KERESÉS search-close

prostituált

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "prostituált"

Csak enni adtak a futtatott lányoknak

Prostituáltként dolgoztatott magyar lányokat Bécsben az a banda, melynek tagjait a napokban fogták el a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. A gyanú szerint áldozataik pénzét elvették és szinte csak enni adtak nekik, ha pedig panaszkodtak, akkor megfenyegették, vagy megverték őket.

Kínai lányok és ügyfelek budapesti bordélyházakban

Kínai prostituáltak kínai vendégeket fogadtak budapesti bordélyházakban, az örömlányok munkáját pedig egy kínai férfi szervezte. A rendőrök 2016 nyarán csaptak le rájuk. Az ügyben ma volt az első tárgyalás.

30 millió forintot sikkaszthatott el korábbi munkahelyéről

Újabb bűncselekményekhez lehet köze a prostituált megölésével gyanúsított mátészalkai férfinak. 30 millió forintot sikkaszthatott el korábbi munkahelyéről, ahol könyvelőként dolgozott. Úgy tudjuk volt, hogy fizetés nélkül hajtott el egy benzinkútról miután tele tankolta apja kocsiját. A férfi a gyanú szerint a múlt hónapban egy 21 éves nőt gyilkolt meg.

20 év a prostituált gyilkosának

Adósságai voltak, ezért döntött úgy, hogy kirabol egy prostituáltat a kecskeméti férfi. Az eset még 2016-ban történt. A nő lakásán találkoztak, majd az együttlét után a férfi nem akart fizetni, kést rántott, és többször megszúrta áldozatát. A fiatal nő azonnal meghalt.

Tamara kidobta az édesanyját a fodrászatból

Tamara kellemetlen helyzetbe került, mert miután bezárták a bárt, hagyta, hogy Teó rábeszélje, essenek egymásnak a nyílt utcán, mire a rendőrség azonnal le is kapcsolta kettejüket. Bár Teó ezt később vicces történetként mesélte, Tami elszégyellte magát, főleg, amikor édesanyja és Joe fülébe is eljutott az incidens híre.

Tamarát örömlánynak nézték a rendőrök

Tamarát és Teót kényes helyzetben kapták el a rendőrök. Bence képtelen volt kordában tartani Orsi iránti érzéseit.

Lalinak meggyőződése, hogy testvére barátnője prostituált

Lali véletlenül összefut Pesten Gyurikával és meghívta őt magukhoz az albérletbe. Később Lali majdnem elájult, mikor Gyurika megjelent egy elképesztően szép nővel, akit a barátnőjeként mutatott be. Lali nagyon irigyelte Gyurika sikereit a nőknél, ugyanakkor nem fért a fejébe, hogy lehet ez. Nem sokkal később felmerült benne a gyanú, hogy Gyurika barátnője egy profi prostituált! Lali kajánul Gyurika orra alá dörgölte, mire jött (szerinte) rá.

Milán Karesznak: „Az a gyerek a tiéd, szóval hogy lesz tovább?”

Karesz felkereste Danit. Lali féltékeny lett testvére szexi párjára.

10 órát dolgoztatták prostituáltként 13 évesen az utcán

Napi 10 órát kellett az utcán dolgoznia, ha tiltakozott megverték - a vád szerint így kényszerített prostitúcióra egy mindössze 13 éves lányt. A gyereket Bécsbe vitték, ott kellett árulnia a testét. Sanyargatói ellen most emeltek vádat. Anya és két fia akár 15 évre is rács mögé kerülhet.

 

Megölték a magyar prostituáltat

Megöltek egy magyar prostituáltat az olaszországi Modena közelében. A 24 éves lány holttestére még múlt vasárnap bukkantak rá egy vasútállomás közelében. Kiderült, hogy nem baleset, hanem gyilkosság áldozata lett.

Porral oltóval támadt az autósra

Csak védekezni akart, ez derült ki annak a férfinak a vallomásából, aki a vád szerint porral oltóval támadt egy autósra két éve januárban Pécsen. A készülékkel lefújta és meg is ütötte áldozatát. A dulakodás után az autós pénzét is elvette, akár nyolc év börtönt is kaphat.

 

70 milliót vettek el a futtatók a lányoktól

Másfél év alatt 70 millió forintot kereshetett az a banda, amely Németországban dolgoztatott prostituáltként magyar lányokat. Ügyükben a napokban zárták le a nyomozást. A gyanú szerint a négyfős társaság ismerőseiken keresztül szervezett be lányokat berlini munkára, majd kint prostitúcióra kényszerítették őket. A gyanúsítottak luxusautókat, festményeket és antik bútorokat vásároltak a lányok kereste pénzből.

