KERESÉS search-close

szenvedély

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "szenvedély"

Dr. Páldy Anna, egy hétköznapi hős, akinek a munkája a szenvedélye

Hétköznapi hősöket kerestünk, és találtunk is, többek között Dr. Páldy Anna személyében, aki a Nemzeti Népegészségügyi Központ igazgatóhelyettese. A kutatóorvos szerint komolyan kell venni a klímaváltozás fontosságát, akár egyénileg, de társadalmi szinten is. Számtalan jó tanáccsal, ötlettel lát el bennünket, abban is a segítségünkre van, hogy, hogyan kerüljük el a trópusi szúnyogok elszaporodását.

TROKÁN NÓRA: „Határozottan jobban szeretek a kamera mögött állni!”

A Tanárban Kovács Lillát alakító Trokán Nóráról kevesen tudják, hogy már a gimnáziumban is szeretett fényképeket készíteni, ám komolyabban 10 éve foglalkozik fotózással. Időközben azt is kitalálta, hogyan ötvözze két legnagyobb szenvedélyét, gyakran színész kollégáit kapja lencsevégre. Legutóbb Pokorny Lia érkezett hozzá.

Forró pillanat - Egymásnak esett Mónika és Józsi!

Úgy tűnik az első közös csók olyannyira szárba szökkent, hogy Mónika és Józsi új szintre emelték kapcsolatukat!

Marci Bencének: „Takarodjál ki innen!”

Joe befogadta Renit. Bence és Marci összetűzésbe került. Tamara igent mondott a hirtelen érkező, csábító állásajánlatra.

A zenében és a rajongásban nincs korhatár?

Úgy tűnik a rockzene nem csak halhatatlan, de kortalan is: egy évvel ezelőtt megtaláltuk az ország legelszántabb nyugdíjas metálrajongóját, és azt a pécsi legendát, akinek lakása már valóságos zarándokhely lett.

Ez a közös Victoria Beckhamben és testvérében

Victoria Beckham már jó ideje a divatban utazik, most pedig arra is fény derült, hogy húga is osztja szenvedélyét. A hölgyek között 2 éve van, szemeik pedig nem is hasonlíthatnának jobban a másikéra!

 

Tamás igazi Pókember


szerző:
2018.06.01. 18:00
Tamás igazi Pókember

Tamás valódi parkour-megszállott, és bár kisebb horzsolások kivételével nem volt komolyabb balesete, barátnője sehogy sem tud belenyugodni barátja szenvedélyébe. Lehet erre rámegy a kapcsolatuk is?

A kaszinó fogságában


szerző:
2018.05.31. 18:00
A kaszinó fogságában

Gábornak elege van a vejéből, Dávidból, aki szinte az összes pénzét elherdálja. Az apuka egyre inkább dühösebb, hiszen ő maga is támogatja anyagilag a fiatalokat. Van kiút a szenvedélyből?

Szerednyey Béla 9 éves projektje kezd beérni!

Szerednyey Bélának nemcsak a színművészet a szenvedélye, hanem más is, amivel 9 éve foglalkozik. A részleteket ő árulta el nekünk!

Varjak nélkül el sem tudná képzelni az életét

Zsuzsa szenvedélye akkor indult „szárnyalásnak”, mikor egyszer egy sérült varjat hazavitt magával. Azóta már bővült a madarak száma, ráadásul egy külön szobájuk is van a csicsergőknek!

Marci, a közlekedésmániás


szerző:
2018.05.29. 18:00
Marci, a közlekedésmániás

Az élet egy utazás – mondja Marci, aki szó szerint is veszi a mondást. Furcsa hobbija ugyanis a tömegközlekedés, ezért képes éjjel-nappal utazni Budapesten és országszerte egyaránt.

Rúdtánc negyven felett


szerző:
2018.05.29. 18:00
Rúdtánc negyven felett

Mónika 45 évesen ’most vagy soha’ alapon vágott bele a sportba, ami rengeteg önbizalmat adott neki. Marosvölgyi Noémi egy hatalmas példaképe, akivel most személyesen is találkozhatott.

Balázs ultimátumot adott Hannának!

A fiatalok még mindig nem tudják, hogy pontosan mi van közöttük, és mit is akarnak egymástól…

Iszak Eszti: „Van hozzá érzékem”

A műsorvezető a múlt héten mutatta be ruhakollekcióját, ráadásul az egyik vadonatúj darabban érkezett a Kifőzdébe! Gondoltátok volna, hogy Eszti saját magától tanult meg ruhát tervezni? Sőt, már 6 évesen nagymamája varrodájában kezdődött a szenvedélye...

