KERESÉS search-close

sláger

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "sláger"

Slágerek, melyeket nem is annak szántak, aki sikerre vitte őket!

Világslágerek, melyek berobbantottak egy addig ismeretlen vagy kevésbé ismert előadót a köztudatba és megalapozta karrierjüket. De talán sosem gondolták volna, hogy ezeknek a daloknak a nagy részét eredetileg teljesen más énekesek számára írták az alkotók.

JÁTSZOM: Baby Gabinak szánták eredetileg a Hooligans slágerét!

Baby Gabit és Tóth Tibit azért hozta össze a Fókusz stábja egy találkozó erejéig, hogy egy több éves titokról rántsák le a leplet, amit valószínűleg még a legnagyobb rajongóik se tudtak, egészen eddig!

Dobrády Ákos kiakadt, mert szerinte lenyúlták a slágerüket

Dobrády Ákos közösségi oldalán szállt be az elmúlt hetek zenei plágiumharcába. Nemcsak szerinte, hanem zenésztársai és barátai szerint is kísérteties a TNT dala és egy skót nóta közti hasonlóság. A Beatrice és Pharrel Williams is került már hasonló helyzetbe.

Rakonczai Viktorék Budapest dalát keresik

Mozgalmas évbe léptünk idén, Budapest lett 2019-ben Európa Sportfővárosa címének méltó gazdája. De hogy mi köze van mindehhez a zenének, azt most Rakonczai Viktor Artisjus-díjas zeneszerző, zenei producer mondja el nekünk!

Hunor és Roli romantikus slágercsokra

A fiúk már többször bebizonyították, hogy rendkívüli énekhangjuk segítségével mélyről jövő és őszinte üzeneteket tudnak átadni. Így tettek most is mindenki nagy örömére.

Lady Gagát is megelőzte Radics Gigi a slágerlistán!

Radics Gigi angol nyelvű slágere nyolcadik hete tör előre a slágerlistán, jelenleg a 16. és Lady Gaga mellett olyan világsztárokat is maga mögé utasított, mint Dua Lipa, Ariana Grande vagy Selena Gomez. Az X-Faktor mentora azt is megosztotta velünk, hogy miért látogat Amerikába! A Radics Gigivel készült extra interjúnkat ITT nézheted meg, ha pedig az énekesnő szerelmére vagy kíváncsi, akkor nézd meg galériánkat!

Van, aki az utolsó pillanatra hagyta a karácsonyfa-vásárlást

Az árusok még december 24-én is kint voltak a piacokon, hogy eladják a maradék fenyőfát. A vásárlók körében idén is a nordmann volt a sláger. Stábunk tapasztalata szerint a bevásárlóközpontokba már csak az apróságokért szaladtak el az emberek. Idén egyébként többet költöttünk karácsonyra, mint tavaly. Összesen több mint 100 milliárd forintot.

 

Vicces: ez a véleménye a mai fiataloknak a régi slágerekről

A Fókusz riportere örökzöld slágereket mutatott meg 10-12 éves gyerekeknek. Hogy mit szóltak a fiatalok Kozsó Szomorú szamurájához vagy éppen Zámbó Jimmy dalaihoz? Kiderül a videóból!

Így még biztosan nem hallottad Britney Spears slágerét!

Az énekesnő egyik legismertebb dala, a Baby one more time pontosan 20 éve robbant be a köztudatba. A Story Extra pedig utánajárt, miért is szokatlan a híres dal szövege.

20 éve dúdoljuk Britney Spears első slágerét

A "Baby one more time" két évtizede jelent meg, most megnéztük, mi a szokatlan a dal szövegében?

Mi a jó sláger titka?


szerző:
2018.10.01. 16:20
Mi a jó sláger titka?

Nem könnyű választ találni arra, hogy van-e recept a sláger írásra? A Nap kérdése vendégei mai erre próbálnak megoldást találni.

A nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb slágerét dolgozta fel Dallos Bogi és Freddie

A fiatal énekesek az Első Emelet klasszikusát gondolták újra.

