Műsorújság
RTL Most

Megnyílt az ARC Kiállítás, mutatunk pár képet!

Újabb plakátokkal hergelhetjük magunkat, de nyugalom, most nem kormányzati plakátkampányról, vagy civil ellenakcióról van szó. Szeptember 11-én megnyílt az ARC Kiállítás a budapesti Ötvenhatosok terén, és bármennyire is adnak nagyon erős témákat a közéleti történések, a tárlat elmarad a várakozásoktól. Azt kaptuk, amit eddig. Sem többet, sem kevesebbet.

Sokáig úgy volt, hogy forráshiány miatt elmarad idén a közéleti események miatt rendkívül izgalmasnak ígérkező kiállítás, az ARC. Végül aztán csak összejött annyi támogató, hogy megnyíljon, bár a felajánlásokat még mindig várják a szervezők, mert kétmillió forint hiányzik.

Magyar álom – ez az idei téma. Olyan munkákat vártak, melyek arról szólnak, hogy miről álmodunk mi, magyarok. Összevetve azzal, amit amerikai álomnak hívunk, ami a sikerről és a kis ember győzelméről szól, mutassuk meg mi is itt Kelet-Európában, na jó, Közép-Kelet-Európában, hogy mit tudunk.

Mert mi ma a magyar álom? Két, esetleg három gyerek? Szép lakás és autó? Szakmai siker? Évente egy nyaralás? Vagy csak a tisztes megélhetés?



Valószínűleg így mind egyszerre. A kiállítás alapján azonban nekünk mégsem ezek, hanem a stadionok, a mutyi, a drótkerítés, a kirekesztés, az elvándorlás és az állandó nélkülözés jutott.

És ez bármennyire is igaz, attól még mindez nem vágyálom és elérendő cél, hanem maga a valóság. Felesleges tehát valami olyanként hirdetni, ami bár még nem következett be, de minden nap azért dolgozunk, hogy megvalósuljon. Mert ezt jelentené alap esetben az álom.



De valóban csak a budapesti olimpia és a focistadionok épülése foglalkoztat minket nap, mint nap? Esetleg Simicska Lajossal és Vona Gáborral álmodunk? Az ARC sokkal inkább szól a döntéshozók vágyairól és azok megvalósulásairól, mint rólunk. Az pedig kevésbé van továbbgondolva, hogy mindennek milyen hatása van az életünkre. Nehéz elhinni, hogy ennyi lenne a magyar álom. Vagy a kurátorok nem voltak elég erélyesek.

Hogyan befolyásolja az az egyéni vágyaimat, hogy stadionok épülnek ahelyett, hogy a kórházakat modernizálnák? Hogyan húzzák keresztül a terveimet azok a politikai intézkedések, amelyeket kénytelen vagyok elviselni akkor, ha itthon akarok maradni? – ezekre a kérdésekre nem kapunk választ.



Ha a plakátkiállítás alapján határozzuk meg a magyar álmot, akkor azt kell mondanunk, hogy nem alkotja más hétköznapi gondolatainkat, mint politika, közéleti frusztráció és a pillanatnyi egyéni gondok. És ez természetesen így nincs jól.

Jó lett volna, ha az ARC tényleg alternatívát kínál, és megmutatja, hogy mi történik velünk, mit vagyunk kénytelenek eltűrni, ugyanakkor mire vágyunk. Hova akarunk elérni, és mennyit szeretnénk kihozni magunkból.

Üdítő kivétel a nyugdíjról megfogalmazott vágy, ez jelen pillanatban valóban álomnak bizonyul.



És persze az első helyezett is nagyon erős (Kelemen Orsolya: Magyar feeling), ezen a plakáton olimpiai számként szögesdrótot ugrik egy édesanya, gyerekkel a kezében.



A második helyezett (Faragó Sándor: Merj nagyot álmodni!) pedig nagyon ötletes, az összes közül a legjobban mutat rá arra, hogy mi történik, ha nagyot, túl nagyot álmodunk.



De például bármennyire is legfontosabb közéleti témánk a menekültkérdés és a drótkerítés, aránytalanul nagy részét teszi ki a tárlatnak. És kevés az olyan plakát, amelynél csettintünk egyet, amelyik megnevettet, vagy úgy igazán elgondolkodtat. Helyette indokolatlanul sok politikust és politikát kapunk, nyögvenyelős és erőltetett megoldásokkal megjelenítve.

A 15. ARC sajnos nem tud felmutatni mást, mint azoknak az interneten kerengő, ezerszer látott mémeknek, kiírásoknak a gyűjteményét más formában, amiket már ismerünk. Többet, mást vártunk. Álmok helyett agitációt kaptunk.

Pedig jó lett volna valóban megismerni, hogy miről álmodik a magyar. Azt már épp eléggé unjuk, amit akkor élünk át, amikor ébren vagyunk.



(A kiállítás megtekinthető szeptember 27-ig 0-24 óráig az Ötvenhatosok terén. Képek forrása: ARC Facebook)

 
 

Legnézettebb videók