KERESÉS search-close

választások 2018

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "választások 2018"

Momentum: a cég a hibás a választási oldal lefagyásáért

A Momentum informatikai szakértője szerint a Választási Iroda honlapját működtető cég a hibás, hogy a szavazás napján lefagyott az oldal. Erről azután beszélt, hogy engedélyt kért és kapott arra, hogy ellenőrizhesse a rendszert.

Védeni kell a Fidesz szavazóit?

A Fidesz-KDNP kétharmados választási sikeréből nem annyira a győzelem, hanem a kétharmad erősen foglalkoztatja a közvélemény egy részét. Hogy miből, miért, hogyan lett ez a kétharmad? Ungváry Krisztián történész előállt egy cikkel, amelynek címe: „A Fidesz-szavazó védelmében”. Az ellenzéki szavazók nyilvános védelméről nem tudunk. Hátha most. Ungváry Krisztián történész és Péterfy Gergely író voltak Baló György vendégei.

Közvélemény-kutatók a választásról

A Magyarul Balóval adásában megmutatjuk azt a táblát, amelyben látható, hogy a választások végeredményétől mennyire tértek el az utolsó felmérések, hangsúlyozva, hogy csak listás szavazatokról van szó.

Eltűnt szavazatok, érthetetlen eredmények

A Házon kívül stábja olyan eseteknek eredt a nyomába, amelyeket sokan választási csalásnak tartanak. Több párt listája mellett egyáltalán nem voltak szavazatok, ami sokak szerint sima csalás volt. Arra is volt példa, hogy egy úgynevezett kamupárt sok szavazatot kapott, miközben egy nagy párt egyetlen egyet sem...

Felkérte Orbán Viktort kormányalakításra Áder János

Az államfő május 8-ára hívta össze az új országgyűlés alakuló ülését, amin megválaszthatja az új parlament Orbán Viktort újra kormányfőnek, valamint az Országgyűlés új elnökét is. Ehhez azonban még néhány feltételnek teljesülnie kell.

 

Törvénymódosításnak köszönhető a kétharmad

Nem lett volna kétharmada a Fidesz-KDNP-nek, ha nem módosítják a választási törvényt - ezt állapította meg a választás végeredményének elemzésekor a Political Capital. A kormánypártok összesen öt mandátumot szereztek az új parlamentben azzal, hogy korábban megváltoztatták a töredékszavazatok elszámolási módját. A levélben szavazó határon túli magyaroknak a 96 százaléka voksolt a Fideszre, a magas részvétel miatt ez azonban nem befolyásolta a mandátumok elosztását.

Vita a parlament megalakulásáról

Negyven választókerületben követel új szavazást a Demokratikus Koalíció. Szerintük olyan hibák történtek a szavazókörökben, amelyek érdemben befolyásolhatják a választás végeredményét. A párt szerint, ha elrendelik az új szavazásokat, akkor nem alakulhat meg a parlament, csak az új végeredmény kihirdetése után. A Híradó által megkérdezett alkotmányjogász szerint csak azok a képviselők ülhetnek be az új parlamentbe, akiknek a választókerületében már jogerős a végeredmény. 

Folytatódtak a kormányellenes tüntetések

A szombati budapesti tüntetést vasárnap újabb kormányellenes demonstrációk követték több vidéki nagyvárosban és Brüsszelben is. Pécsen és Debrecenben is több ezren, Győrben pedig több százan gyűltek össze, hogy új választást, szabad sajtót és valódi rendszerváltást követeljenek. Emellett a szónokok többsége a helyi szerveződések fontosságáról, a helyi problémák megoldásáról beszélt. A Fidesz szerint az ellenzéki pártok nem képesek elviselni a vereséget.

Kevés szavazat - sok támogatás

Csaknem hárommilliárd forint kampánytámogatást kaptak a választás előtt olyan pártok, amikre végül csak pár ezren szavaztak.

Túlélés a küszöb alatt

Noha ebben a stúdióban is több vezető ellenzéki politikus és szakértő is rendre azt mondta, hogy örülnének, ha új párt is bekerülne az országgyűlésbe – mégsem került be. Mondhatnám sajnos nagyon nem került be. S ennek következtében bajba kerültek – sok pénzt kell visszafizetniük.