Prostituáltnak adhatták el

Eladtak egy 22 éves bodrogolaszi nőt. A gyanú szerint két férfi tavaly nyáron fogvatartotta, majd 250 ezer forintért eladták harmadik társuknak, aki Németországban prostituáltként dolgoztatta. Az áldozatot információink szerint nem találják. A 3 gyanúsítottat elfogták a rendőrök, jelenleg szabadlábon védekezhetenek.

Joci Lauráról:

Szonja nagyon aggódott, hogy a babák idő előtt megszületnek, és nem lesz kész időben a babaszoba. Megkérte Jocit, hogy szóljon egy lakberendezőnek, aki beszerzi az új függönyt a gyerekszobába. Laura nem érkezett meg Szonja lakásába, Bálint pedig este felhívta Jocit, és hamar kiderült, mi is történt...

Fókusz 2017-11-21


szerző:
2017.11.21. 17:20
A nevelőotthonokban élő lányok legtöbbje prostituált lesz

A nevelőotthonokban élő lányok hetven százaléka prostituált lesz, ez a sokkoló adat is elhangzott azon a rendezvényen, amit kifejezetten nevelőintézeti lányoknak tartottak Miskolcon. Színdarabon keresztül mutatták meg, mi várhat rájuk, majd arról beszélgettek velük, hogyan tudják elkerülni, hogy az emberkereskedelem áldozataivá váljanak. A probléma a rendőrség szerint is valós: néhány hete egy miskolci párt fogtak el, akik egy abaúji intézetben nevelkedő, fiatalkorú lányokat futtattak Szlovákiában.

Gyilkosság 40 ezer forintért

Nem tett vallomást a bíróságon az a férfi, akit azzal vádolnak, hogy tavaly nyáron megölt egy prostituáltat Kecskeméten. Az ügyészség szerint a férfi anyagi problémái miatt találta ki, hogy kirabol egy örömlányt. A nőt az interneten ismerte meg. Az együttlét után azonban nem csak a szolgáltatásért nem fizetett, de még a nő pénzét is követelte. Mivel nem kapta meg, végzett vele.

Kéjhölgyeket akart kirabolni?

Újabb részletek az egykori gyorséttermi lövöldöző ügyében. Pénteken vették őrizetbe a férfit. A gyanú szerint most robbanóanyagot készített otthon. Barátjával pedig arról beszélgetett, hogy prostituáltakat kellene kirabolni. A rendőrök valószínűleg lehallgatták a telefonját. Tegnap került előzetes letartóztatásba.

Pénzért ölte meg a prostituáltat, életfogytiglant is kaphat

Életfogytig tartó fegyházat is kaphat az a férfi, akit egy kecskeméti nő meggyilkolásával vádol az ügyészség. A férfi a vádirat szerint több százezer forintos tartozást halmozott fel, ezért elhatározta, hogy megöl és kirabol egy prostituáltat. A nőt az aktus után többször nyakon szúrta, áldozata a helyszínen meghalt. A férfi 40 ezer forintot zsákmányolt, de nem örülhetett sokáig, a rendőrök néhány óra alatt elfogták.

Laura Bálintnak:

Miután Joci tisztázza a helyzetet, és elmondja Bálintnak, hogy Laura nem prosti, hanem lakberendező, Bálint a nő munkahelyére siet. Egy kávé mellett Bálint elmagyarázza neki, hogy miért viselkedett vele olyan furán, és randit kér tőle, azonban Laura azt kéri tőle, hogy álljanak meg itt, és hagyják egymást.

"Annyira kívánatos vagy!"


szerző:
2017.01.19. 22:35

Bálint nem tétovázott sokáig, rávetette magát Laurára, aki bár eleinte megpróbált ellenkezni, képtelen volt ellenállni Bálint sármjának.

Szex közben fosztotta ki


szerző:
2016.12.18. 18:10
Szex közben fosztotta ki

Szex közben lopta el kuncsaftja telefonját egy prostituált, Budapesten egy kapualjban. Térfigyelő kamera rögzítette, ahogy óvatosan átkutatta áldozata zsebeit. A rendőrök pedig a kamerán keresztül végignézték a történteket. A nőt perceken belül elfogták.

