KERESÉS search-close

zöldség

65 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "zöldség"

Duplájára nőtt a répa ára

116 százalékkal emelkedett a sárgarépa termelői ára egy év alatt a KSH jelentése szerint. Sok más zöldség is jóval többe kerül, mint egy éve, felével többet kérnek a termelők a fejes káposztáért és harmadával az uborkáért. A Zöldség-Gyümölcs Terméktanács szerint a következő hónapokban tovább emelkedhetnek a zöldségárak.

Hatalmas zűrzavar a konyhában - Bennük van az íz-faktor?

A villalakóknak olasz ételeket kellett összerittyenteniük, ám látszólag nem ment ez olyan könnyen…

András zöldség textúrái

A második feladatban a versenyzőknek egyféle zöldségből kellett a legtöbbet kihozniuk: különböző textúrákban kellett megmutatniuk az ételükben. Persze előtte a Séf is adott egy kis inspirációt. Kíváncsi vagy a kóstolásra? Nézd meg itt!

Tomi: „Kérlek szépen, legyél gyönyörű”

Az első feladata nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, ezért még inkább rákapcsolt a zöldség-kihívásra. Tomi szeretett volna minél több karfiol textúrát a tányérra tenni, lehet éppen ez lett a veszte?

Flóra zöldség textúrái

A második feladatban a versenyzőknek egyféle zöldségből kellett a legtöbbet kihozniuk: különböző textúrákban kellett megmutatniuk az ételükben. Persze előtte a Séf is adott egy kis inspirációt. Kíváncsi vagy a kóstolásra? Nézd meg itt!

Tomi zöldség textúrái

A második feladatban a versenyzőknek egyféle zöldségből kellett a legtöbbet kihozniuk: különböző textúrákban kellett megmutatniuk az ételükben. Persze előtte a Séf is adott egy kis inspirációt. Kíváncsi vagy a kóstolásra? Nézd meg itt!

Orsi zöldség textúrái

A második feladatban a versenyzőknek egyféle zöldségből kellett a legtöbbet kihozniuk: különböző textúrákban kellett megmutatniuk az ételükben. Persze előtte a Séf is adott egy kis inspirációt. Kíváncsi vagy a kóstolásra? Nézd meg itt!

Brigi zöldség textúrái

A második feladatban a versenyzőknek egyféle zöldségből kellett a legtöbbet kihozniuk: különböző textúrákban kellett megmutatniuk az ételükben. Persze előtte a Séf is adott egy kis inspirációt. Kíváncsi vagy a kóstolásra? Nézd meg itt!

Hanna lett a Junior zöldségellenőr!

Miután az első feladatban Hanna volt a legügyesebb, ő kapta az előnyt. Így a második feladatban ő dönthette el, hogy versenytársai milyen zöldségekből készítsenek főzeléket.

Kevesebb a termés a forróság miatt

Akkora volt az aszály, hogy öntözés nélkül alig termett volna valami a földeken. Zöldségből és gyümölcsből is kevesebb lesz idén. A forró, a sokéves átlagnál majdnem két fokkal melegebb nyár miatt lehet, hogy csak a termelőknek lesz káruk: a Híradónak nyilatkozó szakértők szerint a piacon valószínűleg nem lesz áremelkedés.

Angéla bevallotta: irtózik a zöldségektől!

Miután itt a karaj, hol a karajt játszottak Zével, Angéla azt is bevallotta, hogy olyannyira anti-vegetáriánus, hogy rosszul van a zöldségektől.

Sárközi Ákos: „Ugyanaz az étel, csak picit más köntösben”

A séf úgy döntött, hogy megmutatja Beának, milyen lehetett volna a tányérja, ha egy picit máshogy tálal. Íme, a funkcionális tálalás!

Keleti Andi végül összehozta a nagy attrakciót?

Andinak megint meggyűlt a baja az idővel, pedig a könnyed tésztáját látva Zé mindenképp azt tanácsolta, hogy legyen benne valami csavar. Vajon összehozta a feladat végére?

Gáspár Bea: „Alexa nagyon nem csípi a búrámat”

Beának nehezen indult a 2. feladat, hiszen a saját zöldségei helyett Alexa szeretetcsomagával kellett megküzdenie. Vajon ezzel tényleg egy örök harc lesz kettejük között? Zé utánajárt!

Mihez kezdjünk a zsenge zöldségekkel? A séf adott pár tippet!

A második feladatban egy zöldség pult várt a versenyzőkre, az alapanyagokból pedig vegetáriánus ételt kellett készíteniük. A séf persze adott pár tippet a főzés előtt!

