KERESÉS search-close

tészta

54 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "tészta"

Rácz Jenő nem engedett: Zsolt újrakezdte az ételét

Zsolt nehezen boldogult a tésztájával, amit sehogy sem tudott kijavítani. Végül Rácz Jenő segített neki pár tippel, a feladat részt azonban előlről kellett ehhez kezdenie.

Te beengednéd Hunort a konyhádba?

I. Lacika király főszakácsa igen sajátos módszerrel próbálta kijavítani hibáját. 

Rácz Jenő és Király Peti a végsőkig küzdöttek a tésztáért

Peti házi tésztát szeretett volna készítnei, de valami gond volt az állagával. Mentorával perceken azon dolgoztak, hogyan menthetnék meg a főételt.

Rácz Jenő szerint ezektől az ételektől tuti életveszélybe kerülsz

Nem egy veszélyesnek minősülő tészta került a zsűri elé, ami a súlyos kritikákon kívül nagyon vicces pillanatokat is eredményezett. Ezeket gyűjtöttük most össze nektek!

Aki ellenállt a kísértésnek, dupla szavazatot érő amulettet kapott!

A zsákmányszerzés győztese egy dupla szavazatot érő amulettel lett gazdagabb, valamint részt vehetett egyik társával egy hangulatos pikniken. A kísértés azonban óriási volt, és nem kevés kitartásra és önuralomra volt szükség a győzelemhez!

Márk mindent félredobott: beszippantotta a tészta

Márk a Séf tanácsára megpróbálta kijavítani a száraz tésztáját, azonban annyira nem boldogult az állagával, hogy szinte a feladat utolsó perceiben is csak ezzel foglalkozott. Vajon a többi elemet sikerül kitálalnia?

Zé: „Nem mondtad Gianni, hogy ez ennyire tré!”

A pasták kóstolásánál Gianni is visszatért, hogy letesztelhesse, miket is alkottak a csapatok. A kritikát egyikük sem tartotta magában, habár Zé megvádolta Giannit, hogy meg akarta szivatni őt a pirosak tányérjával...

Gianni elhozta a zsűri kedvenc pastáit!

A második feladat már a tésztákról szólt: ennél is pontosabban a zsűri nagy kedvenceiről. Ráadásul ezeket a különleges főételeket a pasta nagymester Gianni készítette el, és persze a főzés elindítása előtt adott pár hasznos tippet a csapatoknak.

A sárga csapat pastái

A második feladatban a zsűri kedvenc tésztáit kellett elkészítneie a csapatoknak, Gianni útmutatása alapján. Kíváncsi vagy, hogyan sikerültek a pasták? Nézd meg a kóstolást!

A piros csapat pastái

A második feladatban a zsűri kedvenc tésztáit kellett elkészítneie a csapatoknak, Gianni útmutatása alapján. Kíváncsi vagy, hogyan sikerültek a pasták? Nézd meg a kóstolást!

Gianni és az igazi olasz ízek a Konyhafőnökben

A Konyhafőnök középdöntőseinek ma este Gianni Annoni utasításai alapján kell főzniük. Így hát az este legfontosabb eleme: a TÉSZTA.

Igazi olasz mammák lettek a versenyzőkből? Ilyen volt a kóstolás!

Az első feladatban gombák felhasználásával kellett házi tésztát készítenie a versenyzőknek. A zsűri vagány és szexi tányérokkal is találkozott, sőt olyan is akadt, aki akár egy olasz étteremben is megállta volna a helyét.

Orsinak Bálint kellett, hogy feléledjen

A csapatverseny alatt Orsiból kitört az addig elnyomott pörgés, a zsűri ennek csak örült, hiszen ezerrel tepert a konyhában. Vajon ez elég lehet ahhoz, hogy tökéletes tésztát készítsen?

Tomi majdnem leszakította a tésztanyújtót

Tomi mindenképpen bizonyítani akart a zsűrinek, ezért akkora gőzzel esett neki a tésztanyújtásnak, hogy majdnem szétszedte a gépet. Később azonban szembesülnie kellett a rossz hírrel, amit a Séf hozott: „Ebből nem lesz tészta”.

Hogy sikerültek a versenyzők halas tésztái?

A második feladatban nemcsak a különféle halak filézésével, de a házi tésztákkal is meg kellett küzdenie a versenyzőknek. A kóstoláson kiderült, hogyan teljesítettek.

Haumann Máté majdnem feladta a versenyt?