Életre kel Gizi erotikus fantáziálása?

Úgy tűnik, Gizellának egyre jobban megy a naplóírás…

Mindörökké motoron!


szerző:
2018.05.07. 18:00
Mindörökké motoron!

Niki párját egy szörnyű baleset érte, ráadásul bal karját is elvesztette a motorbalesetben. A férfi azonban nem hagyott fel a szenvedélyével, és műkarral folytatja a motorozást, Niki nem kis rémületére…

Papp Gergő imád vízre szállni

Papp Gergő számára a közelgő nyári szezon egyet jelent azzal, hogy végre vízre szállhat a csónakjával. Családjával napokat töltött el a Balatonon.

Badár Sándor:

Nevetni mindenki szeret, ezért is szokták mondani, hogy a humor egyfajta gyógyszer is egyben. A nevettetés művészete pedig szintén egy komoly szakma, nem is alkalmas rá akárki. Badár Sándornak a nevettetés a szenvedélye.

Ez a magyar hip-hop életérzés!

Menők, egyediek és összeszedettek. És igenis vannak olyan jók, mint a legjobbnak kikiáltott ázsiai táncosok. Ez mind az ötszáz magyar hip-hoposra igaz volt, akik közel száz lélegzet-elállító produkcióval mérkőztek meg pont egy évvel ezelőtt, ezen a napon a hatodik hip-hop bajnokságon.

Gizi kiborul, mikor kiderül, a szexjátékot nem is ő kapja!

Laci először egyáltalán nem érti, hogy párja, miért akadta ki azon, hogy a furcsa ajándékot nem is neki szánta.

A hetvenen és a felhőkön túl

András 72 éves, de a kora egy cseppet sem tántorítja vissza az ejtőernyőzéstől. Sőt, már 1480 ugráson is túl van! De vajon mit szól hozzá a párja, Éva?

Hűha! Anikó megizzadt a stúdióban

Erzsébet a táncban találta meg a boldogságot, ráadásul jelenleg ő a legidősebb zumba oktató Magyarországon. A hölgy nemcsak a férjét, Lászlót szeretné rávenni a zumbára, de Anikót is táncra perdítette!

Íme a rocky nagyik!


szerző:
2018.02.28. 18:00
Íme a rocky nagyik!

Zita nagyon büszke a nagyszüleire. Éva és István ugyanis megszállott táncosok, Zita pedig most egy versenyre is benevezte őket!

Ez igen! Harmincezer szalvéta egy helyen!

Ivettnek hatalmas szenvedélye a szalvétagyűjtés, és gyerekkora óta már közel harmincezer darabbal büszkélkedhet. A 14 éves Jázminnak is hasonló az érdeklődése, ráadásul a két gyűjtő - a korábbi online kapcsolattartás után - most személyesen is találkozhatott egymással.

Egészséges szenvedély?


szerző:
2018.02.23. 18:00
Egészséges szenvedély?

Laci apukája feliratos golyóstollakat gyűjt, és közel tizenötezer darab van már a birtokában, ráadásul olyannyira lelkes, hogy sokszor észre sem veszi, hogy órákon át rendezgeti a gyűjteményét. De vajon mit szól hozzá Laci?

Hűha! Egy anyuka száz gyerekkel?

Bár Katika alig néhány hónapja kezdett el porcelánbabákat gyűjteni, mára már közel 100 babára tett szert. A család kezdetben furcsállta a családanya újdonsült hobbiját, de jelenleg teljes a béke. Vagy mégsem?

Különös szerelmi háromszög a vásznon

A hentes, a kurva és a félszemű a szenvedély filmje, ahol végül az ösztönök veszik át a hatalmat az intellektus felett, amelynek végül mindenki megfizeti az árát. A film kulisszáiról minden kiderül a riportból!

 

Tamara és Joe hibát követtek el?

Lali meglépett a tüzép telepről Joe kocsijával azért, hogy Hajnalkával lehessen. Míg Lali randija jól sikerült, addig Joe és Tamara egymás vérét szívták, amíg hazagyalogoltak. Tami ráadásul megsérült, ezért Joey cipelte őt egészen a faluig, ahol aztán beültek kocsmázni, és összemelegedtek. Otthon már nem tudtak parancsolni a vágyaiknak és lefeküdtek egymással, amit Tamara egyből megbánt.