Szájer: „Média-ellenszél volt”

Nagyon keményen meg kellett dolgozni minden egyes szavazatért – így számolt be frakciótársainak és az Európai Néppárt elnökének a magyar országgyűlési választás eredményéről Szájer József. A Fidesz Európai Parlamenti képviselője szerint elsöprő médiaerővel szemben kellett kampányolnia a Fidesznek.

Nem lesz teljeskörű újraszámolás

Hiába kérik a pártok, biztosan nem lesz teljeskörű újraszámolás, csak azokban a szavazókörökben összesítik újra a szavazatokat, amelyekben bebizonyosodik, hogy valamilyen szabálytalanság történt.

„Sajnálatos tévedés történt”

70 szavazókörben meghaladja a 10 százalékot az érvénytelen voksok aránya - derült ki a Nemzeti Választási Iroda honlapjának adataiból. Van, ahol harmincszor több szavazat veszett el, mint 4 éve. Érvényes voksok is eltűntek

Választás’18: mi történt?

A választásokon leadott összes szavazat nagyjából felét a Fidesz-KDNP kapta, másik nagyjából felét az ellenzék együttesen. A választás mindig számtengert produkál és kínál az elemzőknek. Megnéztük, hogy az összes leadott szavazatból melyik pártnak hány kell egy mandátumhoz.

 

Választások: keressük a magyarázatot!

A vasárnapi választáson hatalmas, kétharmados győzelmet aratott a Fidesz, és sok jel szerint ennek aránya őket magukat is meglepte. Az ellenzéki pártoknak is volt miért meglepődniük, a vereség mértéke miatt.

A kettős állampolgárok szavazatai nyomában

Rengeteg, nem itthon élő kettős állampolgár voksolt listára és egyéni jelöltre is az ukrán és a szerb határnál. Ott voltunk, megnéztük, mi történt április 8-án? 

Hogyan voksoltak a magyarok Berlintől New Yorkig?

Idén 58 ezren regisztráltak levélszavazásra szerte a világban és rengetegen háborodtak fel a csúszás miatt. Volt olyan, aki 3300 kilométert utazott azért, hogy szavazhasson…

Júniusban várható a jóváírás

Leghamarabb júniusban, az éves elszámoláskor írják jóvá a téli rezsicsökkentést a társasházakban, ahol közösen fizetik a gázt - ezt a Társasházkezelők Országos Szövetségének főtitkára mondta Híradónknak. Akik eddig kevesebb átalányt fizettek, mint amennyit fogyasztottak, azoknak az elmaradását csökkenti majd a visszajáró 12 ezer forint.

Tüntetést szerveznek szombatra

Megnőtt az érdeklődés a kivándorlás iránt a választás óta. Híradónknak egy európai országokba állásokat közvetítő irodánál azt mondták, vasárnap óta hirtelen megugrott a forgalmuk.

 

Eltűntek szavazatok?


2018.04.10. 18:45
Eltűntek szavazatok?

Több választókerületben is egyszerűen eltűntek az ellenzéki listára leadott szavazatok, máshol a Jobbikos képviselő egyáltalán nem kapott szavazatot, egy addig nem ismert kispárt jelöltje viszont többet is. Az ellenzéki pártok csalást sejtenek, ezért többen is újraszámolást kezdeményeznek.

Pénzgyűjtésbe kezdett az Együtt

Az Együtt politikusai a Facebookon kérnek segítséget. Összesen csaknem 200 millió forintot kell visszafizetniük az államnak, mert a választáson a szavazók kevesebb, mint 1 százaléka voksolt rájuk.

 

Visszavonul a politikától Vona Gábor

A Jobbik elnöke vasárnap jelentette be, hogy lemond a pártelnöki posztról, mert nem ők nyerték a választást. Mostanra viszont kiderült: parlamenti képviselő sem lesz.

Így bírálta a Fidesz-képviselő a kormányt

Közösségi oldalán kritizálja a Fideszt és a kormányt a XXII. kerület fideszes önkormányzati képviselője és frakcióvezetője. Azt írta attól fél, hogy a választási győzelem után folytatódik az ország megkárosítása. A kritikus fideszes nyilatkozott Híradónknak és azt mondta, ettől még továbbra is támogatja pártját, illetve Orbán Viktort.