Dallos Bogi és Freddie új köntösbe bújtattak egy dalt

Ki ne ismerné az Első Emelet - Csakazértis szerelem című megaslágerét, mely a ‘80-as évek legnépszerűbb fiúbandáját megjelenésekor szinte azonnal a slágerlisták élére repítette? A dal most egy nem mindennapi fúzió keretein belül duettként született újjá.

A tengerentúlon is hódít Caramel új száma

Az énekes Elzárt övezet című dala egy brazil toplista első helyét foglalta el, ezzel még Caramelt is meglepve.

Így alkotja meg David Guetta legújabb slágereit

Hogy nem a méret a lényeg, azt az is bizonyítja, hogy David Guetta a stúdiójában egy alig félméteres szintetizátoron alkotja meg új slágereit.

Britney Spears egyik slágeréhez hasonlítják egy kutya vonyítását

Mindössze pár nap alatt meghaladta a négymillió megtekintést egy kutya vonyítása, amely a rajongók szerint a megszólalásig hasonlít Britney Spears 2003-as slágerére, a Toxic-ra.

Mi a jó nyári sláger titka?

Luis Fonsi legújabb szerzeménye, a Calypso néhány hét leforgása alatt 70 millió kattintást ért el a legnagyobb videómegosztón. Elég egy kis napsütés, szerelem és egy kigombolt ing? Popcsillagainkat faggattuk!

Kovács Dóri hamarosan új dallal rukkol elő!

Bár Kovács Dóri titokzatosan fogalmazott új dalával kapcsolatban, egy-két részletet mégis elárult a Reggeliben!

Ez lesz az idei nyár Despacitója?

Idén sem maradunk indokolatlan nyári sláger nélkül - megérkezett Luis Fonsi legújabb dala!

Exkluzív: itt készülnek a Punnany slágerek

Felcser Máté megmutatta a Story Extra stábjának a Punnany-szentélyt, azt a stúdiót, ahol a slágerek készülnek, és ahova nemrég költözött a csapat.

 

Ez volt az egyik legnagyobb kártérítés a zenei életben!

Három évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy Pharrell Williams akkortájt nem lehet túl happy, ugyanis a 2014-es nyár slágere, a Blurred Lines, amit Robin Thickkel közösen írtak úgy tűnt, egy lopott szerzemény. A bíróság szerint ugyanis Pharellék a dalt Marvin Gaye funk legendától, annak egy 77-ben született slágeréből nyúlták.

Mi a titka a fülbemászó slágereknek?

Önök szerint elég egy jól megírt dalszöveg? Vagy az számít, hogy egy zene képes legyen súlyos dallamtapadást okozni? Mégis mitől marad fent egy sláger akár évtizedeken keresztül? Olyan slágergyárosokkal kerestük ezekre a kérdésekre a választ, mint Csonka András, Koós János, vagy épp Zalatnay Sarolta.

Story Extra 2017-09-07


szerző:
2017.09.07. 16:50
Mr. Despacito odavolt a magyar közönségért!

Luis Fonsi, a világhírű Despacito című szám előadója az itthoni közönséget is megtáncoltatta, előtte pedig a Fókusz kérdéseire is válaszolt a világslágerről, paródiákról, és a hálás magyar közönségről.

Mindent a Despacitoról!


szerző:
2017.08.08. 18:00
Mindent a Despacitoról!

Budapesten koncertezett az idei nyár slágerének előadója, Luis Fonsi. A puerto rico-i énekest telefonon értük el a koncert előtt. Justin Bieber-ről és Afrojack-ről is mesélt, és azt is elárulta, hogy szerinte mi egy igazi sláger titka.

Meddig tart még a Despacito őrület?

Letarolta a világot a Despacito őrület. A hétvégén már olyan bulit is rendeztek nálunk, ahol csak a latin dal szólt végtelenítve.  Úgy tűnik, a nyár slágere elől senki nem menekülhet, de miért rajongunk annyira egy számért, aminek még a szövegét sem igazán értjük?

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

Mitől lesz egy dalból sláger?

