik, hogy a kameráját bemutatja a buli összes résztvevőjének, és az este részleges filmszakadással ér véget. 
 

11. rész
 

A gitározás nem olyan, mint a biciklizés - az előbbit el lehet felejteni


Robi kihajtogatja magát az ágyból, és nem épp élére vasalt arcéllel pattan fel a hosszúra nyúlt éjszaka után.   



Pedig ma nagy nap van: hosszú idő óta először fog stúdiófelvételt készíteni, méghozzá Müller Péterrel. Mondjuk ha valamire nem volt szüksége Robinak az életben, az egy másik szövegíró, de talán nem is ezért hajlik a közös munkára - állítása szerint Müller egyfajta apafigura az életében, az meg ugye régen sosem volt. 

A stúdiózásba persze nem lehet csak úgy belecsapni, kellenek bizonyos előkészületek, például megfelelő mennyiségű alkohol, Robi ugyanis saját állítása szerint anélkül képtelen énekelni. "Részegen jobban megy" - vallja, és különben is, az operaénekesek is röviddel szokták trenírozni a hangszálaikat, úgyhogy végül is valahol érthető, hogy hősünk is először inkább a boltba menne. 

Azt már csak a helyszínen vallja be a kamerának, hogy a szólamot a közös dalhoz nem nagyon írta meg, sőt, arra is kénytelen rádöbbenni, hogy egyelőre még nem igazán érzi ezt az új szerzeményt. Magyarul, hogy hamis.  Józanon, pontosabban tisztán ugyanis nagyon régóta nem énekelt, betépve azonban egyáltalán nem zavarta a saját hamissága. A legrosszabb a leszokásban épp az, hogy most szembesülnie kell azzal, hogy mennyi mindent felejtett az elmúlt években. Vagy ahogy ő fogalmaz:   

 


Úgy tűnik egyelőre az alkohol sem segít, nem marad hát más, mint a mindennapos gyakorlás.
 

12. rész

 

Minden relatív 


Robi világában legalábbis sok minden egy sajátos, az átlagtól merőben eltérő mérce szerint működik. Hajnal például délelőtt fél tizenegykor van. 

Nagy nap ez a mai, ezért a szokatlanul korai ébredés, tudniillik hogy már délelőtt ki kell másznia az ágyból, ami láthatóan megviseli őt. De ma lesz az első próba a zenekarral, mióta Robi tiszta, és ha valamiért, akkor ezért mindenképp megéri felkelni a déli harangszó előtt.  Kicsit fél, hogy mit tud nyújtani majd a próbán, vagy ahogy ő fogalmaz: 

 

"Az elmúlt fél évben maximum a vécén alkottam!"


A próbateremben aztán kiderül, hogy a rockzenészek közül mindenkinek - de tényleg MINDENKINEK - valami vicces beceneve van (Pite! Steve!), és bebizonyosodik az előző epizódból megismert tétel is: pia nélkül is nincsen rock&roll!  Ezúttal egy üveg Becherovka sínyli meg a próbát - ezt Robi úgy hívja amúgy, hogy "biztonsági becherovka".  A következő dolog, amiről kiderül, hogy Bérczesi világában teljesen relatív, az az idő, ugyanis nem sikerül odaérnie időben az anyukájával megbeszélt találkozóra. 

 


A késés oka amúgy nem véletlen:  

 


A találkozás anyuval nagyon meghitt és bensőséges, látszik, hogy hiányoztak egymásnak. 


 

Persze anyu egyből kiszúrja, hogy Robi ivott, de mint kiderül, az elfogyasztott alkohol mennyisége is relatív: 

 

"Nem ittam olyan sokat, öt felest kábé..."

A lakás látványa lelombozza Robi anyukáját, aki elhatározza, hogy másnap bútorvásárlással kezdik a napot. Az egész jelenet kicsit olyan, mintha Adát látnánk a gyerekeivel, csakhogy Robi közben negyven éves.
 

13. rész
 

Telefonos szakítás még sohasem volt ennyire fájdalmas 

 

Robinak nem sikerül egyik napról a másikra megszokni, hogy rendszert vigyen az életébe, és hiába ígérte meg az anyukájának, hogy reggel tízkor fel fog kelni, nem sikerül kiimádkozni az ágyból. Anyu kifakad, jogosan, Robinak pedig lassan be kell látnia, hogy azért van mellette, hogy segítsen neki, nem azért, hogy mindent megcsináljon helyette. 