 

Mi lesz a 4. Orbán-kormány fő célja?

Jelentősen átalakítja új kormányát Orbán Viktor. A miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy 3-4 hét múlva alakulhat meg az új kabinet, amely részben új szerkezetben, nagyrészt pedig új emberekből áll majd.

Simicska leépíti a médiacégeit

Leépíti médiacégeit Simicska Lajos. Szerdán jelenik meg utoljára a Magyar Nemzet és éjfélkor elnémul a Lánchíd Rádió. A nagyvállalkozó nem finanszírozza tovább a két médium működését. A szintén az üzletember tulajdonában lévő Hír Televíziónál pedig költségcsökkentést terveznek.

„A tüzet a vízzel összebékíteni nem biztos, hogy sikerül”

„A Jobbik szavazói ... a baloldali politikusokat, a baloldal pártjait jobban utálják, mint a Fideszt” – mondta a visszalépésekről Volner János (Jobbik).

Választás’ 18: Ellenzékváltás?

Fidesz-KDNP kétharmadot szerzett, az ellenzék: javító DK és szerényen javító Jobbik és LMP – és nagyot bukó MSZP.  A Jobbik és az MSZP egy-egy politikusával keressük a választások tanulságait.

Sorra gratulálnak Orbánnak

Angela Merkel írásban gratulált Orbán Viktornak választási győzelméhez, és ezt szóvivője szerint még ma megteszi az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker is.

Lehetnek még átbillenő körzetek

Néhány ezer szavazat. A billegő körzetekben ennyi dönthet egy-egy mandátum sorsáról. Ezeken múlhat, hogy lesz-e egynél több egyéni mandátuma az LMP-nek vagy a Jobbiknak. Vagy, hogy a Fidesz tovább növeli-e előnyét.

Budapesten fölényben az ellenzék

106 egyéni választókerületből 91-ben a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a választást. Vidéken csak három helyen tudott győzni ellenzéki jelölt, Budapesten viszont kétszer annyi mandátumot szereztek, mint a Fidesz.

Vádaskodás az LMP-ben

Az LMP volt társelnöke és egy mostani elnökségi tag akadályozta meg, hogy a párt jelöltjei több helyen is visszalépjenek egy esélyesebb ellenzéki induló javára - ezt állította Hadházy Ákos a 24.hu-nak.

Lemondások az ellenzéki oldalon

Napközben még a kormányváltásban is reménykedtek az ellenzéki pártok a választáson a magas részvételi arány miatt. Aztán a Fidesznek kétharmados többségét hozó voksolás után azonnal lemondott az MSZP teljes elnöksége, Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is.

Orbán: sorsdöntő győzelem született

Sorsdöntő győzelemről beszélt Orbán Viktor tegnap éjszaka, miután kiderült: újra kétharmaddal nyerte a választást a Fidesz.

Szombaton lehet végeredmény

Még a repülőgépen is a választási bizottság munkatársainál vannak a lezárt szavazatok. Már úton vannak azok a szavazólapok Budapestre, amelyeken a külföldön élő magyarok voksolhattak. Ezeket a magyarországi átjelentkezésekkel együtt összesítik majd szombaton és ezután lesz meg a hivatalos végeredmény.

 

Késő estik kitartottak a szavazók

Volt, aki több mint három órát állt sorba azért, hogy szavazhasson. Azt már pénteken lehetett tudni, hogy a sok átjelentkező miatt egyes budapesti kerületekben tömegek lesznek, csak a 11. kerületbe több mint 11 ezer szavazót vártak.

Harmadjára is kétharmadot szerzett a Fidesz-KDNP

Megnyerte a választást a Fidesz-KDNP, az országgyűlésben immáron harmadszor szereztek kétharmados többséget. Az ellenzék gyakorlatilag csak a fővárosban szerepelt jól, az itteni mandátumok kétharmadát hozták el.

