Műsorújság
RTL Most

Az orosz hadsereg már felvételeket tett közzé a szíriai légicsapásokról - mutatjuk!

Oroszország azt mondja, hogy az Iszlám Állam egységeit támadják, a szíriai ellenzék szerint viszont a bombázásoknak civil áldozatai is lehetnek.
Ahogyan arról tegnap beszámoltunk, az orosz parlament felsőháza egyhangúlag jóváhagyta, hogy Putyin bevesse az  orosz hadsereget Szíriában, és Bassar el-Aszad elnök mellett harcoljon az ISIS ellen.


Szerdán az orosz haderő meg is kezdte a légitámadásokat, amelyek összesen húsz bevetésen az Iszlám Állam nyolc célpontjára irányultak.

 


Az elpusztítandó célok üzamanyag-tárolók, lőszer- és hadianyag-raktárak voltak.

A szír ellenzék szerint a támadások olyan célpontokat is érintenek, amelyek nem is állnak az ISIS fennhatósága alatt, így a bombázásoknak civil áldozatai is lehetnek. A vádak szerint az orosz légicsapások valódi célja az amerikaiakkal szövetségben álló ellenzéki szír erők gyengítése, nem pedig az Iszlám Állam visszaszorítása.


Moszkva persze mást mond, Igor Konyasenkov tábornok, a védelmi minisztérium szóvivője szerint az orosz gépek a tervezett célpontokat semmisítették meg. A támadásokban ötvennél több harcigép és helikopter vesz részt.  

 


Bár a tegnapi ENSZ-közgyűlésen Moszkva és Washington megegyezett, hogy ki-ki a saját elképzelései szerint oldja meg a szíriai helyzetet, a támadások után a mai napon újra felvette egymással a kapcsolatot a két világhatalom.

Az oroszok szerint a szíriai helyzet stabilitása a terroristák visszaszorításán múlik, míg az amerikaiak rövid távon sem szeretnének szövetkezni Aszad-elnökkel.  



 

(Forrás, képek: rt.com; tass.ru; reuters.com)

    Hasonló videók

      Legnézettebb videók