KERESÉS search-close

tojás

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "tojás"

A reggeli fontosságára hívta fel a figyelmet a Tojásszövetség

A reggeli fontos, a tojás egészséges - erre hívja fel az iskolás gyerekek figyelmét játékos formában a Tojásszövetség. Kutatások szerint még mindig majdnem minden második diák nem, vagy nem megfelelően reggelizik. Emiatt rosszabbul teljesíthetnek az iskolában, sőt akár elhízhatnak. A program idén 4 ezer diákhoz jut el.

Saját fészkében pusztult el a gólya, valószínűleg egy másik gólya végezhetett vele

A saját fészkében elpusztult fehér gólyához riasztották a Madárkórház Alapítványt a mikepércsi rendőrök, húsvét vasárnap. A fészekben maradt öt tojást emelőkosaras jármű segítségével mentették ki a Madárkórház és az áramszolgáltató munkatársai.

Sonkáért és tojásért is sorok kígyóztak

Az év egyik legforgalmasabb napjára sikerült a szombati az üzletekben, mert annyian hagyták az utolsó pillanatra a húsvét előtti bevásárlást. Sonkáért és tojásért is sorok kígyóztak. A Kereskedelmi Szövetség úgy számol, 5 százalékkal többet vásároltunk idén húsvétra, mint tavaly. A zöldségeket és a kenyeret lényegesen drágábban, a tojást viszont olcsóbban adták, mint egy éve.

Húsvéti tojás-valóságshow

Közeleg a húsvét, élőben közvetítik kiscsibék kikelését az egyik videómegosztón. Mától 21 napon keresztül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal jóvoltából élőben lehet végigizgulni, hogyan lesz a tojásból kismadár egy keltető gép segítségével.

Tovább drágul a tojás


szerző:
2019.03.25. 18:40
Tovább drágul a tojás

Tovább drágul a tojás. A terméktanács úgy számol, húsvét előtt 10-20%-kal emelniük kell a termelői árakat. Azt mondják, a megugró kereslet miatt kénytelenek több tojót beállítani, pedig az ünnep után a tyúkok nagy része nem fial majd hasznot. A KSH szerint már most ismét több mint 40 forintot kérnek egy átlagos tojásért Magyarországon.

VV Hunor gond nélkül lenyelte...

Tojást tojásra halmoz a villalakó. Te is képes lennél erre?

Számold össze, mennyi tojás rokona van a Greg-Reni babának

Greg és Reni nem zárkóztak el tőle, hogy gyermekük új arcokkal ismerkedjen meg, ezért kinyitották a hűtőt...

A villalakók emu szülők lettek!

Adri Rolival, Zsuzsu Hunorral, Reni pedig Greggel kezdett neki a tojás nevelésnek. A rajzolás és a névadás után jöhetett az ismerkedés.

Tojás a fejre, avagy mennyire ismerik egymást a villalakók?

A játékosok feltették egymásnak kérdéseiket, ám nem ártott jól válaszolni, hiszen minden hiba alkalmával egy-egy tojás landolt a villalakók fején...

 

Egy vödör jéghideg vizet borítottak Zsuzsu nyakába

Nagyon kellemetlen élményben volt része Zsuzsunak, amikor egy teljes vödör jéghideg víz zúdult a nyakába. Hogy pontosan mi is történt a lánnyal, a videóból kiderül.

Húha! Nyers tojást iszogattak a villalakók...

Miután a személyi edző bepattant a Villába, kezdetét vette az izzadás. Nem is akármilyen formában...

Rácz Jenő: „Tőled elvárnánk, hogy a belső combizmaiddal törd szét!”

Nem fogadta felhőtlen öröm Mariann döntését, amikor kiosztotta a törhetetlennek tűnú strucc tojást... Persze, ehhez a zsűrinek is volt egy-két szava!

Zsuzsu:

Emlékeztek még Zsuzsu ámokfutására a konyhában? Úgy tűnik, a villalakó gasztronómiai képessége nem igazán fejlődött az elmúlt hetekben...

