KERESÉS search-close

vírus

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "vírus"

Már nemzetközi veszély az ebola

Nemzetközi vészhelyzetet hirdetett az ENSZ Egészségügyi Világszervezete a Kongói Demokratikus Köztársaságban tomboló ebola-járvány miatt. A halálos vírus 11 hónapja bukkant fel újra az afrikai országban, és már több mint 1600 halálos áldozatot követelt. Ráadásul megállíthatatlanul terjed, már több szomszédos állam határát is elérte.

Hiánycikk a rota elleni vakcina

Hiánycikk a hányást hasmenést okozó rota-vírus elleni oltóanyag országszerte. A vakcinát két cég gyártja. Az egyikét egyáltalán nem kapni, a gyártó szerint azért, mert látványosan nőtt az elmúlt években a kereslet, erre szerintük nem lehet előre felkészülni. A helyettesítő termék is több helyen hiánycikk. Ennek gyártója azt közölte, van elég gyógyszer, de a megnövekedett kereslet miatt előfordulhatnak fennakadások.

Új vírusok szedhetik áldozataikat világszerte

Két éve járt utána a Fókusz: MERS, Lassa-láz és NIPAH vírus, három olyan betegség, amelyekre a következő évtizedben komolyan oda kell figyelni. Akár tömegkatasztrófát is okozhatnak, mondja ezt a CEPI nevű nemzetközi járványügyi-előrejelező szervezet. És ezekre a betegségekre most még nincsenek oltóanyagok.

Nyugat-nílusi láz okozhatta halálát

Megtört és szinte sokkos állapotban van annak az idős férfinak az özvegye, akinek halálát nyugat-nílusi láz okozhatta. A 88 éves hajdúszoboszlói áldozatot egy hónapja, valószínűleg kerti munka közben csípte meg egy fertőzött szúnyog, tíz nappal később agyhártyagyulladásban halt meg.

Hányással, hasmenéssel járó vírus terjed a gyerekek között

A Híradónk által megkérdezett házi gyermekorvos azt mondta, naponta több ilyen betege is van. A betegség gyorsan fertőz, és akinek gyengébb az immunrendszere, akár kórházba is kerülhet kiszáradás miatt. A csecsemőkre veszélyes leginkább a vírus.

 

Nyugat-nílusi láz – nálunk is

Magyarországon is megjelent a nyugat-nílusi láz, az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központhoz eddig 4 bejelentés érkezett. Megkerestük a magyar hatóságokat, de nem kaptunk pontos adatokat a megbetegedésekről.

Veszélyben vannak az adataink?

Megismételhetetlen nyaralási fotók és féltve őrzött emlékek? Ezek a számítógépen tárolt pótolhatatlan adatok vannak egyre nagyobb veszélyben miután egy zsarolóvírus söpört végig a világhálón – számoltunk be erről pontosan egy évvel ezelőtt. Több mint 150 országban több százezer számítógépet fertőzött meg a pénzt követelő, wannacry elnevezésű csaló szoftver.

Támadhat a spanyolnáthához hasonló pusztító vírus?

Tudósok most arra figyelmeztetnek, hogy bármikor kialakulhat a spanyolnáthához hasonló pusztító vírusfertőzés. Az Egészségügyi Világszervezet frissítette a potenciálisan világjárványt okozó betegségek listáját, amire egy bizonyos X-kór is felkerült. Hogy mi ez, miért kell tudnunk róla, arról a trópusi és egyéb halálos fertőzések specialistáját kérdeztük.   

 

Kanyarós egy 14 hónapos kislány

Kanyaróval kezelnek egy 14 hónapos kislányt Budapesten. Erről Novák Hunor orvos beszélt az RTL Híradónak. Úgy tudjuk, a kislány a Szent László Kórházban van. A vírust valószínűleg egy rokonától kapta el, aki olyan országban él, ahol gyakori ez a betegség.

Így

Erika a szerelemtől és a féltékenységtől vezérelve mindent elkövetett, hogy azokat a tüneteket produkálja, amit a vírussal fertőzöttek, csak azért, hogy Gyuri közelében lehessen.

Egyszerre négy férfi vizsgálja Dórit és az ő kebleit...

Annak érdekében, hogy a járvány további terjedését megakadályozzák, a falu összes lakója Pajkaszeg állatorvosa elé vonul, köztük a fitneszkirálynő Dóri is. A lenge öltözetű lány pedig mint mindig, most is megbabonázza a férfiakat... Vajon túléli a betegséget a bombázó? A mi kis falunk harmadik részéből kiderül! Kapcsolj szombaton 20 órakor az RTL Klubra!