ÉNEKELT A SZÍNPADON: Orbán, Semjén és az egész Fidesz vezérkar

Így ünnepelt a Kossuth-nótával a Fidesz vezetősége a választási győzelem után.
 

Így reagáltak a pártvezetők az eredményre

Választási műsorunkban folyamatosan jelentkeztünk a pártok eredményváró helyszíneiről. Mutatjuk, ki mit mondott az adatok majdnem teljes feldolgozottsága után.

Hadházy:

"Remélem, hogy az ellenzékiek le fogják vonni a következtetéseket, én is levonom" - mondta stábunknak az LMP-s Hadházy Ákos.

Választások 2018  - a legfontosabb adatok

Beszédes számok - a legfontosabb adatok a 2018-as választásokról képekben.

KÉTFARKÚ KUTYA PÁRT: nyilatkozott nekünk egy

A MKKP teljesen elégedett mindennel. Ezt el is mondták nekünk!

Választási csalásra gyanakodnak

Többször rövid hírösszefoglalóval jelentkezünk! Aztán kezdődik az RTL Klub választási műsora, melyet az adással párhuzamosan az rtl.hu és az rtlmost.hu weboldalunkon is figyelemmel kísérhetnek!

Nézze élőben a választási műsort az RTL Moston!

Élő választási műsorral jelentkezik az RTL! 20:50-től Baló György várja Önöket, aki szakértőkkel elemzi az adatokat. A műsort a rtl.hu/valasztasok oldalon és az rtlmost.hu-n élőben is követhetik!

 

 

Londonban még most is nagy a sor

Egész nap hosszú sorok voltak Londonban is, ahol több ezer magyar voksolhatott magyar idő szerint este 9-ig. Egész nap esett az eső, de ez sem zavarta a várakozókat. A helyszínen van kollégánk, Pásztor Gábor.

Az utolsó pillanatig akcióztak a pártok

Volt, aki hatalmas molinóval, volt, aki videókkal, más biciklizéssel buzdított - az utolsó pillanatban is akciókat szerveztek a pártok. A Facebookot használva Orbán Viktor gyakorlatilag óránként posztolt. Közös volt bennük, hogy mindenki szavazásra buzdított.

MSZP: „Kormányváltás is lehet”

Az MSZP-nél a magas részvételi aránynak örültek, ott azt mondják, a 70 százalék fölötti részvétel esetén akár kormányváltás is lehet.  Losonczi Gergely a párt szóvivőjével beszélt.

JOBBIK: Jó a magas részvétel


szerző:
2018.04.08. 18:19
JOBBIK: Jó a magas részvétel

A Jobbik nem tart eredményváró eseményt, vagyis az eredmények közzététele nem találkoznak a szimpatizánsaikkal. Horváth Nándor jelentkezik!

FIDESZ: 7 órától értékelnek


szerző:
2018.04.08. 18:16
FIDESZ: 7 órától értékelnek

A Fidesznél Kéri Barnabás várja, hogy a vezető politikusok értékeljék a részvételi adatokat, majd később a választási eredményeket. Mit tudni arról, hogy várhatóan mikor lépnek először a sajtó elé?

Minden politikus bizakodó volt

A miniszterelnök már korán reggel leadta a szavazatát, azt mondta, még ma is kampányol és mozgósít. A nagyobb ellenzéki pártok vezetői kormányváltást várnak, a kisebbek abban bíznak, hogy bejutnak a parlamentbe.

Nem érkeztek meg a küldemények

Sokan nem kapták meg a levélszavazáshoz szükséges küldeményeket. A Nemzeti Választási Iroda elnöke az RTL Híradónak azt mondta: főként Kanadából, Amerikából és Ausztráliából érkeztek panaszok. Voltak olyan szavazók, akik ennek ellenére elmentek egy külképviseletre, hátha ott szavazhatnak személyesen is. Ezt azonban nem tehették meg.

Választások 2018: Mindenhonnan jelentkezünk!

Riportereink ott vannak a pártok választási központjaiban! Választási műsorunkban innen is folyamatosan jelentkeznek.

