KERESÉS search-close

vegetáriánus

51 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "vegetáriánus"

A vegetáriánus Anna teljesen lefagyott a disznó alapanyagoktól

Anna még sosem evett disznóhúst, így fogalma sem volt róla, mit csináljon vele. Tehetetlenül álldogált csak a pultjában, nem tudta, mit főzhetne ezekből.

Kis Berni egyet akart: kivégezni a disznó agyvelőt!

Berni az első feladat után, a másodikban is szembeszállt az agyvelővel. Be akarta bizonyítani a zsűrinek, hogy vegetáriánusként sem hátrál meg ettől a kihívástól.

Deutsch Anita: „Azt éreztem, hogy ezt én most feladom!”

Anita vegetáriánusként óriási küzdelmen ment keresztül, amikor az egész csirkét meg kellett kopasztania. A boncolásnál már öklendezve szenvedett...

Vegetáriánus kutyák és macskák?

Kutyusok és cicusok tízezrei kapnak ma már a gazdijuktól húsmentes ételt, ráadásul úgy hogy sok otthoni kedvenc magától állt át a vegetarianizmusra. Vajon, helyesen táplálkoznak ezek az állatok?

GESZLER DOROTTYA: „Több mint 20 éve vegetáriánus vagyok”

Sosem voltam olyan igazán nagy húsevő és jól érzem magam így” – mondta nekünk Geszler Dorottya, akit arról is kérdeztünk, mi a véleménye a gyerekek húsmentes étkezéséről.

FÖRDŐS ZÉ: „Otthon kifejezetten kevés húst eszem”

Szerinte jól teszi, aki elkezdi a gyerekét rászoktatni a húsmentes táplálkozásra. Más szemléletet igényel ugyan, de Zé szerint ez teljesen megoldható. Más receptekre kell átállni!

Lehet egy gyerek vegetáriánus?

Egészséges felnőtté érhet egy gyerek akkor is, ha egyáltalán nem eszik húst? Nálunk Magyarországon ez a kérdés azért is kavarhat nagy port, mert mi vagyunk a világ egyik legnagyobb húsevő nemzete.

Lali újabb állatot mentene meg a vágóhídtól

Gizike megmentése után Lali úgy döntött, hogy vega lesz. Ráadásul, amikor egy édes kisborjút is meglátott, elhatározta, hogy megmenti az állatot…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide

Danit felfüggesztették a tanári állásából

Szofit leánybúcsúval lepték meg. Xénia bajba keverte Danit. Lali elhatározta, hogy vegetáriánus lesz.

Ezért lett vegetáriánus Puskás Peti!

A mai Kifőzdében az X-Faktor mentora vendégeskedett, aki nemcsak a Dog Story című előadás kulisszatitkaiba avatta be a nézőket, de a vegetáriánus életmódjáról is őszintén mesélt. Gondoltátok volna, hogy egy kiskutya is nagy szerepet játszott az életmódváltásában?

Vega vagy húsfaló? - vajon mire vagyunk kódolva?

Együnk húst-hússal vagy mellőzzük azt, és váltsunk inkább zöldségekre és gyümölcsökre? Mi történik, ha mellőzzük az állati eredetű termékeket? Orvosok és táplálkozáskutatók segítségével keressük a választ!

PUSKÁS PETI: Nem eszik húst


szerző:
2018.04.07. 15:00
PUSKÁS PETI: Nem eszik húst

Az X-Faktor mentora kb. egy éve váltott húsmentes életmódra. Azt mondja, először öccse ültette a bogarat a fülébe, majd amikor kutyája lett, akkor döntötte el végleg, hogy változtat.

Bea és a Séf is vega főételekről álmodtak!

Az első feladatban a versenyzők két láda közül választhattak (pontosabban a szerencse döntött helyettük): az egyikben Bea, míg a másikban a Séf vega alapanyagai pihentek. Ti melyiknek örültetek volna jobban?