Hiány van a Rota elleni oltásból

Országos hiány van a súlyos hányás-hasmenést okozó Rota vírust megelőző egyik oltóanyagból. Két gyártó is gyártja, de ha az egyikkel már elkezdték az oltássorozatot, nem lehet a másikkal helyettesíteni. Ráadásul a másik fajta is vészesen fogy a patikákból. A hiányzó vakcinát gyártó vég vezetője azt mondta az RTL Híradónak, kapacitás problémáik vannak és sajnálják, hogy nem sikerült megoldaniuk.

 

Nem kell félni az influenzától a budapesti metró mozgólépcsőin

Speciális magyar találmánnyal fújták le a négyes és a kettes metró mozgólépcsőinek korlátját. A szert tavaly alkalmazták először az influenzaszezonban. A speciális anyag miatt a vírusok és a baktériumok nem fertőznek tovább. A HÉV kocsikat is fertőtlenítették.

Influenza: javában tart a járvány

Egy tüsszentéssel milliónyi vírus kerül a levegőbe, amivel több embert is meg lehet fertőzni. Ezt mondta a híradónknak nyilatkozó háziorvos. Éppen ezért a szakértő szerint, aki influenzás, ne menjen dolgozni. Magyarországon javában tart a járvány. Stábunk járt egy óvodában, ahol a középső csoport csaknem fele hiányzott. Egyre több kórházban van látogatási tilalom, de még mindig kevesebben betegedtek meg, mint tavaly ugyanekkor.

17 féle influenzavírus fertőz

Egyre kevesebben kérik az influenza elleni védőoltást, annak ellenére, hogy sokan ingyen kaphatják meg, és a szakemberek szerint ezzel lehet a leghatékonyabban megelőzni a betegséget. Hamarosan kitörhet az influenzajárvány, az elmúlt két hétben már majd 13 ezren mentek orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Egyre komolyabb veszélyt jelenthet a kiberbűnözés

Tízből hat rosszindulatú szoftver már zsarolóvírusnak minősül. A legfrissebb piackutatások szerint a cégek legnagyobb részét igenis érik ilyen típusú támadások. Sokan legyintenek erre, a szakemberek szerint azonban nagyon komolyan kell vennünk!

Kabát Petinek meg kellett vennie a saját képeit a hackerektől

Már lassan egy éve, hogy ellopták Petiék fotóit a laptopjáról egy zsarolóvírus segítségével, ezek között voltak intim, családi és nyaralós fotók is. A dzsungelkirály most elmesélte, hogy azóta 500 dollárjába került az ügy, és még így sem kaptak vissza mindent.

Továbbra is enyhe lesz a tél

Jóval könnyebben terjednek a vírusok, baktériumok az enyhe tél miatt, így sokkal több a beteg, mint a tavalyi mínuszokban. Az elkövetkező hetekben nem valószínű, hogy kemény fagyok lesznek és hétvégén akár plusz 15 fok is lehet.

Veszélyes influenzavírus jöhet a télen!

Ausztráliában már tombol, néhány hét alatt csaknem 140 ezren lettek betegek és százan meghaltak miatta. Magyarországon a jövő héttől lehet kérni az influenza elleni oltásokat a háziorvosoktól. A szakemberek szerint csak akkor kerülhető el a tavalyihoz hasonló súlyos járvány, ha idén többen beoltatják magukat.

Fókusz 2017-09-28


szerző:
2017.09.28. 17:20
Vírus miatt szűrik a véradókat

A vírusfertőzés veszélye miatt átmenetileg nem adhat vért, aki akár csak egy napot is eltöltött Ausztria bizonyos területein, Románia néhány városában illetve a franciaországi Toulonban. Ott ugyanis olyan szúnyogok bukkantak fel, amelyek a nyugat-nílusi lázat okozó vírust hordozzák, a megbetegedés szövődményeket is okozhat. A vírus nemcsak szúnyogcsípéssel, hanem vér útján is terjedhet.

Magyar cégek is kaptak a vírusból

Magyar cégeket is megtámadott az a számítógépes vírus, ami a világ több országában titkosította nagy cégek és kormányzati intézmények adatait. Ezt az egyik érintett az RTL Híradónak is elismerte. A titkosított adatok visszaállításáért a vírus váltságdíjat követel, de a kibervédelmi szakember szerint nem érdemes fizetni.