Agyonverte a prostituáltat


szerző:
2016.11.10. 18:13
Agyonverte a prostituáltat

Akár 15 év börtönre is ítélhetik azt a férfit, aki az ügyészség szerint agyba-főbe vert egy prostituáltat Budapesten, a VII. kerületben, tavaly októberben. A vádlottat hónapokig keresték, végül márciusban sikerült elfogni. A vád szerint a nő valamilyen megjegyzést tett a férfira, amin összevesztek, majd a férfi csaknem agyonverte egy kalapáccsal. Lakótársa talált rá másnap, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

Jó családból származik a gyilkos

Vádemelést javasol a csévharaszti prostituált gyilkosság gyanúsítottja ellen a rendőrség. Tavaly decemberben ölte meg a nőt, a gyanú szerint szexuális játék közben fojtotta meg véletlenül. Amikor rájött, hogy mit tett, a holttestet kocsijába rakta, majd az M0-ás autóút mellett kitette. Egy nappal később elkapták. Az ügyészség egy hónapon belül dönthet a vádemelésről.

Bécsi bordélyházakat működtetek

Éveken át futtatott prostituáltakat a gyanú szerint egy Nógrád megyei férfi és élettársa. A rendőrök a napokban zárták le az ellenük folyó nyomozást. A nyomozók szerint a pár 2010 óta dolgoztatott két bécsi bordélyházban magyar lányokat, akiket újsághirdetéseken keresztül toboroztak. Több millió forintot tehettek zsebre évente, a pénzből ékszereket, autókat vettek és még a házukat is felújították.

Bordélyos pár: lezárták a nyomozást

Vádat emelhetnek az ellen a magyar páros ellen, akik a gyanú szerint bordélyházat üzemeltettek Ausztriában. A 47 éves férfit és a 26 éves nőt még júliusban fogták el, a nyomozásban az osztrák rendőrök is segítettek. A nógrádi páros Magyarországon toborozta a  lányokat, legalább 50 nőt dolgoztattak prostituáltként négy bécsi bordélyházban. A gyanúsítottak a lányok keresetének a felét elvették, abból újították fel nógrádi házukat, drága ékszereket és autókat vettek belőle. A házkutatáskor a nyomozók ezek mellett rengeteg készpénzt is lefoglaltak. Részletek a 18 órakor kezdődő RTL Híradóban!

7 milliót zsaroltak ki


2016.08.18. 18:10
7 milliót zsaroltak ki

Több mint 7 millió forintot zsarolt ki egyik áldozatától egy öttagú banda Gyöngyösön. A férfi hónapokon át járt három helyi prostituálthoz, először a nők zsarolták meg.

100 milliót kerestek a lányokon a futtatók

Több mint százmillió forintot tett zsebre két év alatt egy lányfuttató banda. A borsodi társaság ügyében a napokban zárta le a nyomozást a rendőrség. Szerintük a banda tagjai fiatal lányokat közvetítettek Svájcba, Németországba és más európai országokba, majd prostituáltként dolgoztatták őket. Egy-egy lány havonta körülbelül kétmillió forintot keresett, a pénz jórészét oda kellett adniuk a futtatóknak. A gyanúsítottak luxuskörülmények között éltek.

Prostituált lehetett a merénylő

Prostituált lehetett a nizzai merénylő. Egy francia lap szerint Mohamed Bouhlel nőkkel és férfiakkal is randizott az elmúlt években, és volt egy 73 éves férfi szeretője is. Egyértelmű bizonyíték még nincs, de a számítógépének és mobiljának átvizsgálása után egy szexfüggő ember képe rajzolódik ki. Nizzában időközben felszínre törtek az indulatok a merénylet miatt.

Fókusz 2016-07-01


szerző:
2016.07.01. 18:55
Apjával futtatott kiskorú lányokat

Vádat emelt az ügyészség a 2014-ben Budapesten meggyilkolt 17 éves prostituált volt élettársa és annak apja ellen. A vádirat szerint a 20 éves fiú hónapokon át futtatta saját barátnőjét, aki akkor még kiskorú volt, de rajta kívül még két másik prostituáltat is dolgoztatott. A munkában saját apja is segítette. A 17 éves lány holttestét két éve márciusban járókelők fedezték fel.

Pénzen vesztek össze, ezért megölte

Beismerte, hogy megölte a prostituáltat. Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint többször megszúrta a nőt kedden, Kecskeméten. Állítólag a pénzen veszett össze a nővel, aztán halálra szurkálta.

Nem adott magyarázatot a gyilkosságra

Beismerte a kecskeméti gyilkosságot, de egyelőre nem tudott rá magyarázatot adni az a férfi, akit szerdán reggel vettek őrizetbe a rendőrök. A gyanú szerint a 37 éves nőre albérletében csapott le a gyilkos. Híradónk úgy tudja: a nő prostituáltként ismert alakja volt a város éjszakai életének. Közvetlen szomszédai ebből azonban semmit sem vettek észre.