A konyhára például ráfér egy alapos nagytakarítás, de Robi, akinek saját bevallása szerint gyakorlatilag tönkrement az orra a több évnyi drogozástól, nem veszi észre a kellemetlen szagokat. Valószínűleg erre mondják, hogy minden kárban van valami haszon. 

 


Robi amúgy sem volt soha tisztaságmániás, az ilyesmi nem nagyon hatja meg, és így gyakorlatilag megvalósítja a négy fal közötti hajléktalan-lét állapotát. Nem mi mondjuk, hanem ő: 

 

"Mindig is úgy fogok élni, mint egy hajléktalan, csak legyen egy hajlék a fejem fölött."
 

Anyu aztán felállítja az egyébként valószínűleg helyes diagnózist: a súlyos depresszió tünete, hogy a fia nem akar felkelni, és kimozdulni, sőt, egyáltalán bármibe fogni. Két kiutat lát ebből: az antidepresszánsokat, vagy a kőkemény küzdelmet. Utóbbiba azonban szerinte nem fér bele, hogy Robi Edinával él együtt, mert a lány nem motiválja semmiben. Ezzel amúgy részben Robi is egyetért: 

 

"Lányt nem fogok találni, amíg a volt barátnőmmel élek egy ágyban."

- vonja le a logikus következtetést, az ezt követő jelenet azonban mégis nagyon szomorú. Telefonon közli a döntést a lánnyal, aki érthető módon kicsit értetlenül fogadja a szétköltözés hirtelen jött ötletét. Érthető módon, hiszen annak idején Robi hívta át maga mellé, hogy ne legyen egyedül. 



A cél azonban most éppen az, hogy Robi negyven évesen végre megtanuljon egyedül élni, és gondoskodni magáról. Meglátjuk, hogy alakul!
 

14. rész

 

"Lassan vége lesz, és te itt maradsz"


Robi Edina üzenetére ébred: a lány afelől érdeklődik, hogy mikor jöhet át a holmijáért, hiszen Robi megkérte, hogy költözzön el. Azért döntött így, mert úgy érezte, hogy nem tesz jót egyiküknek sem az együttélés. 

A különélés lehetőségei felől azonban elfelejtett érdeklődni: csak a lány érkezésekor teszi fel a kérdést: 
 

"Van valami lehetőséged, ahova mész?" 

Edina nem a közelben fog lakni, ugyanis egyenesen Szegedre indul. Robi rádöbben, hogy mennyire messze lesznek egymástól, és hogy valójában sokkal többet jelent neki a lány, mint eddig gondolta.  A lelkifurdalást egy nagy öleléssel próbálja tompítani, de a búcsú már elkerülhetetlen.



A lift elviszi Edinát, Robi pedig egyedül marad.
 

15. rész

 

Új névvel gazdagodott a magyar utónévkönyv


Nem sokáig bírta Robi Edina nélkül, ugyanis alig költözött el a lány Szegedre, máris videochatelnek egymással. A távolság, úgy tûnik, nem lehet akadály a kapcsolatukban, ami jó hír, a lány ugyanis Londonba készül.

Robi szerint ebben is lehet valami jó, mert a változás mindig kell. Kivéve, ha váratlanul jön. Eddig ismeretlen részleteket tudhatunk meg Robi utolsó durva drogos idõszakának hátterérõl: kiderül, hogy a párjával történt szakítás sodorta újra a kábítószer felé. Ahogy õ fogalmaz:

 

"Amikor Andival szétmentünk, én is szétmentem!"

Délután Robi legfiatalabb barátja jön látogatóba: Bálintka még gyerek, és gitárórákat vesz az énekestõl. Pontosabban régen vett néhányat, de aztán beütött a szerelmi bánat okozta sokk, és egy idõre megszakadt a kapcsolat.

Most viszont az anyukájával együtt érkezik, és ott folytatják, ahol abbahagyták. Repertoárjukban John Lennon Imagine-je találkozik Petõfi Sándor Egy gondolat bánt engemet címû költeményével.