Újra támad a „kéknyelv betegség”

Hamarosan ismét terjedni kezdhet a kéknyelv betegség. Az elsősorban szarvasmarhákat, juhokat és  kecskéket veszélyeztető vírust a törpeszúnyogok terjesztik, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ezért megelőző vakcinázásra hívja fel az állattartók figyelmét. Ehhez, és a már fertőzött állatok oltásához is igényelhetnek a tenyésztők állami támogatást. A szakember azt mondja, állatról emberre nem terjed a betegség, ezért nem kell aggódni.

Tévhitek: sokan keverik a HPV-t a HIV-vel

Sok a tévhit a HPV-vel kapcsolatban. Csupán az emberek fele tudja pontosan, hogy mit jelent a rövidítés, többen keverik a hepatitisszel, a HIV-vel, sőt van, aki tüdőbetegségnek hiszi. Ez derül ki egy magyar kutatásból. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakorvos azt mondta, a vírus a férfiaknál is okozhat daganatot, és az óvszer sem jelent teljes védelmet. A HPV-ből alakulhat ki a nőknél a méhnyakrák, amibe évente 500-an halnak bele Magyarországon.

Hogyan vigyázhatunk gyermekeink egészségére okosan?

Fontos, hogy odafigyeljünk arra, hogy a baciknak és vírusoknak esélyük se legyen a szervezetükkel szemben. Tehát az első lépés mindenképp a prevenció!

Fókusz 2017-01-20


szerző:
2017.01.20. 19:00
Ez segíthet az influenza ellen

Aki áthűl a hidegben, nagyobb eséllyel betegszik meg az influenzától is az ÁNTSZ szakembere szerint. Ha elkapjuk az influenza vírust, az ugyanis még nem jelenti azt, hogy betegek is leszünk. Arra akkor van nagy esélyünk, ha legyengült az immunrendszerünk. Ha elkapjuk a vírust, érdemes otthon maradni, orvoshoz csak akkor kell menni, ha a tünetek három napnál tovább tartanak.

Influenzajárvány van!


szerző:
2017.01.12. 18:25
Influenzajárvány van!

Kitört az influenzajárvány! Múlt héten több mint tizenhatezren mentek orvoshoz országszerte influenzaszerű tünetekkel, tíz megyében már azonosították is a vírust. A szakemberek erősebb járványra és több betegre számítanak a tavalyinál. Két éve ugyanez a vírus terjedt, akkor több mint fél millióan betegedtek meg. Az oltás most már csak a ritka kivételeknek segíthet.

KEZDŐDIK: Magyarországon kitört az influenzajárvány

Korábban jött, mint szokott, és új vírusok is jelentek meg – ezt mondta az RTL Híradónak Dr. Molnár Zsuzsanna, az Országos Epidemiológia Központ Járványügyi Osztály főorvosa. Múlt héten 16 ezren mentek orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, főleg fiatalok. A szakemberek erősebb járványra, több betegre számítanak idén, mint tavaly.

Nehéz visszaszokni az iskolára

Játékos feladatok, karácsonyi élménybeszámolók és csak egy kis tanulás. Sok iskolában így próbálták a gyerekeket visszaszoktatni a téli szünet után. Az első nap ugyanis a tanárok szerint néha kicsit nehézkes. De nincs ez másképpen az óvodákban sem. A híradónknak nyilatkozó óvodaigazgató azt mondta, a kisebbeknél ugyanezzel a nehézséggel kell megküzdeni. És azzal, hogy többen betegség miatt hiányoznak év elején.

ORVOSI TANÁCS: Nagyon hidegben ajánlott-e a levegőztetés?

Sok kisgyermekes szülőben felmerül a kérdés, hogy ilyen hidegben ajánlott-e kisgyermeket levegőre vinni, és ha igen, mennyi időre. Dr. Póta György háziorvos válaszol.

2 millió baromfit kellett leölni

Több mint 2 millió baromfit kellett leölni a madárinfluenza miatt az elmúlt két hónapban. A vírus egyre nagyobb területen tűnik fel, már 5 megyében találtak beteg állatokat. Legutóbb a Hajdú Bihar megyei Pródon rendelték el a kötelező zárt állattartást. Ott egy libatelepen 4000 szárnyast öltek meg.