Az a bizonyos titkos recept... Ha minden zenész tudná, hogyan válik egy egyszerű dal slágerré, sokkal könnyebb dolguk lenne. Mi a 90-es évek magyar sztárzenészeit faggattuk, szerintünk mi az elengedhetetlen feltétele egy fülbemászó slágernek. Ez a nap kérdése.

ByeAlex egy új klippel lepte meg rajongóit!

Június elején jelent meg ByeAlex és a Slepp első nagylemeze, ami a Szív(sz)Kill címet viseli, most pedig itt egy új klip is az albumon is megtalálható Az vagyok című dalhoz!

Ilyen videóüzenetet még sosem kapott a Ham ko Ham!

A 2016-os X-Faktor legjobb zenekara nem hitt a szemének, avagy a fülének, mikor megnézték a nekik szánt üzenetet…

Kiderítettük, mi az a fülféreg!


szerző:
2017.06.16. 08:36
Kiderítettük, mi az a fülféreg!

Az angolszász irodalomban fülféregnek vagy agyviszketésnek nevezik azt, amikor egy dal beleeszi magát a dalunkba. De vajon mitől lesz sláger egy dal?

Opitz Barbi első saját dala meghaladta az egymilliós nézettséget!

A 2016-os X-Faktor győztesének májusban jelent meg első saját dala. Bár a slágergyanús szerzemény még csak egy hónapja van fent a legnépszerűbb videómegosztó oldalon, már most meghaladta a mágikusnak számító egymilliós megtekintést.

DALPREMIER! Hallgasd meg te is Opitz Barbi legújabb slágerét!

A 2016-os X-Faktor győztesének első saját szerzeményét nálunk hallhatjátok először! Mutatjuk! 

Így énekli Vajda Pierre a Halott Pénz egyik legnagyobb slágerét!

Istenes Bence és Vajda Pierre korábban egy képfelismerő verseny keretein belül mérték össze tudásukat, most pedig arra voltunk kíváncsiak, vajon Bence, vagy Pierre mozog otthonosabban a zene világában.

Az AD Studio tagjai hosszú évek óta először találkoztak

Ugye tudják folytatni: Álmaimban Amerika...? Hát persze, hogy tudják, hiszen az AD Studio dala minden idők egyik legnagyobb slágere volt. A csapat hosszú évek óta nem zenél, de mi ott voltunk, amikor egy tévéműsor kedvéért újra összeálltak. Sőt, kulisszatitkokat is elárultak magukról és híres dalukról.

Fókusz 2017-02-07


szerző:
2017.02.07. 19:00
Ezt hallgasd meg! Vince Aliz Liza világslágert énekel

Az X-Faktor énekese betartotta ígéretét, amit majdnem két és fél héttel ezelőtt tett rajongóinak közösségi oldalán. Vajon volt olyan, aki már akkor kitalálta, hogy melyik dalt dolgozta fel Liza? Lássuk!

Fókusz 2016-12-29


szerző:
2016.12.29. 18:45
Azonnal beleszerettünk Rúzsa Magdi legújabb dalába!

November 25-én megjelent Rúzsa Magdolna negyedik stúdióalbuma, az Érj hozzám. A lemezen a már ismert és sokak által kedvelt Tejút és Április című slágerek mellett nyolc új dal is megtalálható, köztük a Jel is, ami immár online is hallgatható.

Hogyan írjunk slágert? (Janklovics Péter)

Részlet a 18. évad 5. részéből:

A színházi sztori után újra előkerült Janklovics jól ismert loop pedálja, és kezdődhetett is a rögtönzött toplistás dal gyártása.

Ha lemaradtál az adásról, kattints ide!

Hogyan születtek meg a Comet slágerei?

Megkérdeztük a Comet fellépőit, hogy hogyan születnek meg a legegyedibb klipek és dalok. Majka, Puskás Peti, Freddie, Tóth Gabi, a Brains énekese és Bye Alex pedig készséggel elárulta a Fókusz stábjának, hogy honnan jön az ihlet dalírás közben.