10%-kal drágulhat a tojás

A tojás is 10 százalékkal drágulhat a következő hónapokban - ezt a Termékszövetség elnöke mondta az RTL Híradónak. Néhány napja derült ki, hogy ilyen mértékben emelkedhet a baromfihús ára az Európát érintő szárazság miatt. Emiatt drágul a takarmány drágul, hiszen kevesebb van belőle. Magyarországon az év elejei csúcsa óta folyamatosan csökkent a tojás ára, de még most többe kerül, mint tavaly ilyenkor.

 

„Csak a fele érvényesült az áfacsökkentésnek”

Csak félig érvényesült az áfacsökkentés a tojás és a tej árában, az éttermesek pedig egyetlen forintot sem engedtek át a vendégeknek. A tejtermelők az alacsony felvásárlási árra, a vendéglősök pedig a magas munkaerőhiányra hivatkoznak.

Miket rejtenek a színes tojások?

Móni azért érkezett, hogy rendbetegye kapcsolatát az exével, Antival. A lány színes tojásokat is hozott magával, amik a fiú egy-egy hibáját rejtegetik. Móni ugyanis elhatározta magát: ha Anti képes a változásra, akár ismét egy pár lehetnek...

Csokinyúl, sonka – megkezdődött az utolsó roham

Még most várják az utolsó, nagy rohamot húsvét előtt a kereskedők. A piacokon és az áruházakban is sokan válogatnak a csokinyulak és a sonkák között. A tojást sokan még csak ezen a héten veszik meg. Akik így döntöttek, valószínűleg jobban jártak, a piacon ugyanis most 32-35 forintért is lehet tojást vásárolni, míg 2 héttel ezelőtt 50 forintot is elkértek darabjáért.

HÚSVÉTI: Íme, az ország legnagyobb tojásfája!

Körülbelül hétezer hímes tojás díszíti az ország egyik legnagyobb tojásáfáját Kéthelyen. Már hagyomány, hogy húsvét előtt tojásfát állítanak a Somogy megyei község központjában. A dekorációt helyi mesteremberek és lelkes amatőrök készítették.

Lesz elegendő tojás húsvétra

Lesz elegendő tojás húsvétra a Baromfi Terméktanács szerint. Az ünnepi időszakban 30-40 százalékkal több tojás fogy, mint egy átlagos hónapban. A hazai termelők a szükséges mennyiség 80 százalékát termelik, a többit az Európai Unióból – főként Lengyelországból hozzák be. 

Megnyitották a 2018-as téli olimpiát!

Székmelegítő, szélvédő, ajándék sapka és kesztyű várta az olimpiai játékok megnyitójára érkező 35 ezer vendéget. Minden idők leghidegebb téli olimpiájára számítanak a szervezők, de már a két órás megnyitón mínusz 6 fok volt. De nemcsak ez a rekord dőlt meg. Az olimpiai ötkarikát 1218 drón rajzolta ki a levegőben. Soha korábban ennyit nem használtak összehangoltan előadásban.

Húsvétig drága marad a tojás

50 és 60 forint között ingadozhat majd a tojás darabja a következő hetekben. Korábban úgy számoltak, tavaly év végéig lehet áremelkedés. A vártnál is nehezebben pótolják a tojótyúkokat Európában, amelyek még a nyári rovarirtószeres botrányban vesztek oda. A KSH szerint egy év alatt csaknem 40 százalékkal drágult Magyarországon a tojás.

70 forint is lehet egy tojás

Tovább drágulhat a tojás, karácsonyra akár 70 forint is lehet. Erre számít a Pénzcentrum. Jelenleg 50-60 forintba kerül darabja, ami azt jelenti, hogy az egy évvel ezelőtti árakhoz képest több mint 70 százalékkal drágult, hiába csökkent a tojás ÁFÁ-ja. Ennek oka, hogy egész Európában kevés a tojótyúk, főleg a nyári rovarirtós botrány miatt.

 

Tenya ledobta a textilt a Kincsvadászathoz

Pintér Tibor félmeztelenül állt neki a feladatnak, majd egy rögtönzött saját szerzeménnyel motiválta a hanyatt fekvő Alexát, hogy ő is tartson ki a Kincsvadászat végéig.

Király Petiéknél kitört a tojás pánik!

Miközben Begi ugrálva próbálta nyugtatgatni magát, Peti lazán igyekezett helyretenni csapattársát: „Semmi baj, funky lesz”! Amikor már minden létező tojást elhasználták, a Séf érkezett meg hozzájuk az életmentő infójával...

