KERESÉS search-close

segítség

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "segítség"

Sokan összefogtak, azért a háromgyerekes családért, akiknek mindenük megsemmisült a tűzben

Szerte az országból érkezett segítség annak a háromgyermekes családnak, amelyiknek február elején semmisült meg mindene egy tűzben a Vas megyei Ostffyasszonyfán. A tűz után a helyi boltban például nem kellett fizetniük, adományokból rendezték be az ideiglenes lakásukat, kaptak ruhákat, háztartási eszközöket, bútorokat. És az adományokból már építik új otthonukat. Aki szeretne segíteni a családon ezen a számlaszámon teheti meg: Tóth Márk 10403947-86766648-48511006

Folyamatosan érkeznek adományok az unokáit egyedül nevelő asszonyhoz

Naponta érkeznek adományok ahhoz a 80 éves vilmányi asszonyhoz, aki március elején videóban kért segítséget az interneten. Egyedül neveli két unokáját betegen havonta mindössze százezer forintból. Híradónk múlt héten számolt be a családról. Azóta is folyamatosan érkeznek az adományok: ruhák, élelmiszerek és bútorok. Az egyik jótevő pedig azt ígérte, felújítja a düledező házat.

Bíró Icának mégis megmaradhat a háza?

Egy új bírósági döntés miatt lehet, hogy mégsem veszik el az egykori Metal Lady házát devizahitele miatt? Bíró Ica már az egészségét is veszélyben érzi a sok idegeskedés miatt. Meddig tart még a harc a hitellel? Ha kíváncsi, Bíró Ica hogy segítene devizahiteles sorstársain,  kattintson IDE!

Facebookon kért segítséget az unokáit egyedül nevelő nagymama

Több mint húszezren osztották meg a közösségi oldalon egy nyolcvan éves, vilmányi asszony segítségkérését. Az asszony, aki súlyos beteg, két unokáját neveli egyedül, nagy szegénységben. Havonta százezer forintból élnek hárman, egy düledező házban. Egy ismerősük posztolta az asszony kérését, ami alapján az elmúlt egy hétben már nagyon sokan segítettek a családon. Ha segítene a néninek, ITT megteheti.

Nehéz helyzetben lévő nőknek kedveskedtek nőnapon

Fodrászok, sminkesek, körmösök nőnapon fodrászkodtak, sminkeltek, körmöt vágtak és lakkoztak. Most az utcán, hajléktalan vagy átmeneti szállókon élő lányok, asszonyok, anyukák, nagyik vehették igénybe a kényeztetést. A nap végére nem csak szépnek, ápoltnak érezhették magukat, de embernek is, akit tényleg emberszámba vesznek.

PATAKI ZITA: „Ha nekünk nem is sikerült, talán nagyon sok kisgyerek ennek köszönheti az életét!”

Pataki Zita és Szárnyas Attila 9 héten keresztül kendőzetlen őszinteséggel mutatták meg vlogjukban, hogy mit kell átélnie egy párnak a lombik program során. A pár kilencedjére próbálta meg az eljárást, nem sikerült nekik. A műsorvezető férjével a jövőben egy alapítványt szeretne létrehozni, ami meddő pároknak segít.

Tippek a cápáktól! Ezekre figyelj, ha vállalkozni szeretnél!

A kezdő vállalkozók sokszor mind ugyanabba a hibába futnak bele. A Cápák között befektetői elárulták, hogy mik ezek, és hogyan lehet kivédeni őket!

Kabát Peti segített berakni Cicciolinának

Ilona nem igazán boldogult a segédeszközzel, ezért egykori dzsungellakótársához fordult segítségért.

A Tátsd a szád! játékot itt tudod megnézni. Ha pedig a teljes adásra vagy kíváncsi, kattints ide!

Hirtelen halt meg az anya, négy gyermek maradt félárván

Döbbenetes tragédia. Hirtelen halt meg az anya, 4 gyermek, köztük egy négy hónapos csecsemő maradt félárván. A Debrecenben történt tragédiáról először a Blikk írt. Az anya vasárnap reggel nem ébredt fel. Másnap lett volna a 40. születésnapja. A család a gyász mellett anyagi nehézségekkel is küzd. Korábban építkezni kezdtek, közös gyömrői otthonuk lassan kész, de a tűzoltóként dolgozó apa attól tart, egyedül nem tudja majd fizetni a hitelt. Ha segíteni szeretne a családnak, ide utalhat: Szilágyi Károly 11773119-13230094.

ÉLETMENTŐ: Tizedik alkalommal volt jókor, jó helyen

Ismét életeket mentett a miskolci megyei kórház volt főigazgatója. Egy közlekedési baleset sérültjeit látta el még azelőtt, hogy a mentők megérkeztek volna. Csiba Gábornak nem ez volt az első hasonló esete. Eddig összesen tíz alkalommal segített az utcán orvosi ellátásra szoruló embereken.

Összegyűlt a pénz – elkezdhetik Noémi kezelését

Közelebb kerültek ahhoz, hogy életben tartsák a kislányát – ezt mondta Híradónknak a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő Dicsa Noémi édesanyja. A 6 éves kislány történetét elsőként az RTL Híradó mutatta be még januárban. Azóta tömegesen érkeztek adományok a családnak. Azért indítottak gyűjtést, mert az egészségbiztosító nem támogatta az évente 138 millió forintba kerülő kezelését. A családnak 1 hónap alatt összegyűlt a pénz az első három injekcióra, amivel már elkezdhetnék a kezelést.

Nemes hivatás: segélyvonal a gyerekeknek

A Kék Vonal Alapítvány a húsz év alatti fiatalok hívását fogadja, ahol többek között Homolka Balázs is önkénteskedik. Vajon milyen veszély fenyegeti manapság a gyermekeket?