Hanna Petinek: „Csak az van, hogy szeretlek!”

A lány mostanáig próbálta elnyomni magában az érzéseit, de egy óvatlan pillanatban megtörte a mély hallgatást.

Gigi és Ádám szenvedélyes csókban forrt össze

Az egyik pillanatban még vigasztalta Ádám a szőke lányt, a másik pillanatban pedig közelebb kerültek egymáshoz, mint valaha.

Vége a titkolózásnak: Hanna és Ottó lebukott!

Egy váratlan helyzetben Peti olyasmivel szembesül, amivel sosem akart volna.

Micsoda: Ottó és Hanna egymáséi lettek?

A két fiatal egyszerűen nem tudott ellenállni a váratlan és a mindent elsöprő szenvedélynek…

„Piercing orrba-szájba”


szerző:
2017.11.03. 18:00
 „Piercing orrba-szájba”

Zsuzsanna és Tibor nem győzik győzködni lányukat, Beát, akinek külsejével ez idáig sem sikerült megbékélniük. A lány egész testét tetoválás fedi, ráadásul testékszereit és raszta haját sem nézik jó szemmel a szülei. Vajon megállítható még ez a szenvedély?

A Barátok közt színésznője szerelmes lett első látásra!

Nagy Alexandra őszintén mesélt arról, hogyan hódította meg a szívét Maxi.

Újra kísértésbe esett a Barátok közt Bokros Gizellája!

Pontosan hét évvel ezelőtt, pontosan ezen a napon egy olyan dolog történt a Mátyás király tér udvarában, ami nemcsak Gizi életét változtatta meg, hanem Vili bácsiét is. A mindig tréfás és jókedvű Gizi egy ideje úgy döntött, felhagy az itallal, hiszen csak a rosszat hozta ki belőle. Az egyik pillanatban azonban engedett a csábításnak, és belekortyolt a kint felejtett borba. A problémák itt kezdődtek…

Joe-nak tüzes kalandban volt része

Joe teljesen odavolt Dóráért, a szexis taxisofőrért. Igaz, a nőt eleinte hidegen hagyta Joey, de a férfi furfangosan megrendelte Dóra taxiját, hogy azzal nézzen meg egy új műhelyt. A kocsiban flörtölni kezdtek egymással, aminek forró kaland lett a vége, és Joe még a műhelyt sem nézte így meg, amiért azonban Gábor mérges lett rá.

Dani újra megcsókolta Zoét

Dani nem bírt ellenállni a kísértésnek. Szofihoz látogatóba érkezett bátyja, Teó. Joe-nak megtetszett Dóra, a szexi taxisofőr.

Ádám egyre közelebb kerül Lucához?

A fiatal lány mindent megtesz, hogy a fotós karjaiban kössön ki!

Tamás: „Majdnem olyan, mintha repülnék”

Lívia évek óta aggódik két fiáért, akik annyira megszállottá váltak, hogy már nem tudnak motorozás nélkül élni. Az édesanya felelőtlennek tartja hobbijukat, főleg azért, mert már komoly baleset is érte egyik fiát, Tamást. Mikor a férfi kijött a kórházból, megfogadta, hogy többé nem ül motorra, de sajnos győzött a szenvedély. Lívia félti gyermekeit, és mivel már mindketten családapák, így unokái biztonságáért is aggódik. Rá szeretné venni a fiúkat, hogy hagyjanak fel a kockázatos időtöltéssel...

Nóra és Miklós újra közel kerülnek egymáshoz?

Az ügyvédnőt ismét levette a lábáról a cégtulajdonos!

Csók, szerelem, féltékenység a Barátok köztben!

Öt éve, hogy Illés Juli és Berényi Attila szorosabbra fűzték a kapcsolatukat, de olyannyira, hogy szép lassan szerelem szövődött közöttük. Minden rendben is volt, amíg nem tűnt fel a színen Juli régi szerelme.

Istenes Bence, mint szerelemdoktor?

Két évvel ezelőtt, a szerelemdoktor megtette dolgát, Istenes Bence műsorában a kezdeti szimpátia után egymásra találtak a párok. De voltak olyanok is, akik cupido szigetén ki merték mondani egymásnak is, hogy "örülök, hogy találkoztunk, de úgy érzem, nem te vagy az igazi."