Csirkeembrió, kókuszféreg és meztelencsiga is landolt a játékosok gyomrában

Az utolsó zsákmányszerzés tétje egy élelmiszerrel telepakolt kincsesládához vezető térkép volt, ennek megszerzéséhez azonban előbb egy maláj lakomán kellet résztvennie a szigetlakóknak...

Tojásbotrány: Újabb cég érintett

Újabb magyarországi telepen találtak rovarirtóval szennyezett tojást az élelmiszerbiztonsági hatóság ellenőrei. Kedden a második legnagyobb termelőtől származó tojásban mutatták ki a rovarirtót, azóta kiderült, egy másik cég is használhatta a tiltott anyagot. Mindkét telepről szállítottak üzlethálózatoknak, ezeket a tojásokat kivonták a forgalomból. Közben a Tojásszövetség közleményében azt írta, a magyar tojás biztonságos.

Magyar szennyezett tojást is találtak

Magyar szennyezett tojást is találtak a Nemzet Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei. A kártevőirtásra használt szert egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei cég tojásában mutatták ki. A termékből több üzlethálózathoz is kerülhetett, de még nem tudni, pontosan hová. A hivatal kötelezte a vállalkozást, hogy vegye vissza a tojásokat a boltok polcairól. A vegyszer nagy mennyiségben máj- és vesekárosodást okozhat.

Magyarországon is van mérgezett tojás?

Mostanában sokat hallani az Európai tojásbotrányról. Már 17 országban találtak Fipronil rovarírtó szerrel szennyezett tojást, és egy német eredetű tojáskészítmény miatt is nyomoznak a hatóságok. Dr. Pleva György elmondta, mitől mérgezett egy tojás, és azt is, hogy mit kell tenni, ha ilyen tojást fogyasztunk.

Hozzánk is érkezett mérgezett tojás

Mégis érkezett Magyarországra mérgezett tojás. Ezt az Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közölte. Mostanra derült ki, hogy ide is jutott a rovarírtóval szennyezett szállítmányból, mégpedig Németországból és Lengyelországból. Ez egy budapesti vállalkozáshoz érkezett, a cég kizárólag vendéglátóhelyekre szállított. Az ellenőrök az egész szállítmányt visszahívták és zárolták. Az élelmiszerellenőrök közölték azt is, hogy a méreganyag mennyisége olyan kicsi az egészséget nem veszélyezteti.

Itthon nincs fertőzött tojás

Magyarországra nem került rovarirtóval szennyezett tojás, állítja az élelmiszerbiztonsági hatóság. Azt mondják, bár az érintett országok közül Hollandiából és Németországból is érkezik tojás a magyar piacra, azok nem szennyezett telepekről származnak. Eddig az Európai Unió 15 országa, köztük a szomszédos Románia, Szlovénia és Szlovákia is jelezte, hozzájuk viszont érkezett szennyezett tojás.

Bréking: Meleg keselyűpár költött ki egy tojást

Évek óta tartós párkapcsolatban élnek azok a keselyűk, akik egymást váltották a tojáson, és hasonlóképpen etetik a kicsit.

Lebukott Sebestyén Ági expasija!

Gabo áthívta magához Ágit, készített neki reggelit, és felelevenítette a rózsaszirmokból kirakott szívet is, így Dominik végérvényesen lebukott...

Húsvét: Miért éppen sonka és tojás?

Sokaknak a nyúl kapcsolódik leginkább a húsvéthoz. Pedig a Híradónak nyilatkozó néprajzkutató szerint valószínűleg egy egyszerű fordítási hiba miatt került a húsvéti jelképek közé. Például a bárány viszont valódi jelentéssel bír, egyre több családnál kerül a húsvéti asztalra.

Nem az ár, a minőség számít

A többségnek már nem az ár számít hanem a minőség - már ami a húsvéti sonkát illeti - az általunk megkérdezett hentes szerint. A piacokon már egyre nagyobb a forgalom a közelgő húsvét miatt. Az élelmiszer ellenőrök szerint érdemes vásárlás előtt ellenőrizni, hogy a sonka ne legyen se túl kemény, se száradt, és levet se engedjen. Utánajártunk mire érdemes figyelni, ha jó sonkát, tojást vennénk az ünnepi asztalra.
 