Otthon a bajbajutottaknak


szerző:
2019.02.22. 08:21
Otthon a bajbajutottaknak

Több százezer család lakik jelenleg is átmeneti otthonokban a Habitat for Humanity segítségével. Farkas Boglárka, a szervezet kommunikációs menedzsere mesélt a Reggeli házigazdáinak, és azt is elárulta, mi az a Második Esély program.

A Gyerekdokik alkalmazás garantáltan a szülők kedvence lesz!

A Telekom Tettrekész díj nyertese, Németh Franciska 60 millió forintot kért 20% tulajdonrészért. Vajon melyik cápa tett ajánlatot, hogy megszülethessen a Gyerekdokik alkalmazás? A teljes adásból kiderül!

Telefonon segítettek a szülésben

Az apa vezette le a szülést, miközben a mentésirányító telefonon instruálta. A Csongrád megyei Dóc közelében, egy tanyán történt a családi szülés. A kismama hétfő este kezdett vajúdni. Amikor az apa észrevette, hogy megindult a szülés, azonnal hívta a mentőket, ők segítettek neki telefonon keresztül, amíg oda nem értek. Addigra a kisfiú megszületett. A mentésirányító és az apa elmesélte, mi történt.

Állandó fájdalommal él a fiatal putnoki nő

Állandó fájdalom, izomgörcsök és láz – ilyen panaszokkal él már 5 éve egy fiatal putnoki nő. Először Lyme-kórt diagnosztizáltak nála, egy későbbi zárójelentése szerint viszont egy ritka idegsérüléses betegségben szenved. Egyetlen reménye a gyógyulásra egy speciális, infúziós kezelés maradt, de azt eddig nem kapta meg. A zárójelentésben azt írták azért, mert a készítmény belátható időn belül nem érkezik meg. Ha szeretné támogatni Helga kezelését, ide utalhat: Somodi Helga: 55400163-16950595 IBAN: HU65 5540 0163 1695 0595 0000 0000 BIC: TAKBHUHB  Korona Takarék.

 

8 ezer táska gyűlt össze a nélkülöző nőknek

8 ezer telepakolt táska gyűlt össze a "nemluxustáska" kampányban. Az ötletgazdák olyan nélkülöző nőknek gyűjtöttek, akiknek luxus a mindennapi tisztálkodási szerek beszerzése. Az adományok egy részét ma osztották ki a rászorulók között, a többit szeretetszolgálatokban, anyaotthonokban elő nőknek adják.

Autó nélkül maradhat a mozgássérült lányát egyedül nevelő nyugdíjas asszony

Bozó Pálné történetét először a Hírös.hu írta meg. Az asszony devizahitel miatt vesztette el a kocsiját, és bár pályázott a kormányhivatalnál autótámogatásra, de az ott kapott pénzzel nem tud mit kezdeni. A 600 ezer forint ugyanis a vételár legfeljebb 60 százaléka lehet, és a kocsi 5 évnél nem lehet idősebb. Ilyen feltételekkel nem talál eladó autót. Kocsi nélkül viszont nem tudja ellátni a lányát. Aki szeretne adománnyal hozzájárulni a Bozó család kocsi vásárlásához, az megteheti a következő számlaszámon: Bozó Pálné: 11773322-01088900.

Fekete-fehér portré adományért cserébe

Portré adományért cserébe. "1000 szív a Démétér házért" néven indított adománygyűjtést egy szombathelyi fotós. Bárkiről készít egy fekete-fehér portrét, aki cserébe valamilyen összeget felajánl a budapesti Szent László Kórházban működő Démétér Háznak. Ott csontvelő-transzplantáción átesett gyerekek utógondozását végzik, így a kicsik és szülők együtt lehetnek a nehéz időkben. Két hét alatt már 850-nél is többen adakoztak, a segítők száma pedig napról napra nő.

LOVAGI MILÁN: Megmutatták az emberek, hogy hatalmas az összetartás!

1000 szív a Déméterért néven indított adománygyűjtést egy szombathelyi fotós, Lovagi Milán. Bárkiről készít egy fekete-fehér portrét, aki cserébe valamilyen összeget felajánl a budapesti Szent László Kórházban működő Démétér Háznak. A házban csontvelő-transzplantáción átesett gyerekek utógondozását támogatják, így a kicsik és szülők együtt lehetnek a nehéz időkben.

Mit keres Nagy Ervin Terence Hill autójában?

Csak a mi kameránk lehetett ott, amikor az olasz színész még novemberben, titokban járt Magyarországon a Heim Pál Gyermekkórházban. Akkor árverésre bocsátott egy Buggy-t is, amelynek bevételével a Gyermekkórházat támogatják. A Buggyt slusszkulcsát Terence Hill adja át személyesen a jótékonysági aukció nyertesének Guido és Maurizio De Angelis budapesti koncertjén. De, mi köze mindehhez Nagy Ervinnek?

Kétségbeesett édesanya: „Élve temetik el őt!”

Élve temetik el őt és hozzá hasonló gyerekeket - ezt mondta az RTL híradónak az a kétegyházi édesanya, akit tegnap mutattunk be. A nő 6 éves kislánya gerincvelői izomsorvadással küzd. Egy éve már létezik egy több tíz millió forintos injekcó amit az ilyen betegek kaphatnak. Ehhez Magyarországon is hozzájuthatnak az érintettek, egyedi méltányosság alapján. Noémit viszont elutasította az egészségbiztosító.

