Fókusz

Ez volt az egyik utolsó sor, amelyet Cipő a füzetébe leírt – 10 éve hunyt el a legendás rockzenész

Barva ÁdámBarva Ádám

2023. március 10. 19:23

„A 67-es utat a mai napig nem játsszuk, csak úgy, hogy bejátsszuk, és ő énekli a dalt.” Kevés dalszerző akad a zenei világban, akit mindenki szeret, és csak jót tud róla mondani. Bódi László Cipő ilyen zenész volt: barátai, ismerősei szerint a színpadon lehengerlő, a magánéletben viszont visszahúzódó és szerény. A 10 éve elhunyt zenészre emlékezik a Fókuszban mentora, Bródy János, zenésztársai, valamint barátja, akivel az utolsó hétvégéit töltötte.

Bródy János a 1980-as évek elején, a sárvári Fiatal Költők Táborában találkozott először Cipővel.

Mint valami nagy titkot, úgy mondta el nekem, hogy hát ő itt a Fiatal Költők Táborában van, de ő alapvetően zenész szeretne lenni. És mindjárt eljátszott nekem néhány dal a zongorán, amiket ő írt. Nagyon megható, kedves, szívhez szóló kis dalok voltak

– mesélte Bródy.

Cipő egyfajta mentorként, lelki társként tekintett Bródyra, akivel a sárvári megismerkedésük után sokat találkoztak. Sokat mesélt neki a gondjairól, örömeiről és bánatairól is.

Emlékszem, hogy milyen boldog volt, amikor megtalálta a zenekart, amit annyira keresett, hogy legyen egy társasága. És mondta, hogy megvan, Republic lesz a neve. És akkor már úgy éreztem, hogy meg fogja találni magát.

Cipő barátja, Tóth Zoltán a zenész személyes tárgyai között beszélgetett a Fókusszal. A szigetcsépi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat biztosít egy helyiséget, ahol emlékszobát alakíthattak ki a zenész tiszteletére.

Mindenre dalt írt, dalt jegyzett le, ami a keze ügyébe akadt. Villanyszámlára, adóbevallásra, orvosi leletre

– mutatta Cipő jegyzeteit Zoltán a Fókusznak.

Egy, a 20. század elején épült szigetcsépi házat újított fel Cipő, ott élt sokáig családjával. Egyik legjobb barátja, Kecskeméthy János néhány méterre onnan állította fel a különleges emlékhelyet. Cipő élete utolsó hétvégéit vele töltötte.

Szombatonként vagy átjöttem hozzá beszélgetni, vagy ha annyira jól volt, hogy el tudtunk menni valahova, akkor elmentünk egy ilyen zenés helyre, és ott ültünk és hallgattuk a szerb zenét

– emlékezett vissza az utolsó találkozásokra.

Cipő a színpadon óriási energiával lépett fel, szuggesztív személyiségével rajongók tömegeire volt hatással. A magánéletben viszont mintha egy másik ember lett volna, egykori zenésztársai szerint visszahúzódó és zárkózott volt.

A 67-es utat a mai napig nem játsszuk, csak úgy, hogy bejátszással, és ő énekli a dalt.

Ezzel tisztelegnek a zenész emléke előtt – mondta Boros Csaba, a Republic basszusgitárosa.

Cipő füzetében az egyik utolsó sor, amelyet leírt ez volt: „Jelena és a Krím-félsziget”. A Republic 2012-es lemeze ezzel a dallal ér véget. 

Cipő 2013. március 11-én hunyt el. A Jelena és a Krím- félsziget élete utolsó szerzeménye. Oroszország 2014-ben megszállta a Krím- félszigetet.

Volt egy ilyen belső látnoki képessége. Olyan szövegeket írt, amit 20 év után, vagy akárhány év után a színpadra teszünk, és a mai napig is az aktuális valóságot mutatja

– mutatott rá Boros Csaba.

Cipő három héttel a halála előtt lett rosszul. Újraélesztették, kómába került, és abból már nem ébredt fel. Sokáig betegeskedett, hosszú távon csak a szívátültetés segíthetett volna, ezt azonban visszautasította. Halála után Bródy János búcsúdalt írt barátja emlékére, amelynek a Nyáréjszakán a 67-es úton címet adta.

Azt gondoltam, hogy ő egy nagyszerű dalszerző, és ezért megérdemli, hogy egy dal emlékezzen meg róla, amiben hát talán egy kicsit megírtam, hogy milyennek láttam őt. Sajnos tudtam, hogy készül, készül arra, hogy elmenjen. Várhatott volna még egy kicsit.

#Fókusz#Videó#bódi lászló#cipő#színpad#emlékezés#zenésztársak#bródy jános#ma

Címlapról ajánljuk