 Anett: „Hagyjál engem békén!”

Anett és Tibor a Facebookon ismerkedett meg. Néhány randi után össze is “bútoroztak”, de egy hét után Anett elköltözött a férfitől. Tibor ugyanis szenvedélyes kártyafüggő, amit a nő már nem tudott elviselni. Anett egyetlen vágya, hogy a férfi végleg kiszálljon az életéből, viszont attól tart, hogy a férfi akár képes lenne kárt tenni magában a szakítás miatt…

Barátok közt: Miklós még mindig szereti Nórát?

Nóra és Miklós pontosan háromszor házasodtak össze. Hiába, ha két ember ennyiszer köti össze az életét, akkor annak már van oka. Egyszerűen mi is úgy gondoljuk, hogy ők összertartoznak, és mindig drukkolunk nekik, hogy újból kerüljenek egymás mellé. Annak meg hat éve, hogy Miklós ismét bevallotta magának, hogy még mindig szereti Nórát.

Szerelmi vallomások az X-Faktor színpadán!

Három évvel ezelőtt az egyik versenyzőért Gabi volt oda totálisan, a másik pedig csak azért jött, hogy láthassa élete mentorát. Tóth Gabi és a versenyzők között komoly érzelmi csaták dúltak a 2014-es tehetségkutatóban.

Nóra döntött: küzdeni fog Ábelért!

Az ügyvédnő nem adja magát könnyen, és szembe megy Anettel!

Beteljesült Luca és Milán szerelme?

A fiatalok engedtek a szenvedélynek és az érzéseknek…

Roland: “Szeretném, hogyha egy család lennénk!”

Roland évek óta szenvedélyes rally versenyző, és mivel rengeteg időt tölt a volán mögött, elhanyagolta családját. Párjával, Ildikóval emiatt már külön élnek, de a férfi most határozott szándékkal érkezett Anikóhoz: kompromisszumot szeretne kötni szerelmével, hogy visszaszerezze őt.

Íme a 68 éves Ilona néni, aki a motorok megszállottja!

Ági és férje évek óta rally-versenyzők, amit a nő édesanyja, Ilona nem néz valami jó szemmel, pláne az autóbalesetben elhunyt fia miatt. Ági tudja jól, hogy anyukája félti őt, de nem tud búcsút mondani hobbijának. A kétségbeesett anyuka próbálja lebeszélni lányát, de hamarosan kiderül a turpisság, Ilona 68 évesen is szívesen pattan motorra!

Szulejmán döntött: Hürrem megkapta méltó büntetését!

Hiába reménykedett a szultána abban, hogy szívének szultánja végre megbocsájt neki, és szerelmük újra lángol. Az uralkodó nem tudja elfelejteni Hürrem tettét, így arra kötelezi, hagyja el a palotát és bizonytalan időre költözzön Bayezidhez.

Lilunak az utazás az élete!


szerző:
2017.08.23. 18:00
Lilunak az utazás az élete!

Lilu tengerparti nyaralása után ezúttal New Yorkba utazott, mozgalmas hétköznapjai pedig az Instgramon mutatja meg követőinek.

Hosszú Katinka a világ legszebb menyasszonya!

Bizony, négy évvel ezelőtt az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok úszónő azokban az órákban valószínűleg jobban izgult, mint akkor néhány hete a barcelonai vébé előtt, hiszen nem sok választotta el attól, hogy kimondja a boldogító igent a szerelmének, Shane Tusupnak.

Bréking: Chris Brown részletesen elmesélte, hogyan verte meg Rihannát!

Megdöbbentő részleteket árult el a rapper!

Emlékeztek erre: ilyen volt Zsófi és Miklós kapcsolata a Barátok köztben!

A sorozat egyik felejthetetlen jelenete ledöbbentette a nézőket. Zsófi egyik nehéz pillanatában Berényi Miklóstól kér segítséget, aki azonnal igent mond. Természetesen egy csavar is van a dologban, Miklós csak úgy segít a lánynak, ha Zsófi lefekszik vele. A Fókusz riportere öt évvel ezelőtt megkérdezte a szereplőket, hogy ők vajon mit szólnak a dologhoz.

Egy csók, és más semmi?


szerző:
2017.08.11. 06:00
Egy csók, és más semmi?

Hat évvel ezelőtti kutatás kimondta, hogy a 18-24 éves korosztály csókolózik legtöbbet és leghosszabban, a házaspároknál pedig csak 5 másodpercig tart egy csók. A Fókusz stábja utánajárt annak, hogy miért fontos és jó dolog csókolózni.

