KERESÉS search-close

kávézó

34 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "kávézó"

Bagoly kávézó nyílt Moszkvában

A különleges helyen a vendégeknek nem a rendelt italokért, hanem az elöltött perecekért kell fizetniük. A látogatók megsimogathatják, vagy akár meg is etethetik az ott élő 11 baglyot, amelyeknek a többsége állatkertekből vagy madárkórházakból került a kávézóba.

 

Robotok szolgálnak ki a kávézóban

Egy japán kávézó tulajdonosa a megüresedett felszolgáló pozícióra nem embereket, hanem robotokat alkalmaz, akik láthatóan profi módon teljesítik az elvárásokat.

Így fogadták a vendégek Sümbül kávézóját!

Az aga úgy döntött, a finom kávéját a piacon is elkezdi árulni, sőt egy kisebb kávézót is nyitott. Az első vendégek hamar meg is érkeznek, a fogadtatás azonban nem úgy alakult, ahogy Sümbül szerette volna.

A hús mellett tartották a patkányokat?

A hamburgerhús mellett tartották a kígyónak szánt, lefagyasztott patkányokat egy budapesti kávézóban, ezt állítja a cég volt dolgozója, aki fotót is készített minderről.

Tartoznak a lottómilliomosok

Tartozásai miatt bezárja kávéházát a hajléktalanból lett lottómilliomos. Andraschek László és felesége 2013 szeptemberében 600 millió forintot nyert a lottón. A pénz nagy részét befektették, vettek egy házat és gyerekeik is kaptak a vagyonból. Az asszony nagy álma teljesült, amikor két éve megnyitotta kávéházát Győrben, most azonban úgy döntött bezárja. A bolt veszteséges volt és az adóhivatalnak is tartoznak.

Fókusz 2017-03-31


szerző:
2017.03.31. 17:25
Felvette a tolvajokat a kamera

Kamera rögzítette, ahogy zsebtolvajok kifosztottak egy vendéget Győr egyik kávézójában. Az egyik kilopta a székre tett kabátból a pénztárcát, majd miután kivették belőle a pénzt visszacsempészték. A meglopott férfi akkor vette észre, hogy mi történt, amikor fizetni akart. A tolvajok több mint 60 ezer forintot és több száz eurót vittek magukkal. Még keresik őket.

KIFOSZTOTTÁK: Több tízezer forint volt a zsákmány

A pofátlan lopás a biztonsági kamera rögzítette egy győri kávézóban néhány hete. A felszolgálók szerint az egyik törzsvendég barátja volt az áldozat. A kifosztott férfi csak akkor vette észre, hogy mi történt, amikor fizetni akart.

Nem adom fel - egy különleges kávézó

Idén januárban nyílt egy különleges kávézó Budapesten. Fogyatékkal élő emberek alapították és üzemeltetik. A Nem adom fel kávézó nemcsak ettől különleges: az ott dolgozó emberek szeretete és vidámsága miatt sok vendég azért jár oda, hogy feltöltődjön. A kávézó csapata is jelölt az RTL Híradó Év embere díjára. Ha szavazni szeretne, itt megteheti.

Levi azt hitte, tudja, mi a jó Evelinnek

A lány reggel a munkája miatt bosszankodott. Levi azt tanácsolta neki, hogy találjon valamilyen hobbit, ami ellensúlyozza a rossz munkáját...

Evelin és Levi végre összejöttek

Mikor Levi még a munkahelyen is Evelin részeg vallomásán élcelődött, a lány dühösen hagyta ott a kávézót, és elhatározta, hogy végleg felmond. Ezért Maja és Simon odacsalogatták Evelint és Levit is egy bárba, hogy kibékítsék őket…

Evelin féltékeny Levi kiszemeltjére?

Evelin Levi nyakába sózza a fiú egyik csodálóját, ám a bosszú visszafele sül el, az addig ismeretlen lány jó fogásnak bizonyul, Evelin pedig fortyog a dühtől…

Hoppá! Evelin mégis érez valamit Levi iránt?

Levi még mindig élénken érdeklődik Evelin iránt, a lány azonban leállítja az összes próbálkozását, sőt a fiú nyakába sózza az egyik csodálóját, ám Evelin terve visszafele sül el.

 Evelin csődöt mondott az állásinterjún

Evelin magabiztos volt: miután János meghívta egy állásinterjúra, azt hitte, hogy már meg is szerezte az üzletvezetői állást. A helyszínen azonban rájött, hogy más jelentkezők is vannak rajta kívül.

Evelin pofátlanul visszaélt Levi jóindulatával

Levi váratlanul felajánl egy állást a kávézójában Evelinnek. A lány hagyja magát rábeszélni egy próbanapra, ám ez csak rövid ideig tart, mivel Evelin nem túl motiváltan áll a dologhoz…

Nem Adom Fel: a munka tette boldogabbá az életüket

Több mint fél éve nyitott meg ez az egészen különleges hely. A Nem Adom Fel kávézó, ahol jórészt sérült fiatalok dolgoznak. Ezek a fiatalok amúgy máshol nem vagy nemigen kapnának munkát. Itt viszont kaptak egy lehetőséget, hogy megmutassák, mire képesek, de ez a munkahely jóval több annál, hogy csak pénzt keresnek. Itt boldogok és lelkesek, mert imádják, amit csinálnak. Bárcsak több ilyen hely lenne Magyarországon!