Vega leszek, hogy fogjak neki?


szerző:
2018.03.27. 09:11
Vega leszek, hogy fogjak neki?

Manapság trendi dolog a vegaság. Minimálisan, de nő a tudatos fogyasztók száma. Bárkiből lehet vega? Hogyan kezdj neki a vegetáriánus életmódhoz? Turcsák Katalin dietetikus válaszol!

Sok támadás éri Deutsch Anitát a vegetárinus étrendje miatt

A Barátok köztbe visszatérő színésznő négy éve lett vegetáriánus, és hiába a sok támadás, amit emiatt kap, sokkal jobban érzi magát így a bőrében.

Sztárok, akik a vega életmódot választották!

Manapság már kezd egyre felkapottabbá válni a „menő vegának lenni” gondolat. Rengeteg sztár választotta már ezt az életmódot, nemcsak a hazai, de a nemzetközi hírességek közül is. Nézzük, kik azok!

Íme a versenyzők zellerből készült főételei!

A második feladatban egy zeller pult fogadta a versenyzőket, amelyből egy vegetáriánus főételt kellett készítneiük. Persze, Szabados Ági az előnyével bevállalt egy húst is, másoknak viszont teljesen eldőltek a tornyaik. Nézd meg itt az ételeket.

Nézd meg a versenyzők túrós főételeit!

A visszatérő versenyzőknek az első feladatban különféle túrókból kellett vegetáriánus főételt készíteniük. Hogy ez hogyan sikerült? A kóstolást itt nézheted meg, az ételeket pedig ebben a cikkben.

Élet hús nélkül: érvek és ellenérvek a vegetáriánus életmódról

Vegán, lakto-vegetáriánus, fruitariánus, dzsúsziánus, csíraiánus. Már annyi féle irányzata van a vegetarianizmusnak, hogy követni is nehéz. De miért dönt valaki amellett, hogy nem csak a saját, hanem akár a gyerekei étrendjét is ilyen módon állítja össze? Mai napig óriási vita tárgya az egész világon, hogy mi is az igazán egészséges, a húsevés, vagy a hústalanság. Mitől lesz elég erőnk, mitől leszünk fittek. És mit gondol minderről egy dietetikus szakértő?

A teljes adást ITT nézheti meg!

Németh Kristóf bármit megtesz kisfiáért!

Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnőke mesélt arról, milyen egészséges ételek kerüljenek a gyerekek uzsonnásdobozába. Ráadásul a szakértőt a Barátok közt egykori szereplője, Németh Kristóf is elkísérte, aki bár vegetáriánus, kisfia számára húsételeket készít!

Vegán testépítés


szerző:
2017.09.05. 08:06
Vegán testépítés

Sokak szerint a sport és a vegán életmód nem fér össze. Váli Tamás vegán személyi edző azonban bebizonyítja, hogy hús nélkül is csodás formába lehet lendülni.

Stőhr Gréta vegán séf életmód tippjei

Mi a különbség a vegetáriánus és vegán között? Mi tiltott és mit szabad fogyasztani? A Reggeli Kifőzde vendége Stőhr Gréta séf, aki omlettet készít tojás nélkül!

Zé bepromózta a Séf ételét: „Para lesz”

Sárközi Ákos ismét egy bonyolult étellel készült a versenyzőknek: most egy vegetáriánus fogást mutatott, ami nem volt mentes az extra odafigyelést igénylő részletektől.

Mihez kezdjünk a zsenge zöldségekkel? A séf adott pár tippet!

A második feladatban egy zöldség pult várt a versenyzőkre, az alapanyagokból pedig vegetáriánus ételt kellett készíteniük. A séf persze adott pár tippet a főzés előtt!

Danics Dóra a pasijának főzött először!

