Fókusz

„Már reggel 5 körül felébredtem, és nagyon másnaposan vettem pár ampullát” – Mc Hawer őszintén beszélt az alkoholfüggés pokoli éveiről

Czakó JózsefCzakó József

2023. március 21. 19:36

Tizedik születésnapját ünnepli Mc Hawer, ugyanis pontosan tíz éve nem fogyaszt már alkoholt. A szakadék széléről táncolt vissza az utolsó utáni pillanatban. Most videósorozatot indított, ebben próbálja elmesélni, neki hogy sikerült letennie az italt. Magyarországon a felnőtt férfiak több mint harmada alkoholfüggő.  

Az volt a jellemző, hogy általában reggel 5 körül felébredtem, és akkor már nagyon másnaposan, nagyon fáradtan lementem, és vettem pár kis ampullát. Akkor azt megittam, aztán délelőtt 11-12 felé megint bealudtam, aludtam délután 4-ig, 5-ig, és aztán újabb adagért mentem le a boltba

–  így mesélt akkori életéről Mc Hawer. Az énekes több évtizedig élt az alkohol rabságában, többször próbálkozott elvonóval is, de az elején nem járt sikerrel.

25 éve volt már alkoholista, amikor másodszor vonult be önszántából az elvonóra. De második bevonulása csupán egyetlen napig tartott. Aztán ahogy hazament, újra ivott, miközben megpróbált leállni. Súlyos tünetekkel került kórházba.

2011-12 körül volt először, hogy én mától nem iszom. Fél nap telt el, elájultam, habzott a szám és rángatóztam, minden, ami az epilepsziás rohamhoz hozzátartozik. Nyilván rám hívták a mentőt, az pedig vitt a pszichiátria zárt osztályára, ahol másnap úgy ébredtem, hogy úristen, hol vagyok?

– mondta.

Ez volt az a pillanat, amikor először ijedt meg, és először vette komolyan a helyzetét. De még ez sem volt elég ahhoz, hogy abbahagyja. Súlyosabb jelek kellettek.

„A 2013-as év volt, amikor október elsején bevonultam az utolsó addiktológiára, hogy egyszerűen már bármit megettem, megittam, öklendeztem, hányingerem volt, jártam a vécére, de már nem ettem semmit az utolsó két hétben, és nem is hánytam ki semmit, csak az epét” – elevenítette fel az előadó.

Hihetetlen akaratereje volt, mert ezúttal kitartott az addiktológián, sokat kérdezősködött és olvasott a témával kapcsolatban, és tudta, leginkább saját magán múlik, hogy lesz e siker, és mennyire lesz tartós. Teljes életmódváltásba kezdett, a Velencei-tó partjára költözött egy kempingbe, és a sátorból járt a fellépésekre.

Koczka Géza videósorozatot indított, ebben próbálja elmesélni, neki hogyan sikerült letennie az italt. Egy időben ő volt az ország legismertebb alkoholistája, sokan még mindig így azonosítják, ezzel a kétes hírnévvel próbálja felhívni a figyelmet a problémára. De nem tagadja, a sóvárgás nagyon sokáig kísértette.

Ugyanazzal állítottam le, amivel le lehet állítani, ez pedig az agy jutalmazása, az alkohol helyett az édesség. Nagyon érdekes, hogy amíg alkoholt ittam, sosem kívántam az édességet. És onnantól kezdve, ha bármikor rám tör egy ilyen sóvárgásszerű valami, akkor én mindig édességet eszem 

– tette hozzá.

Koczka Géza módszere semmiképpen sem nevezhető olyan példának, ami mindenkinél beválik. De minden alkoholbeteg előtt nyitva áll a lehetőség arra, hogy tünetmentes legyen, akár élete végéig. Neki sikerült. 

A WHO szerint Magyarországon közel 900 ezer alkoholista él, a felnőtt férfiak több mint harmada alkoholfüggő.  

 

#Fókusz#Videó#mc hawer#alkoholizmus#rtl#alkoholista

Címlapról ajánljuk