Műsorújság
RTL Most

Karola és Teó megcsalták egymást

Joe gyanakodni kezdett Dávid furcsa viselkedésére. Orsi és Karesz az új munkáikkal küszködtek. Karola közelebb került Maximhoz.

Dávid teljesen kikészül, mert végérvényesen kiderül számára, hogy Joe mégsem az apja. Amikor végül az anyja sem tartja már kizártnak ezt a tényt, a fiú egyre inkább elzárkózik Evelintől, és eltűnik az albiból anélkül, hogy előtte beszélt volna Joe-val. Evelin úgy próbálja meg Joe kérdezősködését leszerelni, hogy azt hazudja neki, Dávid azért viselkedik így, mert összevesztek.

Nézd meg itt, ahogy Evelin bevallja az igazságot Nikinek!

Reggel Orsinak kiütések jelennek meg a kezén a virágallergiája miatt, de nem akar meghátrálni a munkája elől. Eközben Karesz örömmel jelenti be, hogy ma behívták próbamunkára egy ablaktisztító céghez. Ám a munka mindkettőjük számára óriási kínt jelent. Míg Orsi allergiája egyre súlyosabban jelentkezik, addig Karesz a fogát összeszorítva próbál bizonyítani az új munkájában.

Nézd meg itt, hogy Karesznek miért kellett az adóhatóság elől menekülnie!

Teó délelőtt feldobja Karolának, hogy töltsék együtt a szabad délutánját, de Karola kijelenti, ma sem ér rá, mert Maximmal van dolga. Teó ezt feszülten, de elfogadja, közben kap egy hívást, hogy lenne-e kedve részt venni a mai napon egy újabb fotózáson. A fotózáson viszont összefut Barbival, és felpörögnek az események. Mindeközben Karola és Maxim lelkizni kezdenek italozás közben Maxim magánéletéről, majd az ital hatására közelebb kerülnek egymáshoz.

Nézd meg itt, ahogy Teó és Barbi újra közel kerülnek egymáshoz!

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Legnézettebb videók