A versenyzőkön kifogtak a lágy tojások? A kóstoláson eldőlt!

Háromféle tojásos ételt is készítenie kellett a csapatoknak, és mindannyian nagy hajrában voltak, hogy végezzenek a feladattal. A zsűri ezek után értékelt.

A kék csapatnak beintettek a buggyantott tojások?

Andris és Topi nagyon elúsztak az idővel, az utolsó 10 percben nemhogy egy, de kétféle tojásos ételük is hiányzott a tányérról. A séf ráadásul figyelmeztette őket, hogy a japán omlettel elszámolták magukat.

Keleti Andi feszes tempót diktált Laky Zsuzsinak!

Andi a főzés minden részletét irányítani akarta, amit az újonnan érkezett versenyző, Zsuzsi nem igazán kérdőjelezett meg. A főzés végéig folyamatosan kapta az utasításokat.

Alexa átengedte az irányítást Beának!

Miután Beának határozott elképzelései voltak az ételek elkészítéséről, Alexa inkább a háttérbe vonult és hagyta, hogy csapattársa irányítson mindent. Persze, még így is meggyűlt a bajuk a tojásokkal.

A séf egy igazi tojás kihívás elé állította a versenyzőket

Az első feladatban a tojás volt a főszereplő. A csapatoknak háromféle ételt kellett lemásolniuk, mielőtt azonban nekikezdtek volna a főzésnek, a séf bemutatta, mit is kell majd pontosan csinálniuk.

Nagy betűs lesz a kilónkénti ár

Nagyobb betűkkel kell kiírni a tojás kilónkénti árát hétfőtől, ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelete mondja ki. Szerintük a vásárlókat megtéveszthetik a darabárak, és a magyar termelők is rosszul járnak a látszólag olcsóbb import tojás miatt. A termelők azt mondják: a magyar tojás nem csak jobb és nagyobb, mint az import, hanem frissebb is, ezért érdemes inkább a hazait választani.

Madárinfluenza: drágul a tojás

A madárinfluenza miatt visszadrágulhat a tojás ára a tavalyi, áfa-csökkentés előtti szintre. A termelők szerint ugyanis a betegség miatt egyre kevesebb a tojás. Pedig egy hete még minden piaci szereplő tartós-árcsökkenésről beszélt. A kormánypártok szerint csak átmeneti drágulás jöhet. Az MSZP egységes áfa-csökkentést szeretne, és akkor nem lehetne trükközni az árakkal.

Nemcsak a tojások, a beszólások is szálltak a levegőben!

Tivy és Soma humorosra vették a figurát és megviccelték a zuhanyból érkező Dinát: tojást kentek a hajába. A lánynak se kellett több: jöhetett is a tojás háború. Miközben mókáztak, a többiek komoran figyelték őket, később ki is derült miért, amikor Dávid nekiment Dinának a folytonos pazarlás miatt.

Hova tűnt a tojásfehérje?

Reggelre rejtélyes módon eltűnt a tojásokból a fehérje, és csak a sárgája maradt meg. Vajon ki lehetett a tettes? Csak nem a gyúrósék?

Hová tűntek a fürj tojások?

Gordon új csapata egy kicsit nehezen boldogult a számokkal: nemcsak az adagok számát nem tudták követni, de a felhasználandó alapanyagok is idő előtt eltűntek. A borsó pürén tálalt fésűkagylók tojás nélkül kerültek a vendégek elé.

Az előételek sorra pattogtak ki a serpenyőből

Egyszerű kis röszti, sült kolbász darabokkal és tojással, az ingatlanügynökök viszont még ezzel az összeállítással sem tudtak megküzdeni. A tojások szétfolytak, a burgonya lángosok pedig folyton a tűzhelyre repültek.

Amikor a segédek elvesznek a számok bűvöletében

Gordon mellett most egy baráti társaság jutott, akik egymás szomszédai. Még neki sem kezdtek a főzésnek, máris csorgott rajtuk az izzadtság, sőt, a nagy izgalomban még  a tojásokat sem bírták rendesen számon tartani.