Távollétében hoznak ítéletet

Feladta magát Kínában, beismerte a brutális gyilkosságot, mégis szabadon engedték. Vádat emeltek az ellen a kínai férfi ellen, aki az ügyészség szerint tavaly májusban meggyilkolt egy 19 éves lányt Budapesten. Az áldozat prostituáltként dolgozott, a férfi pedig az egyik vendége volt. Valamiért azonban rátámadt a lányra és halálra késelte. A férfi hazaszökött a gyilkosság után, de Kína nem adja ki Magyarországnak, így nélküle folytatják majd le a bírósági tárgyalást.

Majdnem halálra verte a prostituáltat

Csaknem halálra vert egy prostituáltat egy férfi a VII. kerületben, hónapokig keresték, végül néhány napja sikerült elfogni. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a miért verte össze a nőt, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. A gyanúsított a lakásból elvitte az áldozat telefonját és laptopját is, amit úgy tudjuk eladott. A 26 éves román férfi egyelőre tagadja, hogy bármi köze lenne az ügyhöz.

Ádám örömlányt csinál Liliből?

Ádám lázasan készül a fotópályázatra, csak kiderül, a téma nem teljesen a hontalanság köré épül, amit Hanna is igen furcsáll.  

Prostituáltat ölt, soha nem szabadulhat

Jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a szegedi táblabíróság azt a nyárlőrinci férfit, aki Lakitelek közelében még 2010 őszén brutálisan meggyilkolt egy állapotos prostituáltat, két évvel később pedig egy másikat életveszélyesen megsebesített.

Megerőszakolta a lányokat, akiket futtatott

Vádemelést javasolnak az ellen a 26 éves férfi ellen, aki két 14 éves lányt kényszerített prostitúcióra az elmúlt öt évben. Otthonában tartotta őket fogva. Mindkét lányt többször megerőszakolta és rendszeresen bántalmazta, majd arra kényszerítette őket, hogy prostituáltként dolgozzanak, a pénzt pedig elvette tőlük. Ha az ügyészség vádat emel, és a férfit bűnösnek találják, akár 8 év börtönt is kaphat.

Csapda, vagy leleplezés? Répás tagad

Rejtett kamerával lebuktatták a szépségversenyeket és prostikat szervező üzletembert? Répás Lajos ellen most is bírósági eljárás folyik, a Fókuszban többször is cáfolta a vele kapcsolatos vádakat. Kameránk előtt először nézte meg az állítólagos lebuktató videót, ügyvédjével együtt szembesült egy tizennyolc éves lány állításaival.

Szex közben fojtotta meg partnerét

Szexuális játék közben fojtotta meg alkalmi partnerét az a férfi, akit kedden helyezett előzetes letartóztatásba a bíróság – értesült Híradónk. A gyanú szerint a 38 éves vállalkozó az interneten rendelte meg magának a 24 éves prostituáltat, majd csévharaszti házában megfojtotta. Miután észrevette, hogy a nő meghalt, testét az M0-ás autóúton kietette kocsijából. Egy nappal később fogták el, úgy tudjuk beismerte a gyilkosságot.

Prostival volt a képviselő?


szerző:
2015.10.05. 18:40
Prostival volt a képviselő?

Prostituálttal volt egy országgyűlési képviselő, miközben a Parlament ülésezett. Az ügyben a rendőrség is nyomozott. A Direkt36 írta meg, hogy még 2011-ben, a reggelig tartó ülésről hajnalban távozott az egyik képviselő, hogy összesen 180 ezer forintért, eltölthessen másfél órát egy nővel. A politikus személye egyelőre nem ismert, mert - állítólag - a nyomozókat ez nem érdekelte, miközben minden más kuncsaft után részletesen nyomoztak.

Előzetes: Prostituálttal volt egy országgyűlési képviselő

Miközben a Parlament ülésezett. Az ügyben a rendőrség is nyomozott. A Direkt36 írta meg, hogy még 2011-ben, a reggelig tartó ülésről hajnalban távozott az egyik képviselő, hogy összesen 180 ezer forintért, eltölthessen másfél órát egy nővel. A politikus személye egyelőre nem ismert.

Házkutatás volt Lord Kokónál


szerző:
2015.07.28. 18:55
Házkutatás volt Lord Kokónál

Házkutatást tartottak drogkereső kutyákkal a súlyos botrányba keveredett Lord Sewel londoni házában. A brit Felsőház etikai bizottságának vezetőjéről rejtett kamerás felvétel került nyilvánosságra arról, hogy prostituáltak társaságában, összetekert papírpénzzel kokaint szív, egy ismeretlen helyen.

Sorozatgyilkost ölt a prostituált?