100 gyerek lett beteg


szerző:
2016.12.16. 18:25
100 gyerek lett beteg

Tömeges megbetegedés Pétfürdőn. Több, mint száz gyerek és hat tanár kapta el a hányással, hasmenéssel, lázzal vagy éppen torokfájással járó vírust. A hatóságok ezért szerdán elrendelték az iskola átmeneti bezárását. Az épületet most fertőtlenítik. A pétfürdői háziorvosi rendelőben azt mondták, háromszor több beteget kellett ellátni csak hétfőn, mint általában.

Magyar találmánnyal védekeznek

Egyre több vírus terjed a levegőben. Bár influenza még nincs Magyarországon, de a szakemberek szerint a felső-légúti tüneteket és hasmenést hányást okozó vírusok már tombolnak és egyre több megbetegedést okoznak. A metrók mozgólépcsőinek korlátját ezért olyan speciális anyaggal vonták be, ami megóvja az utasokat, hogy egymástól összeszedjenek kórokozókat. Ahol nincs ilyen bevonat, ott azonban órákig életben maradnak a vírusok, ezért érdemes több szabályt betartani, hogy ne betegedjünk meg. 

Enyhe ősz: sok a beteg gyerek

Sok a beteg gyerek az enyhe őszi időben. A Híradónk által megkérdezett házi gyermekorvos éppen a 85. gyermeket látta el, amikor délben nála jártunk. Ilyenkor ugyanis jobban terjednek a vírusok. A melegfront az egészségeset is megviselheti, a felnőtteknek a feje fájhat, a gyerekek pedig kezelhetetlenebbek lesznek a szakértő szerint. Ma a Baranyai megyei Sellyén mérték a legmelegebbet, ott 22 fok volt délután.

Pánikhangulat az egyik híres egyetemen!

Két évvel ezelőtt brutális hír tartotta félelemben a Debreceni Egyetem hallgatóit és tanárait. Egy külföldi diákot szállítottak el az épületből, ebolára gyanakodtak. Az sem segített a helyzeten, a mentősök védőfelszerelésben mentek a helyszínre és steril körülmények között szállították el a tanulót. Sokan megijedtek, de aztán kiderült, maláriával álltak szembe az orvosok.

Fontos dologra hívja fel a figyelmet Scherer Péter!

A Válótársak sztárja új darabot rendezett, mely a kéz tisztaságának fontosságát veszi górcső alá. A rendező azt is elmesélte, mekkora kihívást jelentett a téma feldolgozása.

Biztos: A Zika-vírus okozza a kisfejűséget

Megvan a bizonyíték arra, hogy a Zika nevű vírus okozza magzatoknál a kisfejűséget és az agyi, illetve idegrendszeri rendellenességeket. Ezt az amerikai járványügyi központ közölte.

E-mailben küldtek vírust a kórháznak

Le kellett állítani a betegfelvételt, sem leleteket, sem recepteket nem tudtak írni a veszprémi Csolnoki Ferenc kórházban. Az intézmény teljes informatikai rendszere összeomlott, miután e-mailben vírust küldtek a kórháznak. Az orvosigazgató szerint a sürgős eseteket el tudták látni, és a betegek adatai sem kerültek ki.

Feltörték Kabát Péter számítógépét

Amíg a tengeren túlon már-már mindennapossá vált, hogy világsztárok intim képei árasztják el a netet, addig Magyarországon nem igen volt arra példa, hogy hírességeket hackertámadás érjen. A minap azonban az Újpest csatára, Kabát Péter és kedvese döbbent rá, hogy egy jól megszerkesztett adathalász vírus támadta meg számítógépét. Eltulajdonítva ezzel minden értéküket az otthoni gépről.

Influenza-járvány: a betegek fele gyerek

Gyorsan terjed a vírus - egyre több az influenzás beteg. Már öt megyében és Budapesten is több kórházban van érvényben teljes vagy részleges látogatási tilalom. Az elmúlt héten 73 százalékkal több beteg volt, mint egy héttel korábban. Az orvoshoz fordulók fele 15 éven aluli gyerek.

Update: A legfrissebb tudnivalók a rémisztő Zika vírusról

Pénteken brazil kutatók nyálból és vizeletből is kimutatták a vírust. Messzemenő következtetéseket még nem vontak le, de újabb adalék lehet a Zika megismerésében. Minden napra jut valami új, összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, hogy naprakész legyen.

