Fókusz

Unalmas, kiszámítható világ felé tartunk, amiben a számítógép kiismer minket, és mindent előre tud – ehhez a Fókusz-riporthoz már a ChatGPT írta a felvezetőt

Barva ÁdámBarva Ádám

2023. március 26. 9:03

Egyes szakértők úgy vélik, a mesterséges intelligenciának olyan hatása lesz, mint amikor feltalálták az elektromos áramot, vagy bekapcsolták az első számítógépet. Óriási szerepe van a rákkutatásban, és könnyedén felismeri a bőrgyógyászati problémákat is. A ChatGPT szoftver birtokában van az emberiség szinte összes tudásának, így minden kérdésünkre képes válaszolni, megoldásokat kínálni. Balogh Péter szerint az MI a legjobban fizetett szakmákat is átalakítja, és azt is elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer az emberre nézve is veszélyessé válhat.

Történelmi pillanat: a most következő néhány sort nem egy riporter fogalmazta meg, hanem a mesterséges intelligencia. A ChatGPT nevű chatbotnak a következő utasítást adtuk: írj 3 soros bevezetőt egy televíziós riporthoz, amelynek témája a mesterséges intelligencia.

A szoftver a következőt írta:

„Az MI egyre nagyobb szerepet játszik az életünkben, de vajon mennyire vagyunk tisztában a technológia hatásaival és következményeivel? A mai adásban megvizsgáljuk, hogy az MI hogyan változtatja meg az ipart, a munkahelyeket és az életünket általában. Kiderül, hogy az MI hogyan segíthet nekünk, és mik a kihívások, amelyekkel szembe kell néznünk.”

A felvezető szöveg jól sikerült, de a program ennél sokkal összetettebb feladatokra is képes: 

olyan problémákra talál megoldást néhány másodperc alatt, amikre egy ember csak hosszú órák vagy napok alatt tud

A cégvezetéstől a programozásig, a pszichológustól az adószakértőig sokkal jobb lesz nálunk – a mesterséges intelligencia hamarosan az életünk minden területét átalakítja
Balogh Péter szerint az MI a legtöbb fizetéssel járó munkákat alakítja majd át. Fotó: RTL Fókusz

„Most arra kérem meg, hogy írjon nekem egy funkciót JAVA scriptben, ami lekéri egy cég nevét az adószáma alapján. És akkor itt gyorsan el is kezdi magyarázni, hogy mit írt meg. Ez a NAV-hoz fog becsatlakozni, az ő adatbázisukból fogja ezt lekérdezni, tudja is, hogy hol és milyen formátumban kell lekérdezni. Úgyhogy nem csak Amerikát ismeri. És már írja is a programkódot, amivel megcsinálja a lekérdezést” – magyarázta Balogh Péter, a Cápák között egyik befektetője.

A szoftver birtokában van az emberiség szinte összes tudásának, így ha kérdezünk tőle, vagy utasítást adunk neki, elképzelhetetlenül nagy adatmennyiségből dolgozik, következtetéseket von le, válaszokat ad.

Balogh Péter így érzékeltette a mesterséges intelligencia működését:

Ez olyan, mintha lenne egy mesterséges agyunk, ami gyerekként üres fejjel megszületik, és utána betanítjuk. Adunk neki rengeteg impulzust, elolvastatjuk vele a világ összes cikkét, megmutatjuk neki a világ összes fényképét és festményét, és elmondjuk, hogy melyik képen mi látható. És ebből a rengeteg tanulásból végül is összeáll a fejében egy kép arról, hogy hogyan működik a világ.

 

Hozzátette: „Utána ha ezt a betanított mesterséges agyat megkérjük, hogy fesse meg, ahogy Elon Musk egy rakétán lovagol, akkor meg tudja ezt festeni akár Van Gogh stílusában is.”

Forradalmi változás a rákkutatásban 

A mesterséges intelligencia és az ezzel működő gépek már nem a sci-fik futurisztikus elképzelési közé tartoznak, hanem a valóság részei. Az MI segítségével korábban elképzelhetetlen lehetőségek nyílnak meg az egészségügyben, többek között a rákkutatásban is.

„Nagyon sok változó van, amit egyszerre nézünk. Nézzük a betegnek a korát, hogy hol van a tumor, milyen molekuláris elváltozások vannak. Egy orvos már össze sem tudja fogni, hogy ezeknek milyen potenciális hatása lehet, illetve hogy milyen kezelést kellene adni” – mondta Dr. Győrffy Balázs, a Semmelweis Egyetem Bioinformatikai Tanszékének vezetője.

A mesterséges intelligencia azonban képes arra, hogy a vérmintában található mutációk és fehérjék alapján 90 százalék feletti hatékonysággal megállapítsa, hogy kinek van tumora, és az hol található a szervezetében.

A Semmelweis Egyetem bőrklinikáján tavaly óta egy applikáció segíti a bőrelváltozások felismerését, amely mindenféle bőrön megjelenő elváltozást képes diagnosztizálni. Néhány kattintás és a fénykép feltöltése után hamarosan megérkezik a diagnózis egy lehetséges bőrbetegségről. 

