Gazdaság

Az MTVA-nál még az alkalmazottak egérmozgatásait is megfigyelhetik, 190 millió forintot költenek a rendszerre

Kovács-Angel MariannaKovács-Angel Marianna

2022. november 7. 5:13

Az MTVA gépein ellenőrizni fogják, hogy a munkatársak mozgatják-e az egeret, milyen oldalakat nyitnak meg, és hogy hol, mennyi időt töltenek el. Az intézkedést állítólag az indokolja, hogy a koronavírus miatti megváltozott munkarendben megőrizzék a dolgozók produktivitását. A program jelzést küld az inaktívaknak, és figyeli, hogy az érintettek milyen gyorsan reagálnak. Hogy mindehhez mit szólnak az állami média dolgozói, nem lehet tudni.

150 millió forint plusz áfa (azaz bruttó 190,5 millió) forint értékben kötött szerződést az állami média, azaz a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Fornax ICT Kft. vezette konzorcium egy aktivistást mérő alkalmazás kifejlesztésére. 

A közbeszerzési dokumentumok szerint minderre „a világjárvány miatt bekövetkezett megváltozott munkarendben a dolgozók produktivitásának megtartása, illetve a kollégák teljesítményének objektív mérése” miatt van szükség. A fejlesztés végterméke „egy, az MTVA alkalmazottjainak a munkáltató által biztosított eszközökön, Windows környezetben futó alkalmazás”. A gyűjtött adatok értelemszerűen nem kerülhetnek ki az MTVA belső környezetéből.

Az új rendszernek képesnek kell lennie legalább a következő aktivitások észlelésére és annak mérésére:

  • egérmozgatás,
  • felhasználó által használt alkalmazások észlelése és azok aktív használati idejének logolása, azaz naplózása,
  • napi hálózati adatforgalom mérése,
  • megnyitott weboldalak és azokon eltöltött idő logolása,
  • offline időszakok detektálása.

Az inaktív időszakok esetén az alkalmazás felhasználói értesítést küld, az erre adott reakció idejét pedig méri. Emellett kezelni fogja a szüneteket, szabadságokat, távolléteket is. Ezekből az adatokból az alkalmazás statisztikát készít, aktivitási, inaktivitási időszakokat határoz meg: a felhasználónak saját produktivitását is megjeleníti, illetve vezetői emailriportokat generál. A műszaki leírásnál már jelzik, hogy az alkalmazásnak illeszkednie kell bizonyos továbbfejlesztési elvárásokhoz:

  • felhasználó által elvégzett feladatok és az azokhoz szükséges idő logolása,
  • statisztikai adatok megjelenítése,
  • gyűjtött anonim adatokban minták felismerése, munkakörök szerinti lebontása,
  • alkalmazáson keresztül a munkaidő adminisztrálása és annak Redmine rendszer felé történő továbbítása,
  • Mac OS kompatibilitás.

Szerettük volna megtudni, hogy milyen tapasztalatok alapján döntött úgy az állami média, hogy ekkora összeget szán az aktivitást mérő alkalmazásra, hogy mérlegelték-e a jelenlegi gazdasági helyzetben a beruházás létjogosultságát, illetve hogy erről egyeztettek-e munkavállalóikkal, de levelünkre nem érkezett válasz. 

A dokumentációban a koronavírus miatti megváltozott munkarendre hivatkoznak, de az MTVA arra sem jelzett vissza, hogy az alkalmazást csak az otthonról dolgozóknál használják-e majd, vagy mindenkinél. Illetve ha minden munkavállalójuk céges gépén ott lesz az alkalmazás, lesznek-e ez alól kivételek.

Az eszköz vélhetően még nincs kész, a szerződés időtartama annak aláírásától – június közepétől – számított 180 naptári nap. 

Tavaly szeptemberben a Rogán Antal minisztériuma alá betagolt Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) több konzorciummal kötött 30 milliárd forintos keretszerződést Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési, üzemeltetési szolgáltatásokra. Ez azt jelenti, hogy amikor ilyen jellegű munkára van szüksége egy állami szervnek, nem a piacról választanak, hanem a DKÜ már csak a keretszerződés nyertesei között versenyeztet. Így tett ezúttal is, a nyertes pedig egy olyan konzorcium lett, amelynek tagjai:

  • A Fornax ICT Kft., amely a Visioners Zrt.-n keresztül Balásy Bulcsú, a plakátkirály Balásy Gyula féltestvérének érdekeltsége. A Fornax-cégcsoport egyes tagjainak közpénzes megbízásairól korábban a 24.hu és az Átlátszó is írt.
  • A T-Systems Magyarország Zrt., amelyet 2019-ben meg akart venni a kormányközeli, Jászai Gellért fémjelezte 4iG Nyrt., ezt azonban meglepetésre mégsem sikerült nyélbe ütni. A cég a német hátterű Magyar Telekom része.
  • A GVSX Kft. Sipos Gyula tulajdona, a cég korábbi közbeszerzési sikereiről a G7 számolt be, cikkükben a GVSX egy meglehetősen furcsa BKK-s megbízásban került elő mint alvállalkozó. 
  • A Kermann Műszaki Fejlesztő Zrt. Baróthy Gábor érdekeltsége, az ő neve az Átlátszó Vakszoftver után tolmácskesztyű: uniós milliárdok kamugyanús kutatás-fejlesztésre című anyagában bukkant fel korábban.
  • Illetve az ugyancsak számos állami megbízással rendelkező SBP Systems Kft.

A közös ajánlattevőket Balásy Bulcsú és érdekeltsége, a Fornax ICT Kft. képviselte a szerződés megkötésekor:

150 millióért vesz alkalmazást a közmédia, amivel figyelheti az otthonról dolgozók serénykedését

Az MTVA jövő évi költségvetése 126,6 milliárd forint, ebből mindössze 5,5 milliárdot tesznek ki a kereskedelmi bevételek. Korábban a Telex nézte meg, hogyan duzzadt óriásira az állami média anyagi mozgástere: a 2010-es kormányváltás után 64 milliárd forintot szavaztak meg a következő évre, 2022-re ez az összeg már megduplázódott, az idei évre pedig 130,141 milliárd forintot javasoltak az MTVA-nak.

A jelek szerint van mire költeni, az RTL Híradó korábbi riportja szerint golyóálló üveg és zsilipkapuk védik az MTVA székházát:


Nyitókép: Médiaklikk / M1 műsora

#Gazdaság#mtva#állami média#közbeszerzés#koronavírus#ma#nagy testvér#home office#megfigyelés#Belföld

Címlapról ajánljuk