Ma este 19:55-tól újra a mesék kerülnek a középpontba, hiszen jön a Merida, a bátor az RTL Klubon. Addig is, összegyűjtöttünk nektek nem egy hihetetlen érdekességet az animációs történet készítéséről.

A 2012-ben debütáló mese a Pixar egyik első olyan filmje, amiben egy – nem is akármilyen – lány a főszereplő. A Skóciában játszódó kosztümös mese sok szempontból újító volt a stúdió életében, hiszen nemcsak az idősíkja, a szereplői, a hihetetlen látványvilága, de a szereplők ruhái miatt is magasabb szintre kellett emelniük a technikai célkitűzéseiket.

Nem hiszed el, hogyan készült a Merida!

Nézzük, milyen varázslat rejlik a csodás történet mögött!

Az a legendássá vált hajzuhatag

Merida meglehetősen karakán és vadóc lány, aki nem igazán szeretne beállni a sorba – már, ami a hagyományokat és a szabályokat illeti. Pont emiatt a készítők úgy gondolták, hogy a külsejével is ki kell fejezniük a lázadását, emiatt is alkották meg a rakoncátlan loboncát. Ámde! Nem annyira egyszerű feladat egy ennyire kusza, közel sem szabályosan mozgó valamit megalkotni a számítógép segítségével.

A korábban használt programjuk – amit a Szörny Rt. Sully-jának szőre miatt dolgoztak ki –, nem működött Merida hajával. Ezért egy teljesen új rendszert és programozást kellett kidolgozniuk, aminek a Presto nevet adták.

Rétegenként vitték fel a fejére a különbözű hajszálakat – vékony, vastag, hosszú és rövid fajtákat –, ezzel akarták elérni, hogy legyen tartása a hajnak. Rétegenként pedig váltogatták őket. Gyöngysorhoz hasonlóan építették fel a hajat, és ezek után jöhetett a mozgás programozása. Persze, segítségként volt egy paróka is az irodájukban, amit szinte minden készítő felvett néha nap. Három évükbe telt, mire kidolgozták a haj-programjukat.

Nem hiszed el, hogyan készült a Merida!
 


Hogy lehet ennyi réteg egy ruhán?

Meridának 22, Fergus-nak 9-10, Elinornak 3 kosztümöt, az ikreknek egy-egy kiltet készítettek. De ha az összes járulékos mellékszereplőt is beleszámoljuk az egyenletbe, akkor majd 94 egyedi jelmezt kellett megalkotniuk. Ezek közül ráadásul szinte mindegyik több rétegből áll össze. Ezeket először 2D-ben alkották meg a mintázatukkal együtt, majd ezután alakították át 3D-be, hogy a karakterekre is rátehessék őket.

Az a részletgazdag természet…

Az sem volt mindegy, hogy a skót vidék hogyan jelenik meg a mesében. Ennek érdekében a stúdió egy külön programot fejlesztett ki, amellyel a kopár képet különféle növényekkel töltötték meg – és most több milliónyi zöldről beszélünk. Különféle célokat és határértékeket adtak meg a számítógépnek, ami ezek után szépen egyesével elkészítette a kért fákat, bokrokat. Ez lehetővé tette, hogy ne az animátorok rajzolgassák meg egyesével a látványelemeket.

Hihetetlen, hogy mennyi munka van egy-egy ilyen aranyos kis mese mögött! 19:55-tól ti is megleshetitek a Meridában!
 

Forrás: The Hollywood Reporter, Creative Bloq