3300 km-rel arrébb szavazott

Volt olyan Ausztráliában élő magyar, aki több mint 3300 kilométert utazott, hogy leadhassa voksát - történetéről elsőként az Index számolt be. Kígyózó sorok voltak a barcelonai, a londoni és a hágai magyar nagykövetség előtt, de sok magyar szavazott New Yorkban is. Idén több mint 58 ezer külföldön élő magyar regisztrált, hogy szavazhasson.

Órákat várnak az átjelentkezők

Órákat álltak sorban a szavazók több szavazókörben, mire bejutottak az urnákhoz, hogy leadják voksukat. Az egyik újbudai szavazókörben, ahol a legutóbbi választáson a helyieken kívül 4 ezer átjelentkező szavazott, most 11 ezer.

Választ az ország!


szerző:
2018.04.08. 17:43
Választ az ország!

70 százalék fölött lehet a részvétel a parlamenti választáson. Erre számítanak az elemzők. Egész nap rekordszinten volt a voksolók száma. Budapesten, több helyen száz méteres sorok kígyóztak és órákig várakoztak a szavazók az átjelentkezők nagy száma miatt. Külföldön is nagyon sokan voksoltak.

SZAVAZÓK: Órákig állnak a sorban

#ExtraVideo Budapesten több szavazókörnél is hosszú sorok várakoznak. Főleg az átjelentkező szavazókat váró körzetekben gyűlik fel a tömeg. Stábunk a Bocskai úton (XI. kerület) és Zuglóban is forgatott.

Már elkezdődött a szavazás

Bombakereső kutyákkal vizsgálták át a szavazóhelyiségeket délután több helyen is. A szavazólapokat már hetekkel ezelőtt kinyomtatták, ezeket vasárnap hajnalig lepecsételt helyen őrzik. Mostanra mindenhol berendezték a szavazóköröket is. A választáson több mint 8 millió 200 ezren vehetnek részt.

 

Orbán bízik a győzelemben

Bízik a győzelemben Orbán Viktor, de aggódik a saját szavazóinak elkényelmesedése miatt. Erről a Magyar Időknek nyilatkozott. A miniszterelnök az utolsó napon is kivette a részét a kampányból, egy fideszes telefonközpontból segített mozgósítani. Azt mondta: azért a bevándorlás a kormánypártok szinte egyetlen témája a kampányban, mert szerinte ez a legfontosabb kérdés.

 

Medián: ötpárti parlament lehet


szerző:
2018.04.07. 18:36
Medián: ötpárti parlament lehet

Öt párt juthat be a parlamentbe a vasárnapi választáson a Medián felmérése szerint. Ez az RTL Magyarország és a 444.hu felkérésére készült.

 

Az utolsó pillanatokban is voltak visszalépések

Az utolsó pillanatokban is voltak visszalépések, de az MSZP-Párbeszéd, a DK, az LMP és az Együtt mindössze 6 választókörzetben támogat közösen egyetlen jelöltet. 40 választókörzetben részleges koordinációt értek el. A Jobbik sehol nem léptette vissza jelöltjeit.

 

Az utolsó napon is kampányoltak a pártok

Cegléden új kiegyezéscsomagot hirdetett a Jobbik, az MSZP-Párbeszédé pedig a 100 napos intézkedéscsomag legfontosabb pontjait sorolta. A kormánypártok jelöltjei ma már nem tartottak fórumokat, de a kampányhajrában így is részt vettek: volt, aki egy csokor virággal, volt, aki felesége kalácsával.

Soha nem volt ennyi átjelentkező

Sokkal többen szavaznak lakóhelyük helyett máshol, mint 4 éve. Sokan az utolsó pillanatra hagyták az ügyintézést, emiatt péntek délután egy időre lelassult majd le is állt a választási iroda honlapja. A Választási Bizottság azt kéri, hogy az átjelentkezők időben menjenek voksolni a kijelölt szavazókörökbe, mert így záráskor nem lesz sorban állás.

 

VÁLASZTÁS: Összeszedtük ki, hol, kinek a javára lépett vissza

Lejárt a visszalépések határideje a holnapi választás előtt. Az utolsó pillanatokban is voltak visszalépések, de az MSZP-Párbeszéd, a DK, az LMP és az Együtt mindössze 6 választókörzetben támogat közösen egyetlen jelöltet. 40 választókörzetben részleges koordinációt értek el. A Jobbik sehol nem léptette vissza jelöltjeit, így a legtöbb helyen a nagyobb pártok közül a Fidesz-KDNP mellett a Jobbikra, és egy vagy több baloldali jelöltjeire lehet majd voksolni.