Drágult a sertéshús és a cukor

10 százalékkal drágult a sertéshús, és 15-tel a cukor - a KSH szerint. Tehát nemcsak a zöldségek, hanem több alapvető élelmiszer ára is az infláció sokszorosával emelkedett a boltokban. A Fidesz alelnöke szerint a multik dobták meg az árakat, mert rosszul viselik, hogy magas béreket kell fizetniük idén. Az LMP-nél viszont azt mondják, éppen a kisboltosok drágítottak kényszerből a kormány - szerintük dilettáns politikája, a kötelező minimálbér-emelés miatt.

Zöldségből is készült kocsonya

Rekordméretű, legalább 1000 adagos kocsonyát főztek. Így indult az idei Kocsonyafarsang Miskolcon. Az egyik legnagyobb vidéki gasztrofesztiválon egész hétvégén szinte mindenből készül kocsonya:, halból, vadból és zöldségekből is.

A déligyümölcs is sokkal drágább

Néhol már a narancsért és a mandarinért is kétszer annyit kérnek, mint tavaly ilyenkor - a rendkívüli dél-európai fagy miatt. A Terméktanács szerint az import gyümölcsből hamarosan utánpótlás érkezik, a friss zöldség viszont tartós hiánycikk lesz, és emiatt Húsvétig nagyon drága marad. A Dietetikusok Szövetsége olcsóbb, helyettesítő termékek fogyasztására figyelmeztet a tél végére kialakuló vitaminhiány miatt.

Nagyon drága a friss zöldség

Brutálisan drágult a friss zöldség Magyarországon az extrém hideg dél-európai időjárás miatt. A padlizsán háromszor, a karfiol és a paradicsom pedig kétszer annyiba kerül, mint tavaly ilyenkor az Agrárgazdasági Kutató Intézet szerint. A terméktanács úgy számol, tartósan, húsvétig maradnak ezek az árak. Annyira nincs utánpótlás, hogy a hipermarketek áruhiányra készülnek, keresett salátafélék tűnhetnek el hetekre a boltokból.

Mi a különbség a természetes és a szintetikus hatóanyagok között?

A polifenolok a gyümölcsökben, zöldségfélékben előforduló természetes vegyületek, melyek képesek megvédeni a szervezetet a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel szemben. De mennyi a napi beviteli szükségletünk, és hogyan juthatunk hozzájuk természetes módon?

Tegyünk szívünkért és érrendszerünkért!

P, mint polifenolok. Érdmes megjegyezni ezt a kifejezést. De mégis miben találhatóak és mi célt szolgálnak?

Ekkora vita még sosem volt a Konyhafőnökben!

Óriási volt a feszültség a piros csapatban: Gábor nem azt csinálta, amit Dávid kért tőle, ennek a vége kiabálás lett. Dávid ki is akarta küldeni Gábort a konyhából.

Zöldségekből fagylalt? A versenyzőket sokkolta a harmadik feladat

Amikor a piros és a zöld csapat meglátták a pulton heverő háromféle zöldséget, még nem tudták, mi lesz a dolguk. Amikor kiderült, hogy ezekből fagylaltot kell készíteniük, mindenki kiakadt.

Fagylalt előmelegített tányéron?

A harmadik feladatban Kriszti volt a konyhafőnök, és miután leosztották a feladatokat, rámaradt a fagylaltkészítés. A séf megpróbálta a jó irányba terelni egy-két tanáccsal. Végül a tálalásnál elcsúsztak egy kicsit, hiszen Kriszti megszokásból melegített tányéron tálalta a desszertet...

A zöldeknél kitört a szuflé-pánik!

Móni próbált Rolandra hallgatni, és rábízta a szuflét. A séf figyelmeztette őket, hogy túl hamar kezdtek hozzá a tésztához. A feladat végén, az utolsó percekben már hárman küzdöttek, hogy meglegyen a desszert.

Vitaminokkal a babákért

A tél végén teljesen kiürül a vitamin tartalékunk, pláne a kisbabáké. Viszont arról sokan megfeledkeznek, hogy hány féle létezik, hogyan oldódnak, túl lehet-e adagolni őket, illetve mit csináljunk, ha a gyerek nem eszi meg a gyümölcsöt, vagy a zöldséget.

Zöldség, gyümölcs: Drágább, de jobb?