A férfi az örömlány internetes hirdetésére jelentkezett, majd nem sokkal azután, hogy megérkezett, fojtogatni kezdte a nőt, aki azonban megszerezte a férfi fegyverét és lelőtte. Az áldozatról kiderült, hogy valószínűleg sorozatgyilkos volt, aki három amerikai államban tíz nőt ölhetett meg.

Kokaint szívott prostikkal, lemondott a partyállat lord

Botrány van Nagy-Britanniában. Lemondott tisztségéről a Lordok Háza etikai bizottságának vezetője, miután nyilvánosságra került egy felvétel róla, amint kokaint szippant két prostituálttal. A brit sajtóban csak Lord Kokónak becézett John Sewel báró 200 fontot fizetett az örömlányoknak, akik partiállatnak nevezték a politikust a felvételen.

Bécsben futtatott lányokat a magyar pár

Prostituáltak futtatóit fogták el magyar és osztrák rendőrök közösen. A Nógrád megyei Taron élő férfi és nő Bécsben működtetett bordélyházakat, amelyekben magyar lányok dolgoztak nekik. A pár elvette a lányoktól a megkeresett pénz egy részét, abból újították fel a házukat, kocsikat és ékszereket vettek.

Újabb vád Portik és Rohac ellen


szerző:
2015.07.07. 18:20
Újabb vád Portik és Rohac ellen

Egy ötmilliós tartozás miatt gyilkolhatták meg 1996 decemberében az alvilágban csak Cinóberként ismert férfit a Fővárosi Főügyészség napokban elkészült vádirata szerint. Ebben az áll, hogy a prostituáltak futtatásából élő férfit az Aranykéz utcai robbantással és a Fenyő János kivégzésével vádolt Jozef Rohác ölte meg. Az ügyészség szerint a gyilkosságot pedig a szintén a 90-es évek leszámolásaival összefüggésbe hozható Portik Tamás rendelte meg.

Felháborodás: elegük van a látványból

Pásztoróra kora délután. Egy átlagos, dolgos hétköznap a IX. kerületi Fehérholló utcában. A felvételt az egyik lakó készítette, és egyértelműen kiderül belőle, miből él  a videó főszereplője. Az itt élők fel vannak háborodva, hogy a környékbeli prostituáltak ide, házuk elé hozzák a kuncsaftokat. Újvári Mihály riportja.

Tiltott zóna: elege lett az ott élőknek

Pásztoróra kora délután. Egy átlagos, dolgos hétköznap a IX. kerületi Fehérholló utcában. A felvételt az egyik lakó készítette, és egyértelműen kiderül belőle, miből él  a videó főszereplője. Az itt élők fel vannak háborodva, hogy a környékbeli prostituáltak ide, házuk elé hozzák a kuncsaftokat. Újvári Mihály riportja.

Egyszerre 3 helyen csaptak le a rendőrök

Társközvetítésre kért engedélyt, de prostituáltakat futtatott egy pár Békéscsabán. Az egyik forgalmas úton szórakozóhelyet nyitottak. Az örömlányok ott és egy bérelt lakásban is dolgoztak. A rendőrök kedden este egyszerre három helyen csaptak le, nemcsak a bárban, hanem a lakásban is találtak épp dolgozó prostituáltakat. Futtatóik egy 52 éves férfi és egy 36 éves nő, előzetes letartóztatásban vannak.

Már külföldön lehet a prostituált gyilkosa

Egy 32 éves kínai férfi lehet a gyilkosa a május elején megölt budapesti prostituáltnak. A 19 éves nő holttestét anyja találta meg. Úgy tudjuk, támadója megkéselte és ki is fosztotta a fiatal nőt.

Fókusz 15-05-21


szerző:
2015.05.21. 17:55
Fókusz 15-05-21

Fókusz: Ítéletidő - Kidőlt fák, jégeső, felhőszakadás, a vihar kettészakította az országot. De mi vár ránk a hosszú hétvégén? Eltemették - A prostituáltként dolgozó lányt saját lakásán ölte meg egy kuncsaftja egy hónappal ezelőtt. Nancy utolsó útja. Vetkőző bombázók - Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői, akik meztelen testüket is megmutatták már az országnak.

A brutálisan meggyilkolt lány örök nyugalomra lelt

Az egy hónapja rejtélyes körülmények között meggyilkolt lány temetésén rengetegen voltak. Az összegyűltekből látszott, Nancynek rengeteg barátja volt, de senki nem tud semmit, vagy ha tud is, nem beszél. Csak kérdések vannak. Kinek állhatott az útjában Nancy és miért kellett így meghalnia? Újvári Mihály riportja.