A gitáróra legérdekesebb része, amikor Robi megpróbálja virágnyelven elmagyarázni a kissrácnak, hogy miért került kórházba.



Aztán közösen nevet adnak a fiú gitárjának, és nem fogjátok kitalálni, mi lett az:

 

"Ementália"

 

16. rész

 

A fájdalomcsillapítás módjai

 

Robi ma Elvis-es séróval ébred, legalábbis ő így érzi. Mi nem szeretnénk ítélkezni, szóval döntsétek el ti, mennyire ikertorony a két rocksztár:

Apropó rocksztár: ma Robinak próbája lesz a zenekarral, ami mint tudjuk, nem jelent mást, mint azt hogy alkoholt fog fogyasztani. Anyu szerint ez nem jó ötlet, mert nem kéne este részegen menni a fogorvoshoz, ezért jobb lenne, ha Robi kivételesen nem piálna zenélés közben. A válasz elég egyértelmű:

 

"Az lehetetlenség!" 
 

Robit az sem hatja meg, hogy a fogorvos használta fájdalomcsillapítóra tilos inni:

 

"Ha szívrohamot kapok, legalább lesz egy jó kis lakása!" 
 

Mármint anyunak, ugyebár, ha Robi meghal. Az énekes amúgy elég bizonytalan a halállal kapcsolatban: fél tőle, hogy ha iszik a fogorvos előtt, akkor meghal, és mivel fél, ezért még többet akar inni. Iszik is, de előtte még bocsánatot kér anyutól, amiért felhúzta magát. Fél liter becherovkával később beleszédül az ágyba, hogy a délutáni beauty sleep-el felkészüljön a fogorvosra.

És most spoileresek leszünk: Robi végül nem kap szívrohamot az orvosnál, csak új fogakat. 



Megígéri, hogy ezekre már jobban fog vigyázni - meglátjuk, mennyire sikerül!
 

17. rész

 

Szelfi helyett portré


Robit felkéri egy budapesti szórakozóhely fotózásra, hogy aztán az arcával hirdethessék a rendezvényeiket. A vizuális koncepció azonban élénk nyerítést kelt mind hősünkben, mind a családtagjaiban, ugyanis rúzsoznia kellene magát a plakáton. Ahogy Robi fogalmaz:
 

"Kicsit be is kapom a rúzst, mint a kutya pöcsét!" 
 

Ez sajnos nem fér bele a hiperkarma munkásparaszt-zenekar imidzsébe, ezért inkább más utak felé néznek: marad a bundás strici imázs, meg a szmokingos-elegáns, és hát nem túl meglepő módon Robi az utóbbit választja. 

A fotózáson azért még bepróbálkozik egy fekete-fehér pólóval, ami egyébként Thom Yorke 2006-os lemezének borítóját mintázza, de végül ráerőltetnek valami színes dínós izét. Robi egyébként egész sajátosan veszi le a pólóját, íme: 



Végül megállapítja, hogy nem tetszett saját magának a képeken, mert túl kövérnek érzi magát. Ahogy ő fogalmaz: 

 

"Ne egy felpuffadt fejű alkoholistát lássanak fogak nélkül!" 

Az utolsó jelenetben Robi egyenlőtlen küzdelmet folytat egy kólásüveggel, aminek nem bírja lecsavarni a kupakját, de végül egy kés segítségével győzelmet arat.
 

18. rész
 

"Lelki szeszeim előtt"


Róbert ágyban manikűröz, kis családja meleg ölelésében. Majd nyomoz a szárnyra kapott körmök után, később pedig porcica idomításba kezd.



Anya kétes minőségű lángost kínoz a konyhapulton. A nagy szeretetkört Robi kis városban korzózással lazítja. Be is tér egy helyre, ahonnét két évvel korábban kirúgták, ugyanis gitárjával megütött egy vendéget. A benzinként felfogott töményt gallér mögé hajítják. Robi visszatér az alkohol problémaköréhez. Kell a szesz. De nem kéne. Mi lesz így?

Hamar túllendül a problémán és a bajnokok reggelijét ropogtatja el egy utcai priccsen: whiskey jéggel, és csavart cigaretta a menü. Időben ugrás, Robi próbál a párkányon, közben persze itatja, amit kell, aztán telefonon próbál párkapcsolati fronton dűlőrejutni Edinával. Talán sikerrel.
 