Kétségtelenül teljesebb lett volna a konokul távolmaradó kormánypártokkal együtt, de így is sok témában sok mindent megtudtunk az országról és a hatalomért kampányoló pártok terveiről az elmúlt másfél hónap 19 választási vitájából. Mai műsorunkban ezekből a vitákból adunk a szerkesztők szerint jellemző és lényeges szemelvényeket.

Tudjanak újra hinni a  magyar polgárok tudjanak az állami intézményekben

Kétségtelenül teljesebb lett volna a konokul távolmaradó kormánypártokkal együtt, de így is sok témában sok mindent megtudtunk az országról és a hatalomért kampányoló pártok terveiről az elmúlt másfél hónap 19 választási vitájából. Mai műsorunkban ezekből a vitákból adunk a szerkesztők szerint jellemző és lényeges szemelvényeket.

Akar-e a Jobbik ügydöntő népszavazást Paks II ügyében?

Kétségtelenül teljesebb lett volna a konokul távolmaradó kormánypártokkal együtt, de így is sok témában sok mindent megtudtunk az országról és a hatalomért kampányoló pártok terveiről az elmúlt másfél hónap 19 választási vitájából. Mai műsorunkban ezekből a vitákból adunk a szerkesztők szerint jellemző és lényeges szemelvényeket.

„Nem látom a tömeget, ami ezt a válsághelyzetet indokolná”

Kétségtelenül teljesebb lett volna a konokul távolmaradó kormánypártokkal együtt, de így is sok témában sok mindent megtudtunk az országról és a hatalomért kampányoló pártok terveiről az elmúlt másfél hónap 19 választási vitájából. Mai műsorunkban ezekből a vitákból adunk a szerkesztők szerint jellemző és lényeges szemelvényeket.

A gyermekvállalás negatív tendenciája nem probléma, hanem tünet

Kétségtelenül teljesebb lett volna a konokul távolmaradó kormánypártokkal együtt, de így is sok témában sok mindent megtudtunk az országról és a hatalomért kampányoló pártok terveiről az elmúlt másfél hónap 19 választási vitájából. Mai műsorunkban ezekből a vitákból adunk a szerkesztők szerint jellemző és lényeges szemelvényeket.

Kétségtelenül teljesebb lett volna a konokul távolmaradó kormánypártokkal együtt, de így is sok témában sok mindent megtudtunk az országról és a hatalomért kampányoló pártok terveiről az elmúlt másfél hónap 19 választási vitájából. Mai műsorunkban ezekből a vitákból adunk a szerkesztők szerint jellemző és lényeges szemelvényeket.

Vita a határon túliak szavazati jogáról

Kétségtelenül teljesebb lett volna a konokul távolmaradó kormánypártokkal együtt, de így is sok témában sok mindent megtudtunk az országról és a hatalomért kampányoló pártok terveiről az elmúlt másfél hónap 19 választási vitájából. Mai műsorunkban ezekből a vitákból adunk a szerkesztők szerint jellemző és lényeges szemelvényeket.

Kétségtelenül teljesebb lett volna a konokul távolmaradó kormánypártokkal együtt, de így is sok témában sok mindent megtudtunk az országról és a hatalomért kampányoló pártok terveiről az elmúlt másfél hónap 19 választási vitájából. Mai műsorunkban ezekből a vitákból adunk a szerkesztők szerint jellemző és lényeges szemelvényeket.

Fidesz: illegális külföldi befolyásolás

A Fidesz szerint törvénytelenül, külföldről próbálja befolyásolni a választások végeredményét az úgynevezett Soros-hálózat. A Fidesz frakció-szóvivője egy videó- nyilatkozatban arról beszélt, hogy a Soros-hálózat legnagyobb és legerősebb internetes hálózatát az Avaaz-t használják fel a Fidesz ellen.