Így lett sláger a Margaret Island Eső című dalából

Az Esőt a közönség választotta - legalábbis Füstös Bálint és Gerendás Dani, a Margaret Island két tagja ezt állítják. Ha kíváncsi vagy, min dolgozik jelenleg a Cometen két kategóriában is jelölt zenekar, nézd meg a videót!

A mulatós slágerek kampánydalokként születtek újjá

A párbajozóknak egy-egy slágert kellett újra gondolniuk, és mindketten saját szövegeket írtak a közelgő Párbaj tiszteletére. Jöhetett is az igazi mulatós bulika!

Anyukájáról forgatott videóklipet!

Brooklyn Beckham anyukája új oldalát mutatta be egy videóklip formájában. Az Instagramra feltöltött videón New York utcáin táncol végig Victoria Beckham a Bee Gees slágerére, amin a járókelők először meglepődnek, majd többen csatlakoznak is hozzá.

Ati babázás közben slágergyáros lett

Hogyan lehet a legegyszerűbben megnyugtatni egy sírdogáló babát? Ati az éneklésre esküszik: nem egy slágerrel megpróbálta elaltatni a csöppséget.

A zeneipar két legendás producerét Budapesten értük utol

Budapesten járt a világ talán két legnagyobb popzenei producere, akiket a Fókusz kamerái előtt, a legnagyobb magyar tehetségek társaságában kérdezhettünk a Magyar Rádió 22-es stúdiójában, ahol saját szerzeményüket, egy szabadságról szóló magyar dalt vesznek fel a magyar előadókkal.

Mi a helyzet a mai napig sikeres Neoton Famíliával?

A Neoton Família nem felejti el a kezdeteket. Csepregi Évát és Végvári Ádámot a magyar tenger mellett kaptuk el. Fellépésük előtt azt is elárulták, hogy mit terveznek még a nyárra, lesz-e idejük elutazni valamerre. Aztán belecsaptak a kikerülhetetlen nosztalgiázásba is, ha a Balaton mesélni tudna...

 

Meglestük, hol készülnek Jolly slágerei!

A mulatós műfaj egyik mesteréhez, Jollyhoz kopogtunk be, aki otthonának minden szegletét megmutatta nekünk. kérdés váratlanul vágatlanul. Tarcsi Zoltán, azaz Jolly.

Hamarosan jön a mulatóssláger, a No roxa áj folytatása!

Jolly számos újítással készül a dal kapcsán. Többek között partnert is cserélt, tehát ezúttal már nem Grofó lesz a társa a duettben. Ezenfelül arról is mesél, hogy milyen esztétikai beavatkozásra szánta el magát és hogy hogy áll jelenleg a No roxa áj szerzői jogáért zajló ügy.

Jolly lopta a sikerét?


szerző:
2016.03.08. 17:35
Jolly lopta a sikerét?

A bíróság kimondta az ítéletet: jogtalanul tüntette fel saját szerzeményeként a No Roxa ájt Tarcsi Zoltán. Magyarország Kis Grófo és Jolly közös nótájaként ismerte meg a slágert, ami hatalmas karriert futott be.

Fókusz 2016-01-15


szerző:
2016.01.15. 18:55
Megválasztották 2015 legsikeresebb előadóit!

A Bruno Mars közreműködésével befutott Uptown Funk magasan a legnépszerűbb dal volt a slágerlistákon és a legtöbbet eladott kislemez – pedig állítólag csupán egy gyors improvizáció eredménye.

A Muzsika TV bemutatja! 2015-10-11

Ma a NAGYfröccs adásaiból láthatnak ízelítőt. A szórakoztató, könnyűzenei műsor különlegessége, hogy minden adásának más-más előadó a műsorvezetője. Az összeállításból kiderül például, hogy melyek Márió vagy Csocsesz kedvenc slágerei, előadói. Hétről hétre megújult tartalommal jelentkezik a Muzsika TV bemutatja! az RTL Klub-on.

Mi muzsikus lelkek 2015-10-06

Muzsikus lelkek, bohém fiúk és lányok, a legszebb nóták, a legismertebb örökzöldek, a leghíresebb operettek. Egy műsorban válogatott muzsika mindenkinek! Nosztalgia, öröm és bánat, vigadalom és szerelmes dallamok. Mert mindenkiben van muzsikus lélek!