Sipítozó szingli csajok lepték el a konyhát

Eddig mindig Gordontól volt hangos a konyha, most azonban fordult a kocka: igazi női csiscsergés és magabiztosság vette át a hatalmat az étteremben. Buggyantott tojás ilyen hangzavarban még nem igen készült.

Képek ételekből


2016.06.18. 18:43
Képek ételekből

Ételekből készít portrékat egy kolumbiai festő. Például lisztet éppúgy használ, mint tojást vagy banánt. Ennek persze az a következménye, hogy a portréi sokáig nem maradnak meg. Mindegyik a lefolyóban vagy a szemétben végzi.

 

Brigi a takaró alatt engesztelte ki Gergőt

Szokták mondani, hogy egy feszült vita után mindig édesebb a békülés. Lehet, hogy Brigi is ezt vallja, ugyanis ismét kellemesen teltek a veszekedés utáni percek.

Gábor olyan keményen szereti a tükörtojást, mint...

Dia megtudakolta tőle, milyen állagúra szeretné a lágy tojását, mire a Farmer olyan plasztikus hasonlattal válaszolt, hogy minden lánynak elakadt a szeme. Azonban Gábort kinti barátnője még a a tanyasi meztelenkedéstől is visszatartja, nemhogy a kanolástól.

Olcsóbb lehet a tojás, ha csökken az áfa

Olcsóbb lehet a tojás, a baromfi, és a tej jövőre - a termelők azt ígérik, nem nyelik le az áfacsökkentést. Szerdán jelentette be a nemzetgazdasági miniszter, hogy jövőre 27-ről 5 százalékra mérsékelnék néhány élelmiszer áfáját. Varga Mihály szerint ezzel éves szinten több tízezer forint marad egy átlagos családnál.

Figyelem! A fehérje fogyasztás nem tréfa

Hogy miért fontos erről beszélni? Nem is gondolnánk, de a sejtjeink építő kövei a fehérjék, azoké pedig az aminósavak. Legyünk résen, és figyeljünk a táplálkozásunkra!

Ajándékot kaptak a farmerek, de csak olaj volt a tűzre

Napok óta nem tudnak rendesen étkezni a versenyzők, de húsvét alkalmából kaptak egy kis sonkát, tojást és kalácsot. Az adaggal azonban nem voltak kibékülve, és volt, aki tolmácsolta korgó gyomra panaszát.

Rengetegen voltak a skanzenben

A jó időben, a szabadban is lehetett nyulakat simogatni, vagy éppen húsvéti tojásokat keresni. A Szentendrei Skanzenbe annyian érkeztek, hogy kilométeres kocsisor volt az oda vezető utakon. Ott bárány szépségverseny is volt. Debrecenben pedig egy óriástojásra lehetett festeni.

Hogyan ünnepelnek húsvétkor a sztárok?

Tojásfestés, húsvéti sonka, lakásdíszítés, locsolás, csak néhány dolog melyek a legtöbb embernél hozzátartoznak a húsvéti időszakhoz. Voksán Virág és Szikora Róbert mesél húsvéti előkészületeikről és arról, hogy ők mivel töltik az ünnepet. Virág még néhány húsvéti tojásdíszítési technikát is bemutatott, vagyis inkább próbált.

Vajon a tyúknak fáj a tojás?


szerző:
2016.03.23. 12:56
Vajon a tyúknak fáj a tojás?

Brigi és Márk épp a tyúkállomány létszámát és a tojásokat ellenőrizték, mikor a Farm szépfiúja mélyen elgondolkodott az állatok kloákáján.

Váratlan fordulatok a konyhában! Már harmadszor jelentkezik Zé konyhai tudástára!

A döntő hetében minden nap megjelenik egy videó, melyben Fördős Zé praktikus konyhai ötletelésbe fog. A mai részben a fránya tojáshéj-krízist fogja orvosolni szakmailag. 
 

Füstölt lazacos omlett és spenótos tojásvariációk

Mautner Zsófi képviseli az újszerű és könnyedebb, „csajosabb” fogásokat, míg Nagy-Britannia neves konyháit is megjárt séf, Pataky Péter a nehezebb, magyarosabb, „férfiasabb”, ételeket készíti el, méghozzá kicsit újragondolva a hagyományos recepteket.

