KERESÉS search-close

vereség

44 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "vereség"

Mindenkit megrendített a védettségi játék eredménye

Bár a védettségi játékot elvesztette a Gagamba, Kitty úgy érezte, hogy sikerült visszaszereznie a renoméját. Vera és Alexandra között azonban egy parttalan vita bontakozott ki.

Alexandra: „Az elemekkel meg tudtam vívni a harcot, az emberekkel nem biztos, hogy szeretném...”

Alexandra tudta, hogy a védettségi játék elvesztése után nagy esélye van arra, hogy neki kell majd elbúcsúznia a szigettől. A videóból az is kiderül, hogyan magyarázta a bizonyítványát a vesztes Gagamba.

„Nem cél a győzelem” - A Gagamba előre eldöntötte a védettségi játék kimenetelét?

Dávid és Vera a védettségi játék előtt megállapodtak, hogy nem céljuk a győzelem, a Gagamba így veszíteni indult a csatába.

A Gagamba dilemmája: nyerni vagy elveszteni a védettségi játékot?

Alexandra szerint jobb lenne Törzsi Tanácsot tartani, mint megnyerni a védettségi játékot, Gábor azonban győzni szeretne.

Jérémy: „Egy játék közben soha nem szabad pihenni!”

Jérémy szerint többen azt hangoztatták a védettségi játékon, hogy pihennének, Robi szerint pedig még össze kell szoknia a csapatnak ahhoz, hogy összehangoltan tudjanak küzdeni.

Vera összeomlott és zokogásban tört ki!

Vera az előnyért folyó küzdelem után zokogásban tört ki, mert nem bírta feldolgozni, hogy az ő hibájából elveszítették a játékot.

„Mariannék nagyon meg vannak zuhanva”

Kefir és Mariann nem teljesítették a legutóbbi kihívást, így nem igazán tudnak kilábalni a letörtségből, ami előző nap eluralkodott rajtuk.

FOCI-VB: őrült hangulat Horvátországban

A Fókusz stábja ott volt Zágrábban, és a horvátokkal együtt nézte meg a foci-vb 2018-as döntőjét.

 

Magyar jégkorong: mennyből a pokolba

Drámai végjáték a jégkorong világbajnokság utolsó mérkőzésén. Mindössze 15 másodpercen múlt, hogy a magyar válogatott ismét a világ elitjébe jusson.

 

Szilvia: ˝Most a legszívesebben felgyújtanám ezt az egész kócerájt!˝

A korábban sikeres üzletasszony magába roskadva vette tudomásul, hogy egy korszak lezárult. Bánatát pedig természetesen Péterrel osztotta meg telefonon.

Pörköltözni hívták a magyar válogatottat

Meglátogattuk az Öttömösi focicsapatot, akik a Kazahsztán elleni csúfos vereség után edzőmeccsre és pörköltözésre hívta meg Dzsudzsák Balázsékat. 

Újabb történelmi vereség: Luxemburgtól is kikaptunk

A magyar labdarúgó-válogatott -fennállása óta először- kikapott Luxemburgtól barátságos meccsen 2-1-re. Mindezt napra pontosan öt hónappal azután, hogy szintén vereséget szenvedett Andorrától. Mindkét csapat a magyarnál sokkal hátrébb áll a világranglistán.

Kiverték az Iszlám Államot

Beteljesedett az Iszlám Állam katonai veresége. A terrorszervezet elvesztette utolsó városát is Irak után most Szíriában. Még vannak ellenállási gócok a sivatagban, illetve néhány faluban, de az Iszlám Államnak mint hódító bűnszervezetnek vége.

Hiába az új vezető, az Ibon ismét vereséget szenvedett...

Ismét vereséget szenvedett az Ibon, és ezt főként az okozta, hogy néhányan közülük a zsákmányszerzés szabályaival sem voltak tisztában. Lilla kezdeményezésére átbeszélték a sárgák, hogy hol ronthatták el és kik ezért a felelősek.

Klaudia:

A második védettségi játékot is a Buwaya nyerte meg, az Ibon törzs csalódottságát pedig csak tetézte, hogy a megoldókulccsal a kezükben vesztették el a játékot...

Anita:

Az Ibon tagjai bár a játékokon nem tudnak egy csapatként gondolkozni, mégis kialakult köztük egy kapocs, ami egy családdá kovácsolta össze őket.

Adri miatt nem nyert a Buwaya?


szerző:
2017.08.31. 20:15
Adri miatt nem nyert a Buwaya?