A színésznek meggyűlt a baja a házi tészta készítésével, nem akart összeállni a massza. Végül Zé segített neki az arányokkal, azonban 10 perccel a főzés vége előtt sem akart összeállni a dolog.

Anita világbajnok tésztája most is győzedelmeskedni fog?

Zalu és Anita határozott tervvel estek neki a szülinapi tortának, ezt látva Zé is benézett hozzájuk lecsekkolni, jó úton haladnak-e!

A Séf rögtön ott termett, amikor Villő megijedt a tésztanyújtótól

Mindenki ezerrel nyújtott a tésztanyújtóval, egyedül Villő nem mert az ismeretlen géphez nyúlni. A Séf persze ezt nem hagyta annyiban, azonnal egy gyors különórát tartott a kislánynak.

Peti lett a nap hőse!

Hiába a harci sérülés az első feladatból, Peti megállíthatatlanul gyúrta a nagyitól tanult tésztáját. Azért Fördős Zé lenézett hozzá egy gyors ellenőrzésre!

A pirosak próbálták szeretni a tésztát, a massza viszont szakított velük!

Steve és Angéla újra belefutottak a tészta-pánikba: megint nem akart összeállni a masszájuk. Próbálták érzelmesen megközelíteni a problémát: vajon segített?

A zöldeknél a pörgés lett a csapatjelszó

Kati nagyon ideges volt Panni lassú tempója miatt, ezért folyamatosan sürgette, hogy haladjon gyorsabban. A feladat végén viszont újra kitört a pánik: széttörtek a tésztáik!

A kék csapat Gepárd raviolija

A zsűri szerint Ervin és Zoli tökéletesen prezentálták, mit csinálna két hétvégi apuka a konyhában. A teljes kóstolást itt megnézhetitek!

A pirosak állag-harcot vívtak a tésztával

Steve és Angéla már szinte mindent belepakolt a tésztába, az mégsem akart jó lenni. Annyi állagot felvett már, hogy egyik pillanatban folyékony, majd azonnal szilárd állapotot öltött.

A piros csapat 4-elem raviolija

A tojás ugyan folyt, a tésztákat is kitálalták, azonban érdekesen osztották be az idejüket. Ha kíváncsi vagy, hogyan értékelte a zsűri a piros csapatot: itt megnézheted!

Barna:

Miközben készült a romás lecsó, Barna csak úgy szórta az aranyköpéseket. Barnus aztán legyőzte az undorát, és kézzel kezdte el gyúrni a bodag tésztáját. Közben véletlenül belegyúrta a szódabikarbóna zacskójának a papírját is, és szóba került a tészta becsület is.

A zöld csapat snidlinges nyelvhallal töltött raviolija

A Séfnek tetszett, hogy annyira vékonyra nyújtották a tésztát, hogy a tojás is átlátszódott rajta. Azonban a tálaláskor rátett csírák mennyiségét már sokallta. Nézd meg itt a kóstolást!

Andi mediterrán tésztája, roppanós zöldségekkel

A zsűri örült, hogy Andi bevállalta a házi tésztát, azonban az étele nagy attrakciója elmaradt. Nézd meg itt az értékelést!

Keleti Andi végül összehozta a nagy attrakciót?

Andinak megint meggyűlt a baja az idővel, pedig a könnyed tésztáját látva Zé mindenképp azt tanácsolta, hogy legyen benne valami csavar. Vajon összehozta a feladat végére?

Újabb vendégséf a Konyhafőnökben: Lőrincz György alkotott!

Tavaly elnyerte a legjobb séf díját, most pedig eljött a versenybe, hogy egy izgalmas carbonara receptet mutasson a döntősöknek.

A pirosak elúsztak az idővel a tészta-variációik miatt?

Kriszti a második feladatban is árgus szemekkel figyelte a másik csapatot, és amikor észrevette, hogy ők is fekete tésztával dolgoznak, azonnal szólt a csapattársainak. Vajon sikerült időben elkészülniük a második verzióval?

Vaddisznópofa tagliatelle tésztával, répamártással és karamellizált fügével

Roland jó értékelést kapott a zsűritől, hiszen a hús és a tészta párosítása jó ötlet volt. Azonban a séf szerint teljesen feleslegesen helyezte a tányérra a karamellizált fügéket.

Dávid nemcsak az időtől, de Erika tempójától is befeszült

Erika és Dávid ritmusa nem igazán egyezett meg a konyhában, ami mindkettejüket befeszítette. A háromféle tészta közül nem sikerült mindent kitálalniuk.