A közösségi kertek után itt a városi tyúk

Bognár Ildikóék évek óta nem nyírtak füvet, és nem vettek tojást sem. Az egyik budai kerületben nevelnek több állatot is, van, amelyik türkizszínű tojást tojik. Férjével kidolgoztak egy olyan városi tyúktartási rendszert, amely alig igényel időt és energiát.

Ez a baki a séf arcára is mosolyt csalt

Attila nehezen boldogult a tojások szétválasztásával, ezért különleges módszerrel próbálkozott. Egy műanyag palackot vetett be a siker érdekében...

Kezdődik a húsvéti bevásárlás

Inkább kevesebbet, de jó minőségűt – ezt tanácsolják a szakemberek a húsvéti bevásárláskor. Az ünnepekre sonkát, tojást, csokinyuszit szinte mindenki vesz. Az Élelmiszer-tudományi egyesület azt javasolja, főként olyan élelmiszerek kerüljenek az asztalra, aminek ismerik az eredetét, és a minőségét.

Ne hergeld fel az alvó Fannit!

Az Édibédi szundikálni akart, hogy megújuljanak a sejtjei, kispajtásai azonban nem hagyták. Háború indult a Villában, és még a "szoli-fegyver" is bevetésre került.

Veszélyes lejárt szavatosságú tojást és jelöletlen zöldséget foglaltak le

Nyolcvanhat tonna felcímkézetlen zöldséget és romlott tojást foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei. A NÉBIH képviselője elárulta, mi történt a megtalált élelmiszerekkel, illetve azt is megosztotta műsorvezetőinkkel, hogy mit tehetnek a vásárlók, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy jó minőségű árút vásároltak.

Peték, kukacok, legyek a tojásokon

Nyüvektől hemzsegő tojásokat foglaltak le az élelmiszerellenőrök egy Bács-Kiskun megyei cég telephelyén. A több mint 380 ezer lejárt szavatosságú, szennyezett tojást egy olyan helyiségben találták, ahol a friss árut is csomagolják.
 

BÜDÖS: Hemzsegnek a kukacok a tojásban

Peték, kukacok, legyek mindenfelé, a tojásokon és a földön is. A több mint 380 ezer lejárt szavatosságú, szennyezett tojást egy olyan helyiségben találták, ahol a friss árut is csomagolják.

Előzetes: Nyüvektől hemzsegő tojások

A több mint 380 ezer lejárt szavatosságú, szennyezett tojást egy olyan helyiségben találták, ahol a friss árut is csomagolják. Hogy milyen látvány fogadta az ellenőröket, megmutatjuk hat órakor az RTL Híradóban. 
 

Tóth Marci receptjei

Kecskesajtos sült cékla saláta buggyantott tojással és cékla risotto roston sült lazacfilével és egy kanál pikantériával

Nagy húsvéti ki mit (nem) tud teszt

A lányok festegetik a piros tojásokat, a fiúk tanulgatják remélhetőleg a szebbnél szebb locsoló verseket: a húsvét színes hagyományait sokan sokféleképpen őrzik. Nem csoda, ha sokan sokfélét gondolnak, tudnak, vagy nem tudnak a húsvétról.

Fókusz 12-04-06


szerző:
2012.04.06. 20:50
Fókusz 12-04-06

Fókusz: Csillagrombolók - Akik 3 perc alatt kiakasztották vagy lehengerelték a zsűrit. De miben rejlik varázserejük? Pánik a paradicsomban - Vastag Csaba bajba, majd a fellegekbe került Bali szigetén. Exkluzív házi videó! A világ legizmosabb combja - Misi fél tonnát is kinyom, extrém edzésén a Fókusz is ott volt.

ValóVilág 5 - Összefoglaló 12-02-02

ValóVilág5 - Összefoglaló: Kinga a várakozásoknak megfelelően teljesen idegenül mozgott a konyhában, a főzőversenyre készített menüje elkészítésében pedig Fecó sem volt nagy segítségére a szőke lánynak.

Reggeli - Csak csajok 12-01-13

Reggeli - Csak csajok: Minden, amely egy női társaságban napjainkban szóba kerülhet.

