Fókusz

„Tíz test feküdt itt a földön, mind meghaltak, el kellett égetnünk őket” – a törökországi földrengés túlélőivel forgatott a Fókusz riportere

Gál PetraGál Petra

2023. március 18. 19:02

9,1 millió ember élt úgy, ahogyan mi most, aztán egy hónapja hirtelen minden más lett. Életek törtek derékba az azbesztes porfelhő alatt, gyerekek őszültek meg a sokktól. Eddig 48 500 ember holtteste került elő Törökországban a földrengés után, de rengetegen lehetnek még a romok alatt. Milyen élet lehetséges a katasztrófa után? Mikor épülhet újjá a letarolt környék, és mivel támogathatjuk a túlélőket?

A Fókusz riportere Törökország katasztrófa sújtotta részén forgatott, megnézte, hogyan élnek most az emberek – már ha ezt lehet most életnek nevezni. Sokan az ottaniak közül azt mondták, ez már nem az.

Elvesztettük a házunkat, a munkahelyünket, az összes pénzünket, amink volt. Ezért a romok közül próbáljuk menteni a menthetőt

– mondta a Fókusznak egy férfi az összedőlt házak között. Tíz város érintett a tragédiában.

„Könnyű megváltoztatni egy embert, vagy egy épületet, de itt egy város változott át pár perc” – a törökországi földrengés helyszínén forgatott a Fókusz
Fotó: RTL Fókusz

Az Ökumenikus Segélyszervezet a kezdetektől segít a túlélőknek. A Fókusz riportere Lucával és Tamással utazott Adanába – ez az út a földi pokolba, ahol az azbesztes porfelhő alatt eltemetett életek várnak. Az utóbbi 5 hétben több mint tízezer utórengés volt, ezért fel kellett készülni arra, hogy bármikor bekövetkezhet a legrosszabb: egy újabb erős rengés.

Az egyik fontos információ az volt, hogy egy földmozgás esetén nem az asztal alá kell bújni, hanem szorosan az ágy mellé, így ha az ágyra rá is esik valami, minket nem fog elérni. A Fókusz riportere, Gál Petra vizet és párnát is odakészített magának az ágy mellé. Egy tragédia esetén annak is óriási jelentősége lehet, hogy hírt tudjunk adni a hollétünkről, így síppal a nyakában kellett aludnia.

Adiyamanban 2023. február 6-án hajnali 4 óra 17 perckor megállt a világ, vagyis inkább összeomlott az élet. A 7,8 erősségű földrengés akkora pusztítást végzett, hogy egyelőre nem látni, közel s távol mi is lehetne a megoldás, hogy újra úgy élhessenek ezeken a területeken emberek, mint azelőtt.

Rengeteg ember vesztette el családtagjait, barátait, szomszédait. A trauma feldolgozása szinte még el sem kezdődött. 

Egy család csodával határos módon megmenekült, autista fiuk 10 perccel a nagy rengés előtt felébresztette őket hajnalban. Mindenki mást elvesztettek a családjukból, csak ők maradtak egymásnak.

Mindenki meghalt az első három-négy napban, senki nem jött segíteni. Éhesek és szomjasok voltunk. Tíz test feküdt itt a földön, mind meghaltak, el kellett égetnünk őket. Mindenki kiabált a romok alól, de semmit nem tehettünk

– meséltek a tragédia utáni pokoli napokról.

„Könnyű megváltoztatni egy embert, vagy egy épületet, de itt egy város változott át pár perc” – a törökországi földrengés helyszínén forgatott a Fókusz
Fotó: RTL Fókusz

Az anya azt mondta, eleinte egyáltalán nem jött senki a környékre, sem a mentők, sem más. A család most sátorban lakik, félnek a házukban aludni.

Az emberek, akiknek megsemmisült vagy lakhatatlanná vált a házuk, mind-mind sátrakban húzzák meg magukat. Sokszor tízen is élnek egy sátor alatt. Az Önkumenikus Segélyszervezet munkatársai, Luca és Tamás higiéniás szereket tartalmazó dobozokat visznek az embereknek. Mindenre szükség van, az ivóvíztől kezdve a vécépapíron át a napi élelemig. 

A legfrissebb adatok szerint 21 ezer konténert állítottak fel eddig, ez a szám azonban nagyon-nagyon kevés ahhoz képest, amennyire szükség lenne. Számtalan háznál, ami nem omlott le teljesen, egyszerűen eltűnt a földszint a földrengésben, az első emelet úgy szakadt rá, mintha az alatta lévő szint soha nem létezett volna, mint ennél a háznál is. Már folynak a rendőrségi és szakértői vizsgálatok az építészek ellen, mindenhol átnézik a romokat. Eddig több mint 250 embert zártak börtönbe, mert felelősnek tartják őket a nem megfelelő építményekért.

