KERESÉS search-close

körözés

39 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "körözés"

Exkluzív interjú a Viszkis még körözés alatt álló bűntársával

Két éve mutatta be a Fókusz: 13 bankot raboltak és csaknem 140 millió forintot zsákmányoltak. Ambrus Attila történetét mindenki ismeri, azt azonban kevesebben tudják, hogy nem egyedül követte el a bankrablásait. Sőt, bankot mindig csak bűntársával rabolt. Ambrus a rablásokról és a börtönéveiről többször is mesélt már, társa, Orbán Gábor viszont eddig még soha nem állt a nyilvánosság elé. Nem véletlenül. Körözés alatt áll.

Börtönben készült videót posztolt egy szökött rab

A rab a szabadulása előtt, a budapesti Venyige utcai börtön zárkájában készült a felvétel, amit azután töltött fel a közösségi oldalra, hogy hazament. Oda viszont csak nyomkövetővel engedték, mivel egy másik ügye miatt lakhelyelhagyásra ítélte a bíróság. Néhány nap múlva levágta a lábáról a szerkezetet, a rendőrség azóta körözi.

Eszméletlenre verték, majd az út közepén hagyták

Térfigyelő kamerák rögzítették, ahogy egy 4 fős társaság előbb szóváltásba keveredik valakivel, majd az utcán ütni, rúgni kezdik. A 37 éves sárándi férfit egy hónapja, hajnalban Debrecenben támadták meg - a felvételeket most adta ki a rendőrség. Eszméletlenre verték, majd az út közepén hagyták. Áldozatuk végül könnyű sérülésekkel megúszta a verést, támadóit azóta körözi a rendőrség.

Már nem körözik az olimpikont

Az olimpiai ezüstérmes birkózót korábban könnyű testi sértés miatt állították bíróság elé, akkor pénzbírságra ítélték. Csütörtökön adtak ki elfogatóparancsot ellene, mert büntetése fennmaradó részét - 75 ezer forintot - nem fizette ki. Már levették a fotóját a rendőrség oldaláról, miután rendezte tartozását.

Interjút adott Bárdosi Sándor

Interjút adott a nekünk a körözés alatt álló Bárdosi Sándor. Aki szerint az egész ügy egy óriási félreértés.

Fókusz 2017-12-15


szerző:
2017.12.15. 17:20
Körözési listán volt Király L. Norbert

Bíróságra kell mennie Király L. Norbertnek, mert egy ideig nem fizetett gyerektartási díjat. Az énekest már a rendőrség is körözte, mert nem találták. Végül maga jelentkezett náluk.

Miért körözik Király L. Norbit?

Nyomozási bíróság elé állt Király L. Norbi, miután elfogatóparancsot adott ki a rendőrség ellene. Az ok pedig az, hogy Norbi nem fizeti a gyerektartási díjat. A körözést azóta visszavonta a rendőrség.

Gulyással várnák haza a dílert

Álképeslappal csalogatna haza egy Európa-szerte körözött drogdílert a rendőrség. Az áll rajta: gulyással várják, mert tudják, hogy szereti a fűszeres dolgokat. A képeslap valójában egy körözési adatlap, amivel a magyar rendőrség egy nemzetközi kampányban vesz részt. Az európai rendőrség honlapján több képeslapszerű körözés is van. A kampányt nemcsak viccnek, hanem felhívásnak is szánják.

3 éves kislányával menekült a nyomozók elől

Három éves kislányával és élettársával a kocsiban menekült az őt üldöző nyomozók elől egy 37 éves nyíregyházi férfi. A NAV nyomozói házkutatásra érkeztek, de amikor meglátta őket, kocsiba pattant és menekülőre fogta. Végül elkapták. Kiderült, hogy országosan körözték. A lakásában több millió forint értékű csempészárura bukkantak.

Gyerekekre támadt a beteg nő

Szökött pszichiátriai betegek támadhattak gyerekekre egy környei buszmegállóban. Legalábbis ezt állította az RTL Híradónak az egyik szülő, akinek 11 éves lányát fojtogatta az egyik támadó. Gyereke sokkos állapotban, sírva futott haza. A szülők a kórházban látleletet vettek a gyerekről, és feljelentést tesznek. A rendőrség megerősítette, hogy körözést adtak ki két ember ellen, akik a tatabányai pszichiátriai intézetből szöktek meg. Egyelőre nem találják őket.

