Fókusz

Lehet, hogy három gyerek lesz Puskás Petiéknél?

Barva ÁdámBarva Ádám

2023. március 31. 19:53

Puskás Peti és Dallos Bogi most elért álmaik első állomásához, romantikus esküvőjük után alig 2 évvel bővül a család. „A világ legboldogabb emberei vagyunk, mert szülők leszünk. Nagyon várunk kisbabánk” – így osztotta meg követőivel a hatalmas bejelentést a sztárpár ma délelőtt. 

A bejegyzéshez néhány fotót is csatoltak, amelyeken átölelik egymást: Peti a kezében egy pár cipőt tart, a kanapén pedig kutyájuk, Mimó osztozik örömükben. Bogi és Peti 2019-ben, az X- Faktor válogatóin ismerték meg egymást, ahol mindketten a tehetségkutató mentorai voltak. Peti a sminkszobában Bogi dalát hallgatta és egy kicsit átköltötte a szövegét. Láthatóan már ekkor is jól érezték magukat egymás társaságában, de a szerelem csak később, a forgatásokon lángolt fel köztük. Akkor már 6 éve ismerték egymást.

Én egy ilyen lányra vártam és imádok vele lenni és imádok neki dalt írni

– mondta Peti Bogiról korábban.

A pár mai, szűkszavú bejegyzésében nem árult el részleteket a babáról; kerestük őket, de azt üzenik: egyelőre nem szeretnének nyilatkozni és óvják a magánéletüket. Arra koncentrálnak, hogy kettesben éljék meg a boldogságot.

#Fókusz#Videó#Puskás-Dallos Péter#puskás-dallos bogi#babavárás#gyes

Címlapról ajánljuk