KERESÉS search-close

rakéta

66 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "rakéta"

Egy nap alatt több mint 450 rakétát lőttek ki a Gázai övezetből

Már legalább öten haltak meg az Izrael és a Hamasz nevű terrorszervezet között tegnap kiújult harcokban. Szombat reggel óta 450 rakétát lőttek ki a Gázai Övezetből a zsidó állam irányába. Erre válaszul az izraeli védelmi erők tankokkal és vadászgépekkel támadtak palesztin célpontokat.

Sikeres tesztrepülésén van túl a világ legnagyobb repülőgépe

A kéttörzsű óriásgépet az a cég készítette, amelyet a Microsoft társalapítója, a tavaly elhunyt Paul Allen hozott létre még 2011-ben. A monstrummal nem utasokat visznek majd, tervek szerint a két törzs közé erősített rakétákat indítanak vele, hogy ezzel is csökkentsék a műholdak pályára állításának költségeit.

Teljes bravúr volt a SpaceX legnagyobb rakétájának második fellövése

Teljes siker volt a SpaceX legnagyobb rakétájának második fellövése az Egyesült Államoknak. A Falcon Heavy tavaly még csak a cégvezető, Elon Musk egyik kocsiját vitte az űrbe. Most viszont egy szaúdi műholdat állított pályára. A rakétatípus első kereskedelmi repülése után ezúttal mind a három gyorsító fokozata egyben visszatért.

Oroszország új szuperrakéta fejlesztésébe kezd

Oroszország felfüggeszti részvételét a közepes hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződésben, és új szuperrakéta fejlesztésébe kezd. Ezt Putyin orosz elnök jelentette be, egy nappal az után, hogy Washingtonban közölték: az Egyesült Államok már nem tartja magára nézve kötelezőnek az 1987-ben kötött egyezményt, amelyet szerintük Moszkva régóta megszeg.

DURVA: ez is megtörténhet, ha szabálytalanul használjuk a pirotechnikai eszközöket!

Idén a pirotechnikai eszközöket újév reggel 6 óráig lehet használni, míg a petárdázás továbbra is tilos! A videóból az is kiderül, hogy hogyan kerülhetjük el a súlyos baleseteket szilveszter éjjel!

Meghibásodott a Szojuz rakéta, kényszerleszállást hajtottak végre

Kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk űrhajósoknak Kazahsztán területén. A legénység a Nemzetközi Űrállomásra tartott, ám az orosz gyártmányú Szojuz rakéta indításkor meghibásodott.

Elon Musk újra elkápráztatta a világot

Korunk egyik legmerészebb nagyvállalkozója a Tesla-autóval, majd az elektromos kocsi űrbe küldött, robotűrhajós változatával, valamint az újrahasználható rakétával szerzett hírnevet. Aztán jött a kudarc, amikor kiderült, hogy manipulálta cége részvényárfolyamát, ezért súlyos büntetést kapott. Most megint ünneplik, miután Space-X nevű rakétájának legutóbbi fellövéséből elképesztő látványosság lett.

Japán űrturista mehet a Holdhoz

Egy dúsgazdag japán férfi lehet a világ első űrturistája, aki eljut a Holdhoz. Méghozzá Elon Musk rakétájával, amelynek kaliforniai telepén tegnap mutatták be Mezava Juszakut, noha a tervek szerint csak 5 év múlva lenne az utazás. Az árról hallgatnak a felek, de van viszonyítási alap.

Rakétatitkok szivárogtak ki?

Orosz rakétatitkokat szerezhettek meg nyugati hírszerzők. Legalábbis erre utal, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az állami űrügynökség kutatótelepén tartott házkutatást. A hírek szerint 10 dolgozót gyanúsítanak azzal, hogy titkokat adtak át külföldi hírszerzőknek. Köztük olyan adatokat, amelyek az új, hiperszonikus rakétára vonatkoznak.

 

Indítás után felrobbant a Momo 2 rakéta

Indítás után közvetlenül felrobbant a Momo-2 nevű rakéta. Egy japán magáncég már másodszor próbálkozott felküldeni egy saját fejlesztésű hordozót, de az első tesztet is elbukták. Nem tudni, mikor folytatják.

ANIMÁCIÓ: így képzelték el Elon Musk Teslájának kilövését

Magyar idő szerint kedd este tízkor lőtték ki a SpaceX eddigi legnagyobb rakétáját, a Falcon Heavy-t. A cég előre elkészített animációs filmje itt látható. A kilövés felvételeit ITT nézheti meg!

 

Saját autóját lövi ki az űrbe Elon Musk

Saját autóját lövi ki az űrbe Elon Musk, korunk egyik vezető nagyvállalkozója. Eddigi legnagyobb rakétája elektromos Tesláját viszi magával, a tervek szerint rakományként - mégpedig azzal a céllal, hogy Mars-körüli pályára állítsa. A rakétát magyar idő szerint kedden este indítják.

