KERESÉS search-close

Egy kosárlabda segítségével tudott csak mozogni, most paralimpikon a kínai kislány

szerző:
2015.09.25. 16:45

Ismerjék meg ezt az elképesztő kínai kislányt, akinek egy baleset miatt amputálni kellett a lábait négy éves korában, de nem adta fel. Sokáig úgy tudott csak mozogni, hogy egy félbevágott kosárlabdát húztak a derekára, most viszont már sorra nyeri az úszóversenyeket.

Egy kosárlabda segítségével tudott csak mozogni, most paralimpikon a kínai kislány

Az alábbi kép a kilenc éves Qian Hongyanról készült. A kislánynak egy autóbaleset miatt amputálni kellett a lábait négy éves korában. Mivel családjának nem volt pénze a kezelésére, és arra, hogy mű végtagokat kapjon, ezért a nagyapja ötletére egy félbevágott kosárlabdát húztak a törzsére, a járásban pedig két fatalp segítette.

Egy kosárlabda segítségével tudott csak mozogni, most paralimpikon a kínai kislány

Miután a róla készült kép körbejárta az internetet, sokan adományokkal segítették a családot. Ezeknek köszönhetően Pekingbe utazhatott, és lábprotéziseket kapott, ugyanakkor iskoláztatására már nem maradt pénze a szüleinek.

A kislány ekkor csatlakozott egy úszócsapathoz, ami kifejezetten a fogyatékkal élő gyerekeknek adott lehetőséget a sportolásra. Saját elmondása szerint egyáltalán nem volt egyszerű dolga, nagyon nehezen tanult csak meg úszni, de aztán egyre inkább belejött.

Egy kosárlabda segítségével tudott csak mozogni, most paralimpikon a kínai kislány

Nagyapja halála miatt ki kellett hagynia a 2012-es pekingi olimpiát, de most újra nagyon elszánt, és bízik benne, hogy paralimipai bajnok válik belőle. Minden esélye megvan erre, tavaly százméteres mellúszásban a Yunnan Tartományi Paralimpiai Játékokon ugyanis aranyérmes lett.    

Tíz év elteltével tehát elmondható, hogy akaraterejének és élelmességének köszönhetően elképesztő fordulatot vett Hongyan élete.

Egy kosárlabda segítségével tudott csak mozogni, most paralimpikon a kínai kislány

(thesun.co.uk)

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való