Úgy tűnik, Jennifer Lawrence után Cameron Diaz is hátat fordít a filmes karrierjének. Ez vajon csak pletyka vagy a színtiszta igazság?

Cameron Diaz végleg búcsút mond Hollywoodnak?

Korábban még azt hihettük, hogy a színésznő csak viccelődik ez ügyben, de most tiszta vizet öntött a pohárba, és ország-világ előtt bevallotta: felmond a színészkedéssel.

Az édes kis semmiség című film folytatása kapcsán merült fel a probléma. Ekkor derült fény arra, hogy azért nem lesz második rész, mert Diaz többé nem színészkedik, ugyanis mostantól kizárólag az anyaságra szeretne koncentrálni.

Tavaly ki is jelentette: 45 évesen készen áll az anyaságra, és párjával az örökbefogadást tervezik.

Viszont nem ő az egyetlen, aki a „nyugdíjba vonulás” mellett döntött. A fent említett Lawrence mellett Daniel Day-Lewis, Sean Connery és az Olsen ikrek is végleg hátat fordítottak a filmezésnek.