Örökre búcsút vettek a kegyetlenül meggyilkolt lánytól

Ömlött az eső a Köztemető 46-os parcellájában. Nancy, az egy hónapja rejtélyes körülmények között brutálisan meggyilkolt fiatal lány temetésén az időjárás komor volt, akárcsak a sírnál összegyűlt tömeg. Nancyt édesanyja, édesapja, nővére, és barátai búcsúztatták. Újvári Mihály riportja.

Bordélyház a rendőrség mellett


szerző:
2015.05.15. 18:15
Bordélyház a rendőrség mellett

A rendőrkapitányságtól néhány háznyira működtetett bordélyt csaknem egy éven át két miskolci férfi. Egy szalont üzemeltettek, ahol hivatalosan masszázst kínáltak. Valójában viszont prostituáltként dolgoztattak nőket, köztük egy fiatalkorú lányt. Az interneten hirdették a lányokat, a keresetük felét elvették.

Elegük lett a lakóknak a sok légyottból

Prostituáltak hozzák napi rendszerességgel kuncsaftjaikat egy budapesti csendes mellékutcába - panaszkodnak a környéken lakók. Egyikük videofelvételt is készített erről. A 444.hu birtokába került felvételen  egy autó látszik, amelyben egy prostituált fogadja a kuncsaftját. A környéken élők az RTL Híradónak azt mondták: hiába jönnek ki a rendőrök vagy a közterületfelügyelők, a lányok másnap ismét ugyanott vannak.

Nem tudnak fizetni, inkább leülik a büntetést

Csaknem 14 millió forint – összesen ennyi bírságot kapott egy prostituált 2012-ben. A szabálysértési törvény módosítása óta a prostituáltakat a rendőrök is megbírságolhatják. Mivel a legtöbb lány nem tudja kifizetni az összeget, börtönbe megy. A Magyar Helsinki Bizottság szerint ez az adófizetőknek plusz pénzükbe kerül. Azt mondják, a problémát egyszerűen meg lehetne oldani, ha az önkormányzatok türelmi zónákat jelölnének ki.

Exkluzív interjú a meggyilkolt lány édesanyjával

Az asszony azért ment el aznap este otthonról, mert Nancy-nek kuncsaftja volt és kellett a lakás. Azon az estén is feltehetően egy ázsiai vendéget fogadott. Nancy nagyon népszerű volt vendégei körében és rengeteg pénzt keresett.

Csak a Fókusznak adott interjút a meggyilkolt lány édesanyja

„Gyönyörű volt, olyan, mint egy angyal”. Így emlékszik édesanyja arra a 19 éves fiatal lányra, akit múlt hét pénteken gyilkoltak meg az Akácfa utcában. Ketten éltek ebben a lakásban, ahol Nancy prostituáltként dolgozott. Most először, csak a Fókusznak mesélt a lány anyja arról, hogy mi történt aznap este. Újvári Mihály riportja.

Prostituált lehetett a meggyilkolt lány

Az RTL Híradó információi szerint prostituált volt az a 19 éves lány, akit péntek éjjel megöltek a VII. kerületben. Úgy tudjuk, a lány az interneten is hirdette magát, kuncsaftjait Akácfa utcai lakásába várta. Értesülésünk szerint, a nyomozók vizsgálják, hogy aznap este kikkel találkozott vagy beszélt telefonon, így próbálják meg azonosítani a gyilkost.

Sorozatgyilkos végezhetett a lányokkal

Sorozatgyilkos vadászhatott prostituáltakra Jász-Nagykun Szolnok megyében. A rendőrség szerint valószínűleg több örömlánnyal is végezhetett. Felhívást adtak ki, amelyet 22 ezer családhoz juttattak el. Ebben az áll, hogy a feltételezett gyilkos otthonosan mozog az örömlányok körében, egy bordó autóból nézte ki áldozatait. Az első eset még 2007-ben történt, majd 2010-ben további két örömlány holttestére bukkantak, egy nőt pedig azóta is keresnek a rendőrök.

Szexmunkára kényszerítették a fiatalokat

Évek óta prostituált-hálózatot működtettek, most elfogták őket. Azzal gyanúsítanak egy borsodi bandát, hogy 20-25 év közötti lányokat vittek külföldre, de volt köztük olyan is, akit 5 hónapos terhesen kényszerítettek arra, hogy árulja magát. A banda főnökét már tavaly elkapták, akkor három társa átvette tőle az üzletet, most elfogták őket is. Rendszeresen bántalmazták a lányokat és embertelen körülmények között tartották őket miközben tízmilliókat kerestek rajtuk.