Osztrák után magyar bilincs

Életveszélyes sérüléseket okozott élettársának, majd elmenekült és 5 évig Ausztriában bujkált egy budapesti férfi. A magyar rendőrök hiába keresték. Csak azért bukott le, mert lopott egy boltból, és az osztrák rendőrök elkapták. Ezután az is kiderült, hogy a magyar hatóságok keresik. Ausztriában a lopásért börtönbe került, majd miután szabadult, átadták a magyar rendőrségnek.

Volt fideszes Marcsika támasza?

Szökésben lévő fideszes expolitikus segített Bróker Marcsinak a Karib-tenger partján - írja a Blikk. A lap szerint Belize-ben Czibula Csaba volt a lelki támasza, aki szintén a hatóságok elől menekült Közép-Amerikába. Korábban önkormányzati képviselő volt Budapest VII. kerületében, és gyanús ingatlaneladások miatt állították volna bíróság elé a Hunvald-ügyben. A nőt elfogták, a volt politikust továbbra is körözik.

Belize-ben fogták el Marcsikát

Belízben, egy karibi tengerparti városban elkapták Bróker Marcsit! Másfél éve körözték. A 62 éves asszony ellen csalás és sikkasztás miatt indult nyomozás. A károsultak ügyvédje szerint akár 20 milliárd forint is lehet a kár. Az asszony és családja Karcagon a Kun-Mediátor nevű utazási irodát és egy éttermet üzemeltetett. Mellette pedig - a gyanú szerint - pénzbetéteket gyűjtött, 17%-os kamatot ígért. Tavaly áprilisban nyomtalanul tűnt el.

Anyja mellől vitt el a kisfiút


szerző:
2015.12.12. 18:12
Anyja mellől vitt el a kisfiút

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki egy francia férfi ellen, aki Szombathelyen, kedden, az utcán vitte el anyja mellől közös gyereküket, miután többször is megütötte és gázspay-vel lefújta az asszonyt. Ezután SMS-t írt arról, hogy Franciaországba vitte a kisfiút. A férfit nem gyermekrablásért, hanem súlyos testi sértés miatt körözik.

Néhány óra alatt négyszer rabolt

Egyetlen éjszaka négyszer rabolt, de a végén lebukott. Hétfőn éjjel fogták el a fővárosi rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint először egy férfitól vette el mobiltelefonját, majd alig egy órával később másik két embert támadott meg, szintén a mobiljukért. Röviddel ezután két gyereket rabolt ki egy gyorsétteremben, majd – annak ellenére, hogy a rendőrség már egy biztonsági kamera felvétele alapján körözte – egy benzinkutat is kirabolt.

Körözést adtak ki Tom Hanks fia ellen

A hazánkban forgató színész fia Londonban randalírozott, majd gyorsan az édesapja után, Budapestre sietett.

Két szökött rabtól rettegnek New York lakói

A dannemore-i Clinton börtönből két elítélt gyilkos szökött meg a hétvégén és a rendőrök azóta sem találják a bűnözőket. Egyetlen nyom maradt utánuk, egy sárga papírlap, „Szép napot” felirattal. Az állam kormányzója szerint 150 éve nem történt ilyen a létesítményükben. A két gyilkos egy fúróval fúrt át több mint félméternyi téglafalat és acélt, majd a börtön vízvezeték hálózatán és egy csatornafedőn át az utcára jutottak. Elektromos vágószerszámokkal vágtak át minden akadályt.

Karcagi diákok pénze is eltűnt


szerző:
2015.05.13. 18:30
Karcagi diákok pénze is eltűnt

Karcagi énekkarosok nyaralásra félretett pénze is elúszott a csődbe ment Kun-Mediátor Kft-nél. Ez az a cég, amelynek vezetője 800 gyanútlan ügyfél több mint 10 milliárd forintnyi befektetésével tűnt el, őt április óta sikkasztás gyanúja miatt körözi az Interpol. Úgy néz ki, a kórus mégis eljut az olasz tengerpartra, mert az iskolát fenntartó egyház kipótolja az eltűnt pénzt.