Állandó fájdalommal él a 6 éves kislány

Már járni sem tud, egyre nehezebben mozog, és fájdalmakkal küzd az a 6 éves kislány, aki egy ritka betegségben: gerincvelői izomsorvadásban szenved. A Békés megyei Kétegyházán élő gyerek egyetlen esélye egy Amerikában kifejlesztett gyógyszer lenne, ami 68 millió forintba kerül. Mivel az egészségbiztosító ezt nem támogatja, a család maga próbálja összegyűjteni a pénzt.
A család barátai nemrég egy alapítványt is létrehoztak, hogy segítsék a kislányt, melynek számlaszáma: 11733027-28360616  Kedvezményezett:  Együtt a Kisangyalokkal Mozgáskorlátozott gyermekeket támogató Alapítvány.

Egy új telefonos alkalmazás segít a hallássérülteknek

Mostantól könnyebben kérhetnek segítséget a bajba jutott hallássérültek. A rendőrség olyan telefonos alkalmazást indított, amelynek segítségével pár gombnyomással is jelezhetik a siketek vagy a beszédképtelenek, ha bajba jutottak. Az SOS 112 hallássérülteknek nevű alkalmazás elkészítésébe és tesztelésébe siketeket és nagyothallókat is bevontak a fejlesztők.
Az applikáció működést ide kattintva nézheti meg.

Tinnitus: van rá megoldás!


szerző:
2019.01.18. 17:04
Tinnitus: van rá megoldás!

Magyarországon kb. ötszázezren szenvednek a fülzúgástól. Így a Tinnitus ma már népbetegségnek számít, amit kiválthat stressz, de okozhatja többek közt magas vérnyomás, keringési betegségek, vagy az agy is. A Fókusz annak járt utána, hogy mi lehet a megoldás a betegségre!

Gyűjtenek a beteg kisfiúnak

Speciális, járást könnyítő eszközökre, és egy új lakásra gyűjt egy izomsorvadásos kisfiú családja Tatabányán. A két éves Dani nem tud járni, most tanul újra mászni. A különleges kerekesszék és a többi eszköz sok millió forintba kerül. Ráadásul olyan házban laknak, ahol nincs lift, így költöznének is. Egy jótékonysági rendezvényen ma is sokan segítettek.

SEGÍTETTEK: Összefogás az izomsorvadásos kisfiúért

A két éves Dani betegsége miatt nem tud járni, különleges, pici kerekesszékkel közlekedik. Szülei bíznak a legújabb gyógykezelésekben, de ehhez sok pénz kell. Most Tatabányán, egy jótékonysági rendezvényen gyűjtöttek neki.

Mínusz 10 foknál is hidegebb lehet

Mínusz 10 foknál is hidegebb lehet péntek éjszaka és szombat hajnalban. A szociális munkások szerint a hideg miatt az egyedül lakó idős emberek és a rossz anyagi körülmények között élők vannak a legnagyobb veszélyben, mert nekik gyakran nincs mivel fűteniük. Éppen ezért arra kérnek mindenkit, hogy ha azt látják, hogy a szomszédban hosszú ideje nem füstöl a kémény, nézzék meg, jól vannak-e az ott lakók.

Négy gyerekkel menekült a tűz elől

Plédbe burkolva mentette a tűzből három hónapos kislányát az a négygyermekes asszony, akinek csütörtökön gyulladt ki a háza a Borsod megyei Monokon. Épp fürdéshez készülődtek, amikor kigyulladt a konyha. A családnak azonnal menekülnie kellett. Ideiglenesen a nagymamánál húzzák meg magukat. A tűz előtt is nehéz körülmények között éltek. Az asszony szerint most kilátástalan a helyzetük. Ha segítene szeretne a családnak, ide utalhat: 10400322-86767549-70841000 K&H Bűdi Erika.

Eltörték a kerekesszékét, több százan segítettek neki

Szállítás közben gyakorlatilag használhatatlanná vált speciális kerekesszéke, de a légitársaság nem akart segíteni. Bessenyey Zoltán kerekesszékes raliversenyző menyasszonyával utazott Abu Dhabiba, de egymás után érték a kellemetlenségek. Közösségi oldalán kért segítséget ismerőseitől, hogy valaki küldje utána a tartalék székét. Megdöbbenésére többszázan jelentkeztek.

Beteg társainak gyűjtött plüssállatokat egy 10 éves fiú

Beteg társainak gyűjtött plüssállatokat egy 10 éves ópusztaszeri kisfiú. Botond 2,5 éves kora óta fullad, asztmás. Sok időt töltött a szegedi Gyermekklinikán. Az egyik kereskedelmi lánc nyáron pontgyűjtő akciót hirdetett, amivel új plüssöket lehetett vásárolni. Botond nem magának kért állatot, hanem beteg társainak. Karácsonyig 30-at vettek szüleivel, és vitték el a szegedi Gyermekklinikára.

Így segíti a kaposvári Biztos Kezdet Gyerekház a hátrányos helyzetű gyerekeket

Lehangolóan sok gyermek él szegénységben ma Magyarországon. Sokan ülik körbe hideg szobában szenteste a karácsonyfát. A kaposvári Biztos Kezdet Gyerekház segít a hátrányos helyzetű szülőkön és gyerekeken egyaránt.

Megrázó a Nyugati pályaudvarnál lufikat áruló vak férfi története

Embertelen körülmények között él a nem látó Dávid és súlyosan beteg felesége: őrbottyáni házukon mindenütt mállik a vakolat, a páratartalom pedig szinte elviselhetetlen. A Fókusz kamerája ott volt, amikor az Ökumenikus Segélyszervezet meglepte a párt.

12 négyzetméteren él párjával és fogyatékos gyermekével együtt

Egy kamrából átalakított kis sufniban él a 16 éves Imike édesanyjával és annak párjával, akiknek a legnagyobb álmuk egy normális otthon megteremtése. A fiú egy vele született fogyatékossággal született, így beszélni nem tud, minden másban pedig édesanyja siet segítségére.