A második zsákmányszerzést a Buwaya bukta el, azonban Adri nem tudott belenyugodni a vereségbe. A lány úgy érezte, hogy ha egy kicsit tovább kitart, akár másképpen is alakulhatott volna a végeredmény.

Vajon mi áll a magyar válogatott csúfos veresége mögött?

Sebők Vilmos 52-szeres magyar válogatottal a pénteki Andorra ellen szenvedett vereségről beszélgettünk. A magyar válogatott kudarca után felrobbant az internet a mémektől, ugyanis az andorraiak szakácsokból és postásokból csapata utoljára 2004-ben nyert Macedónia ellen.

Fókusz 2017-06-12


szerző:
2017.06.12. 18:55
Sokkoló vereség Andorrától

A sokkoló vereség után levetették a nemzeti mezt a szurkolók a magyar játékosokról pénteken Andorrában. Az eredmény azt jelenti, már nincs esélye a magyar válogatottnak, hogy részt vegyen a jövő évi világbajnokságon. A világ egyik leggyengébb csapatától kaptunk ki. Fennállása óta Andorra másodszor nyert tétmeccsen. Dzsudzsák Balázs a meccs után azt mondta: az eredmény mindennek az alja. Az MLSZ most nyugalmat kér.

Előző rész (2016. december 12.)

Vajon hogy fogadja Ludwig a vereséget? Vajon elfogadja Rudi Félix ajánlatát? Stellához egy ismerős érkezik. Vajon hogy ér véget Péter és Natasa kalandja?

Clintont megviselte a vereség

Bezárkózott otthonába, olvasott, kutyáival játszott és nem akart soha többé kimozdulni. Ezt mondta az elmúlt egy hétről Hillary Clinton, aki választási vereségének elismerése óta először jelent meg a nyilvánosság előtt egy washingtoni rendezvényen. A megválasztott elnököt, Donald Trumpot közben azzal támadják, hogy családtagjait akarja fontos pozíciókba ültetni.

A főétel megalázó vereséget szenvedett!

Csirke sztroganoff-módra pirított galuskával. Ezt tálalták a vendégek elé, azonban a főzés közepén jött a hír, hogy az étteremben panaszkodnak: túl sós az étel. Mindenki tagadott, ennek meg is lett a böjtje az eredményhirdetésnél.

Hogyan dolgozzák fel a vereséget?

Sportolók, akik a sorsdöntő pillanatokban hiába adtak bele apait-anyait, nem tudták megszerezni a győzelmet. Vagy azért, mert az ellenfél jobb volt, vagy pedig azért, mert a bírók mást láttak, mint, ami szerintük valójában történt.

Megalázó vereség: Gordont a saját éttermében főzték le

Recept kontra recept: amikor az ember azt gondolná, hogy egy ehhez hasonló összecsapásban nem győzheti le a híres szakácsot, akkor nagyon is téved. Úgy tűnik ugyanis, hogy Gordon máglyarakása közel sem volt annyira ínycsiklandozó, mint ellenfeléé.

Gábor legyőzte Attilát


szerző:
2016.05.11. 20:11
Gábor legyőzte Attilát

Egy speciális pályán sikerült elvernie a Farmert. Ezúttal ő nevetett a legvégén...

Laura könnyek között intett búcsút a Farmnak

A vereség után távoznia kellett a modell lánynak: összepakolt, és a bagyuját a hátára kapva hagyta maga mögött a játékot. Persze, nem volt teljesen egyedül: a többiek szomorúan köszöntek el tőle.

Nagyot bukott Merkel pártja

Nagyot bukott Angela Merkel pártja a vasárnapi tartományi választásokon. A pár éve alakult bevándorlásellenes párt viszont kiugróan szerepelt, egy tartományban a második helyen jutottak be a helyi parlamentbe. A regionális választásokat a voksolók gyakorlatilag mindenhol a német kormány menekültügyi politikájáról szóló népszavazásként fogták fel.

„Japánban harakiri jönne”


szerző:
2016.01.28. 21:07
„Japánban harakiri jönne”

Ha Japánban lennénk, most harakiri jönne – mondta a szerdai, svédek elleni vereség után a magyar férfi kézilabda válogatott szövetségi kapitánya, Talant Dusabejev. A csapat hat meccséből ötöt elveszített az Európa-bajnokságon, és nem jutott ki a riói olimpiára. A kézilabda az utóbbi négy évben több mint 40 milliárd forintot kapott a TAO-támogatásokból, Mocsai Lajos korábbi kapitány szerint a 2020-as tokiói olimpiára már sokkal jobb válogatottjaink lehetnek.