Az énekesnő vegetáriánusként vágott bele a Konyhafőnök VIP-be, mi pedig kíváncsiak voltunk, hogy miért mondott búcsút a húsoknak. Sőt, az is kiderült, mikor ragadott először fakanalat az X-Faktor nyertese és a gyerekkori nagy kedvencek is előkerültek!

Mascarponés-karamellás zöldség egyveleg

A zsűri szerint Pallag Dávid főzeléke jól készült, szimpatikus, abba azonban nem gondolt bele, hogy ha ezt ráönti a másik tányérban lévő alapanyagokra, minden elázik.

Zöldséggumó variációk mogyoró pesztóval és vaníliás céklapürével

A zsűri szerint Márk tányérján jók lettek a formák és az ízek, azonban túlságosan csínján bánt az adagokkal. Túl keveset tálalt ki az ételéből.

Mogyorós kuszkusz sült paprikában, friss zöldségsalátával és fokhagymás labne-val

Móni a második feladatban előnyhöz jutott és a kapott alapanyagokon túl a kuszkuszt választotta. A zsűri szerint ez jó döntés volt: jól készítette el, finom ízekkel dolgozott. Egyedül a tálalást nem szerette a séf, sajnálta, hogy egy paprikában tálalta.

Almás zöldségtorta

A zsűri szerint nagyon gusztusos lett a tálalása, azonban a fehér "maszatolás" nem kellett volna a tányér szélére, valamint a mogyorós díszítésből is túlságosan sokat használt.

Sült zöldséges zöldségtorony banános besamellel és rózsaborsos sárgarépa raguval

A zsűri szerint nagyon összeszedetten dolgozott, szépen felépített az étele, amelyben a rétegek is nagyon jól passzolnak egymáshoz. Egy dolgot hiányoltak: a mártást.

Móni megfogadta Zé tanácsát?

Amikor Zé odapattant mellé, megdicsérte, hogy jól néznek ki a részletek, de figyelmeztette: itt már a tálaláson is el lehet vérezni. Vajon a zsűrinek tetszett Móni paprikában prezentált kuszkusza?

Mit kezd a vadász egy vegetáriánus főétellel?

Vári Dávid egy igazi vadász, aki imád húsokkal dolgozni. Pont emiatt nem igazán tudta, mihez kezdjen egy vegetáriánus feladattal. Végül egy almás-banános rizs irányába indult meg, amivel eléggé meglepte a zsűrit.

Márk meglepő kelléket használt a tálaláshoz

Márknak eddig még sosem kellett olyan ételt készítenie, amiben zöldség volt a főelem, ezért meggyűlt a baja a feladattal. Végül a tálalásnál is megpróbált villantani: olyan eszközt használt hozzá, amire senki sem gondolt volna.

Borjúhússal elcsábítani a vegákat?!

Nagy volt a kihívás az étteremben, hiszen a vendégek nagyrésze évek óta vegetáriánus, GOrdonék azonban azt a célt tűzték ki, hogy egy kis finom brit borjúval mégis lenyűgözik őket. Vajon sikerült?

Kukta-háború: megugrották a vega ravioli szintjét?

Gordon szereti tesztelni az alkalmazottait, főleg akkor, ha még csak a pályájuk elején totyognak. Egy különleges tészta volt a három kukta feladata, azonban mindannyian felsültek főnökük előtt.

Mennyire egészséges tinikorban a vega életmód?

Vega, vegán, szemi-, ovo- vagy éppen, lakto-vega. Már annyiféle irányzata van a vegetarianizmusnak, hogy követni is nehéz. De miért dönt valaki amellett, hogy hús nélkül étkezzen, és akár még a tojást és a tejtermékeket is elhagyja? Mennyire veszélyes ez, főleg serdülőkorban? És mit szól ehhez a táplálkozás-szakértő? Hollósi Szandra riportja.

Még csak tini, de már vega! De milyen kockázatot rejt a húsmentes életmód?