Több mint 30 ezer hajléktalan várja a segítséget Budapest környékén

Az Ökumenikus Segélyszervezet csepeli nappali hajléktalan melegedőjében járt a Fókusz stábja, ahol 65 főt tudnak ellátni naponta, bár sokkal többre lenne igény. Csaknem 1000 rászorultat regisztráltak itt, akiknek a száma napról napra, hétről hétre és hónapról hónapra nő.

Cserpes Laura és Arany Timi tanította meg a nélkülöző gyerekeknek, hogy milyen jó adni

A nélkülöző gyerekeknél nem természetes a karácsonyi készülődés, van olyan hat éves, aki elsírja magát, ha meglát egy karácsonyfát, mert előtte még nem találkozott közelről hasonlóval. Az Ökumenikus Segélyszervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a nélkülöző gyerekeket is meg kell tanítani arra, hogy milyen jó adni!

MINDENE LEÉGETT:

Két lakókocsi is leégett kedden reggel Tatabánya határában. Az egyikben két gázpalack is felrobbant. A bent lakó hajléktalanoknak szinte mindene a tűz martalékává vált. János egy lépcsőházban töltötte az éjszakát, a többiek barátoknál.
A Híradó riportjáért kattintson ide, ha segítene neki írjon az rtlhirek@rtl.hu mail címre.

Rácz Jenő helyretette a hátráltatott versenyzőit

Anita és Peti ládáit megcserélték és emiatt eléggé elveszettnek látta őket a séf, gyorsan oda is szaladt hozzájuk, hogy felpörgesse őket pár ötlettel.

Király Peti mentette ki a bajból Csocseszt

Csocsesz nagyon elúszott, amikor a séf diktálta a teendőket, Király Peti viszont nem, ezért úgy döntött, besegít egy kicsit versenytársának.

Karácsonyi adománygyűjtő Fókusz Plusz december 22-én szombaton

Az elmúlt hat évben nézőinkkel együtt több mint 350 millió forinttal támogattuk az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját! Idén karácsonykor is segítsünk, gyűjtsünk együtt itt az RTL-en!
Már most is hívhatják a 1353-as adományvonalat! Adjunk együtt ételt, otthont esélyt a rászorulóknak! Adománygyűjtő Fókusz Plusz december 22-én szombaton a Híradó után.

 

ByeAlex fogadalmat tett: az X-Faktor után is együtt fog dolgozni a Stolen Beat zenekarral

A mentor nem is tagadja, mennyire megszerette a két Bencét, méghozzá olyannyira, hogy a műsor Döntője után sem szeretné elengedni a kezüket. 

A legkisebb mozdulattól is eltörhet a kisfiú csontja

Üvegcsontúságban szenved egy 3 és fél éves balatonfüredi kisfiú. Ezt azt jelenti, hogy a legkisebb rossz mozdulattól is könnyen eltörhet Lackó bármelyik csontja és így járni sem tud. Másfél éves kora óta 5 műtéten esett át, Budapestre jár a kezelésekre és gyógytornára. Családja szerény körülmények között él, de mindent megtesznek azért, hogy a gyerek egy nap járhasson.

Nagyon sokan segítettek a berzéki családnak!

Fél nap alatt két és félmillió forint gyűlt össze annak a berzéki családnak, akiket pénteki Híradónkban mutattunk be. Az apa néhány hónappal ezelőtt meghalt autóbalesetben, az anya azóta egyedül neveli négy gyermekét. Pénteken még úgy volt, hogy bármikor utcára kerülhetnek, mert a házat, ahol albérletben laknak végrehajtás miatt elveszítheti a tulajdonos.

Elveszítheti otthonát a négy gyermekét egyedül nevelő anya

Elveszítheti otthonát az a négy gyermekét egyedül nevelő nő, akinek a férje néhány hónapja autóbalesetben meghalt a Borsod megyei Berzéken. Az asszony bérli a házat, ami banki tartozás miatt végrehajtás alatt áll. Megvenné a tulajdonostól, de 900 ezer forintba kerülne. Ennyi pénzt pedig ő egyedül nem tud előteremteni. Ha segíteni szeretne a családnak megteheti ITT, vagy utalhat az édesanyának is: 54500136-17778978, Korona Takarékszövetkezet, Beri Julianna.

Kabát Peti: „Ne séf, ez már nagyon bonyolult nekem!”

Peti előnyként Rácz Jenővel mehetett le a piactérre. Mentora folyamatosan adta neki a tippeket, Peti azonban nem bírta követni mentora tempóját.

Csocsesz lecsúszott mentora segítségéről?

Csocsesz az előnyével megkapta Sárközi Ákos segítéségét, akivel közösen tervezhették meg az étele tálalását. Azonban amikor eljött az ideje, még nem volt készen az elemekkel...

Ha nem segítenek, megvakulhat a kislány

Ha nem kap segítséget, megvakulhat az a kétéves kislány, akinek egy fejlődési rendellenesség miatt mielőbbi arcműtére lenne szüksége. A beavatkozás csak Párizsban végezhető el. Ennek a költségeit a Balkányban élő család nem tudja segítség nélkül előteremteni. Mindent megtesznek kislányuk gyógyulásért, de egyelőre nem tudják, hogy miből fizetik ki a költségeket.
Ha segítene a családnak, írjon az rtlhirek@rtl.hu email címre.

Csaknem 300 kutyán segítettek 7 év alatt

Hét év alatt csaknem 300 kutyán segített már a Vizslamentés alapítvány. A szervezet ma tartotta idei jótékonysági vásárát, az ebből befolyt pénzt a bajba jutott, vagy gazdi nélkül maradt négylábúak gyógyítására és örökbeadására költik. Tartós élelmiszereket is gyűjtöttek, ezeket hátrányos helyzetű családokhoz viszik el még karácsony előtt.