Reflektor 15-07-30


szerző:
2015.07.31. 01:55
Reflektor 15-07-30

Reflektor: Hamarosan kiderül, ki a Balaton királynője. VV Maci és Cooky nagy dobásra készül.

Forronganak az indulatok a népszerű mulatós sláger körül

Mert a nézését meg a jogdíját… Lassan már ez is lehetne a refrénje Kis Grófo mulatós slágerének, ami egyébként nem is az övé. Fásy Ádám és zenész kollégája Kothencz Lajos ugyanis azt állítják, ők már levédették ezt a dalt, ami alig fél év alatt közel 10 millió kattintást hozott Kis Grófonak. Forgó Viktor riportja.

Így kell nyári slágert írni! - Bulibáró

Már több, mint 1 millió 745 ezren látták két hét leforgása alatt az idei nyár legnagyobb slágerét: Kis Grofó és Pixa előadásában, a Bulibáró c. szerzeményt. De kik állnak mögötte? Ki az ismeretlen srác Kis Grofó mellett? Az is kiderült, hogy mi volt a produkció alapvető célja.

Csuja Imre a Napolaj című slágert szavalta

„A szerelem is napolaj” – Csuja Imre az UFO egykori slágerét szavalta, nem is akárhogyan. A Jászai Mari-díjas színészt a nem mindennapi felkéréséről kérdeztük.

Fókusz 15-06-10


szerző:
2015.06.10. 19:25
Fókusz 15-06-10

Fókusz: Az évszázad vihara - Diónyi jéggel, szélviharral és özönvízzel érkezett a keddi zivatar. A szakértők szerint ez megszokott, mások szerint nem. Második csapás - Újra elvesztettünk egy Gripent, ezúttal a futómű hibásodott meg. Vajon milyen állapotban van a többi gép? Amerikai karrier - Takács Nikolas művésznevet váltott és megszerezte első tengerentúli szerződését. Mi lesz a hazai rajongókkal?

A Muzsika TV bemutatja! 15-06-07

A Muzsika TV bemutatja!: Ma a NAGYfröccs adásaiból láthatnak ízelítőt. A szórakoztató, könnyűzenei műsor különlegessége, hogy minden adásának más-más előadó a műsorvezetője. Az összeállításból kiderül például, hogy melyek Márió vagy Csocsesz kedvenc slágerei, előadói. Hétről hétre megújult tartalommal jelentkezik a Muzsika TV bemutatja! az RTL Klub-on.

S. Nagy István dalait az utókor is dúdolja

Szinte lehetetlen kiválasztani néhány igazán nagy kedvencet szerzeményeiből, mivel szinte minden dala sláger lett. Hogy mi a titka ezeknek a daloknak, és miért szereti a fiatalabb generáció, arra Csongrádi Katával és Varga Viktorral kerestük a választ.

Dalok Pákósítva


szerző:
2015.04.24. 17:30
Dalok Pákósítva

Lapite úr személyes kedvenceit választotta ki és dolgozta át saját szájíze szerint. Stábunk pedig meglátogatta a dalok eredeti előadóit és kikérte véleményüket.

S. Nagy István emlékére


szerző:
2015.01.23. 14:29
S. Nagy István emlékére

Volt olyan dalszöveg, amelyet öt perc alatt hozott össze, máson napokig dolgozott. Imádta az életet és zenészlegendák köszönhették neki legnagyobb slágereiket. Csongrády Kata élete szerelmét, Soltész Rezső, Aradszky László, és Kovács Kati az egyik legnagyobb barátot vesztette el!

Tízezres teltház, könnyek és látványos buli

50 év legnagyobb Illés slágerei csendültek fel újra a legendás három zenész előadásában, az Arénában.

Rácz Gergő torkában ott van egy egész zenekar!

Rácz Gergő legújabb klipjében bebizonyítja, hogy egyedül is képes egy egész zenekart helyettesíteni csupán a hangjával. Erről faggattuk, és arról, hogy mitől lesz egy dalból igazi sláger.