19. rész
 

Ginnel edzett első koncert 


Robi is órarendet igényel - készül a koncertre, kell a rend a rendszerbe. De nem kapkodja el. Közben pedig úgy mos hajat, mint egy barbár, aki először lát csempézett kádat.



A nagy cicamosdás után inkább könyvvel takarózna és horpasztana egy jót. Erre azonban nincs esély. Élvezni akarja a koncertet. Gyorsan kifejti, hogy ahhoz ellenben kell egy stampó tömény. Szegény moralizál pár órát a szeszkérdésen, végül önigazolásként megalkuszik - egy pohár rock&roll-ra szükség van (értsd: kell az a pia).

Kis pánik az első koncert előtt. Egyre jobban beleéli magát a frászba. Róbert a Trainspotting drogleszokós angol panelszobáját idéző sufniban tipródik. Hét óra előtt két perccel megbeszéli magával, hogy korai még az a megnyugvást hozó alkohol. Fejben lefuttatja valószínűleg az elmúlt húsz évet, falfehér.  Fel is hívja az anyukáját, hogy nyugvást nyerjen a háborgó lelke. Neki is felveti, hogy a szemközti asztalon egy gin pihen egy kívánatos, párás pohárban, és ez bizony nem egyszerű. Közben a közönség nem tobzódik a dühöngőben, pedig a jegyek mind elkeltek. Korábban lett volna egy koncert a Gozsdu Manóban, de lemondta, mert akkor a menyasszonya elhagyta és ezért pszichiátriára került. A nem túl szép emlékek mentén felrohan egy dekkre; nagyon izgul, hogy a 175 rajongó időben megérkezzen. Végre a színpadon, de ahelyett, hogy fellélegezne, túlságosan ráfeszül a technikai dolgokra, és megállapítja, hogy alapvetően rossz előadó. Pedig az előadott dalt alaposan tapsolják. Aztán nagy pironkodások közepette felkéri az anyukáját, hogy hozzon neki még egy gint-t a színpadhoz, mert kiszáradt rendesen a nagy rocksztárkodástól. A Lövölde teret énekli, minden droggal kacérkodónak küldi. A koncert végére sikerül feloldódni a gintonicban, úgyhogy hatalmasat pörget slágereivel. A közönség is imádja. Anyuka is dicsérgeti.

Láthatóan betöltött rendesen, ezért egy kuka mögött elfogyasztott vodka mellet Elvist imitál és megjegyzi, hogy a Király, mint filmművész elég rossz, de altatónak kiváló. Így is lesz, Elvis dvd-vel zárja az estét.
 

20. rész

 

Akkora a magány, hogy a fal adja a másikat 


Robitól távozik édesanyja. A nagy dilemma, hogy mi lesz a szülői melegséggel főzött ételek nélkül. Robi nem hisz a hőkezelésben. Beéri a hűtő oldalfalához fagyott körözöttel és némi ajvárral is, de ha beüt a koszthiány-szindróma, akad a környéken pár becsületes menza is. Spenót, rántott szója fasírt, zöldbab főzelék - bírja ezeket a típusokat, nem kell a pompa. Anyukája próbál lehetséges célokat fia szájába rágni, de úgy fest, a hiperkarma frontembere a fekvő pozíción, az olvasáson és a filmnézésen kívül nem nagyon lájkol semmit. A szülőanya aggódik, hogy Róbert összeszed olyan alakokat, akik már délután együtt tespednek vele és rátesznek a tétlenségére millió lapáttal. Edinát sem szívlelheti különösebben, fél, hogy a lány is csak kolonc, vagy gát lehet a felépülés folyamatában. London bébi! Nem kell aggódni, a nő megy ki nagycipős életet élni az angolokhoz. De a mama átlát a szitán, jobb, mint Columbo. Robi színt is vall, hogy már meginvitálta a hölgyet magához. Anyu pellengérre állítja, a tékozló fiú pedig nagy ívvel kerüli a konfliktust.

 

„Ha azt mondod, ne jöjjön, akkor felhívom, hogy ne.”

Szívfacsaró búcsúzkodás, klausztrofób liftezés.



