KERESÉS search-close

gyárfás tamás

9 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "gyárfás tamás"

Mészáros Gyárfással üzletel

A NapTv korábbi székházába költözteti az Echo Tv-t Mészáros Lőrinc, a csatorna új tulajdonosa, erről a Magyar Demokratának nyilatkozott. Az épület jelenleg Gyárfás Tamásé, az úszószövetség korábbi elnökéé. A székházra tavaly 28 millió forint közpénzt költöttek. Az MSZP szerint ez felveti a hűtlen kezelés és a csalás gyanúját, ezért feljelentést tesznek. A nemzeti fejlesztési miniszter sajtófőnöke Híradónknak azt mondta, a megállapodás szerint a felújítás összegét vissza kell fizetni, mielőtt eladják az épületet.

Gyárfás még marad egy kicsit

Hivatalosan is benyújtotta lemondását a Magyar Úszószövetség elnöki posztjáról Gyárfás Tamás. Az elnökség döntése alapján Gyárfás Tamás nem azonnal távozik, hanem a szövetség január 8-i rendkívüli elnökválasztó közgyűléséig hivatalban marad. A szövetséget 23 évig irányító sportvezető azután mondott le, hogy összetűzésbe került Hosszú Katinka, olimpiai bajnok úszóval, aki mellett több sporttársa is kiállt. Gyárfás Tamás azt még nem döntötte el, újraindul-e a posztért.

Gyárfást elmosták a hullámok

Gyárfás Tamás szerda reggel lemondott a Magyar Úszószövetség éléről. Hosszú Katinka már régóta küzdött ezért...

Fókusz 2016-11-30


szerző:
2016.11.30. 18:55

Lemondott Gyárfás Tamás


szerző:
2016.11.30. 11:34
Lemondott Gyárfás Tamás

„Lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban.” Így indokolta Gyárfás Tamás az Úszószövetség régóta támadott elnöke lemondását. Döntését ma reggel hozta nyilvánosságra.

Gyárfás: nem mondok le

Nem mond le Gyárfás Tamás! Az úszószövetség elnöke ezt azután közölte, hogy erre szólította fel Hosszú Katinka. Az olimpiai bajnok úszó nyílt levelében azt írta, a szövetség vezetői megfélemlítik az úszókat és a klubokat. Gyárfás Tamás azt mondta: felelősséget érez a sikeres vb-rendezésért, és nem érti, Katinkának mire lenne még szüksége, mert mindent megkap.

Gyárfás maradt az úszóelnök

Elsöprő többséggel szavazott bizalmat Gyárfás Tamásnak az úszószövetség közgyűlése, így továbbra is ő az úszóelnök. 118-an szavaztak mellette, egyvalaki voksolt ellene, egy szövetségi tag pedig tartózkodott. Az elmúlt hetekben, hónapokban több botrány is történt a szövetség körül, emiatt döntött úgy Gyárfás, hogy bizalmi szavazást kér maga ellen.

Saját főtitkárával szerződött Gyárfás Tamás

Állami pénzből működő cég újítja fel a NapTV volt székházát - írta meg a 444.hu. Gyárfás Tamás ugyanis havi egy forint bérleti díjért bérbe adta a jövő évi vizes vb-t is szervező cégnek az épületet, amely azonnal felújítási munkákba kezdett. Az úszószövetség elnöki posztját is betöltő Gyárfás a szerződést saját beosztottjával, az úszószövetség főtitkárával kötötte meg. A Demokratikus Koalíció a lemondását követeli.
 

Doppingolással vádolták meg Hosszú Katinkát

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke szerint a híresztelések Magyarországról származhatnak. Kiss László szövetségi kapitány azt mondja, kizárt, hogy az úszónő doppingolt, az ellenőrök minden versenyen és edzésen ellenőrizték, és mindig rendben találtak mindent. Hosszú Katinka a jövő héten reagál a történtekre.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való