Házat kapott a pórul járt család

Házat vett egy ismeretlen jótevő annak a családnak, amelynek egy hete leégett az otthona a Nógrád megyei Jobbágyiban. Miután az RTL Híradó, majd más média is bemutatta a történetüket, özönlöttek az adományok. 

800 adag meleg ételt osztott az Ételt az Életért -Közhasznú Alapítvány

800 adag meleg ételt és tartós élelmiszercsomagot osztott szét rászorulóknak az Ételt az Életért -Közhasznú Alapítvány. A Krisna-hívők humanitárius szervezete az óbudai ételosztással indította karácsonyi akciósorozatát. Most azok a családok kaptak segítséget, akik előre regisztráltak az óbudai családsegítő szolgálatnál.

Légy egy hajléktalan Mikulása!

Mindenki kérdezze meg egy hajléktalan embertől, hogy mit szeretne a Mikulástól, és ha tudja, teljesítse a kívánságát - erre buzdít mindenkit Molnár Áron Noár. A színész legújabb dalát a hajléktalanrendeletről írta és azt mondja: az emberek közönye jelenti a legnagyobb veszélyt az országra. A videoklipjét két nap alatt már több mint 20 ezren látták.
Noár ide kattintva még többet elárul a kezdeményezésről.

Hazavitték a hintabalesetet szenvedett fiút

Többször bemutattuk már a várpalotai szörnyű hintabalesetet, amiben olyan súlyosan megsérült egy kamasz fiú, hogy sem járni, sem beszélni nem tud. Most vitték haza a kórházból, viszont a kis lakásukban nyolcan kell együtt élniük. Egy olyan földszinti lakásra lenne óriási szükségük, ahová kerekesszékkel is könnyen be tudnak jutni. Aki bármiben tud segíteni, írjon nekünk a fokusz@rtl.hu e-mail címre!

Mikulásgyárban Oláh Gergővel

Oláh Gergő minden évben ott van, hogy segíthessen. Neki is volt olyan időszak az életében, amikor bizonyos dolgokat nélkülözni kényszerült, így még inkább fontosnak tartja, hogy figyelmet fordítson az ilyen kezdeményezésekre.

LEVÉL A MIKULÁSHOZ: noÁr így segít a hajléktalanokon

Ha alakítani akarsz a saját környezeteden, akkor megteheted! – ez a legfontosabb üzenete noÁrnak, a rapper legújabb dalát a hajléktalanrendeletről írta.
A Híradó riportját ide kattintva nézeti meg.

Kórházi gyerekágyra gyűjt egy beteg kisfiú anyukája

Kórházi gyerekágyra gyűjt egy beteg kisfiú anyukája. Ábrist már többször láthatták Híradónkban. A két és fél éves Szárligeti kisfiú egy gyógyíthatatlan, gerincvelői izomsorvadásos betegségben szenved. Most a Bethesda kórházba jár kezelésekre, édesanyja hálából kezdett gyűjtésbe, hogy a sebészetnek megvehessen egy speciális, kerekeken guruló dönthető ágyat, ez több százezer forint. A kórház igazgatója azt mondta híradónknak, minden adományra szükségük van.
Ábris anyukája még többet mesél a gyűjtés fontosságáról, ha ide kattint.

BRIGI &GERGŐ: „Próbálunk megélni minden pillanatot”

A háromgyerekes Brigi és az egykor gyermekotthonban dolgozó Gergő a Farm című valóságshow-ban szeretett egymásba. A közös gyerkőcök mellett most egy öt hónapos kislány nevelőszülei lettek. Azt mondták, sokan megrettenek a csecsemőkkel járó feladatoktól, ők viszont kifejezetten élvezik a kisbabával járó feladatokat. A teljes Fókusz riportot megnézheti: ITT!

Balázs a ti segítségeteket is kéri!

A műsorvezető egy tragédia miatt kéri az ország segítségét!

Adománykabátok az oszlopokon

Gyerekkabát adomány a kandelábereken. Villanyoszlopra lógattak fel meleg holmikat szegedi önkéntesek a város egyik terén. A nehéz anyagi helyzetben lévő családoknak akartak segíteni, hogy az egyre hidegebb napokon is jó melegen fel tudják öltöztetni gyerekeiket. Másnap reggelre csaknem 40 kiskabátnak lett új gazdája. 

 

Leégett a házuk, 3 gyerekkel kerülhetnek utcára

Egy hét múlva az utcára kerülhet az a háromgyerekes nógrádi család, amelynek egy hete leégett az otthona Jobbágyiban. Az anya és a gyerekek voltak otthon, amikor kigyulladt a ház.  A lángokat a szomszéd vette észre, ő segített nekik kimenekülni. A családnak semmije nem maradt, rokonoknál húzták meg magukat egy szobában, de innen egy hét múlva menniük kell, és azt mondják, nincs hová. A családról még többet megtudhatnak: ITT.

 

Az RTL hírességei is csatlakoztak az Adni jó! sütiakcióhoz

8. éve már, hogy december elején igazi karácsonyi hangulat és házi készítésű süteményillat lepi el a Magyar Telekom székházát. Az RTL hírességei is csatlakoztak az Adni jó! sütiakcióhoz, ők is szívvel-lélekkel árulták a nyalánkságokat. Az édességek most is egy jó ügyért készültek, a bevételéből az Autistic Art Alapítványt támogatják.

MINDENÜK ODALETT: Kilátástalan helyzetben a háromgyermekes család

Egy hete gyulladt ki a Baranyi család háza Jobbágyiban. A ház szinte teljesen megsemmisült, csak az ablakok maradtak, a teteje, a falai eltűntek. Lakhatatlanná vált. A házban egy háromgyerekes család élt, az anya és a gyerekek voltak otthon, amikor kigyulladt. A szomszéd segített nekik kimenekülni. A szülők azt mondják, minden pénzüket a házba ölték. Biztosításuk nem volt, így mindenük odalett.