Fókusz 14-10-08


szerző:
2014.10.08. 18:00
Fókusz 14-10-08

Fókusz: Vészhelyzet - Tűzvész miatt evakuálták a Celeb vagyok, ments ki innen! stábját. Összeült a válságstáb. Pofozkodás - Állítólag papuccsal verekedett. Ezért függesztették fel Bárdosi Sándor olimpiai életjáradékát? Pusztító! - A Balaton című sláger megőrjítette az internetezőket és már félmilliós letöltésnél jár. De ki az a V. Zolika? Megtaláltuk.

V. Zolika, a nyári slágerek királya

A Balaton meghozta számára az áttörést, amire harminc év kihagyás után már nem is számított. V. Zolika papírgyári munkás volt, de idén nyáron akkorát fordult vele a világ, hogy ő még mindig forog tőle. Az internet sztárja lett, alig bírta legyőzni izgalmát miközben interjút adott nekünk. 
 

De ki az a V. Zolika?


szerző:
2014.10.08. 14:12
De ki az a V. Zolika?

A nyár egyik slágere volt V. Zolika „Balaton” című szerzeménye, amely megőrjítette az internetezőket és már félmilliós letöltésnél jár. A borongós őszi időben pedig máris derítő élmény visszaidézni a szinte már klasszikussá érett részleteket. A „delfines csúszdás” csobbanások nagymesterével szűkebb hazájában, Csepelen találkoztunk.
 

Fókusz Plusz 14-06-07


szerző:
2014.06.07. 19:30
Fókusz Plusz 14-06-07

Fókusz Plusz: Slágergyárosok - Tomboló közönség, hatalmas rajongótábor. A mulatós és a popzene legnépszerűbb előadói vallanak sikerük titkáról. Skótok a skótok? - Precízek a németek vagy sznobok a franciák? Nálunk élő külföldieket kérdeztünk arról, mi igaz a róluk szóló sztereotípiákról.

Gotye egyetlen dallal énekelte be magát a nagyok közé

Az év legrangosabb zenei díját bezsebelő nótát, a Somebody That I Used To Know-t, 3 magyar bandával újraterveztük. Az Anti Fitness Club, a Foolmoon és a Soerii és Poolek is új értelmet adott Gotye dalának. Hogyan lett az interneten is külön videó birodalma?

Fókusz 13-05-15


szerző:
2013.05.15. 19:50
Fókusz 13-05-15

Fókusz: Megvannak! - 17 Malév-légiutaskísérő a nyugat Afrikai Gambiában talált állást magának! Az országba nők ezrei utaznak hogy férfit fogjanak. Most múlik pontosan? - Miről szólnak valójában a legnépszerűbb magyar slágerek? A Királylány titka a Hooliganst is meglepte! Szexi útonállók - Megválasztották az ország legszebb rendőrnőjét. Klára két hónap alatt tökéletes testet varázsolt magának.

Fókusz 13-03-20


szerző:
2013.03.20. 19:50
Fókusz 13-03-20

Fókusz: Leleplezés - Már egy ország énekli Oláh Gergő győztes dalát! A sláger videoklipjét most láthatják először! Lebontják - ...Budapest szégyenfoltját. Az úgynevezett dzsumbujban azonban sokan még mindig ragaszkodnak az otthonukhoz! Elvesztette - 8 éven át harcolt lánya életéért. Marianna most másoknak ad erőt a gyász feldolgozásához!

Majka más zenéjével csinált slágert?

Magyarországon több mint 16 millió megtekintés nagyon sokat jelent. Ennyien látták Majka, Curtis és BLR Belehalok című videoklipjét a legnépszerűbb videómegosztón. A Fókusz utánajárt, igaz-e a legenda, hogy a rapper plagizált.

Hagyományőrző kórus adta elő Majkáék slágerét

Majka és hűséges fegyverhordozója, Curtis Mátraterenye felé vette az irányt, az itteni hagyományőrző kórus ugyanis feldolgozta slágerré vált nótájukat.