Robbanásszerűen terjed a Zika


szerző:
2016.02.05. 18:25
Robbanásszerűen terjed a Zika

Most már biztos: globális fenyegetéssé vált a Zika-vírus, amely a magzatokat támadja meg. Bejelentették a csendes-óceáni Tonga hatóságai, hogy náluk is megjelent a kórokozó. Ahogy Európában is, ahol először mutatták ki egy várandós nő szervezetében a vírust.

Kampány a karneválozókért


szerző:
2016.02.01. 18:25
Kampány a karneválozókért

Kampányt indítottak a brazil hatóságok a riói karnevál alkalmából a Zika-vírus ellen. Szeretnék felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy vigyázzanak a szúnyogokkal. De azt nem akarják, hogy emiatt kevesebben menjenek el a világ leghíresebb jelmezes felvonulására.

Horrorbetegségeket okozhatnak szúnyogok

Egyelőre kérdéses, hogy valóban szúnyogok terjesztik-e a Zikát. Ha azonban beigazolódik mindez, a vírus egy újabb lesz a sorban, amit ezek a kellemetlen rovarok terjesztenek. Mutatunk még párat. 

Újra fertőzhet a H1N1 vírus


szerző:
2016.01.31. 18:19
Újra fertőzhet a H1N1 vírus

Fel kell készülni arra, hogy Magyarországon is újra fertőzhet a H1N1. 2009-ben nagy járvány volt, akkor 70 ember halt meg, de egyelőre nem lehet megjósolni, hogy ehhez hasonló méretű lesz-e idén is a fertőző betegség. Ugyanez a vírus fertőz most a szomszédos Ukrajnában, ahonnan eddig 155 halálos áldozatot jelentettek.

Már Ausztriában a veszélyes vírus

Akár már idén lehet oltás a Zika-vírus ellen. A főleg Dél-Amerikában, Dél-Afrikában és Ázsiában terjedő fertőzés leginkább az állapotos nőkre veszélyes, a vírustól a magzat feje és agya nem tud rendesen kifejlődni. A fertőzés egyre több európai országban is megjelenik, legutóbb Ausztriában.

Megjelent Európában a Zika vírus

Európában is megjelent a Dél-Amerikából terjedő Zika vírus, amelyet a napokban már Dániában és Nagy-Britanniában is kimutattak. A betegség, amely ellen jelenleg nincs ellenszer, a magzatokat támadja meg: ahol a vírus elterjedt, ugrásszerűen megnőtt a rendellenesen kicsi koponyával és agyi elváltozással született csecsemők száma.

Terhes nőket fenyeget a rejtélyes vírus

Egy rejtélyes betegség terjed Dél-Amerikában. A zika vírust szúnyogok terjesztik és elsősorban a terhes nőket fenyegeti. A fertőzöttek száma 1 év alatt több százszorosára ugrott.

Százszorosára nőtt a fertőzöttek száma

Egy rejtélyes betegség terjed Dél-Amerikában. A zika vírust szúnyogok terjesztik és elsősorban a terhes nőket fenyegeti. A fertőzöttek száma 1 év alatt több százszorosára ugrott.

Fókusz 2016-01-18


szerző:
2016.01.18. 18:55
Megjelent Sheen vérében az AIDS vírus

Abbahagyta a HIV-gyógyszerek szedését Charlie Sheen. Pár hete döntött így, és ismét megemelkedett a vírusszám a vérében. A gyógyszerek helyett alternatív gyógymódokkal próbálkozott Mexikóban, de nem járt sikerrel. Tettének komoly következményei lehetnek.

Abnormálisan kicsi koponyával születnek a gyerekek egy vírus miatt Brazíliában

A zika nevű vírus mikrokefáliát okoz, azaz az újszülött agya és koponyája nem fejlődik ki normálisan. Csak decemberben 19 halálesetet regisztráltak Brazíliában, de már a szomszédos országokban is terjedni kezdett a betegség.

Vírusként terjed a félelem

Az elmúlt időszak megszaporodó terrorcselekményei miatt egyszerűen megbomlott a biztonságérzet Európában. A félelem pedig alattomos vírusként terjed a kontinensen. Dr. Belső Nóra, pszichiátert arról kérdeztük, mit tehetünk azért, hogy ne a félelem irányítsa a mindennapjainkat, ne nyomhassa rá a bélyegét a kiszámíthatatlan tragédiától való rettegés az emberek életére.