Ahány madár, annyi tojás


szerző:
2011.10.05. 12:36
Ahány madár, annyi tojás

Madártojásokkal, fészkekkel és madárpreparátumokkal ismerteti meg a látogatókat a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága.

Annyira sokat evett, hogy ingyen kapta

Reggelirekordot döntött egy férfi Nagy-Britanniában 7500 kalóriányi étket kebelezve magába.

Tojásos bukta Rajkánál


szerző:
2011.06.19. 13:12
Tojásos bukta Rajkánál

Egy egész teherautónyi tojást foglaltak le a pénzügyőrök szombaton Rajkánál.

Tojászápor áztatta az elnökjelöltet

Tojással dobálták meg a perui elnökválasztás esélyesét egy kampányrendezvényen.

Amit a húsvétról tudni illik


szerző:
2011.04.25. 09:57
Amit a húsvétról tudni illik

A víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja a locsolkodásnak, a húsvéti tojások piros színe pedig Krisztus vérét jelképezi.

Tojásvadászat a víz alatt


szerző:
2011.04.24. 17:37
Tojásvadászat a víz alatt

Egy floridai férfi a boltja előtti tengerparton természetbarát színekkel díszített tojásokat rejtett el a korallzátonyok homokjában.

Húsvétolás a Budai várban és a Skanzenban is

Húsvét alkalmából országszerte szentmiséket tartanak, illetve több városban családi programokat szerveznek.

Hímestojások csábítanak a Néprajziba

Április 16-án és 17-én húsvéti készülődéssel várja az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum.

Már a második elnököt fürdette tojásban

Tojással dobta meg Németországban egy férfi az államfőt, Christian Wulffot. A támadót azonnal őrizetbe vették.

Tojásfürdővel fogadták a politikust

Az 51 éves honatya nem sérült meg, és közölte: ez az ára annak, hogy szeret az emberek közelében lenni.

Csokinyuszikra és sonkákra utaznak

Szigorúan büntetik a vállalkozást, amelynél szabálytalanságot találnak. A razzia húsvétig tart.

Ünnepi tárlattal készülnek a húsvétra

Hazánk első tojásmozaikja 2000 műanyag tojásból készül és az unió tagállamainak zászlajait ábrázolja.

Dioxin a húsban is


szerző:
2011.01.09. 15:30
Dioxin a húsban is

Folyamatosan ellenőrzik a tojásokon kívül a húsokat, húskészítményeket is itthon és külföldön.

Dioxinos tojások egy budapesti bolt polcain?

Bajorországból származnak azok a tojások, amelyeket a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal foglalt le.

Tojások Guiness-rekordja Siófokon

Két magyar rekord született Siófokon, a tojásfesztiválon.

Nem élték túl a vihart a kisgólyák

Az eső és a hideg miatt Holdfény egy napos korában elpusztult, a többi tojás pedig ki sem tudott kelni.

Palacsintarekord az egyetemen


szerző:
2010.04.13. 15:28
Palacsintarekord az egyetemen

Győri egyetemisták 24 óra alatt 5122 palacsintát sütöttek, egy részét jótékony célra ajánlották fel.

2010 hímes tojás mindössze két óráig

Egy óriási fészekben különböző népi motívumokkal díszített piros tojást állítottak ki Pécsett.

Tojásgurítás és egyéb hagyományok

Tojásfestéssel, tojásgurítással és zenés programokkal várják az érdeklődőket.

Sonkák és sonkának látszó tárgyak

Nem mind sonka, ami annak látszik - erre hívják fel a figyelmet az élelmiszeripari szakértők.

Nem minden tojás az, aminek látszik!

Megtévesztő képekkel és nevekkel próbálják palástolni a gyártók és csomagolók, hogy a tojások milyen körülmények közül származnak.

Világcsúcsot döntött egy magyar tyúk?

Rekordméretű, az átlagosnál négyszer nagyobb tojást tojt egy tyúk Pakson.

Nagy port kavart az utcai ütközet

Vicces ruhákba öltözött zendülők szimbolikusan kipenderítették hatalmából a polgármestert Alicantéban.

Tojászápor a templomra


szerző:
2009.11.03. 09:30
Tojászápor a templomra

Cipőnyom buktatta le a fiatalokat, akik tojással dobálták meg a templom falát Ádándon.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való