Szegény Robi azt sem tudja, hol van, vagy hogy mit is illik ilyen szituációkban tenni, mondani. Majd egy kis sunwalking közben megállapodik magával, hogy bár édesanyjára eddig nem hallgatott, de meglehet, hogy ennek épp most jött el az ideje, így Edinát egyelőre nem költözteti be magához. Hatalmas csend honol a lakásban. Főszereplőnk pedig azt bizony nehezen viseli, még fekvő pozícióban is.
 

21. rész
 

Kiengedni a gint a palackból


Robin eluralkodott a nihil és influenzát vizionál. Szenved, mint piacos kofa a hipermarketben, és retteg is a depressziótól. Idegesíti, hogy az ágyban fetrengésen túl nem vidítja fel semmi. El is szalad a helyi delikáteszbe, hogy feltankoljon egy rendes üveg gin-t. Ellenállhatatlan vágyát gyorsan orvosolja számos pohárkával.

A pia sem segít, kivan rendesen. Össze-vissza korzózik a lakásban; nagy lehet a zűrzavar az agyalapi mirigyben, így a megszokott mechanizmusok mentén telefont ragad, de hála az égnek nem a dílert, hanem egy pszichológust hív fel, aki ígéri, hogy távgyógyítóként leveszi a rontást róla, de ahhoz várni kell még délután négyig. Pszichológus/pszichiáter: egyik gyógyszert ír, a másik dumálgat - valami csak történni fog.



Kis gitárölelgetés, majd „papi csuhát” húz, hogy gregorián dalokat improvizáljon, és rárepül komolyabban a gines üveg tartalmára. Közben felteszi a nagy kérdést, olyan Amelie csodálatos élete felhanggal, hogy hányan isznak még rajta kívül, vagy azok közül, akik nézik a műsort. 

Naplementés árnyjáték zárja a rettenetesen elkeseredett gondolatsort. Nehéz ez így, mert valami kényszeresség izzik benne, kínlódik a négy fal között és közben ahelyett, hogy a piálás segítene, inkább pánikot kelt: nehogy a társasági ivásból spájzban rejtőzős zug-alkoholista legyen!
 

22. rész

 

Apró lépésekkel tovább…

 


Roberto a két kedvenc elfoglaltságából a másodikat teszi éppen, azaz szundikál. Majd elképzeli, milyen csodás palacsintát burkolni - egy kedves barát hozza, feltehetőleg sok lekvárral. A fürdőben betolja a pszichiáterhez menés szükségességét. Aztán az első kedvenc időtöltésébe kezd. Rárepül a pluszos gyomorkeserűre. Das ist eine unimukk! Egyébként sokadszorra repülök a bejárati ajtó felé - úgy fest, minden Szelfis karakternek ugyanúgy cseng a bejárata, mint az enyém. No, de Robi betintázva magyarázkodik a kedves, palacsintát hozó ismerősnek. Retteg az agyturkásztól, illetve úgy az élet nagy kérdéseitől általában. Aztán a baráti pszichologizálás rávilágít, hogy a magány a gáz. Kis közjáték után uccu, megiramodik, illetve csak iramodna, kell az uccsó töltés a töményes üvegből a bátorsághoz. Júlia, az igaz span, jóságos Sancho Panzaként viszi barátja terheit. Érkezés a dokihoz. Robi pánikol, mintha foghúzásra érkezett volna.

A dokinál megy a real freudi lélekmasszázs: gyerekkor, depi, apa-para, drogok, hogy, mikor, miért? A lélekmetsző doki nagyon sokat feszülhetett a "Hogyan legyünk tipikus lélekgyógyítók" tanvideón, igazán profin hozza.



Az alany, jelesül Róbert ki is tálal mindent, amitől izzik lelkében a galagonya. Hazafelé már némi zavarodott elégedettség tükröződik az arcáról. Még a nagyinak is eldicsekedik, hogy milyen klafa, ha az ember gyermeke kitálalhat a pszichológusnak. Végül baráti felesezgetés és a lehetőség a továbblépésre.
 