Az ellenzék kormányváltásra készül

Az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció és a Lehet Más a Politika is ma tartotta kampányzáró rendezvényét.

Orbán: a kampány most kezdődik

Orbán Viktor szerint sorsdöntő választás lesz vasárnap, amely az ország jövőjét megváltoztathatatlanul befolyásolja majd a következő évtizedekben. Erről beszélt a miniszterelnök a Fidesz kampányzáró rendezvényén Székesfehérváron.

Levélszavazás: sok külföldön élő magyar aggódik

Sok külföldön élő magyar aggódik a szavazata miatt, mert vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon későn kapta meg a Nemzeti Választási iroda levelét. Attól tartanak, ezért nem tudják időben visszaküldeni a borítékot, így elveszhet a szavazatuk.

A csalások, visszásságok befolyásolhatják a választás eredményét?

Az eddig megismert visszásságok, csalások, visszaélések befolyásolhatják a végeredményt?

Koalíció a Fidesszel? Igen vagy nem?

Ha a Fidesz úgy nyeri meg a választást, hogy koalíciós partnerre lesz szüksége a kormányzáshoz. Mi lenne a pártok válasza?

Választási forgatókönyvek: mi történik, ha a Fidesz nyer?

Vona Gábor lemondana, Szél Bernadett a kongresszus döntésére bízná a jövőjét, Karácsony Gergelynek nincs B terve, egyelőre az A-ra készül.

Választás: két fontos választási határidő is lejár pénteken

Két fontos választási határidő is lejár pénteken. Aki másik szavazókörbe szeretne átjelentkezni, az már csak pénteken délután négy óráig teheti ezt meg. Mozgóurnát pénteken három óráig lehet személyesen igényelni, utána erre már csak interneten van lehetőség.

Orbán videóban buzdít szavazásra

A Fidesz támogatóit buzdítja szavazásra Orbán Viktor legújabb Facebook bejegyzésében. A kampányban a miniszterelnök minden nap újabb videóval jelentkezett, csütörtökön a március tizenötödikei beszédéből készült felvételeket tette fel közöségi oldalára, amelyben Magyarország megvédésére szólít fel.

Az RTL stúdiójában vitáztak a miniszterelnök-jelöltek

A Magyarul Balóval című műsor különkiadásának vendége volt Szél Bernadett, Karácsony Gergely és Vona Gábor. Orbán Viktor nem vállalta a vitát.

 

Visszalépett „nagyágyúk”

Két pártelnök, egyéniben mindketten jelöltek voltak, majd visszaléptek Budapest belvárosában: mire számít Fekete-Győr András, a Momentum és Juhász Péter, az Együtt elnöke?

Gyurcsány Ferenc tervei

Gyurcsány Ferenc pártelnök: hogyan látja a DK választási esélyeit és mit gondol az összefogásról, egy esetleges győzelem utáni kormányzásról? 

Késve adták fel a borítékokat

Elveszhet a szavazat, ha nem ér be határidőre. Nem mindenhol kapták még meg a külhoni magyarok a szavazáshoz szükséges levélcsomagokat. Egy Torontóban élő nézőnk azt mondta, csak tegnap érkezett meg a voksoláshoz szükséges boríték. Ezt azonban határidőre már nem tudja visszaküldeni.

Orbán: „Budapest veszélyben”

Magyarországon a migráció elsősorban a budapestieket fenyegeti, a déli határkerítés épp emiatt a fővárost védi leginkább - erről beszélt Orbán Viktor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusának átadóján.

Választási csalásra gyanakodnak

Nem árulja el sem a kormányhivatal, sem a kormány, hogy ellenőrzik-e az ukrán határhoz közeli tömeges átjelentkezéseket. A Házon kívül keddi adásában mutattuk be, hogy van olyan ház, ahol több mint száz ukrán-magyar kettős állampolgár él, de csak papíron.

LMP nélküli megegyezés született

Tizenhárom körzetben lépnek vissza egymás javára az MSZP-Párbeszéd, a DK és az Együtt képviselőjelöltjei. A megállapodást ma jelentették be.

Ilyen lesz az RTL Klub választási műsora

Április 8-án este élő választási műsorral várja nézőit az RTL Klub.