Órákig életképes az influenzavírus

Akár nyolc órán keresztül is életképes marad az influenzavírus különböző tárgyakon, például a buszok, vagy villamosok kapaszkodóin. Az általunk megkérdezett háziorvos szerint éppen ezért fontos  a rendszeres kézmosás,  és az influenza elleni védőoltás, amit már lehet kérni a rendelőkben.

Napi Doktor: mindent a rotavírusról

Ha gyerek beteg az mindig nagy megpróbáltatás a szülőknek, egyrészt az aggodalom, másrészt az átvirrasztott éjszakákat, és vannak bizony olyan betegségek, amelyeken vagy át kell esniük, vagy előbb-utóbb úgyis átesnek a kicsik. Ilyen a rotavírus is. Erről beszélgettünk Dr. Tausz István, gyermek háziorvossal.

Támadnak a vírusok


szerző:
2015.10.07. 18:20
Támadnak a vírusok

Egyre több a beteg a háziorvosi rendelőkben és egyre több gyerek hiányzik az iskolákból, óvodákból felső-légúti megbetegedés miatt. Megjelentek az első olyan vírusok, amik magas lázat, orrfolyást, köhögést okozhatnak.

Most is kérhetnek kártérítést a fertőzöttek

Még most is kaphatnak kártérítést azok a Hepatitis C vírusos betegek, akik 1992 előtt, vérátömlesztés miatt kapták el a betegséget. Erről elsőként a Magyar Nemzet írt. A vírust csak 1991-ben ismerték fel, azóta szűrik a vérkészítményekben. A kártérítés több millió forint is lehet.

Vietnámi levest ettek, kórházba kerültek

19 embernél mutattak ki Hepatitis A vírust az elmúlt napokban a fővárosban. A közös bennük, hogy hetekkel ezelőtt valamennyien ugyanolyan ételt ettek egy vietnámi étteremben. A gyanú szerint ott kapták el a fertőzést. A betegség magas lázzal, gyomorfájdalommal és sárgasággal jár. A fővárosi Szent László kórház orvosa azt mondta az RTL Híradónak: pánikra nincs ok, de aki ott evett augusztusban és szeptemberben, és vannak tünetei, keresse meg háziorvosát.

Tudósok 30 ezer éves vírust keltenek életre. Kezdjünk el félni?

Francia tudósok Szibériában felfedeztek egy 30 ezer éves vírust. Most arra készülnek, hogy életre keltik. Jól meggondolták?
 

Párkapcsolat, szexualitás és félelmek

A magyarok egyharmadában gátlásokat ébreszt a szexualitás. A nők még mindig nyitottabbak a témában, mint a férfiak. A fertőzések, vírusok, betegségek viszont nem kerülnek és kímélnek sem férfit, sem nőt.

Zombi apokalipszis most!


szerző:
2015.06.12. 13:47
Zombi apokalipszis most!

Jeffrey Donovan és Matthew Fox élőholtak hadával néz farkasszemet a nyáron érkező Extinction című blockbusterben.

Napi Doktor: Vigyázat, kullancsveszély!

Dr. Kapiller Zoltán a Magyar Kullancsszövetség elnöke volt vendégünk, aki elmondta, hogy miért fontos, hogy a veszélyes vírust is hordozó állatok elleni védelemre nagy hansúlyt fektessünk. 

Felütötte a H1N1 a fejét Szegeden!

Súlyos-életveszélyes állapotban került kórházba az a szegedi férfi, akinél H1N1 fertőzést állapítottak meg orvosai.  Hogy tartanuk kell-e járványról és miért nem könnyű diagnosztizálni a betegséget, arról Dr. Szlávik János infektológust kérdeztük.

Veszélyes lehet a sok antibiotikum

Akár egy tüdőgyulladás vagy egy sebfertőzés is életveszélyes lehet, ha túl sok antibiotikumot szedünk - erre hívják fel a figyelmet a szakemberek. Nem szabad vírusos fertőzésre szedni és az sem jó, ha túl rövid, vagy éppen túl hosszú ideig szedjük.
 

Enyhe az idő, nem pusztulnak a vírusok

Sok a vírus a levegőben: az enyhe idő miatt sok tipikusan nyári-őszi fertőzés még most is terjed, ami ilyenkor már nem szokott, mellette pedig már megjelentek a téli felső-légúti megbetegedéseket okozó vírusok is.
 

A spanyolnátha pusztítása

Egy gyilkos vírus, amely végigsöpört a világon. A háborús körülmények közt a védekezés hatástalan volt. A vírus, amely szörnyű kínok között ölte meg az embereket. A járvány, amelynek több áldozata volt, mint az első világháborúnak.