23. rész


Meglepi buli

 

Róbertnél is elütötték a reggeli haragszót, úgy fésülködik, mintha az élete múlna rajta.  Közben a Harry Potter aláfestő zenéje szól, teljesen indokolatlanul. Mikróban grillezett sajt és cola a bajnoki menü - nem tagadom, csorgott a nyálam, mint a vízesés. A táplálkozás után okfejtés jön, hogy miért jó józanul: 
 

„Nem csináltam semmit, mikor bevoltam tépve, most se csinálok semmit, de ez jobb.”

Csörög a telefon, pszichológus keresi. Robi megkönnyebbül, jólesik a törődés, még ha szakmai is. Csütörtökön újra „randiznak”. Robi retteghet a zuhanyban állástól, mert mindig a kádba hajolva mos hajat, de az is lehet, hogy imád a lábfejében gyönyörködni. Ki érti a művészeket? A nagy tisztálkodás oka egy szülinap, pontosabban egy meglepetés party: Róbert a főfogás az ünnepi fogások között. Annyira jól sikerül a gitárdalos, szekrényből előugrás hogy a születésnapos arcáról semmiféle érzelmet nem lehet leolvasni.



 

Sokkot kapott? Utána óriási bulikázás a Király utcában, főszereplőnknek még egy kis udvarlásra is marad ideje. 
 

24. rész
 

Dob, meg a basszusra jól esik a „tücsöknyál”

 

Róbert pirospozsgásan ébred, mint a szocialista életet segítő útmutatók kicsattanó polgárai. Indul a koncertturné. Izgatottság és reményteli szépítkezés a reggeli tört fényben. Koncepciót épít gyorsan fejben. Nem szabad a koncertig berúgni, meg utána se nagyon. Ehhez ragaszkodni kell.  Útilapu, turnébusz, moralizálás, lámpaláz. Vidékre utazós a feeling. Keblére öleli Róbertünk az érzést. Aztán szenvedés a koncert kezdéséig. Hihetetlen, hogy mennyivel másabb ember mikor énekel, tényleg látványos az átlényegülése, mondhatni megfiatalodik. Aztán félelem és reszketés, ahogy tablószerűen végigveszi a teljes leépülésének stációit és erre építi fel a koncert hangulatát. Bár félő, hogy az ujjongó közönség nem a leckéért hálás. Nagy élményként könyveli el, hogy végre részt vesz a zenélésben is.



Ott volt minden szempontból, nem csak fizikailag. Koncert után békés eszegetés a backstage-ben, aztán „tücsöknyálat” Bacardi Breezer talán?) vedelnek minden útba eső benzinkúton- Budapest felé félúton. 


25. rész
 

Gitárdalos másnap
 


Robi hajnalban ér haza, még egy kicsit deformált a sok neonzöld löttytől, de felvan dobva, még így lestrapáltan is a tegnapi koncertről áradozik. A másnap ellenben nehezen indul- ruhában ébredt, mint mindig, ha elázik. Megérkezik a kis tanuló, ő ébreszti. Ha Robi olyan állapotban van, mint ahogy a kamerát kezeli, nem lennék a helyében, össze-vissza szédölög az egész lakás. Nagyon nem akaródzik az oktatós zenélés. Inkább filmezne a paplan alól, de a kisfickó keményen kiharcolja a másnapos zenész figyelmét. Hosszú, gitárdalban úszó montázs következik. Végül jutalomként a megérdemelt mozizás is eljön, a kanapé ölelésében. Robertó úgy feszül a képernyőre, mint a derék polgárok 1895-ben, akik először láttak mozgóképet.
 

26. rész

 

 Csókoljon homlokon a múzsa

 

Robertónál is felragyogott a nap, álmában talent showban üzekedett egy gitárral. Barney, az Így jártam anyátok-ból alkotta a zsűrit egymagában, és a sok mellényúlás és halandzsa ellenére bejött neki a produkció. Napindító ómennek elmegy. A hétköznapok bűvöletében azonban nem megy a dalolás, kellene valami katalizátor vagy egy múzsa, tök mindegy, csak történjen már végre valami. Szinte hihetetlen, de az alkotói válság egészen a kádig űzi az énekest. Pedig már azt hittük, nem jön el ez a nap. Tisztálkodás után nagy elhatározással neki ül a dalszerzésnek.  De csak addig jut, hogy Elvis-t dúdolva kiszellőztesse a lelkét. A kiégett lámpának köszönhetően rusztikus naplementében tevékenykedhet. Végre beindul valami, talán alkotás lesz a vége. Többszöri újrakezdéssel formálódik a „Stoppos” munkacímű dal. Az álomképből ötletet merítve halandzsázik, ami be is jön. Alakul a dallam és a szövegfoszlányok is egyre kifejezőbbek. Közben az esemény margójára szórja, hogy amit csinál, kívülről nem tűnhet szórakoztatónak. Szerény véleményem szerint, épp ellenkezőleg.