„Könnyű megváltoztatni egy embert, vagy egy épületet, de itt egy város változott át pár perc” – a törökországi földrengés helyszínén forgatott a Fókusz
Emra szülővárosa romjainál. Fotó: RTL Fókusz

Emra tanár, a tolmácsolásban segít nekünk, sok munkája miatt a munkahelyén aludt, Iskenderunban február 6-án. A rengésre ébredt, az asztal alatt keresett menedéket.

Imádkoztam, hogy vége legyen, de nem akart elállni a rengés egészen 2 percig. Nekem 2 órának tűnt. Amint vége lett, kirohantam és láttam, ahogy összeomlott a templom. Próbáltam hívni a szüleimet, de a vonalak nem működtek

– mesélte Emra, aki itt született, és itt nőtt fel.

Ez nem az a város, amit ismerek. Könnyű megváltoztatni egy embert vagy egy épületet, de itt egy város változott át pár perc alatt. Ez több mint sokkoló nekünk.

Nem gondolja, hogy egy-két évnél hamarabb olyan életet teremthetnének itt, mint azelőtt. Óriási a baj. És további földrengéseket is előrejeleznek még erre a területre, ahol a tengerben is törésvonal húzódik. Emra elmondta:

A kormány új házakat ígért mindazoknak, akiké megsemmisült. A következő egy évben. Remélhetőleg így lesz, bár számomra ez elég lehetetlennek tűnik, látva, hogy hány ember vesztette el a lakhatását.

Szerencsére egyelőre nincsenek járványok – a forgatás idején éppen fertőtlenítést végeztek mindenhol, és erre hangosbemondóval figyelmeztették az embereket.

„Könnyű megváltoztatni egy embert, vagy egy épületet, de itt egy város változott át pár perc” – a törökországi földrengés helyszínén forgatott a Fókusz
Ágnesék nem számították rá, hogy ennyien jönnek majd a rögtönzött iskolába. Fotó: RTL Fókusz

Van egy eldugott, csendes, biztonságosnak tűnő, körbekerített hely: egy plébánián alakítottak ki ideiglenes iskolát. Egy magyar nővel, Ágnessel találkoztunk itt, aki az ideiglenes suliban tanít:

Azt gondoltuk, hogy csak néhányan fognak jönni, akik itt maradtak a városban, de végül is szájról szájra terjedt a hír, és több mint harmincan lettünk. Van alsó tagozat, felső tagozat és gimnázium.

Betti 17 éves, készül az érettségire, vagyis készült a földrengés előtt.

„Könnyű megváltoztatni egy embert, vagy egy épületet, de itt egy város változott át pár perc” – a törökországi földrengés helyszínén forgatott a Fókusz
Betti Fotó: RTL Fókusz

A földrengés éjszakáján csak egyvalamit hallottam: az emberek kiabálását. Olyan volt, mint a legrosszabb rémálom. Amikor megláttuk az összeomlott várost, nem hittünk a szemünknek, borzasztóan féltünk. Aki ezt nem élte át, az nem tudja megérteni. Előtte én is csak tévében láttam

– mesélte a lány, aki fél itt élni, nem tudja, mi lesz a tanulmányaival, hogy hogyan érettségizik majd le ilyen körülmények között.

A 2500 éves Antakya óriási történelmi jelentőségű város, ókori nevén Antiókhia – már a kőkorszakban lakott volt. A Selyemút is itt torkollott a Földközi-tengerbe, de érintette a perzsa királyi út is. Már a bizánci korban hatalmas földrengés rázta meg, a város utána hanyatlásnak indult, majd újjáéledt. Most ismét a földdel lett egyenlő – Antakya igazi szellemvárossá változott.

Husseyin egy jól menőparfüm bolt tulajdonosa volt. Most ő is, mint mások, sátorban él. Visszajár a romokhoz, hátha ki tud menteni még 1-2 holmit egykori üzletéből. Semmije nem maradt ezeken kívül, de fontosnak tartotta, hogy kifejezze háláját:

Nagyon köszönjük az összes segélyszervezetnek, akik bármilyen segítséget nyújtottak, nyújtanak.

Az Ökumenikus Segélyszervezet gyűjtése egész márciusban zajlik, a 1353-as adományvonalon bárki segítheti 500 forinttal a segélyszervezet törökországi munkáját.

Antakyában az összeomlott és lakhatatlan házak tövében meghúzódó sátortábor látványa szívszorító. A legtöbben a mai napig a trauma hatása alatt vannak.

#Fókusz#Videó#Külföld#törökország#földrengés#pusztítás#romok#ma#török-szíriai földrengés#helyszíni riport#ökumenikus segélyszervezet

Címlapról ajánljuk