Konyhanyelv. Dühöngenek a zöldség- és gyümölcsárak miatt? Mit szólnak a krumpliárakhoz? Vagy: tapasztalják, hogy dől ránk az egészséges táplálkozást hirdető propaganda és a dübörgő magyar mezőgazdaságról szóló kormányzati jelentések, de ha egészségesen akarunk enni, sok zöldséget és gyümölcsöt, az sokkal, de sokkal többe kerül, mint ha hízókúrára fognánk magunkat? Létezik, hogy egy kiló jó minőségű magyar almáért meglehet 3-400 forintot is kell fizetni, sokkal többet, mint egy kiló több ezer kilométerről ideszállított narancsért? Mi történik? Már nem konyhanyelven: szezonális időjárási ingadozásról van szó, vagy más van a háttérben?

Balul sült el a menzareform?


szerző:
2015.12.02. 19:05
Balul sült el a menzareform?

Sokkoló fotók az új menüről, éhes gyerekek és felháborodott szülők. Felemás a fogadtatása  a szeptemberben bevezetett menzareformnak. A gyermekek és az óvónők egy része az ételeket ehetetlennek, a változást pedig radikálisnak tartja, mások szerint változatosabb lett a kínálat.

Kiskert a balkonon: így csináld!

Annak sem kell lemondania a saját termésű, friss, bogyós gyümölcsökről, zöldségekről, akinek nincs konyhakertje. Molnár Piroska,kertész megmutatatta, hogyan termeszthetünk ilyesmit az erkélyen vagy egy kis teraszon.

Az vagy, amit megeszel? Mit tart egészségesnek a magyar?

Ma már Magyarországon is egyre inkább növekszik az igény és a piac az organikus, vagyis a bioélelmiszerek iránt, ám a kereslet még mindig jócskán elmarad a fejlett országokéhoz képest. Most már a nagy márkák is komoly fejlesztéseket hajtanak végre, hogy szélesítsék vitaminban gazdag élelmiszer-kínálatukat.

Zöldségből desszert?

A második feladatban az öt versenyzőnek desszertet kellett készítenie. Mindenkinek más-más alapanyagból. A versenyzők igencsak meglepődtek, mikor meglátták, hogy mik is ezek az alapanyagok...

Brokkolis káposztasaláta Tahinis dresszinggel

Marcus Samuelsson receptje

TÖK JÓ: Így faragj tököt!


szerző:
2014.10.11. 15:46
TÖK JÓ: Így faragj tököt!

Pavlicsek Csaba ételszobrász az RTL Híradó riporterének megmutatta, hogy fél óra alatt akár egy amatőr is képes bonyolultabb mintát kifaragni, és nem kell hozzá más csak egy jó kés.
 

Veszélyes lejárt szavatosságú tojást és jelöletlen zöldséget foglaltak le

Nyolcvanhat tonna felcímkézetlen zöldséget és romlott tojást foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei. A NÉBIH képviselője elárulta, mi történt a megtalált élelmiszerekkel, illetve azt is megosztotta műsorvezetőinkkel, hogy mit tehetnek a vásárlók, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy jó minőségű árút vásároltak.

Hogyan szerettessük meg a zöldséget gyermekünkkel

A gyermekek számára fontos vitaminforrásoknak számítanak a zöldségek, ámde ezeket nem mindegyikük szereti. Ezt erősen befolyásolja a közvetlen környezet, szülők, gyerekek egyaránt. Rácz Anikó kreatív blogger játékos praktikáit mutatta be.

Fókusz 13-04-03


szerző:
2013.04.03. 20:00
Fókusz 13-04-03

Fókusz: A csend hangjai - Oláh Gergő dalával egy autista kisfiú is kitört a csendből. Ott voltunk a megható találkozásnál. Nyers változat - Megmutatjuk, hogyan készülhet zöldségből bolognai spagetti, pizza és palacsinta, és kik azok, akik csak ezt eszik. Átverés - Ki élt vissza Kocsis Tibor nevével? Valaki egy videoklip-forgatást szervezett, és komoly gázsit ígért.

Házon kívül 12-09-12


szerző:
2012.09.12. 23:10
Házon kívül 12-09-12

Házon kívül: Dorci - Az új szív működik, de elszakíthatják a családjától. Árrobbanás? - Jelentősen drágulhatnak ősszel az élelmiszerek. Zöld Trabant - Nyomozás az ismeretlen életmentő után.

Mekkora áremelkedés jön még?

Önök miről mondanának le, ha még 20-30 százalékkal nőne a legfontosabb élelmiszerek ára? A húsról? A zöldségről? A tejtermékekről? Vagy úgy érzik, hogy már nagyon sok mindenről lemondtak, és ötletük sincs, miről lehetne még?

Megtermelni vagy megvenni olcsóbb?

Kert – van, aki csak szórakozásból műveli, van, aki a megélhetésért dolgozik rajta, és vannak, akik ki sem használják a lehetőséget. Miért járnak a boltba vásárolni, ha ott a veteményes?

