Külföld

Nyoma veszett kétszáz menedékkérő gyermeknek Angliában

rtl.hurtl.hu

2023. január 24. 20:37

Zömmel albán állampolgárságú fiatalokról van szó.

A brit hatóságok hozzávetőleg kétszáz olyan (zömmel albán állampolgárságú) gyermek után kutatnak, akik menedékkérők számára fenntartott angliai hotelekből tűntek el, közölte kedden a brit belügyminisztérium bevándorlási államtitkára az MTi szerint.

Robert Jenrick elmondta: 2021 óta 4600 gyermek érkezett Nagy-Britanniába azzal a szándékkal, hogy menedékjogot kérjen. Közülük 440-nek nyoma veszett nem sokkal érkezése után, és eddig az eltűnt gyermekek fele került elő.

Az eltűntek 88 százaléka tinédzserkorú albán fiú.

Az államtitkár rendkívül aggasztónak nevezte a történteket, hangsúlyozta ugyanakkor: nem találkozott arra utaló bizonyítékokkal, hogy a gyerekeket elrabolták volna. Az ügy előzményeként az Observer című hétvégi brit hetilap azt írta, hogy az eltűnt gyerekek közül több tucatnyit a dél-angliai Brightonban, a kormány által menedékkérők számára fenntartott szállodák elől, illetve a déli partvidék más helyszínein az utcáról raboltak el embercsempész bandák.

Csak az egyik dél-angliai szállodában hatszáz, szülők és gondviselő nélkül érkezett gyermek fordult meg az utóbbi 18 hónapban és közülük 136-nak az eltűnéséről érkezett bejelentés a hatóságokhoz.

Az Observerhez eljutott adatok szerint az ebből a szállodából eltűnt gyerekeknek több mint a fele, 79 azóta sem került elő. A lap forrása azt közölte, hogy látta, amint gyerekeket a szálloda előtti utcaszakaszon ismeretlenek autókba tuszkoltak. A belügyminisztérium szóvivője cáfolta, hogy a gyerekeket elrabolták volna, mondván: a fiatalok szabadon távozhatnak szálláshelyükről.

Nyitókép: Ami Vitale/Getty Images

#Külföld#anglia#menekült#gyerek#eltűnés#rablás#albánia

Címlapról ajánljuk