 

27. rész
 

A Webdoktor segít!


Robihoz érkezik anyu látogatóba. Kapásból sürgölődni kezd, Robi bemenekül a szobába filmeket nézni. Internetes depresszió teszt a következő napi program. Robi átlát a technológiai szitán, gagyinak tűnik, de az anyai unszolásra belemegy. Kérdezz-felelek következik, a válaszokat vicces képekkel erősítik meg.  A teszt alapján Robi nem depis.  De anyu nem adja fel, a webdoktoron felfedezi, hogy az álomkór bizony kórkép, és ez Robira különösen jellemző. Az egész napos pedi-téma annyira ráült Robi nyakára, hogy még fürdeni sem volt kedve. Csak nem?
 

28. rész

 

Koncert turné…go


Róbert a harmadik lemezbemutató koncert harmadik koncertjére készül Sopronba. Gyors „bjutizás”, fogkefe, borotva - amit illik a szépségápolásban kamerára venni, itt felvételrekerül. Közben a törölközőből turbán készül a fejre, ilyenkor látványra Jaffar-rá lényegül át.

„Nem idegeskedek, csak nagyon izgulok” - vallja be töredelmesen.

Fény derül arra, hogy a tisztálkodási mechanizmusokat azért teszi ilyen bárdolatlanul, mert az új élet új elemeiként éli meg azokat. A drogos időkben ezek a rituálék bizony kimaradtak.

„Olyan vagyok, mint egy macska, kivesztek a ketrecből a koncerten, utána meg visszaraktok, nem futkosok farkcsóválva, mint egy kutya.”

E gondolatok mentén veszi birtokba a backstage-et, hogy legyen hol szenvedni a lámpaláztól. Később egy laza koncertezés - feszült volt a zenekar szerint. Szerinte soha nem volt egy nagy showman. Majd a következő alkalommal meglátjuk.


 

29. rész
 

Melyik pirulát válasszam? A kéket vagy a pirosat?

 

 

Robi édesanyjával zenetörténeti elemzést folytat a dohányfüstös reggeli fényben. Felsejlik bennük, hogy a populáris szféra már nem feltétlenül az  intellektualizáló  rockzenére járja el a tangót. Úgyhogy esetenként, ha már az igény elfogyna a Hiperkarmára, bele lehetne fogni másba. Később már a pszicho dokinál vannak hármasban. Anyukája bőszen mesél mindenről, amiről úgy gondolja, hasznos lehet beszélni.
 

„Mikor kiégett az égő, inkább lefeküdt, mikor besötétedett, nem cserélte ki.”

Tehát Robi úgy általában alkalmatlan az életre, ez lehet a konklúzió. Öntörvényű gyermek volt, de 1,5 évesen verseket tudott. Aztán elhappolta az édesanyja esti nasiját. Ejnye, Róbert, azért ezt mégsem kellett volna.  Végül megtudják a „pszichomókustól”, hogy feltehetőleg Robi legfőbb baja az, hogy fél az élettől. Anyu szerint is. A fő probléma, ok, hogy nincs tisztában a környezetével… Anyu végül is gyógyszerezné,  a doki azonban egyenlőre nem javallja, helyette terápia, mondjuk csütörtökön.
 

30. rész

 

A depresszió ellen mindenáron



 
 

Robiéknál még mindig a kedélyjavító kemikáliák vannak napirenden. Azaz, még mindig ott tartunk, hogy Róbert csak antidepresszánsokkal tud továbblépni. Anyukája nagyon nyomja a gyógyszerpropagandát, csak nem patikus volt korábban? Végül is abban maradnak, hogy adnak esélyt a tablettáknak. Nyakba borulás követi a megállapítást, a lényeg, hogy boldogság, térerő és egy új cél legyen. Robi pisil, majd felhívja a nagymamáját, hogy tőle is igazolást kapjon a gyógyszerhasználat szükségességére.  Végül Harry Potterhez hasonlítja magát: neki is egyedül kell megküzdenie a gonosszal.
 

