Bár a Testről és lélekről nem hozta haza idén a filmvilág jeles kitüntetését, a magyarok munkáját mégiscsak díjazták, csak épp nem vettük észre elsőre.

Mostanában egyre több nagyköltségvetésű hollywoodi filmet forgatnak hazánkban, elég csak a legújabb Vörös verébre, vagy a tavalyi év nagydurranására, a Szárnyas fejvadász 2049-re gondolni. Ez utóbbit ráadásul két Oscar-díjjal is kitüntették az idei gálán, nem kis részben a filmen dolgozó magyar csapatoknak hála.

A mozi ugyanis a legjobb operatőrnek járó aranyszobrot vitte haza, Roger Deakins munkájának köszönhetően, valamint a legjobb vizuális effektek kategóriában is sikert aratott. Ebben pedig rengeteget számított a magyar csapat munkája.

Balogh Balázs és Rozgonyi Balázs a film egyes animációiért feleltek, a feladatuk az volt, hogy a díszletben szereplő kijelzőkön a megfelelő időben és formában jelenjenek meg az oda szánt grafikák.

Persze, ahogy kiemelték, ők is egy jóval nagyobb csapat részei voltak. Csak a magyar stáb több száz főt számlált, ráadásul számos más ország is közreműködött a film készítésében. Az operatőri Oscart átvevő Roger Deakins köszönőbeszédében külön kitért a budapesti csapat munkájára, úgyhogy bár a magyar produkció nem hozta haza idén az aranyszobrot, azért egy – nem is annyira – kicsit mégiscsak nyertünk az idén is.

Forrás: RTL Híradó