 

Már a Fehér Ház is célpont lehet

Minden eddiginél nagyobb hatótávolságú rakétát tesztelt Észak-Korea. A legújabb hordozó állítólag képes elérni az Egyesült Államok szinte teljes területét, sőt még Európát is.a

Phenjan újabb rakétát lőtt ki

Észak-Korea újabb, minden eddiginél nagyobb teljesítményű rakétát lőtt ki Japán felé. A rakéta átrepült a szigetország felett, és a tengerbe csapódott. Az eset miatt pénteken rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Washington szerint a phenjani rezsimet csak Kína és Oroszország nyomásgyakorlása állíthatja meg abban, hogy háborút provokáljon a térségben.

Észak-Korea most rakétatesztre készül

Dél-Koreai források szerint szomszédjuk várhatóan egy újabb, nagy hatótávolságú rakétát próbál majd ki, talán már a hét végén. Phenjan a hétvégén hajtott végre földalatti nukleáris robbantást - állítása szerint - egy hidrogénbombával, amely már elég kicsi ahhoz, hogy felszerelhető legyen egy hordozóra. Közben az Egyesült Államok elnöke megfenyegette Kínát Észak-Korea miatt.

Bemutatták a rakétát

Bemutatta az észak-koreai tévé azt a rakétát, amely Japán felett repült át a kedden hajnalban. Az újabb kísérletet elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa, de ez valószínűleg nem rettenti el az ázsiai államot. Phenjan szerint a következő célpont az Egyesült Államokhoz tartozó Csendes-óceáni sziget, Guam lehet, amelyet a tervek szerint négy rakétával lőnének körbe.

Észak-Korea átlőtt Japán fölött

Megszóltak a légvédelmi szirénák szóltak Japán legészakibb szigetén, Hokkaidón. Nem gyakorlat volt, hanem éles riasztás, miután egy középhatótávolságú, észak-koreai rakéta elrepült Japán fölött, majd több mint ezer kilométerrel távolabb az óceánba csapódott. Japán kormányfője keményen tiltakozott, az amerikai elnök pedig azt üzente, hogy minden lehetőség naprendben van Észak-Korea kapcsán.

Tömeggyártásra kész a rakéta

Tömegesen gyártaná Észak-Korea új ballisztikus rakétáját, amelyet tegnap próbáltak ki - jelentette az ország hírügynöksége. Phenjan hosszútávú célja, hogy olyan fegyvert fejlesszen ki, amivel eléri az Egyesült Államok nagyvárosait is. Az amerikai elnök a kommunista rezsim rakétakísérleteit látva néhány hete nem zárta ki - mint fogalmazott egy "nagyon komoly" konfliktus lehetőségét sem.

Újabb rakéta-forradalom

Történelmi tettet hajtott végre korunk egyik legmerészebb nagyvállalkozója. A Tesla-autót is gyártó Elon Musk cége sikeresen újrahasznosított egy korábban már fellőtt, és visszahozott SpaceX rakétát. Ilyenre még senki nem volt képes az űrkutatás történetében, amelyben eddig csak egyszer használatos rakéták léteztek.

Rakéta elfogórendszer a válasz

Megkezdte rakétavédelmi rendszerének kiépítését az Egyesült Államok Dél-Koreában. Bár az elfogók telepítéséről már korábban is szó volt, a tegnapi észak-koreai rakétakísérletek felgyorsították a rendszer kiépítését, amely - katonai források szerint - áprilisra már működőképes lesz. Közben Észak-Korea és Malajzia túszul ejtette egymás állampolgárait.

Rakétát lőtt fel Észak-Korea


szerző:
2016.02.07. 18:30
Rakétát lőtt fel Észak-Korea

Nagy hatótávolságú rakétát lőtt ki Észak-Korea. Az ázsiai diktatúra szerint műholdat állítottak pályára. Fő ellenfeleik szerint valójában a rakétát akarták kipróbálni, és provokációnak nevezik a startot. A történtek miatt összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát.
 

Felborult a rakéta


szerző:
2016.01.18. 18:52
Felborult a rakéta

Újabb kudarc a Falconnal. Ezúttal nem tudta egyben átvészelni a leszállást a Space X cég újra felhasználható rakétája. A hordozó egyik lába a landoláskor kitört, eldőlt, majd darabokra robbant. A kudarcról felvétel is készült.

Tudósokat, mérnököket alkalmaz az Iszlám Állam

Tudósokat, mérnököket alkalmaz az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, hogy korszerű és veszélyes fegyvereik lehessenek. Egy, a szervezet által készített oktatóvideó most került nyilvánosságra, eszerint a szélsőségesek távirányításos autókat gyártanak a merényletekhez, amelyeket a hőkamerák sem tudnak lebuktatni. Sőt: arra is képesek, hogy régi föld-levegő rakétákat ismét működésbe helyezzenek.

