Műsorújság
RTL Most

Tamás Flórának: „Senki más nem kell, csak te…”

Tamásnak újra találkoznia kellett Flórával. Diát zavarta, hogy már nem érdekli Vityát. Milánnak kétségei támadtak a taxis munkát illetően.

Tamás rossz érzéssel indul Szofi elé a Fodrászatba, hiszen Flóra előző este kijelentette, hogy soha többé nem akarja őt látni. A találkozás meglepően udvariasan zajlik, és Tamás abban bízik, ha apa lesz, a gyerek miatt amúgy is ritkábban találkoznak majd egymással. Amikor Szofi és Tamás ellátogat a meddőségi centrumba, Szofinak egyre jobban megjön a kedve az anyasághoz.
 


Diát borzasztóan zavarja, hogy Vitya elvesztette az érdeklődését iránta, és minden eszközt megragad, hogy változtasson ezen. Amikor Zsani a parkban egy bokor mögött pisil, Dia bosszúból csúnyán beégeti Vitya és a többiek előtt, miközben észre sem veszi, hogy ezúttal bizony jócskán túllőtt a célon.
 


Reggel Milánnak egyre inkább az az érzése, hogy rossz szakmát választott. Egyrészt nem igazán tudja megvetni a lábát a kemény budapesti taxis piacon, másrészt kollégái is ignorálják. Éppen ezért teljesen feldobódik, amikor váratlanul egy sok pénzzel kecsegtető megbízást kap: három szórakozni vágyó orosz hatalmas összeget ajánl neki, ha egész nap a városban furikázza őket. Már kezdi azt hinni, hogy itt a taxis Kánaán, amikor utasai viselkedése váratlan fordulatot vesz.
 


Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Legnézettebb videók