Aki verset mondott, kávét kapott

Vers kávéért. Hétfőn, a Költészet világnapján minden vers, vagy akár csak egy idézet is kávéházi fizetőeszköz lett. Nem kellett pénz, elég volt elmondani, vagy leírni egy költemény néhány sorát, máris egy feketét kapott cserébe a vendég azokban a kávézókban, amelyek csatlakoztak az akcióhoz. Magyarország másodszor vett részt a kezdeményezésben, amely szerint a kávézás és a költészet elválaszthatatlan egymástól.
 

„Itt 100 százalékosan fel lehet töltődni”

100 százalékosan fel lehet itt töltődni, mint a telefon – ezt mondta az egyik kerekesszékes felszolgáló, aki a Nem Adom Fel Café és Bar-ban dolgozik. A kávézó szerdán nyitott, Budapesten az első olyan hely, ahol csak fogyatékkal élők dolgoznak.

Kamerák is felvették a robbanást

Egy ember meghalt és többen megégtek egy ausztrál kávézóban, amikor kedden egy kisteherautó belerohant a kávézó udvarán tárolt gázpalackba, ami azonnal felrobbant. A robbanást több utcai kamera is rögzítette.

Szenvedélybetegeken segít a lottómilliomos

Kávézót nyitott a lottómilliomos. Andraschek László és felesége hajléktalanok voltak, amikor másfél éve rájuk mosolygott a szerencse. 2013 szeptemberében 600 millió forintot nyertek a hatoslottón. Azóta vállalkozásba fogtak, szenvedélybetegeket segítő alapítványt hoztak létre, és azt mondják, megtanultak nemet mondani. Andraschek László maga is gyógyulófélben lévő alkohol beteg. Ezért a kávézójukban szeszes italt nem szolgálnak fel.

Kávé, sütemény és macska – elvitelre is!

Cicás kávézó nyílt Kaliforniában. A Cattownban, azaz Macskaváros nevű helyen a kávé, tea és süti mellé akár egy macska is rendelhető és hazavihető.  A tulajdonos így próbál új gazdit találni a közeli állatmenhely elaltatásra ítélt macskáinak.

Keresztülhajtott egy autós a kávézón

Egy ember meghalt, öten megsérültek. A történteket a biztonsági kamerák is rögzítették. Megrázó felvételek!
 

Kiszabadultak a kávézó önkéntes fogjai

24 nap után kiköltözött a két férfi a bevásárlóközpontban található kávézóból, bírósági úton próbálnak megegyezni.

Rovarirtás a plázai kordon mögött

Fertőtlenítést és rovarirtást rendeltek el a hatóságok abban a kávézóban, amelyikben két ember él víz és áram nélkül hetek óta.

Fókusz 11-09-08


szerző:
2011.09.08. 20:45
Fókusz 11-09-08

Fókusz: Átfazonírozva - Az első felvételek a vadonatúj ValóVillából. Vajon mi vár az ötödik széria szereplőire? Malek a Mátrixban - Az X-Faktor mentora Neo bőrébe bújt egy fotózás és SP kedvéért. Önélntes rabság - Miért vállalta a budai kávézó tulajdonosa, hogy áram és víz nélkül bezárkózik az üzletébe?

Tiltakozásképp elzárták magukat a külvilágtól

Tizenöt napja zárkózott be áram- és vízellátás nélkül két férfi egy budapesti pláza kávézójába. Helyzetüket nehezíti, hogy a biztonsági őrök nem engedik, hogy a bent tartózkodóknak ételt és italt vigyenek be.

Sláger lett a becsületkasszás kávézó

A vendégek maguk döntik el, mennyit fizetnek a fogyasztásukért a prágai kávézóban.

Füstölgő lengyel „ellenálló”

Életbe lépett a lengyel dohányzásellenes törvény, amely az európai jogszabályokhoz igazodik.

Leütötték Schobert Norbit!


szerző:
2010.01.30. 11:00
Leütötték Schobert Norbit!

A fitneszguru rövid időre az eszméletét is elvesztette, miután rátámadtak saját kávézójában.

Drogkartell végzett a rendőrfőnökkel

Egy ember meghalt, ketten megsérültek, amikor lövöldözni kezdett egy férfi Mexikóvárosban.

Még nem kapták el a rendőrgyilkost

Ellentmondásos hírek érkeznek arról a férfiról, aki kivégzett négy rendőrt.

Lelőttek négy rendőrt az Egyesült Államokban

A rendőrök egy kávézóban ültek egy asztalnál, amikor a gyilkos belépett, és lelőtte őket.

Ámokfutó ölt egy rotterdami kávézóban

A férfi, válogatás nélkül lövöldözött a vendégekre.

Még meg sem nyitott, máris felgyújtották?

A tervek szerint pénteken nyitott volna az a kávézó, amit valószínűleg felgyújtottak az éjjel.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való