Fókusz 12-09-06


szerző:
2012.09.06. 20:50
Fókusz 12-09-06

Fókusz: Kínos botrány! - Veronika a testéből élt? Súlyos vádakkal állt elő egy férfi, de a lány visszavág. Az igazi K.O. - Megszólal az a húszéves fiú, aki eltörte Erdei Zsolt bordáját. Madár karrierje veszélybe került? Garantált libabőr - Slágerek, amelyek felforgatták a világot, és hírességek, akik a mai napig megkönnyezik azokat.

Fókusz 12-08-22


szerző:
2012.08.22. 20:20
Fókusz 12-08-22

Fókusz: A verés ára - Megtörtént a vádemelés. Cristofel akár három évet is kaphat Veronika bántalmazásáért. „Nosza, Nosza!” - Hogyan hódította meg a „szívós szemű Márta” Európát? És kicsoda Michel Teló, aki világsikert aratott vele? Dallas-láz – Találkoztunk Londonban Jockyval, Bobbyval és Samanthával. Hogyan folytatódik a legendás sorozat?

A világsztárok is bolondulnak érte

Lányok ezrei őrülnek meg érte, már a legkisebbek is kívülről fújják a slágerét, és legújabb rajongói világsztár focisták és sportolók, akik szintén már az ő dalára táncolnak.

Fókusz 12-06-29


szerző:
2012.06.29. 20:55
Fókusz 12-06-29

Fókusz: Az igazság pillanata - Keresztes Ildikó csak a Fókusznak mesélt magánélete hullámvölgyéről és a válásáról. A vetkőzés bajnoka - Nagy Sanyi percenként dobja le a ruháját, de nem csak ezért imádják a nők. Unják a banánt? - Kihagyható-e a Királylány egy Hooligans-koncerten, és Pataki Attila meddig tud a kör közepén állni?

Herótjuk van saját slágereiktől?

Unásig ismételt nagy slágerek - a közönség követeli őket, de lehet, hogy a zenekaroknak már herótjuk van a saját daluktól? Mit gondolnak egymás slágereiről az Edda, az Omega, a Neoton Família és a Hooligans tagjai?

Autotune: interjúból hip-hop sláger

Éneklő kutya, popsztár macska, vagy egy gátőr, aki egy híradónak adott interjújával vonult be a zenetörténelembe – a titok az autotune-technika és az elektronikus zene egyéb fantasztikus megoldásai.

Egy turné krónikája a Magna Cum Laudéval

Egy 2 napon át tartó, 1500 Km-es utazás, egy furgonban a Magna Cum Laudéval. A srácok egy kamionnyi ajándékot vittek egy gyermekotthonba, majd a zsúfolásig telt főtéren játszották el legnagyobb slágereiket.

Sztárok, akik nem saját dalaikkal lettek híresek

Gondolták volna, hogy Whitney Houston egyik leghíresebb slágere nem is az övé? Vagy, hogy olyan dalok, amelyek évtizedek óta dübörögnek egy előadótól, valójában valaki mástól származnak? A Fókusz alámerült a feldolgozások ingoványos világába.

Fókusz 11-11-03


szerző:
2011.11.03. 20:15
Fókusz 11-11-03

Fókusz: Mesés karrier - Interjút adott Dzsudzsák Balázs. Beszél az őt körülvevő hisztériáról és a milliárdjait firtató pletykákról is. Édes otthon - Hazavittük Baricz Gergőt szülőfalujába. Az X-Faktor ezerarcú döntőse otthon igazi ezermester. Égből pottyant jövedelem - Az elhunyt sztárok örökösei külföldön milliókat keresnek. Nálunk meg lehet élni az egykori slágerekből?

Fókusz Plusz 11-08-13


szerző:
2011.08.13. 20:00
Fókusz Plusz 11-08-13

Fókusz Plusz: Mindent a szépségért! - Mit vállalnak a hölgyek, csak, hogy megőrizzék a fiatalságukat? Rejtélyes módszerek a Drakula-terápiától a piócázásig. Slágergyárosok - Kik állnak a legnagyobb zenészek és legismeretebb dalok mögött? Kinek köszönheti a sikert Zámbó Jimmy, Charlie, vagy a Bonanza Banzai?