Űrtörténelmet írt a Space X


szerző:
2015.12.22. 18:50
Űrtörténelmet írt a Space X

Sikeresen fellőtte rakétáját, amelynek első fokozata vissza is tért a földre. A magáncég már régóta kísérletezik az újrahasznosítható rakétával, de eddig egyszer sem sikerült a manőver.

Rakétával haladt át a szoroson


szerző:
2015.12.07. 18:45
Rakétával haladt át a szoroson

Vállról indítható rakétával célozta meg egy orosz haditengerész Isztambult, amíg hajója áthaladt a Boszporuszon. Az esetről fotók is készültek. A török kormány nyílt provokációnak nevezte a történteket, és arra figyelmeztetett, hogy a jövőben nem fogja válasz nélkül hagyni a hasonló fenyegetéseket.

Az orosz haditechnika rohamosan fejlődik

Szíria a bizonyíték, hogy az orosz haditechnikát egyáltalán nem kell leírni. Moszkva ismét képes arra, hogy a határain túl katonai jelenlétet állítson, és csapásokat mérjen. Szíriában feszített tempót diktálnak, 1 hónap alatt 1400 légi bevetést hajtottak végre.

Oroszország és a jövő háborúja

Szíria a bizonyíték, hogy az orosz haditechnikát egyáltalán nem kell leírni. Moszkva ismét képes arra, hogy a határain túl katonai jelenlétet állítson, és csapásokat mérjen. Szíriában feszített tempót diktálnak, 1 hónap alatt 1400 légi bevetést hajtottak végre.

Orosz gyártmányú volt a rakéta


szerző:
2015.10.13. 18:25
Orosz gyártmányú volt a rakéta

Orosz gyártmányú rakétával lőtték le tavaly a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó gépét. Ezt állapították meg a holland illetékesek. A kedden nyilvánosságra hozott jelentés nem tér ki arra, hogy ki, vagy kik a felelősök a katasztrófáért. Ukrajna szerint terrortámadás volt, Oroszország azt állítja: az ukránok lőtték ki rakétát.

11 ezer rakéta az augusztus 20-i tűzijátékon

11 ezer rakéta repül majd az ég felé a csütörtök esti tűzijátékon, Budapesten. Bár az elmúlt napok esős időjárása nehezítette a telepítést, időben végeztek a munkákkal. Az ünnepi rendezvények miatt szinte az egész belvárost lezárják.

Nemzeti gyász Ukrajnában


szerző:
2015.01.25. 18:30
Nemzeti gyász Ukrajnában

Egy ott élő kocsijába szerelt kamera rögzítette az éppen előtte becsapódó egyik rakétát Mariopolban. Az ukrán város szombati megtámadásának 30 halottja és több mint 100 sebesültje van. Az orosz szakadárok civil célpontokra mértek rakétacsapást.

Kilövés után egyből robbant


szerző:
2014.10.29. 18:04
Kilövés után egyből robbant

Hat másodperccel a kilövés után felrobbant az Amerikai Űrkutatási Hivatal egyik hordozórakétája. A fedélzeten nem volt senki sem, és több kilométeres körzetben a szétszóródott törmelékek sem okoztak sérülést.

RAKÉTA: Kilövés után egyből robbant

Hatalmas tűzgomb látszott az égen, majd a rakéta darabjai több kilométeres körzetben a földbe fúródtak. A hordozórakétán megsemmisült a hozzákapcsolt teherszállító űrhajó is. Nem volt rajta ember, és a szétszóródott törmelékek sem sebesítettek meg senkit. A rakéta a Nemzetközi Űrállomásra indult rajta 2200 kilónyi utánpótlással és felszereléssel.

A varázslatos tűzijáték nyomában

Nálunk először Mátyás király esküvőjén tartottak tűzijátékot. Elektromos indítógépet azonban Európában először Magyarországon alkalmaztak. Most pedig elmondjuk, hogy szombaton milyen csodákra számíthatnak, akik a budapesti tűzijátékra kíváncsiak.

A csillagok is a tűz játékát nézik augusztus 20-án

Augusztus 20-a közeleg, már hegyezik a rakétákat a szervezők, miközben a sztárok a Reflektorral együtt mesélték el a tűzijátékkal kapcsolatos élményeiket, emlékeiket.

Nőket és gyerekeket ölt a NATO


szerző:
2011.05.29. 15:01
Nőket és gyerekeket ölt a NATO

12 gyermek és 2 nő halt meg a NATO egyik légicsapásában Afganisztán déli részén.