Műholdakat is bevetnek az ebola ellen

Mindent bevetnek Nyugaton az ebola elleni globális háborúban. Újabban egy brit magáncég műholdjait állítottak rá Nyugat-Afrikára, hogy feltérképezzék a rettegett kórokozó terjedését.

Megtagadta a karantént a nővér


szerző:
2014.10.30. 18:25
Megtagadta a karantént a nővér

Nem akar 21 napos karanténba vonulni egy korábban ebolás betegeket kezelt nővér az Egyesült Államokban. A nő lakóhelyén máris kitört a pánik, sokan attól félnek, hogy az egészségügyi dolgozó hordozhatja a vírust.

Elérte Magyarországot is a kéknyelv-járvány

Láz, erős nyáladzás, a nyelv bővérűség miatti kékes elszíneződése - erről a jellemző tünetről kapta a betegség a nevét is. Eddig 1400 mintavételből 73 esetben mutatta ki a referencia labor a vírus jelenlétét, ezeket az állatokat azonnal leölték.

Perel az ebolás ápolónő a kuytája miatt

Itt az első bírósági ügy, ami az ebola-vírussal függ össze. A gyógyulófélben lévő spanyol nővér közölte, hogy beperli a madridi egészségügyi hatóságokat, amiért megölették kutyáját, Excaliburt, mivel azt gondolták, hogy az állat is fertőzött. Holott ezt semmi nem igazolta.

EBOLA: „Nem Magyarország problémája”

Dr. Szlávik János, a Szent László Kórház főorvosa szerint Magyarország megfelelően felkészült az esetleges fertőzöttek fogadására, ugyan hazánkat egyelőre nem fenyegeti a halálos vírus. A főorvos kiemelte, a kór kizárólag érintéssel terjed és cáfolta azokat a tévhiteket, miszerint köhögés, tüsszentés vagy cseppfertőzés útján elkapható a betegség.

Sok a hepatitis-fertőzött Borsodban

Különösen a gyerekek veszélyeztetettek. A májgyulladásnak ez a fajtája általában könnyen gyógyul, de az orvosok szerint érdemes védőoltást kérni ellene. A betegség piszkos kézzel, szennyezett élelmiszerrel terjed.
 

„Jó” szúnyogokkal a dengue-láz ellen

Több tízezer génmódosított szúnyogot engednek szabadon Brazíliában, hogy elnyomják fajtársaikat, amelyek a dengue-láz vírusát terjesztik.
 

Fókusz 14-09-24


szerző:
2014.09.24. 18:00
Fókusz 14-09-24

Fókusz: Maláriás az ebolás! - szkafanderesek szállították kórházba a nálunk tanuló nigériai diáklányt. Jobban van, csak maláriás! Legyőzte a rákot - Balzsay Károly drámai vallomása a betegséggel folytatott harcáról. Barátai a Fókuszon keresztül üzentek neki. Lezuhantak - Még fel sem szálltak, máris légikatasztrófát szenvedtek? Így indul a Celeb vagyok, ments ki innen, videópremier a Fókuszban!

Ebola: 700 diákot várnak fertőzött országokból

Csak egy kérdőívet kell kitölteniük a Debreceni Egyetemre érkező nigériai hallgatóknak, mielőtt megkezdik a tanulmányaikat. A szűrővizsgálat az egészségügyi világszervezet szerint felesleges lenne, mert az ebola a lappangási idő alatt nem mutatható ki.

Obama: globális fenyegetés az ebola

A világ biztonságát fenyegeti az Ebola járvány és globális együttműködésre van szükség annak megfékezésére - mondta az amerikai elnök.

A beiratkozás feltétele a teszt kitöltése

Kérdőívet töltetnek ki az egyetemek az ebolával fertőzött térségekből érkező hallgatóikkal. A Debreceni Egyetemre több mint 300 afrikai hallgatót várnak, de az ELTE-re is érkeznek diákok Nigériából.
 

Magyarországra is eljuthat az ebola?

A halálos vírus Afrikában szedi áldozatait, de sajnos már Európában is tudunk betegekről. Magyarországon nem kell tartani a betegségtől, de ha meg is jelenne, orvosaink megfelelően tudnának eljárni. Egy Ghánából visszatért szakértő osztotta meg tapasztalatait műsorunkban.