Koncertek, melyek történelmet írtak

Pont egy évvel ezelőtt többek között Rihanna, a Muse és Manu Chao is a hajógyári Szigetre jött, de 25 vagy 30 évvel ezelőtt még az is hatalmas dolognak számított, ha évente 1 vagy 2 zenekar érkezett a határon túlról. Koncertek, amelyek egy egész generáció számára meghatározó élmények maradtak és bőven túlmutattak egy néhány órás zenei élményen.

Emlékeztek még Bartha Zsolt és Szentmihályi Zsófi kapcsolatára?

Ha a Barátok közt egyik legviharosabb és legszenvedélyesebb kapcsolatára kéne szavaznunk, akkor bizonyéra Zsolt és Zsófi is kapna egy pár voksot. Ezen a napon, pontosan öt évvel ezelőtt Zsófi és Zsolt között egy mindent tisztázó beszélgetés zajlott, amiből most a férfi nem jött ki jól.

Ezzel a fotóval most aztán lebuktatta magát Istenes Bence!

Ritkán látunk a műsorvezetőről olyan képet, melyet a minap osztott meg magáról...

Tamás:

Tamás nagyon aggódik a barátjáért, aki képtelen abbahagyni a kábítószerezést. Bár Bendegúz tudja, hogy rossz úton jár, egyelőre úgy érzi, hogy szerre van szüksége ahhoz, hogy átvészelje a mindennapokat. Vajon Bendegúz elfogadja barátja segítségét?

Bendegúz tudja, hogy drogfüggő, de nem akar változtatni ezen

Tamás kilenc évnyi szerhasználat után másfél éve letette a kábítószert. A 24 éves fiú fejében korábban az öngyilkosság is megfordult, de szerencsére időben kapcsolt. Tomi az édesanyja segítségével eljutott a Ráckeresztúri Drogrehabilitációs Központba, és sikerült leállnia a szerekkel. Tamás itt ismerkedett meg Bendegúzzal, akivel barátok lettek, de egy incidens miatt Bendegúz idő előtt lelépett a házból, és visszacsúszott. Tamás azért jött, hogy tiszta életre bátorítsa Bendegúzt, de neki egyelőre eszébe sincs végleg letenni a szereket…

Noémi szerint szexi, hogy Roland pókfanatikus, és 77 pókot tart otthon

Roland már négy éves kora óta rajong a pókokért, otthon 77 pókot és 5 skorpiót tart. Ez a nem mindennapi hobbi megnehezíti a csajozást is, ugyanis Roland az egész lakását terráriummá alakította. A 26 éves srác úgy fogalmaz, hogy a pókok élete szerelmei, és bár ritka, hogy a lányok odáig vannak az ízeltlábúakért, Noémi - akárcsak Roland - fanatikusnak tartja magát.

 

 

Nádai Anikó rosszul lett Genitől, a madárpóktól

Anikó kíváncsi volt, Roland milyen pókokat hozott magával, így a srác kapva kapott az alkalmon, és bemutatta őket a műsorvezetőnek. Kiderült, hogy Anikónak pont olyan pókja volt, mint az Indiana Jones-ban látott madárpók, de sajnos hamar elpusztult. Miután a talk show háziasszonya megtudta, hogy a pókocska fenekén lévő két csáp a szövőszemölcs, megkérte Rolandot, hogy vigye oda hozzá a jószágot, így Anikó és Geni közelebbi viszonyba kerültek. 

Ricsi és Zsani kapcsolatát az anime függőség teszi teljessé

Zsaninak nagyon rossz gyerekkora volt, és a történtek hatására animefüggő lett. A lány azt mondja, hogy mióta animéket néz, teljes az élete, és sokkal könnyebben fel tudja dolgozni a körülötte zajló eseményeket. Zsaninak van egy másfél éves kisfia, anyaotthonban él, de rátalált a szerelem. Ricsi akárcsak ő, imádja az animéket, és kisfiát, Alexet is. Zsani azért jött el Anikó talk show-jába, hogy elmondja Ricsinek, mennyire komolyan gondolja vele a kapcsolatát, és megkérdezzen tőle valamit...