„Hatékonyak” voltak a líbiai légicsapások

A francia gépek „nem futottak különösebb nehézségekbe”. Az amerikai rakéták pedig a 22 célpontból húszat biztosan elpusztítottak.

Űrbaki után ismét csúcson a műhold

Oroszország szombaton sikeresen elindította az űrbe az orosz helymeghatározó rendszer egyik műholdját, a kudarcba fulladt decemberi fellövést követően.

Tréfarakéta egy maléves kocsin


szerző:
2010.11.28. 18:20
Tréfarakéta egy maléves kocsin

Rakétamakettet szereltek a Malév egyik földi kiszolgáló járművére.

Rejtélyes kondenzcsík Los Angelesnél

Nem tudnak magyarázatot adni a Kalifornia partjai fölött feltűnt kondenzcsíkra.

Bukfencező repülő ember


szerző:
2010.11.06. 11:35
Bukfencező repülő ember

Újabb elképesztő mutatványt produkált a rakétaembernek nevezett Yves Rossy.

Újabb felvételek a balul sikerült tüzijátékról

Az újpesti balesetben hét ember sérült meg könnyebben, mikor eddig tisztázatlan okokból néhány rakéta a nézők feje felett robbant.

Már nem titkos az új iráni csodafegyver

Leleplezte az iráni elnök országának új fegyverét, egy pilóta nélküli bombázógépet.

Megerősített készültség augusztus 20-án

Megerősített egészségügyi készültség lesz az augusztus 20-i tűzijáték alatt a fővárosban.

Rakétákat lőttek az üdülőparadicsomokra

Öt rakéta csapódott be hétfőn a dél-izraeli Eilatba és egy a jordániai kikötőváros, Aqaba egyik szállodája közelében.

Felrobbant egy dél-koreai rakéta


szerző:
2010.06.10. 20:45
Felrobbant egy dél-koreai rakéta

A rakéta egy olyan műholdat szállított volna az űrbe, amelynek segítségével a klímaváltozást figyelték volna meg.

Kim Dzsong Il leszerelné a nukleáris rakétákat

Az észak-koreai vezető és a kínai elnök a nukleáris leszerelésről szóló tágyalások folytatását sürgette.

Vegyvédelmi felszerelés minden Izraelinek

Több millió vegyvédelmi felszelés szétosztását kezdték meg kedden Izraelben.

Kitelepítés egy bomba miatt Budapesten

Egy házat kiürítettek és a Váci utca egy részét lezárták, amíg elszállították a II. világháborús szerkezetet.

Illegális petárdákat árusító családot fogtak

Egy ellenőrzésen lebuktatták a petárdát és más pirotechnikai eszközöket árusító siófoki családot.

A petárda tilos, a tűzijáték megengedett

A mentősök szerint a legálisan beszerzett tüzijátékokkal is vigyázni kell.

Rakétát tesztelt Irán


szerző:
2009.12.16. 10:32
Fellőtte első űrrakétáját Új-Zéland

A mindössze 6 méteres rakéta 20 percet töltött a világűrben, mielőtt az óceánba irányították.

Bombázzák a Holdat az amerikaiak


szerző:
2009.10.09. 09:30
Bombázzák a Holdat az amerikaiak

Rakétát lőnek az égitest felszínébe, és a felszálló porban vízjeget fognak keresni.

Második napja teszteli rakétáit Irán

Képesek elérni arab, izraeli, vagy akár délkelet-európai - elsősorban törökországi - célpontokat is.

Oroszország sem telepít rakétákat

Az amerikai védelmi rendszer feladására reagált így Moszkva.

Űrszemét az űrsikló közelében

A Nemzetközi Űrállomásról már átszálltak az űrhajósok az űrsiklóba.

Amerika újra a Hold felé tart


szerző:
2009.06.19. 08:44
Amerika újra a Hold felé tart

Csütörtök éjfél előtt két holdkutató szondát lőttek fel az Egyesült Államokban.

Hal helyett rakéta akadt a horgára

Bármelyik pillanatban felrobbanhatott volna a különleges halászzsákmány.

Gránátot cipeltek a kisiskolások

A bombát az egyik nevelőnő vette el a gyerekektől, és vitte biztonságosabb helyre.

Újabb észak-koreai rakéta vár kilövésre

Dél-Korea szerint most egy nagy hatótávolságú fegyvert tesztelne a sztálinista állam.

Szemmel tartják Észak-Koreát


szerző:
2009.05.30. 12:20
Szemmel tartják Észak-Koreát

A felderítők egyik feladata az, hogy adatokat gyűjtsenek a hétfői atomkísérletről.

Megünnepelték a rakétafellövést

Százezrek vonultak fel Phenjanban, hogy megünnepeljék a múlt hétvégi rakétafellövést.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való