Felesége depressziója okozta Klicsko vereségét?

Vlagyimir Klicsko vereségének okát találgatja a világsajtó. A profi ökölvívó a Tyson Fury elleni, egyhangú pontozásos vereséggel négy világbajnoki övet bukott egyszerre.

Vajon mi okozhatta Klicsko vereségét?

Vlagyimir Klicsko döbbenetes vereséget szenvedett szombaton Tyson Fury boxoló ellen.

Súlyos vereséget mértek az Iszlám Államra

Súlyos vereséget mértek a világszerte rettegett Iszlám Állam nevű terrorszervezetre. Az iraki miniszterelnök bejelentette, hogy a kormányerők egy hónapos offenzíva után elfoglalták Tikritet. Állítólag már csak elszórt harcok vannak a volt diktátor, Szaddám Huszein szülőhelyén. Tikrit kulcsfontosságú ahhoz, hogy megkezdődjön a legnagyobb város, Moszul felszabadítása.

Az év legrövidebb nehézsúlyú bokszmeccse

Egyszerűen nem hittünk a szemünknek, amikor megláttuk azt a videót, amelyen egy korábbi magyar bajnok bokszoló készül megvívni egy amerikai sztárral. Már ránézsére sem stimmelt semmi, a meccs pedig maga volt a pokol: a mi kis pocakos Csepinket pillanatok alatt tépte szét a volt nehézsúlyú világbajnok.

Dennis búcsúfilmje


szerző:
2015.03.01. 21:43
Dennis búcsúfilmje

A komisz bár sokáig vezetett, végül elveszítette a Finálét Robin ellen.

VV Edinának kellett búcsúznia a Villától és szerelmétől

Tegnap tanúi lehettünk a ValóVilág7 egyik legfelkavaróbb és legnehezebb Párbajának, hiszen két szerelmesnek, VV Lacinak és VV Edinának kellett megvívnia a bentmaradásért. A két villalakó közül Laci térhetett vissza győztesen a Villába, hiszen Edina ha pár százalékkal is, de alulmaradt a küzdelemben.

Ez történt Zsúval az elmúlt két hónapban

Zsú veresége után visszanézhette az elmúlt időszak emlékeit. Így búcsúzott a ValóVilág7 játékától.

Jött, látott, vesztett: Reni első reakciói kiesése után

Kihalnak-e az indiánok, miért nem használta fel szuperképességét, többet kellett volna-e színészkednie? Mindenre választ kaptunk Renitől, aki elárulta, hogy alakul majd innentől a Villa sorsa, és egy tuti tippet is megosztott velünk arról, hogy kik lesznek bent a Top5-ben!

Kálmán lett Magyarország első Konyhafőnöke!

Végéhez érkezett a Konyhafőnök. Szeptember elseje óta küzdenek a versenyzők, hogy bebizonyítsák méltók a Konyhafőnök címre. Harminc szakácsjelölt közül a Fináléra már csak a legjobb kettő maradt, akik közül kikerült a Konyhafőnök.

Fókusz 14-07-09


szerző:
2014.07.09. 19:45
Fókusz 14-07-09

Fókusz: Túlélte! - Megszólal a kisfiú, akit édesapja mentett ki az égő házukból. A családfő meghalt, Kristóf anyukája továbbra is kórházban. Bazi nagy bukta - Hogyan ünnepelték a gigagyőzelmet a németek, és hogy vannak a nálunk élő brazilok? Különös terápia - Gábor először önmagát gyógyította meg, azóta másokon segít. Daganat és cukorbaj is szerepel a listáján.

Bazi nagy brazil bukta


szerző:
2014.07.09. 17:00
Bazi nagy brazil bukta

Tegnap a brazil labdarúgó válogatott 1:7-re kikapott a németektől. A német válogatott tagjai örömmámorban úsztak. Mi lesz most a brazil focival?

Overdose kikapott Angliában


szerző:
2011.05.21. 16:40
Megszakadt Overdose nyerő szériája

A csodaló feszült volt a verseny előtt, csak nehezen tudták a rajtgépbe vezetni.

Világvége hangulatban a franciák

Politikai ügy lett Franciaországban a nemzeti futball-válogatott csúfos szerepléséből a dél-afrikai focivébén.

Balzsay apja szeretné, ha kiszállna

Karesz szerint a pénteki meccsen elszámolták magukat a bírók. Mélyponton van.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való