Agresszió és rendetlenség miatt körözik a villalakókat

A Villában zajlik a cowboyok és az indiánok háborúja: most körözési plakátokat készítettek Reniről és Daniról. Persze sértődöttség és a felháborodás lett a vége.
 


 

Több milliós rablás Veszprémben

Egy 30-40 év körüli férfi a veszprémi IBUSZ-irodát fosztotta ki még szombat délután. Tudta, hogy kamerák vannak az üzletben, és próbálta is végig eltakarni az arcát, de kétszer jól láthatóan előbukkant az újsága mögül. A férfi fegyvert fogott a két alkalmazottra, de nem lőtt.

ÁMOKFUTÓ: „Másfél hete tudtam meg, hogy kőröznek”

Elmenekült a helyszínről, ahol szörnyű baleset okozott még pünkösdkor. A férfi egy buliból hazafelé tartva áttörte egy ház kerítését és eltalált egy gázcsonkot, ami belobbant. A ház porig égett. A férfri azt állítja, hogy az égési sérüléseitől sokkos állapotba került és ezért menekült el a helyszínről.

A pedofiloknak „aranybánya” a net

Nincsenek tisztában a fiatalok a közösségi oldalak veszélyeivel, így könnyebben esnek áldozatul a pedofiloknak.

Drog is volt a körözött áramtolvaj nőnél

A nőt körözték, a rendőrök pedig megtalálták a lakást, ahol éppen tartózkodott.

Járőrkocsiban halt meg egy férfi

Feljelentést tett annak a férfinak a családja, aki egy járőrautóban halt meg vasárnap, miután elfogták.

Ámokfutó bűnözőt kaptak el a hajszában

Egy autós megelőzte az álló sort, és a tilos jelzés ellenére behajtott a kereszteződésbe.

Magyarokat köröznek Kanadában


szerző:
2010.10.09. 10:23
Magyarokat köröznek Kanadában

Azzal gyanúsítanak 10 magyart, hogy rabszolgaként dolgoztattak magyarokat, és elvették a pénzüket.

Aluljáróban kapcsolták le a toplistás bűnözőt

Csalás, testi sértés és más bűncselekmények miatt is keresték.

Fókusz 10-08-18


szerző:
2010.08.18. 20:35
Fókusz 10-08-18

Fókusz: Való Világ újratöltve. Körözik Lázár szeretőjének támadóit. Szívszorító találkozás a Muse-zal. Így dolgozik a parkolási maffia! Nyaral-e a Mikulás?

Hazaszökött a balesetet okozó pilóta

Nemzetközi körözés és elfogató parancs kiadását kezdeményezi a rendőrség az ausztrál pilóta ellen.

Lengyelország sem adja ki Polanskit

A filmes „kiadatása egy másik országnak teljességgel elképzelhetetlen”.

Szekrénybe bújt a rendőrök elől, de elkapták

A vízóra szekrényben próbált meg elbújni a rendőrök elől az a többszörösen körözött férfi, akit a napokban kaptak el Budapesten.

Keresik a Zuschlag-per vádlottját

Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség Őri András ellen, aki a Zuschlag-per egyik vádlottja.

Fegyverarzenált tartott a lakásában

Lőfegyverrel, lőszerrel és kábítószerrel visszaélés miatt körözték a férfit.

Pénzbüntetés helyett ült, de megszökött

A férfi nem tért vissza munkahelyén a mosdóból, felügyelője hiába kereste.

Már körözik a Velencei-tónál eltűnt szörföst

A 24 éves férfi ismeretlen módon tűnt el szombaton a tó felett átvonuló vihar közben.

Agyonvertek egy nőt Budapesten


szerző:
2009.06.12. 13:57
Agyonvertek egy nőt Budapesten

A rendőrség az üggyel összefüggésben keresi a képen látható Kiss Istvánt.

Megtalálták az elrabolt francia kislányt

Az elrabolt kislányt anyja vissza akarta csempészni Oroszországba.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!