Amikor beszabadul a logopédus a Villába...

A két párbajozót, Ginut és Csokit felkészítették társaik a vasárnap estére, ahol állathangokból és nyelvtörőkből sem volt hiány. Sőt, a veszekedés sem maradhatott el...

Era tanácsot adott Ginunak

Mivel Era egyszer már sikeresen visszatért egy Párbajról, őszintén elmondta a véleményét Ginunak. 

Magyar milliárdok Mexikóba - templomépítésre

Kétmilliárd forintot költ a kormány két mexikói templom felújítására. Az erről szóló kormányhatározat csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben. Az MSZP szerint Magyarországon is szükség lenne a pénzre. A kormány azt írta: Mexikó nemzetközi segítséget kért a tavaly őszi földrengés után, Magyarország pedig elkötelezett a katasztrófa sújtotta keresztény közösségek védelme és vallási emlékhelyeinek gondozása iránt.

Nádai Anikó üvöltve hívta segítségül Gáspár Beát

Anikót semmi sem tudta megnyugtatni a konyhában, ezért megállás nélkül üvöltözött. Pláne akkor, amikor a segítségüket, Gáspár Beát kellett behívniuk.

Wolf Kati:

Az Ökumenikus Segélyszervezet évente családok tízezreinek nyújt kézzelfogható segítséget. November 17-én magyar hírességek fogtak össze azzal a céllal, hogy egy délelőtt alatt elkészítsenek 1353 db mézeskalács szívet.

Könyvet írtak kómában fekvő lányukról

A 19 éves Balkovics Sárát két éve gázolta el egy autó a zebrán – azóta éber kómában van, csak pislogással kommunikál. Szülei ápolják otthon. Nemrég barátaik biztatására kezdtek verseket írni róla, amiket aztán rajzokkal illusztráltak. A kötetet most adták ki. Azt mondják: a versekkel szeretnék tovább adni Sára emlékeit és szeretetét, amit a mai napig éreznek.

 

Fejlesztő ház Olaszliszkán

Fejlesztő házat adtak át hátrányos helyzetű gyerekeknek Olaszliszkán. Az országban több mint száz úgynevezett Biztos Kezdet Gyerekház működik, amiből többet az Ökumenikus Segélyszervezet építtetett. Az intézmények célja, hogy biztosítsák a hátrányos helyzetű régiókban a gyermekek korai fejlesztését, és segítsenek a szülőknek a gyermeknevelésben. Az olaszliszkai gyerekházat az RTL Magyarország 10 millió forinttal támogatta.

Miért lesz valaki a drog rabja, és hogyan lehet kigyógyulni belőle?

Mi a jó abban, hogy egy ember önkívületi állapotban éli az életét? Olyanoktól várunk választ, akik maguk is megjárták a poklok poklát. Bozóki Vilmos ex-drogos. 28 éves. Öt éve tiszta. 13 éves korában kezdett el kábítószerezni. (Ha kíváncsi rá, hogy Vilmos min ment keresztül kattintosn ide.)

Fanni: „Nem magamnak akarok bizonyítani, hanem szeretnék segíteni az otthoniaknak!”

Fanni elérzékenyült a Finálé előtt, mert nagyon szerette volna megnyerni a 20 millió forintot, hogy segíteni tudjon nehéz helyzetben lévő családján.

Dani nem tud menni és állni sem segítség nélkül

Nap mint nap kézben cipelik fel negyedik emeleti lakásukba a 2 és fél éves Danit szülei Tatabányán, mert a házban nincs lift. Elköltözni azonban nincs pénzük. A kisfiú gerincvelői izomsorvadásban szenved, mozgató idegsejtjei folyamatosan pusztulnak. A család most jótékonysági akciókat szervez.
Ha segítenének a családnak, írjanak az rtlhirek@rtl.hu címre.
Az édesanya itt mesélt még többet Dani állapotáról.

DANI: Megfelelő kezeléssel, akár teljes életet is élhet

Daniról másfél hónapja derült ki, hogy SMA-s, vagyis gerincvelői izomsorvadásban szenved: a mozgató idegsejtjei folyamatosan pusztulnak. Ezért nem tud menni és állni sem segítség nélkül. Most szülei abban bíznak, hogy a Magyarországon nemrég elérhető gyógyszer segítségével a kisfiú fokozatos leépülése lassítható, vagy akár meg is állítható.
Ha segítenének a családnak, írjanak az rtlhirek@rtl.hu címre.

Balog Janó nem ért egyet mentorával, ezért átadná a helyét...

Klaudia Radiczva ebben a fordulóban nem teljesített jól, ezért számára az X-Faktor véget ért. Janó azonban "nem tartotta tiszteletben" mentora, Radics Gigi döntését...

Nézd meg a produkciót!

Szűz fiú vagy? Ne aggódj, VV Adri segít!

Azt már eddig is tudtuk, hogy mivel keresi Adri a kenyerét, ám Peti most alaposabban is kifaggatta a lányt. 