A cégvezetéstől a programozásig, a pszichológustól az adószakértőig sokkal jobb lesz nálunk – a mesterséges intelligencia hamarosan az életünk minden területét átalakítja
A Semmelweis Egyetemen bőrklinikáján  egy applikáció segíti a bőrelváltozások felismerését.

A rendszer a mesterséges intelligencia segítségével 2,5 millió előzetesen feltöltött kép alapján ismeri fel a lehetséges elváltozásokat. Az alkalmazás 700 betegséget, tehát az ismert bőrgyógyászati problémák jelentős részét képes azonosítani. 

Dr. Holló Péter egyetemi tanár azt mondta, már az első néhány száz ellátott esetből is sikerült olyan beteget kiszűrniük, akinek sürgős ellátásra volt szüksége, bőrdaganatot, melanómagyanús képletet is találtak már.

Néhány év alatt mindenben sokkal okosabb lesz az embernél

Balogh Péter szerint a mesterséges intelligencia drasztikusan megváltoztatja majd a munkaerőpiacot is. Éppen a legmagasabb fizetéssel járó munkákat alakítja át, és úgy hiszi, sok esetben a munkaerőt is ki fogja tudni váltani.

Sokkal jobb a kreativitásban, a tudásintenzív témákban, a kommunikációban, a megértésben. Úgyhogy a cégvezetéstől a programozásig, a pszichológustól az adószakértőig rengeteg olyan téma van, amiben éveken belül jobb lesz nálunk 

– fogalmazott a Cápa.

Ezen a véleményen van Kánai András jövőkutató is, aki szerint ezek a változások sokszor exponenciálisan, tehát nagyon gyorsan mennek végbe:

Nem arról van szó, hogy öt-tíz-száz ember veszíti el a munkáját, hanem tízezrek, százezrek, akár milliók a világnak nagyon sok pontján.

A dubaji művészeti vásáron néhány hete olyan szoftvert mutattak be, amely műalkotásokat hoz létre: felismeri a festékek elemeit, és ezeket racionálisan kombinálja. A mesterséges intelligencia egyre jobban mímeli az emberi gondolkodást, és ennek nemcsak az előnyeit, hanem a hátrányait is megtapasztalhatjuk. Kánai András szerint a jelenlegi, unalom nélküli világból egy 

unalmas, kiszámítható világ felé tartunk, amelyben a számítógép kiismer minket, és előre megmondja a következő lépésünk.

Kánai szerint éppen ez benne a csapda, hiszen a különböző applikációk algoritmusai kiismerik a felhasználót, ezáltal egyfajta buborékba zárják az embert. A világ megismerésénél azonban nagyon fontos, hogy az egyén kijöjjön a buborékjából.

Mi vagyunk a rendszerben a hiba

A szakértők véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy a gép vajon az ember ellen fordulhat-e. Balogh Péter szerint előbb-utóbb elképzelhető, hogy a mesterséges intelligencia kísérletet tesz erre, és nem azért, mert el akarna minket pusztítani.

Évtizedeken belül sokkal okosabb lesz az emberiségnél. És aztán véletlenül valaki azt mondja neki, hogy oldd meg a környezetszennyezés problémáját. És arra van egy nagyon triviális megoldás a gép oldaláról nézve. Mi vagyunk a rendszerben a hiba. 

Balogh szerint könnyen előfordulhat, hogy a mesterséges intelligencia nem is azért okoz majd kárt az emberiségnek, mert öntudatra ébredt, gonosz, és el akar minket pusztítani, hanem azért, mert amit megfogalmazunk felé feladatként, az kártékony lesz.

Magyar fiatalok fejlesztése az az alkalmazás, amely a mesterséges intelligencia segítségével teszi könnyebbé a cukorbetegek és azok mindennapjait, akik naplózni szeretnék, hogy miből és mennyit esznek.

A cégvezetéstől a programozásig, a pszichológustól az adószakértőig sokkal jobb lesz nálunk – a mesterséges intelligencia hamarosan az életünk minden területét átalakítja
Az applikáció 1300 különböző ételt ismer fel. Fotó: RTL Fókusz

A rendszerbe rengeteg fotót töltöttek fel, így tulajdonképpen megtanították arra, hogy mi az alma, a narancs vagy a csokoládé. Az applikáció 1300 különböző ételt ismer fel, majd azt is megbecsüli: mennyi most a vércukorszintünk, és mennyi lesz 4 óra múlva.

Ezek az algoritmusok rengeteg számítást végeznek el, összeadást, kivonást, szorzást, osztást, és ezeket a műveleteket kombinálják milliós, milliárdos számban. Ez adja ki azt az eredményt, amit mi várunk

– ismertette Havlik Tamás fejlesztő.

A mesterséges intelligencia hamarosan teljesen átalakítja az életünket. Egyes szakértők ezt a változást ahhoz hasonlítják, amikor megjelent az elektromos áram, vagy bekapcsolták az első számítógépet. Az igazi robbanás ráadásul nem egy-két évtized múlva várható, hanem már néhány éven belül bekövetkezik.

#Fókusz#Videó#mesterséges intelligencia#rtl#balogh péter#orvostudomány#rákkutatás#ma

Címlapról ajánljuk