Ingyen osztogatták a zöldséget és gyümölcsöt

A vásárlók még mindig tartanak a baktériumtól és nem vásárolják a zöldségeket. Sok helyen a gazdák elpusztítják veteményeseiket.

Kártpótolják a gazdákat


szerző:
2011.06.08. 11:01
Kártpótolják a gazdákat

Heteken belül kártalanítja az unió a zöldségtermesztőket - erről egyeztek meg a szakminiszterek kedden Luxemburgban.

Uborkát, zöldséget vegyenek!


szerző:
2011.06.07. 11:49
Uborkát, zöldséget vegyenek!

Vásárolják fel a jó minőségű, biztonságos hazai uborkát, zöldséget - kérte a vidékfejlesztési miniszter.

Zöldségekkel kúrálnák a mellrákot

A vizsgálatok szerint az apigenin gátolja a rákos sejtek osztódását.

Egekben az élelmiszerárak


szerző:
2011.04.11. 18:04
Egekben az élelmiszerárak

A legdrámaiabban a gabona drágult: most több mint a dupláját kell érte fizetni, mint 2010 áprilisában.

Bioebéd készül az ináncsi menzákon

Az élelmiszereket helyben termelik meg, a földeken és a tésztagyárban pedig közmunkások dolgoznak. Az önkormányzat ezzel évi 3-4 milliót spórol.

Vetőmag szegényeknek a Vöröskereszttől

A Konyhakert program célja, hogy a rászorulók saját maguknak tudják megtermelni a szükséges zöldségeket.

Lőttek a zöldségesmaffiának?


szerző:
2011.02.21. 08:22
Lőttek a zöldségesmaffiának?

Hamarosan hozzálátnak a szakemberek az árakat drágító és zsebből üzletelő zöldségesmaffia felszámolásához.

Jobban csúszik a zöldség, ha jutalom jár érte

Azok a gyerekek, akik egy kísérlet során jutalmat kaptak a zöldségevésért, később egészségesen táplálkoztak.

Reggeli 11-01-05


szerző:
2011.01.05. 08:35
Reggeli 11-01-05

Reggeli: A szerdai Reggeliben megmutatjuk az év első babáját, beszélgetünk a gázóra kálváriáról és zöldséges rétest sütünk. Delhusa Gjon lányát modell karrierjéről faggattuk, Király L. Norbit pedig, hogy mi lesz vele és VV Anikóval.

Tökös zöldségek Pázmándon


szerző:
2010.09.23. 14:01
Tökös zöldségek Pázmándon

Az átlagosnál kétszer-háromszor nagyobb tökök nőttek Pázmándon. Az idei termés azonban a tavalyit is felülmúlja.

Majdnem másfél kiló a paradicsomok Góliátja

A Kaposváron termett zöldség súlya 15-szöröse egy átlagos paradicsoménak.

Dráguló élelmiszerek ősze


szerző:
2010.08.18. 09:01
Leszámolnának a silány élelmiszerekkel

Az intézkedések egyik célja, hogy helyzetbe hozzák a magyar termelőket és növeljék a pozíciójukat.

Méregdrágán rotyog a leves


szerző:
2010.06.25. 18:08
Méregdrágán rotyog a leves

Háromszor annyiba kerül a bab, a retek, kétszer többe a paradicsom és a paprika a piacokon, mint egy éve.

Fél Kettő 10-06-24


szerző:
2010.06.24. 14:40
Fél Kettő 10-06-24

Fél kettő: Mi lesz a svájci frank és jen hitelesekkel? Van kiút? Dévai Kamillát a polikita nem engedte játszani, lánya Udvaros Dorottya az egyik leghíresebb színésznő lett. A fagyasztott vagy a piacon vett zöldségben van több vitamin?

Kevesebb és drágább lesz a gyümölcs

Nemcsak a belvíz veszélyezteti a termést, hanem a rothadás is, hiszen permetezni sem tudnak a gazdák.

Romok helyett termőföld Nagykamaráson

Lerombolják a romos épületeket Nagykamaráson. Az önkormányzat úgy döntött, a telkeket termőfölddé alakítják és zöldséget termelnek rajta.

Kitiltották a zölsdégkirályt a versenyekről

Egy hobbikertész azt állítja, nem engedik részt venni a hagyományos zöldségbajnokságon.

Zöldség-gyümölcs csalók őrizetben

Öt évig csalt zöldség-gyümölcs megrendelésekkel a csoport.

Rákot okoz a vitamindús táplálkozás?

A sok gyümölcs és zöldség növeli a cigarettázóknál a rák valószínűségét.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való