ELFOGÁS: Leteperték a futtatókat

Egy miskolci fitneszterem parkolójában körbeállták, majd kirángatták az autójából a rendőrök. Társát a lakása ajtajában teperték le. A két férfit azzal gyanúsítják, hogy évek óta fiatal magyar lányokat vittek külföldre, és prostituáltként dolgoztatták őket.

40 késszúrással ölte meg a lányt

Több mint 40 késszúrással ölt meg egy 17 éves prostituáltat egy férfi, aki ellen a napokban emelt vádat a Fővárosi Főügyészség. A gyilkos még márciusban találkozott Kőbányán áldozatával, a vád szerint feldühödött és összeszurkálta a lányt.
 

Nem ment a szex, gyilkolt


szerző:
2014.10.06. 18:05
Nem ment a szex, gyilkolt

Megjegyzést tett szexuális teljesítményére – ezért szurkált halálra egy prostituáltat egy 33 éves férfi idén márciusban Budapesten. A gyilkossági ügyben most zárta le a nyomozást a rendőrség. A férfi mindent beismert.
 

Fényűzően éltek az elfogott kerítők

A két férfi a gyanú szerint egy Németországban dolgozó magyar bandának szervezett lányokat, akiket végül prostituáltként dolgoztattak külföldön.

XXI. század 13-03-19


szerző:
2013.03.20. 00:10
XXI. század 13-03-19

XXI. század: Nemcsak tiltották, üldözték a prostitúciót Magyarországon. Állami gondozottak és egyetemi tanárok gyerekei árulták bájaikat.

Bűnöző-e a prostituált?


szerző:
2013.01.23. 19:00
Bűnöző-e a prostituált?

Mi is az a prostitúció és kik a prostituáltak? Kik kényszerítik őket ebbe? Valóban kényszerítik? Bűncselekmény áruba bocsátani a testünket? És fizetni érte, ha más teszi meg?

Forró nyomon 12-10-10


szerző:
2012.10.10. 22:00
Forró nyomon 12-10-10

Forró nyomon: Hiába a szigorítás semmi sem változik. Fognyomukból és írásmintájukból is azonosíthatóak a bűnözők. A lecsó ára. Tévedhet-e a piacon a kereskedő a vevő kárára?

A drog és a prostitúció fogságában

A 30 éves Krisztina mára megbánta, hogy sokszor rosszul döntött. Egyetemista lett, de csak hogy drogot készítsen, aztán halálosan megbetegedett.

Házon kívül 11-09-27


szerző:
2011.09.27. 23:15
Házon kívül 11-09-27

Házon kívül: Egy lány a drog és a prostitúció fogságában - A 30 éves Krisztina története, aki mára megbánta, hogy sokszor rosszul döntött. Adókalauz: Ennyibe fog kerülni az adóváltozás - Kiszámoljuk, hogyan érinti a pénztárcánkat az áfaemelés, az adójóváírás eltörlése, a szuperbruttó kivezetése. A gazdagok mentsvára a végtörlesztés? - Ami az adósok többségének nem megy, a képviselőknek már annál könnyebb lehet. Tényleg csak a tehetősebbeket segíti a végtörlesztés?

Kuplerájt füleltek le Budapesten


szerző:
2011.09.12. 15:58
Kuplerájt füleltek le Budapesten

Egy XI. kerületi night clubban és a gyanúsítottak lakásain tartottak házkutatást a nyomozók.

Ájult örömlány a karambolozó kocsiban

Egy eszméletlen prostituáltat találtak egy közlekedési balesetet szenvedett férfi kocsijának csomagtartójában.

Prostituáltat gyilkolt az erőszakoskodó

A férfi egy 26 éves nőt megölt, egy 17 éves lánnyal pedig erőszakoskodott 2010 nyarán.

Örömlányok a belvárosban


szerző:
2011.08.15. 16:49
Örömlányok a belvárosban

Hiába a türelmi zóna, még mindig a belvárosban árulják bájaikat a tiszavasvári prostituáltak.

Rettegésben tartották a prostituáltakat

Széklábbal, baseballütővel rendszeresen vertek, családtagjaik megölésével fenyegettek két szegedi prostituáltat.

Bordélyházat számoltak fel Pécsett

Bordélyházat számoltak fel a rendőrök Pécsett. Lőszerek és fegyverek is előkerültek a szórakozóhelyről.

Kerítők kerültek rendőrkézre


szerző:
2011.07.04. 13:17
Kerítők kerültek rendőrkézre

Üzletszerűen elkövetett kerítés megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe három magyar állampolgárt.