 

Kampány - 2018


szerző:
2018.04.04. 00:45
Kampány - 2018

5 nap múlva választ az ország. Imitt-amott a kormánytól és az ellenzéktől is azt hallani, hogy sorsdöntő választásokról lenne szó. Nem kevés szakértő és elemző versenyez azért, hogy megtalálja a leginkább negatív jelzőket a kampányra.

Van olyan ház, ahol 100-nál is többen laknak - papíron...

Jó ideje gond Magyarországon, hogy sorra néptelenednek el a falvak. Az ukrán határ mellett mégis, több település népessége is brutális növekedésnek indult. Legalábbis papíron. Van olyan családi ház, ahová 100-nál is több ukrán-magyar kettős állampolgár jelentkezett be. Bár soha senki nem látta őket, abban viszont biztosak a környékbeliek, hogy a vasárnapi választásokon ott lesznek, és szavaznak majd.

MSZP-Párbeszéd: 4 helyen mégis visszaléphetnek

Az MSZP-Párbeszéd szövetség közölte, hogy 3 helyen készek visszalépni az LMP és egy helyen az Együtt javára, ha sikerül megállapodni, hogy mindenhol egy baloldali ellenzéki jelölt legyen.

Ellenőrizzék, hol szavazhatnak!

Ha valaki bizonytalan, hogy pontosan hova kell mennie, inkább ellenőrizze a választási értesítőjén. Vagy, ha az nincs a Nemzeti Választási Iroda honlapján.

Személyesen érdeklődött Rogán Antaltól

Személyesen érdeklődött Rogán Antalnál a letelepedési kötvényprogramról a Jobbik kommunikációs igazgatója - ezt mondta az RTL Híradónak Rogán Antal miniszter.

Varga: növekvő pályán a gazdaság

A Nemzetgazdasági Minisztérium legújabb jelentése szerint élen áll a magyar gazdaság fejlődése az Uniós országok között. Megelőzzük például Ausztriát, de Románia minket is túlszárnyal. A tárca szerint úgy nőttek a reálbérek, hogy csökkent az államadósság.

Új megállapodások az ünnep után

90 százalék az esélye, hogy újabb visszalépésekről állapodnak meg az ellenzéki pártok - erről az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje beszélt az ATV műsorában. Karácsony Gergely azt mondta, húsvét után jelentik be a konkrétumokat.

Karácsony: Elég a hazugságokból!

Megelégelte a Fidesz hazugságait, ezért pereket indít - ezt mondta Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje. Szerinte az utóbbi hetekben a kormánypárt olyan valótlanságokat terjeszt pártszövetségéről, mint például hogy lebontanák a kerítést, vagy bevándorlókat telepítenének laktanyákba.

Orbán Viktor a nyugdíjas klubban


szerző:
2018.03.31. 18:36
Orbán Viktor a nyugdíjas klubban

Belvárosi nyugdíjasklubban kampányolt Orbán Viktor 8 nappal az országgyűlési választások előtt. A miniszterelnök a közösségi oldalára feltett, szerkesztett videó szerint a menekültkérdésről beszélt az idősek előtt is.

Különkiadás: miniszterelnök-jelöltek vitája április 5-én

Három pártelnök, három világnézet – azonos cél. Miniszterelnök-jelölti vita az RTL Klubon április 5-én, 22:45-kor a Magyarul Balóval különkiadásában. A vita a www.rtlmost.hu és a www.rtl.hu/valasztasok oldalakon is élőben nézhető!

Még látható az a videó, ami miatt megbírságolták Orbánt

Ma délután még mindig elérhető volt Orbán Viktor Facebook-oldalán az a videó, amely miatt 345 ezer forintra bírságolta a miniszterelnököt a Nemzeti Választási Bizottság. Szerintük ugyanis törvénysértő volt, hogy a kormányfő egy óvodában kampányolt. Bírságot kapott a józsefvárosi önkormányzati újság is.

 

Migránsválság: mit kezdene vele az ellenzék?

A kormánypártok tizenkilencedszerre sem jöttek el. A kérdés az, hogy a hatalom részeseként mit kezdene a migránsválsággal a Jobbik, az MSZP és az LMP?

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való