Csak a gyógyszer havi 150 ezer

Megint kórházba került Farkas Ricsi, édesanyja szerint az immunbeteg fiúnak nagyon súlyos az állapota. Egész élete küzdelem, volt már csontvelő és tüdőátültetése, 9 éve nem nőtt semmit, és mindössze 12 kiló. A családnak komoly anyagi gondjai vannak, fiuk gyógyszerei 150 ezer forintba kerülnek havonta. Fogalmuk sincs miből élnek majd a jövőben.
Az édesanyával készült interjút hosszabban is megnézheti, ha ide kattint.https://rtl.hu/3ki3wm6er
Ha segítene a fiúnak keressen minket ezen a címen: rtlhirek@rtl.hu

Ingyen szállítja az időseket egy szegedi férfi

Ingyen szállítja a temetőbe az időseket egy szegedi fiatalember. Akik kérik, azokért elmegy a házukhoz, elviszi őket a temetőbe, viszi a virágokat, még a sírok rendbetételében is segít, csupán jó szándékból, még az üzemanyag árát sem kell kifizetni. Mindezt azért találta ki, mert gyerekkorában beteg édesapján sokan segítettek önzetlenül, és ezt szeretné viszonozni. 

Nagyon sokan segítettek a 6 gyerekes családnak

Másfél nap alatt majdnem egy komplett háztartás összegyűlt – rengetegen segítettek már eddig is annak a hatgyerekes dióskáli családnak, amelynek kedden délután leégett a háza. Azt mondják, az összefogás tartja a lelket bennük az újrakezdéshez.

A nőies mell miatt sok férfi szégyelli magát, mi lehet a megoldás?

A nőies mell miatt sok férfi szégyelli magát, sok esetben már csak a plasztika segíthet. Egy fiatal fiú a jó ügy érdekében vállalta fel történetét, bízva abban, hogy a riport erőt ad azoknak, akik ugyanezzel a problémával küzdenek, csak egyelőre még nem mernek beszélni róla.

Egy hét múlva költözniük kell, de nem tudják hová

A miskolci Mézes család háza tavasszal égett le, azóta egy 12 négyzetméteres faházban húzták meg magukat a három gyerekkel. A bérleményből azonban november 1-ig ki kellene költözniük. A faház egyébként sem fűthető, így ha beköszönt a tél, ott nem maradhatnak. Sokan próbáltak segíteni nekik, de még nem gyűlt össze az a kétmillió forint, amiből a környéken házat tudnának venni.

 

KRISZTOFER: Hazavihetnék, de nincs hova

Alkalmanként már hazavihetnék a kórházból a várpalotai hintabalesetben megsérült fiút, de nincs hova. A család jelenleg egy másfél szobás albérletben él a 4. emeleten, a házban lift sincs. Krisztofer édesanyja azt mondta, rengeteg helyet felhívtak már, de amikor meghallják, hogy mennyi gyerek van, mindenhonnan elutasítják őket. Ha segíteni szeretne a családnak, erre a számlaszámra utalhat: Máthé Zoltán, 10918001-00000143-05440007

Az egész falu összefogott Hannáért

Egész falu fogott össze: 2 éves kislánynak gyűjtenek adományokat a Heves megyei Nagyúton. Hanna születésekor maradandó agykárosodást szenvedett. Bal oldalát szinte egyáltalán nem tudja használni. A helyiek most műanyagkupakokat gyűjtenek, hogy az abból befolyó bevétellel a kislány családját támogassák. A pénzből esélyük lenne kifizetni a műtétet, ami sokat javíthatna Hanna állapotán. Ha Ön is szeretne segíteni a családnak, kattintson: IDE!

Így segíthet Hannának


szerző:
2018.10.21. 17:26
Így segíthet Hannának

Összefogott a falu: adományokat gyűjtenek egy 2 éves kislánynak a Heves megyei Nagyúton. Czékmány Hanna háromszoros agyvérzéssel és vesevéna-trombózissal született, így maradandó agykárosodást szenvedett. Bal oldalát szinte egyáltalán nem tudja használni. Ezért a helyiek most műanyagkupakokat gyűjtenek, hogy az abból befolyó bevétellel a kislány családját támogassák. A pénzből ugyanis már lenne esélyük kifizetni a műtétet, ami sokat javíthatna Hanna állapotán.

FÉLLÁBON: Így készül a gólya-műláb

Mutatjuk, hogyan készítik fel a szerencsétlenül járt gólyát a Hortobágyi Madárkórházban arra, hogy csonkult lába helyett megszokja majd az igazi protézist.

Tyúkkölcsönzés, fogyatékkal élőknek

Különleges, országos programot indít egy miskolci alapítvány: családok, vagy gondozóközpontok lízingelhetnek tyúkokat a fogyatékkal élőktől. A szárnyasokat a fogyatékkal élők gondozzák majd. A tevékenység nemcsak valódi, kétkezi munkához juttatja őket, hanem bevételhez is. A tojást ugyanis az alapítvány segítségével értékesítik.

Előttünk kapta meg lábprotézisét a kétgyermekes anyuka

Alföldi Melinda történetét július 12-én mutattuk be. A most 37 éves, kétgyermekes édesanya kálváriája 2003-ban egy talpfájással kezdődött, 4 évvel később viszont térd alatt amputálták a lábát. Most Önöknek hála 1,8 millió forint gyűlt össze, így Melinda végre lecserélhette régi protézisét.

A legkeményebb tabutéma: mit éreznek azok, akik gyerekhez vonzódnak?

A pedofília önmagában nem büntetendő. Ha egy felnőtt szexuálisan zaklat egy gyereket attól még egyáltalán nem biztos, hogy pedofil. Ahogy a szakemberek fogalmaznak: nem minden pedofil, gyerek erőszakoló. És nem minden gyerek erőszakoló, pedofil.  De vajon mit éreznek azok, akik nap, mint nap átélik a kísértéseket? Hogyan tudnak ezzel megbirkózni? Kik tudnak nekik segíteni?

Motoros baleset: térdből leszakadt a lába

Megrázó történet!

Életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba azt a motorost, aki csütörtökön délután szenvedett balesetet a Baranya megyei Kozármisleny közelében. A férfinak térdből leszakadt a lába, rengeteg vért vesztett. Többen is segítségére siettek, köztük egy helyi polgárőr, aki elmesélte, mit látott.