Zeneszerzők, a teljes ismeretlenség árnyékában

Nem születtek volna meg a híres slágerek, ha ők nem lennének. Nem futott volna be sok énekes, ha nem írtak volna dalokat. Nekünk sem lenne minek örülnünk zenehallgatás közben, ha nem pattan ki a fejükből az a zsenialitás, ami miatt annyira szeretjük a zenét.

Magyar slágerek, ahogy még sose hallhattuk

Magyar pop/rock-dalok átdolgozásait adja elő a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kedden a világzenei nagyszínpadon.

A Bestiák újra bedobják magukat


szerző:
2011.07.20. 15:31
A Bestiák újra bedobják magukat

Az izgalmas lánycsapat 10-12 évvel ezelőtt fülbemászó slágerekkel tette le névjegyét a hazai pop-porondon. „A reggel túl messze van” című daluk minden lány fejében örök sláger maradt. Bedhy, Bee és Honey tervezgeti a nagy visszatérést.

Csillag születik - A döntő 11-06-04

Csillag születik - A döntő: László Attila 2011 csillaga! A jövő Máté Pétere nem hitt a saját fülének, amikor Nagy Sanyi kimondta a győztes nevet.

Új albuma van a két éve elhunyt Michael Jacksonnak

A legenda úgy ment el, hogy hagyott pár dalt maga után, amiket szeretett volna kiadni.

Fókusz 11-03-04


szerző:
2011.03.04. 20:45
Fókusz 11-03-04

Fókusz: Villadalnokok - Kasza Tibi és L.L. Junior is megpróbált slágert faragni a VV-s produkciókból. Túlmentek a határon - Erdélyben turnézott az X-Faktor döntős csapata, még a boltban is autogramot kértek tőlük. Pocaktorna - Rubint Réka a szülés előtti utolsó napokban is tornázik, és meglepte Rippel Feri feleségét.

Az Ottawan próbált újat alkotni, de a régit szeretik

A Hands Up és a D.I.S.C.O. előadói 30 éve éneklik ugyanazt a két dalt, de még mindig kíváncsiak rá az emberek.

Kovács Kati, a hangok királynője

Üstökösként robbant be a bátor egri lány, és keleten és nyugaton is bizonyította, hogy megvan benne az a bizonyos faktor, végül nevét a világranglistákról mégis kiikszelték.

Az ABBA-láz nem csökken


szerző:
2010.12.15. 08:00
Az ABBA-láz nem csökken

A legendás svéd együttes máig roppant erős hatással van mind a zenére, mind a filmiparra.

A Last Christmast utálják a legtöbben

A Wham! nevű együttes „Last Christmas” című felvétele lett minden idők legidegesítőbb karácsonyi dala.

Portré 10-12-12


szerző:
2010.12.13. 01:00
Portré 10-12-12

Portré: Első dala az év legnagyobb slágere. Tőle tudjuk, hogy lehet zöld az ég és kék a fű. Lehetne operaénekes vagy festőművész, de ő másról álmodik. Varga Viktor a Portré vendége!

Világsztárok előtt lépett fel Putyin

Az orosz kormányfő a házigazda kérésére zongorázott és elénekelt egy Louis Armstrong-slágert is.

Fél Kettő 10-12-08


szerző:
2010.12.08. 14:20
Fél Kettő 10-12-08

Fél Kettő: Fiatal tehetség - Kiss Ádám 21 éves volt, amikor fesztivált nyert, ma már az egyik legkedveltebb humorista. Emlékezetes slágerek - Kik írnak majd dalokat az X-Fkator versenyzőinek? Vendégünk Nagy Feró. Torz tükörkép? - Mitől változik meg egy nő testönképe? Szélsőségek és realitás.

Melyik ünnepi daltól rázza ki a hideg?

Nem játszanák le azokat a dalokat, amelyekre a legtöbben szavaznak, hogy nem szeretnék hallani.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való