Roland és Attila teljesen egymásra hangolódtak a konyhában

A fiúk egymást irányítva, jó ütemben haladva, néha megküzdve a tésztákkal haladtak az első feladatban. A kóstoláskor a séf megdicsérte őket, amiért jól dolgoztak együtt a konyhában.

Mi is az a samosa?


szerző:
2016.09.29. 20:15
Mi is az a samosa?

A csapatoknak az első feladatban Indiát kellett a tányérra varázsolniuk: kétféle töltött tésztát és hozzá illő mártást készítettek a zsűrinek.

Néha még Gordonnak is tilos a káromkodás

A tészták harca! Ismét elérkezett a receptverseny ideje, és csodák csodájára Gordonnak vissza kellett fognia a mindig ordibáló énjét. És hogy nyert-e? Hát... maradjunk annyiban, hogy megalázó véget lett a főzésnek.

Nem tudsz főzni? A tészta talán még neked is menni fog

Vannak édesanyák, akik nem mozognak túl otthonosan a konyhában, azonban még ők is sikerélményre vágynak. Gordon ezért úgy döntött, egy egyszerű, mégis nagyon finom tészta vacsorát mutat meg újdonsült tanítványának.

Finomságok a nemzetközi palacsinta napon

Folyékony tésztából készül, mindkét oldalán megsütik, töltik, feltekerik, hajtogatják. Február 9-én van a nemzetközi palacsinta nap, ami idén egybeesik a húshagyó keddel. A hagyomány szerint a 40 napos nagyböjt előtt el kell fogyasztani minden állati eredetű ételt. Így a tojást és a tejet is.

Menekültek pogácsájába köphettek

A fővárosi Kürt Alapítványi Gimnázium diákjai múlt pénteken több mint 5 ezer darab sós süteményt készítettek a rászorulóknak. A folyosói pletykák szerint videó készült arról, hogy néhányan beleköpnek a tésztába, az iskola vezetője viszont azt mondta híradónknak: ő nem látott ilyen felvételt. Erről elsőként a 444.hu írt. Az iskola egyik vezetője azt mondta, amíg nem zárul le a vizsgálat: sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja a hírt.

Padlizsános paradicsomos csirke, tészta és pirítós

Mautner Zsófi képviseli az újszerű és könnyedebb, „csajosabb” fogásokat, míg Nagy-Britannia neves konyháit is megjárt séf, Pataky Péter a nehezebb, magyarosabb, „férfiasabb”, ételeket készíti el, méghozzá kicsit újragondolva a hagyományos recepteket.

Tészta sült debrecenivel, gyöngyhagymával

Mautner Zsófi képviseli az újszerű és könnyedebb, „csajosabb” fogásokat, míg Nagy-Britannia neves konyháit is megjárt séf, Pataky Péter a nehezebb, magyarosabb, „férfiasabb”, ételeket készíti el, méghozzá kicsit újragondolva a hagyományos recepteket.

Mózes két tésztaétele

Mózes megfogadta a séf tanácsát, és visszahűtötte a kagylókat, hogy megfelelő állagúak legyenek. És a kolbászos citromos tésztánál is próbálta minél tökéletesebben lemásolni a Fördős Zé által készített ételt.

Patrícia két tésztaétele

Patrícia ezúttal időben fejezte be a feladatot. Szeretné ha főztjének ízei és formái is megegyeznének a Fördős Zé által készített étellel.

Zoli két tésztaétele

Zoli saját kezűleg gyúrta a tésztát. Emiatt időhátrányba került és az utolsó pillanatban fejezte be az ételét.

Fördős Zé átvette a hatalmat a konyhában!

A séf helyett most Zé készítette a referencia ételt. De még milyeneket!

Tejszínes farfalle zöldborsóval és sonkával

Nigella Lawson receptje

Reggeli - Csak csajok 12-09-04

Reggeli - Csak csajok: Minden, amely egy női társaságban napjainkban szóba kerülhet.

350 kg-ot bírt ki a tésztahíd


szerző:
2010.05.31. 19:40
350 kg-ot bírt ki a tésztahíd

Nem mindegy, hány tojásból és milyen lisztből készülnek egy világbajnok híd pillérei.

Csak csajok 10-04-27


szerző:
2010.04.27. 10:00
Megint magyar tésztahíd a világ legjobbja

A magyarok nagyon jók ebben a műfajban, a hivatalos világrekordot is mi tartjuk.

Százmilliós kár érte a Cerbonát

A szennyezett tészták miatt a cég a jövőben szigorít a beszállítókkal szemben.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való