31. rész

 

Gyerektabletta



 
Bérczesi Robertó elmegy egy gyerekpszichiáterhez. Hogy kellő hangulatba kerüljön, kicsit mókázik a váróteremben hagyott lendkerekes autóval. Később kitölt egy figyelemzavarosoknak szóló tesztet, amin 8 hibaponttal átmegy. Ellenben a pszichiáter, aki ezt csinálja elméletben minden nap, rettenetesen nehezen jut eredményre- vagy a kamerától jött zavarba, vagy megijesztette Robi? Később folytatódik a gyermeki lélek elemzése Robi részéről. Hintába ül és kifejti, hogy egy 38 éves felnőtt testébe szorult gyerek, ami eddig bóknak tűnt, most már inkább fájdalmas kritika. Minden esetre, megkapta a recepteket a lélekjavító pirulákra, –gyerek adagot- így már kivirultabban indul haza.
   

Dilibogyók

 

 

Robi éli a pszicho-gyógyszerek által befolyásolt városi remeték életét. Eleinte nem érzi a nagy változást, később azonban észreveszi, hogy tud koncentrálni- olyan ez,  mint a kokain, csak nem az egész agyat stimulálja, hanem csupán a figyelemközpontot. Alakul is valami dal, meg rengeteg Beatles videó. Nem szeretnék vészmadárnak tűnni, de a videó alapján úgy tűnik, Robi ettől a cucctól határozottan jobban tud koncentrálni a semmire. Mindenesetre, várjuk  meg a holnapi mellékhatásokat.
 

33. rész
 

Szakadt húrok


 

Robi lassan, de biztosan koncertre készül egy szál gitárral, kis whiskey-kólával. Házibuli hangulat, minden rendben megy, még annak a tudatában is, hogy kb. 40 dalt kell elénekelnie. Aztán beüt a para. Elszakad az egyik húr és Robi nagyon durván bepánikol. Hiába érkezik Péter az Óriás zenekarból húrt cserélni, nem hajlandó visszatérni a színpadra, pedig olyan szépen kéri mindenki.
 

34. rész

 

 Keserű a másnap…



 

Még kapunk a katasztrofális előző estéből egy szeletet, hogy biztosan tudjuk, Róbert újfent alkohol „beöntéssel” kompenzálja a balul elsült koncert miatt felgyülemlett stresszt. A pia-cunami után haza botorkál és a telefonja képernyője szerin, délig kis sem mozdul onnan. Kis szenvedés is napirendre kerül persze, sajnos a másnap csak erősíti a rossz érzéseket. Aztán érkezik az anyukája, de ő sem hoz gyógyírt Robi bánatára, ezért a képernyőn és a fejében is elhatalmasodó hangyafoci veszi át az uralmat.
 

35. rész

Gigakoncert

 


Róbert a konyhában huncutkodik, mint afféle csintalan kisgyerek, igazság szerint csak a rotyogó zöldségleves lelkesíti. Régebben annyira izgult a koncertek előtt, hogy nem tudott enni. Ó, igen, egy hatalmas koncert várat magára. A szokásos körök lemennek és már a helyszínen kapunk egy szép montázst a hangpróbáról. Aztán beindul a nagy koncert! Robi sziporkázik, de erről már korábban is meggyőződhettünk- egy másik ember van a színpadon, mikor énekel. Édesanyja páholyból nézheti fiát, büszke is, ahogy illik. Aki szereti a Hiperkarmát, élvezze a videót, nagyon sok dögös szám felcsendül.
 

36. rész





Robi túllépett a depis rettegésen és a hülye tabletták fonta pókhálón. Vásárolgat, sétál és mosolyog. Megtette a lépéseket a fejlődés felé, hisz egyszerre képes volt négy doboz kólát is vásárolni. Az élet nehéz, ha az ember huncut zenész és évtizedekig drogozott, de mindenkinek megvan az esélye továbblépni. 

Ajánlott videók

Legnépszerűbb videók

Teljes adások RTL Most Logo