Vega, vegán, szemi-, ovo- vagy éppen, lakto-vega. Már annyiféle irányzata van a vegetarianizmusnak, hogy követni is nehéz. De miért dönt valaki amellett, hogy hús nélkül étkezzen, és akár még a tojást és a tejtermékeket is elhagyja? Mennyire veszélyes ez, főleg serdülőkorban? És mit szól ehhez a táplálkozás-szakértő? Hollósi Szandra riportja.

Curry-s vöröslencse káposztás burgonyával

Ági vegetáriánus főétele.

Parajfőzelék modernizált verzióban buggyantott tojással

Domi nagy kockázatot vállalt a főzelék mellé felszolgált buggyantott tojással, hiszen ez a séf egyik legnagyobb vesszőparipája.

Így készültek a tökéletes vega ételek

Ma a tét a középdöntőbe jutás volt. Az első feladat során megszerezhető előny ezért különösen nagy súllyal bírt.

Öt tünet, ami a depresszióra utalhat

A depresszió sokakat érintő probléma, azonban erről a lelki eredetű betegségről a legtöbben csak hallgatnak. Az emberek szégyellik, és csak elenyésző százalékuk megy szakemberhez. Dr. Tóth felfedi a betegség 5 leginkább árulkodó tünetét, melyekre mindenképp fokozott figyelmet kell fordítani.
 

Eliza Dushku soha nem eszik húst

A színésznő 2011-ben tért át a vegetáriánus életmódra, és azóta egyszer sem evett húst.

Reggeli - Csak csajok 12-05-31

Reggeli - Csak csajok: Minden, amely egy női társaságban napjainkban szóba kerülhet.

Kolbászt dobáltak az „kiéhezett” rajongók?

Botrány volt a kultikus popfigurának tartott brit énekes, Morrissey belgiumi koncertjén.

Étrendje is felelős kisbabája haláláért

Öt év börtönre ítéltek egy házaspárt, mert vegán életmódjukkal hozzájárultak gyermekük halálához.

Nem fogadhatnak örökbe, mert vegetáriánusok

Az indoklás szerint mivel a szülőjelöltek nem esznek sem húst, sem halat, az étrendet a gyerek is átveheti, és ez káros hatással lehet a fejlődésére.

Fél Kettő 11-02-03


szerző:
2011.02.03. 14:20
Fél Kettő 11-02-03

Fél Kettő: Szív 3D-ben - Kevesebb halálos infarktust várnak az orvosok egy új CT berendezéstől. „Vegák” – Milyen érvek szólnak a vegetáriánus konyha mellett, vendégünk volt Sütő Enikő. Véletlenek sorozata – Nevét is egy szerepéről kapta a grafológusként végzett színésznő, Gyebnár Csekka.

Fókusz 11-01-20


szerző:
2011.01.20. 20:45
Fókusz 11-01-20

Fókusz: Piedone testközelből - Hosszas szervezés után Rómában látta vendégül a Fókuszt Bud Spencer. Spórolás pedálokkal - Csúcson a benzinár, de akár 30 százalékot is spórolhatunk. Megmutatjuk, hogyan! Vegaveszélyek - Káros-e, ha valaki nem eszik húst? Vegetáriánusok aranyszabályai és hírességek vallomása az átállás okairól.

Fél Kettő 10-09-28


szerző:
2010.09.28. 14:45
Fél Kettő 10-09-28

Fél Kettő: A megtisztulás útja - Zarándoklaton járt a Barátok közt sztárja, Hullan Zsuzsa. Kímélő étrend - Sok halat fogyaszt és a vegetáriánus konyhát is kipróbálta már Hujber Ferenc. Reménytelen kísérlet - Hiába erőltették, a magyarok mégsem tanultak meg oroszul. Vajon miért?

Rosszmájú vicc: Kannibál-étterem

A tréfának szánt hirdetésben „húsdonorokat és nyitott gondolkodású sebészeket” keresnek.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való