REMÉNY: „Ki lehet jönni a hajléktalanságból!”

Újra visszakerülhet az utcára egy pécsi nő, aki nemrég tört ki a hajléktalanságból. A 68 éves asszony nemrég újra munka nélkül maradt, így kérdéses, hogy be tudja-e fejezni a háza felújítását. Azt mondja, elsősorban nem pénzt szeretne, hanem építőanyagot, vagy olyan berendezési tárgyakat, amelyek még használhatók az új otthonában.

Azóta is barátok Drake-kel

Remekül van az a szívműtéten átesett amerikai kislány, akinek egy hét alatt két kívánsága teljesült. Tizenegyedik születésnapján - augusztus közepén - kedvencének: a kanadai rapper Drake-nek üzent kórházi ágyából és kérte, látogassa meg őt. A másik kívánsága pedig az volt, hogy kapjon végre új szívet. Mindkettő teljesült, állapota pedig a vártnál sokkal gyorsabban javul.

A Katrina hurrikán áldozatai perlik Pittet

Brad Pitt lassan már több időt tölt a bíróságon, mint filmforgatásokon. Angelina Jolie-val 2 éve pereskednek gyermekeik elhelyezése ügyében, most pedig a Katrina hurrikán áldozatai nyújtottak be keresetet ellene.

Nem kap szociális lakást a rákos fiú

Nem kap szociális lakást az önkormányzattól az az asszony, aki egyedül ápolja 18 éves, autista, epilepsziás, vastagbélrákos fiát. A kerület szocialista polgármestere azt írta Híradónknak, nincs elérhető lakás a kerületben. Gajda Péter és több önkormányzati tag is adományt ajánlott nőnek, összesen 100 ezer forintot. Az RTL Híradó korábbi riportjai után pedig több mint két millió forintot gyűjtött össze Homonnay Gergely újságíró.

 

Meghan Markle szakácskönyvvel segít a hajléktalanokon

A királyi család legújabb tagja nem várakozott sokáig első jótékonykodásával. Egy londoni közösség anyukái közé állt, hogy közösen, minden nap ételt tehessenek a rászorulók elé.

Karesz: „Egy lúzer vagyok, semmire sem vagyok jó…”

Miután elromlott Lili telefonja, amin az összes Danival kapcsolatos emlékét tárolta, Karesz elhatározta, hogy segít a lányon…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Joe és Reni egyre közelebb kerülnek egymáshoz

Karesz segíteni akart Lilin. Reni meglepetés randira vitte Joe-t. Lali félt Gábor műtétjétől.

Szilágyi István és felesége egyre rosszabb állapotban van

Szilágyi István és felesége is napról-napra rosszabb állapotban van - rövidesen eljöhet az idő, mikor már egyáltalán nem tudnak gondoskodni magukról. A Blikk úgy tudja, hogy fiuk, Péter az egyetlen, aki támogatja őket. Péter szerint a helyzet kezd tarthatatlanná válni: kénytelen lenne állandón ápolót fogadni szülei mellé, de ezt anyagi körülményei nem teszik lehetővé.

Mennie kell a beteg gyerekkel


szerző:
2018.09.16. 18:12
Mennie kell a beteg gyerekkel

Kilakoltatás fenyeget egy anyát és beteg fiát. A gyerek autista, epilepsziás és rákos. A házat, amelyben eddig egy pici lakrészt béreltek, hiteltartozás miatt elárverezték, a végzés szerint október 3-ig ki kell költözniük. Egyelőre nincs hova menniük, mert az albérletárakat nem tudják kifizetni, szociális lakásra pedig nem jogosultak.

Napokig az utcán feküdt a hajléktalanokkal, majd színpadra vitte történetüket

Szalay Kriszta akár papnő is lehetne, szociálisan mindenesetre nagyon érzékeny, empátiája az egekben, és biztos abban, hogy dolga van az elesettekkel, szegényekkel, fogyatékkal élőkkel. Sokan a hajléktalan barátjáról írt rendezéséből, a Maradjunk annyiban c. darabból ismerték meg empatikus személyiségét. A hitelesség nagyon fontos számára, ezért is volt utcán napokig a hajléktalanokkal, mielőtt színpadra vitte a történetet. Barabás Évinek mesél még legújabb megvalósításra váró vágyáról is, vagy arról, hogy miért keresi a tettre kész nőket, és tényleg, miért ne maradjunk annyiban!

Gondozója neveli a pár hetes szurikátát

Gondozója neveli a pár hetes szurikáta kölyköt, mert magára hagyta a családja. Legyengült és félő volt, hogy elpusztul a szegedi vadasparkban. Néhány hétig biztosan emberek nevelik, utána próbálják majd visszaszoktatni a többiek közé.

Még több felvételért kattintson ide.

Telefonon keresztül vezetett le egy szülést egy mentős Borsodban

A vajúdó kismama családja kétségbeesetten hívta a 112-t, onnan kapcsolták át a Miskolci Mentőállomásra. A hívást egy fiatal nő fogadta, aki csak néhány hónapja dolgozik a mentőknél. Nem esett kétségbe, azonnal rohamkocsit küldött, és amíg az odaért telefonon magyarázta el a családnak mit, hogyan csináljanak. Mire a mentő odaért, a kisfiú megszületett.

Sün óvoda Kőszegen


szerző:
2018.09.09. 18:50
Sün óvoda Kőszegen

Sün óvoda nyílt Kőszegen. Elárvult sün kölyköket nevelnek az Őrségi Nemzeti Park munkatársai. Arra törekszenek, hogy ne szokják meg nagyon az ember jelenlétét, hiszen a kis állatokat még ősszel szabadon engedik. A tapasztalatok szerint ezután egyedül is képesek életben maradni.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való