Kiszorítják az utcalányokat a bécsi utcákról

Megtiltották az utcai prostitúciót a lakóövezetekben Bécsben.

Magyar prostituáltak segélykiáltása Svájcból

Több ezer magyar nő árulja magát Svájcban. Megdöbbentő, de szinte csak ők dolgoznak az utcákon. A Fókusz riporterével néhányan azok közül is szóba álltak, akik már megtapasztalták a legfélelmetesebb éjszakát is.

22 millióért vált örömtanyává a Gellért Fürdő

Baldachinos ágyakban prostituáltak várták a német biztosítótársaság munkatársait. Figyelem, ez a téma többeket érzékenyen érinthet!

Életére tört brutális futtatója

Prostitúcióra kényszerített, heteken keresztül bezárva tartott és többször megerőszakolt egy fiatalkorú lányt egy 28 éves nyíregyházi férfi.

13-szor fizetett kiskorú prostinak Berlusconi

Az olasz kormányfő szexbotrányai miatt áprilisban áll bíróság elé és adóügyeit is hamarosan tárgyalják.

Kiskorú prostituálttal fényképezték le a herceget

Szexbotrányba keveredett András yorki herceg, II. Erzsébet királynő fia.

Panaszkodik Berlusconi barátnője


szerző:
2011.02.18. 12:09
Panaszkodik Berlusconi barátnője

Arra panaszkodik Ruby, hogy az olasz és a nemzetközi média prostituáltkánt kezeli.

Költözni kényszerülnek Berlusconi szexpartnerei

Az olasz miniszterelnök azzal kedveskedett állítólagos szexpartnereinek, hogy egy lakóparkban apartmanokat adott nekik ki. A szomszédok viszont ezt megunták.

Berlusconi nem hagyja magát


szerző:
2011.01.23. 10:35
Berlusconi nem hagyja magát

Silvio Berlusconi nem mond le a vele kapcsolatos szexuális témájú vádak miatt. Ezt az olasz miniszterelnök maga mondta.

Gyülekeznek a felhők Berlusconi fölött

"Jelentős számú" fiatal prostituálttal volt viszonya Silvio Berlusconinak - állítják olasz ügyészek.

Vizsgálat indul Berlusconi ellen


szerző:
2011.01.14. 13:57
Vizsgálat indul Berlusconi ellen

A miniszterelnök azzal sértett törvényt, hogy telefonon próbált intézkedni a milánói rendőrségen egy 17 éves prostituált szabadon engedéséről.

Lecsap az adóhivatal a holland örömlányokra

Az iparág legalizálásával a prostituáltaknak bevételeik 19 százalékát kellene befizetniük az államkasszába.

Fókusz 10-12-15


szerző:
2010.12.15. 20:40
Fókusz 10-12-15

Fókusz: Megtört a nagy nevettető. Koltai Róbert a családját érintő filmes botrány kirobbanása óta először szólal meg. Fiát november végén tartóztatták le, az aggódó apa elmondja, min mennek keresztül. Dolgozni mentek ki, mégis fogva tartották és prostituáltként futtatták őket. Amszterdamban több száz magyar lány van jelenleg is kiszolgáltatott helyzetben. Döbbenetes leleplező riport Hollandiából!

10 hónapnyi terror után szöktették meg

Többször megverték, megerőszakolták és prostitúcióra kényszerítették a lányt.

Verte és fogva tartotta a nőket egy banda

Emberrablással gyanúsított csoport tagjait fogta el a Nemzeti Nyomozó Iroda nemrég.

Örülhetnek az örömlányok Tiszavasváriban

Ugrásszerűen megnőtt a testükből élők nők száma a településen. Most türelmi zónát fognak kijelölni, hogy kiszorítsák őket a belvárosból.

Testével fizetett a kölcsönért


szerző:
2010.11.11. 15:58
Testével fizetett a kölcsönért

Nem tudta visszafizetni a kölcsönt a középiskolás lány, ezért férfiaknak árulta a testét hitelezője.

Halott örömlánnyal élt együtt


szerző:
2010.11.08. 07:39
Halott örömlánnyal élt együtt

Meggyilkolta thaiföldi barátnőjét, majd egész nap vicceket olvasott , hogy felvidítsa magát.

Dorbézolt vagy beteg Charlie Sheen?

Sheen publicistája szerint egy „súlyos allergiás reakció” miatt szállították kórházba.

Prostit futtató magyarok buktak le Mexikóban

Egy magyar családot vett őrizetbe a mexikói rendőrség emberkereskedelem gyanújával.

Két prostival bújt ágyba Beckham?

Egy magazin azt állította, hogy a focista prostituálttal csalta meg feleségét.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való