Aggasztó a helyzet az ebola terjedése miatt

A halálos afrikai vírus egyre több áldozatot követelt már Európában is. Dr. Bánhegyi Dénes főorvos beszélt a betegség tüneteiről és mit tegyünk, ha mi is megfertőződtünk.

Kell-e félnünk az ebolától, a tífusztól vagy a lépfenétől?

Milyen betegségek fenyegethetnek, mi veszélyes a gyerekekre, és hogyan védekezhetünk?

Forró nyomon 13-11-23


szerző:
2013.11.23. 20:00
Forró nyomon 13-11-23

Forró nyomon: Hetek óta vírusként terjed egy olyan hirdetés a neten, amely egy áramcsökkentő készüléket reklámoz. Azt ígérik, hogy 75 százalékkal csökkenti az áramfogyasztást. Mi is beruháztunk egy ilyen masinára, és le is teszteltük, mit tud. Kiderült, az egész egy nagy átverés!

Hétszer bénult meg a fiatal lány


szerző:
2013.01.22. 19:00
Hétszer bénult meg a fiatal lány

Az élet ad, és elvesz. Zsuzsitól legtöbbször inkább elvesz, ő mégsem adja fel. A súlyos immunhiánnyal született lány ritka betegsége miatt hétszer bénult meg és tanult újra járni élete során. Öt évvel ezelőtt pedig egyik pillanatról a másikra megvakult.

Reggeli - Csak csajok 12-02-02

Reggeli - Csak csajok: Minden, amely egy női társaságban napjainkban szóba kerülhet.

Emberre is veszélyes a madarakat pusztító vírus

Tömegesen pusztulnak a fekete rigók Németországban. A német hatóságok szerint egyelőre nincs járványveszély.

Poliovírus bénítja a kínai gyerekeket

Járványos gyermekbénulást okozó poliovírus terjedt el Kínában.

Tömeges rosszullét: újra főznek a konyhában

Bírsággal sújtják, de újra kinyithatott a káptalanfüredi táborok konyhája.

Fény derült a vírusrejtélyre


szerző:
2011.07.10. 19:27
Fény derült a vírusrejtélyre

Egy norovírus-fajta fertőzte meg a fiatalokat, akik közül 50-et kellett kórházba vinni.

Shrek megnyitotta rondáknak is a gyönyörűek klubját

Több tízezer ronda ember lett gyönyörű, illetve annak minősített egy számítógépes vírusnak köszönhetően.

Rohamos tempóban terjed a HIV-fertőzés

Nyugtalanító mértékben növekszik a HIV-fertőzések száma Lengyelországban - adta hírül a Rzeczpospolita.

Pillangó formában „pirultak” az óvodások

Egy nagyon ritkán megjelenő vírus, az úgynevezett pillangó himlő betegített meg több kiskunfélegyházi óvodást.

Fél Kettő 11-05-30


szerző:
2011.05.30. 14:20
Fél Kettő 11-05-30

Fél Kettő: Lesz görög lagzi? - Veronikát választotta Alekosz, vendégünk volt a nyertes és barátnője. Titkos gyilkos - Minden második fiatal hordozza a HPV vírust. Nem várt elismerés - Budapest díszpolgára lett Kovács Kati vendégünk volt az énekes.

Tombol a calici vírus Somogyban


szerző:
2011.03.31. 11:16
Tombol a calici vírus Somogyban

Ötször annyian fertőződtek meg Somogy megyében calici vagy rota vírussal, mint egy évvel korábban.

Agyhártyagyulladás járvány fenyeget

Hétről hétre emelkedik a betegszám. Van védőoltás ellene, de azt csak nagyon kevesen adatják be.

Még nem köszönhetünk el az influenzától

Március végéig, április elejéig cseng le teljesen a járvány, az influenza B vírusa ugyanis még okozhat meglepetést.

Támad a H1N1


szerző:
2011.01.20. 17:54
Támad a H1N1

Már hivatalosan is influenzajárvány van. Egy hét alatt több mint 18 ezren mentek orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A legtöbb fertőzést a H1N1 okozza.

H1N1: szülészeten bukkant fel ismét a kór

A vírus miatt látogatási tilalom lépett életbe szerdától a fővárosi I. Szülészeti- és Nőgyógyászati Klinikán.

Vírustól retteg az automatizált Nyugat

Brit sajtóértesülések szerint a feketepiacra került aza szupervírus, amely az iráni atomerőmű leállását is okozta.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való