Erika:

Erika azért jött az Anikó #show-ba, mert úgy érzi, hogy 25 éves fia, Péter túl sokat ül a számítógép előtt. Péter videó vloggerként tevékenykedik, és bár az anyukája örül, hogy fiának sok rajongója van és boldog, nagyon aggódik érte. Erika elmondása szerint Péter napi 18 órát ül a gép előtt, nappal alszik, éjjel ébren van, egészségtelenül táplálkozik, és ami még rosszabb, egyáltalán nem foglalkozik a családjával. Az anyuka szeretné, ha Péter gépezés helyett folytatná a tanulást és családot alapítana, de vajon mit szól ehhez fia, akit az internet népe csak OwnMcKendryként ismer és mára már több mint 200 ezer követője van?

4. rész (előzetes) - Szenvedélyed rabja lettél!

Július 3-tól minden hétköznap 17:00-tól Anikó #show az RTL Goldon! Nádai Anikó civil vendégekkel beszélget majd hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül

Anikó Show: #szenvedély és #lebukás - Július 3-tól az RTL Goldon

Már csak pár nap és az RTL Goldon debütál Nádai Anikó önálló talk show-ja, az Anikó Show. Az talk show július 3-tól minden hétköznap este, 17:00-tól lesz látható az RTL Goldon!

Július 3-tól Anikó Show az RTL Goldon!

Július 3-tól minden hétköznap 17:00-tól Anikó Show az RTL Goldon! Ez az a show, ahol bármi megtörténhet! Lesz itt szerelem, szenvedély és csalódás, de fordulatokban sem lesz hiány!

Balogh Nóra újra szerelmes?

Az ügyvédnő álmában se gondolta volna, hogy pont az „ellenséggel” fog összemelegedni…

Tóth Gabira rátalált a szerelem?

Négy évvel ezelőtt a Fókusz stábja lerántotta a leplet az énekesnő magánéletéről. Mint kiderült, Gabi és Markó Robi között lévő összhang nemcsak a Szombat Esti Lázban működött, hanem a színfalak mögött is. A felvételkor már három hónapja imádták egymást.

Váratlan fordulat: Peti és Natasa nem bírtak ellenállni egymásnak?

Szinte már érezni lehetett, hogy a két fiatal között izzik a levegő. Az egyik pillanatban el is veszítették a józan eszüket, és elcsattant az a bizonyos csók.

Nem hiszünk a szemünknek! Ádám és Gigi lefeküdtek egymással?

Gigi már nagyon régóta mesterkedik valamiben. Ahogy telik az idő, egyre jobban kezd kirajzolódni a szép szőke nő ördögi terve: elrabolni Bencét, és megkaparintani Ádámot. Úgy tűnik, a fotóst már sikerült behálóznia, ugyanis az egyik beszélgetésük szeretkezéssel ért véget. Mi lesz most Zsófival?

Story Extra 2017-05-04


szerző:
2017.05.04. 16:55
Vajon Gábor meddig képes ellenállni Jázminnak?

Jázmin rányomul Gáborra, és bevallja neki, hogy pont az esete. Gábor Botondra való tekintettel visszautasítja a flörtöt, amikor viszont Jázmin este részegen latba veti magát, akkor Gábor elgyengül.

Szavazz, és döntsd el, hogy ki a legösszeillőbb pár a Szulejmánban!

A híres török sorozatban a szenvedélyé, és az érzelmeké a főszerep, vagyis az uralkodó palotájában a szerelem mindenek felett áll. Eljött az idő, hogy eldöntsd, szerinted ki a legszenvedélyesebb, legösszeillőbb páros a szultán birodalmában! Kattints!

Így romantikázik Istenes Bence!

A Hagyjál főzni! műsorvezetőjét nem kell bemutatnunk, legalábbis a humorát semmiképp sem. A rengeteg ugratás és viccelődés közepette Bence a szíve mélyén egy igazi hős szerelmes, amit be is bizonyított kedvesének, Adélnak. Két hét Thaiföld éppen elég ahhoz, hogy az emberből előtörjön a szenvedély.

Szabados Ágnes új projektbe kezdett!

A híradós olyan dologba fogott, ami eddig sem állt tőle távol, most azonban a követőit is arra buzdítja, hogy vegyenek róla példát! Miről lehet szó? Mutatjuk!

Szulejmán: „Hürrem, te vagy az?”

Több év telt el azóta, hogy a szultánáról semmit sem tud az uralkodó. Hürrem eltűnése óta Szulejmán nem találja a helyét, és egyszerűen már élni sincs kedve. Lassan már mindenki lemondott a szultánáról, kivéve Mihrimah szultánát és az uralkodót. Úgy tűnik imájuk meghallgattatott, Hürrem visszatért.

Tóbiás őrült dolgot tesz

Tóbiás és Kristóf úgy döntöttek, kibékülnek. Elsőként próbálják megbeszélni egymással a nézeteltéréseket, mikor kiderül, Kristóf szerint a fiatal apuka túl merev, görcsös, és néha lehetne sokkal lazább is. Aztán Tóbiás olyat tesz, mint még soha életében. 

Egyszerűen nem hiszünk a szemünknek! Nóra és Miklós csókolóztak?

Az igazi szerelem örökre beleég az ember szívébe, és lelkébe. Pont így van ezzel a Mátyás király tér örök párja is, akik talán mégsem tudnak egymás nélkül élni. Szavazzatok! 

Muri Enikő elárulta legféltettebb titkát!

Négy éve már annak, hogy az énekesnő beköltözött a ValóVilág Villájába. Talán már ez önmagában is elég izgalmas volt a nézőknek, de a tény, hogy Enikő és VV Attila között szikrázott a levegő, az talán még jobban érdekelte őket. A pletykák elkerülése miatt az énekesnő vette a bátorságot és lerántotta a leplet a furcsa viszonyról.

ELKÉPESZTŐEN LÁTVÁNYOS: Művészet a levegőben csaknem 250 kilométer per órás szélben

L. Laki Lukács négy éve, mindössze tizenegy évesen kezdett el szélcsatornázni, ám hamar kiderült, hogy tehetséges, így a hobbiból gyorsan szenvedély lett. Lukács mára már rangos világversenyeken méretteti meg magát: Dubai-tól, Madridon keresztül egészen Varsóig évente több mint száz órát repül.

Szemérmetlen Villalakók! – Megcsalás, féltékenység!

Két évvel ezelőtt félreérthető helyzetbe keverte magát az egyik versenyző, VV Reni, akit a Villa falain kívül egyébként vőlegénye várt, és aki a híresztelések szerint egyáltalán nem örült menyasszonya viselkedésének. Olyannyira, hogy még nyilatkozni sem akart nekünk. Kiderült, már akkor öt kilót fogyott a stressz miatt.

Kiss Ramóna szerelme egy lapra tett fel mindent

Négy éve már annak, hogy a színésznő egyik szeme sírt, a másik viszont nevetett. Profi pókerjátékos szerelme, Tóth Ricsi ugyanis izgalmas csatában a döntő előtt búcsúzott a prágai profi pókerversenyről. A Barátok közt Zsófija annak biztosan örült, hogy Ricsi hazatért, annak viszont már kevésbé, hogy ugrott a másfél milliós nevezési díj.

Mi a közös a Playboy magazinban és az Alfa Romeo Giuliában? Mutatjuk!

Ha hiszitek, ha nem, számtalan közös pontot fedezhetünk fel bennük, ugyanis mind a kettő vérlázítóan kívánatos és formás, emellett ugyanazt a célcsoportot szeretnék elérni. Az általuk megformált üzenet is hasonló, vagyis „élvezzük az élményeket, és imádunk élni”.

Miklós és Zsófi sosem került még ilyen kínos helyzetbe

Négy évvel ezelőtt a Mátyás király tér szívtiprója és férfifalója egymásba szeretnek. Zsófi és Miki nem bírtak egymásnak ellenállni, és egy óvatlan pillanatban egymáséi lesznek. Még ezzel nem is lett volna semmi baj, azzal viszont igen, hogy egy véletlen baleset folytán az egész ház megtudja.

Izzik a levegő Peti és Hanna között?

Mostanában egyre több időt tölt együtt Peti és Hanna, ami elsőre egyáltalán nem feltűnő. Viszont az már inkább, hogy úgy tűnik, napról napra közelebb kerülnek egymás lelkéhez.

Mindenkinek van mániája, vajon mi lehet a csapatkapitányoké?

Kiss Ramónának, Kovácsovics Fruzsinának és Tóth Verának is megvannak a maguk furcsa szenvedélyei. Legyen szó takarításról vagy bármi másról...Most elárulták, hogy mik ezek.

Van valamilyen szenvedélyed?


szerző:
2016.09.23. 17:25
Van valamilyen szenvedélyed?

Azt ugye tudjuk, hogy a szenvedély nem feltétlenül csak pozitív lehet, főleg, ha káros szenvedélyről beszélünk. De kinek mi jut eszébe először akkor, ha megkérdezik tőle: van valamilyen szenvedélyed? Ez a nap kérdése.

Nincs X-Faktor szerelem nélkül?!

Hatalmasat fog szólni az idei X-Faktor, ez már nem is kérdés. Inkább azon gondolkodtunk el, hogy vajon miért alakult ki minden évben szerelmes kapcsolat a műsorban. Úgy tűnt, a Fókusz stábjának is feltűnt az érzelmek hullámvasútján nincs megállás.

Forró pillanatok a Villában! – Na de mit szólnak ehhez a kintiek?

Bár a ValóVilág powered by Big Brother csak nemrég indult, már most kialakulóban van több románc is a villalakók között. Ezt bizony sok kint maradt hozzátartozó nem nézi jó szemmel. Most megszólalnak! Lássuk, mi a véleményük a bent történtekről!

Istenes Bence a randiguru?


szerző:
2016.09.02. 14:19
Istenes Bence a randiguru?

Tavaly egy olyan műsorral állt az RTL Klub, ami még sosem volt tévéképernyőn. 30 gyönyörű szingli lány gyűlt össze, hogy keményen megküzdjenek az adott férfiért. Azt is fontos volt tudni, hogy a lányok nemcsak szépek és gyönyörűek, hanem mindenre elszántak is voltak. Az egész randis Vigyél el! műsorában a végleges döntést a férfi hozta meg és sohasem a nő.

Titkok a színfalak mögül - Szirtes Tamás a Portréban

A Portréban Barabás Évi vendége Szirtes Tamás tanár úr volt, aki most nemcsak a magánéletéről mesélt nekünk, hanem az ő kedves színházáról, és az ott rendezett nagysikerű színdarabok kulisszatitkairól is.

Igaz lenne? – Ági féltékeny Rudira!

Ágnes egy oltári szexi és okos nő, pontosan tudja, hogyan kell elcsábítani egy pasit. Most azonban visszájára fordult a dolog, és a vadászból áldozat lett.

„Zsolti ki fogja nyírni Miklóst, az tuti!”

Három évvel ezelőtt a Fókusz riportere úgy döntött, megkérdezi az utca emberét arról, mit gondolnak, vajon mi várható a Mátyás király téren a folytatásban. Az tény, hogy a nyári szünet előtt igen izgalmas történésekkel ért véget a sorozat. Szerencsére nem minden jóslat jött be!

Juli és Miki ismét csókolóznak

Júlia Miklóssal tart egy hosszabb üzleti útra, mely igazán kalandosan alakul. Elcsattan egy újabb csók és talán még annál is több történik közöttük...

Berényi Miklós: „El akarom veszíteni a fejem”

Ha őszinték akarunk lenni, akkor egyáltalán nem tudjuk elfelejteni azt a jelenetet, mikor Juli és Miki a tónál megcsókolták egymást. Úgy tűnik, ez csak a kezdet volt!

Ada: „Van valami a levegőben?”

A Szelfi sorozat egyik állandó főszereplője volt a csinos műsorvezető. Pont egy évvel ezelőtt Ada rádöbbent, többet érez Máté iránt, mint barátság. A sok agyalásnak az lett a vége, hogy a fiatal anyuka fogta magát és elment kicsit szórakozni. Hogy mi lett a vége? Nézd meg!

Nem hiszitek el, hogy Zimány Linda kivel flörtölgetett!

Pont egy éve ezelőtt adott interjút a Fókusznak Linda, arról a zűrös időszakról, mikor is csúnyán hírbe hozták Jude Law színésszel. Többek között az is kiderült, hogy  hallgatásának oka volt, amiről szintén mesélt a riporternek.

Lilu gumicsizmát húzott?!


szerző:
2016.06.30. 06:59
Lilu gumicsizmát húzott?!

Négy évvel ezelőtt a csinos műsorvezető fogta magát, és simán felkapta a sártaposót, hogy jobban megismerje azt a nyolc gazdát, akik belefogtak abba, hogy megtalálják végre a szerelmet.

Felpezsdül a szenvedély Gizi és Laci között

Laciékat elönti a félelem, hogy vajon tényleg megöregedtek-e vagy csak túl aggódják a dolgot. A kompót főzésből végül egy spontán légyott parti lett. 

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való