KERESÉS search-close

gazdaság

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "gazdaság"

Mészáros-cég nyert közbeszerzést

Mészáros Lőrinchez köthető konzorcium nyerte a dohánytermékek nyomon követésére kiírt közbeszerzést. A nyertes cégek négy milliárd forintért építhetik ki az úgynevezett DAKIR-t, vagyis azt az informatikai rendszert, melynek segítségével minden doboz cigaretta azonosítható lesz, és kiderül, hogy éppen hol jár a gyártósor és a trafik között. A rendszer létrehozása egyébként nem magyar ötlet, uniós jogszabály írja elő.

Tovább drágul a tojás


szerző:
2019.03.25. 18:40
Tovább drágul a tojás

Tovább drágul a tojás. A terméktanács úgy számol, húsvét előtt 10-20%-kal emelniük kell a termelői árakat. Azt mondják, a megugró kereslet miatt kénytelenek több tojót beállítani, pedig az ünnep után a tyúkok nagy része nem fial majd hasznot. A KSH szerint már most ismét több mint 40 forintot kérnek egy átlagos tojásért Magyarországon.

Az áfa csökkenhet, az árak nem

A Szállodaszövetségnél azt mondják, fejlesztésekre és béremelésekre kell a pénz. Az állami turisztikai ügynökség szerint forgalmi adó csökkentés jöhet, miután csak a SZÉP-kártya forgalom majdnem a duplájára emelkedhet - a cafetéria átszabása után. A Szállodaszövetség szerint átlagosan 2-3%-os drágulásra kell számítani idén.

Budapesten költötték a legtöbbet

Több mint kétszer annyit hagytak a boltokban a budapestiek, mint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élők tavaly. Egy átlagos fővárosi majdnem 120 ezret, egy észak-alföldi viszont alig több mint 50 ezret költött havonta - ezt a Blokkk.com számolta ki a KSH adataiból. Ott vásároltak kevesebbet, ahol kevesebb jutott rá a GKI Gazdaságkutató szerint. Az átlagbérek közötti különbség is fokozódott.

 

NHB-ügy: feljelentést tesznek

Vége Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére bankjának. A Nemzeti Bank elrendelte a Növekedési és Hitel Bank végelszámolását. A betéteseket 31 millió forintig kártalanítják. A bank korábban többször éppen Matolcsy György családjának befektetéseihez adott hiteleket és a jegybank alapítványai is számlát vezettek az NHB-nál. A Párbeszéd a rendőrséghez fordul.

Lelki terrorrap próbálják megtörni a sztrájkolókat

Lelki terrorral próbálja a sztrájkolókat megtörni a Hankook - ezt állítja a szakszervezet. A koreai gumigyártó dunaújvárosi gyárában kedd délután kezdtek határozatlan idejű sztrájkot a 18 százalékos béremelést követelő dolgozók.

 

Kevesebbe kerülhet a bankolás

A tranzakciós illeték további csökkentését javasolja a kormány az Országgyűlésnek. Június elsejétől minden ügyfél után az átutalások számától függetlenül egységesen évi 800 forintot szednének a bankoktól. A Nemzeti Bank alig több mint egy hónapja mutatta ki, hiába csökkent az illeték év elején, még mindig a magyaroknak a legdrágább a bankolás Európában jövedelemarányosan.

Egyre több a vendégmunkás

Megrohamoznák Magyarországot az Unión kívüli munkavállalók. Majdnem 61 ezren kértek tavaly tartózkodási engedélyt, hogy nálunk dolgozhassanak, két és félszer annyian, mint tavalyelőtt - erről az mfor.hu írt a Bevándorlási Hivatal friss adatai alapján. A szakszervezetek attól tartanak, hogy a sok vendégmunkás letöri a béreket. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ma arról beszélt, hallani sem akarnak a vendégmunkások tömeges foglalkoztatásáról.     

Első lakás illetékmentesen?

Illetékmentessé tenné az első lakás vásárlását a jegybank, ezzel a fiatalok százezreket, sőt akár milliókat is spórolhatnának. Az összes vásárló több mint ötöde volt tavaly olyan vevő, aki első otthonát vette meg, ám jelenleg csak akkor jár illetékkedvezmény, ha az ingatlan vételára nem haladja meg a 15 millió forintot. Ennyiért viszont már vidéken is nehéz lakáshoz jutni, Budapesten és a nagyvárosokban pedig szinte lehetetlen. A kancelláriaminiszter ma kérdésünkre azt mondta: vizsgálják a jegybank javaslatát.

Újabb részletek a falusi CSOK-ról

Bővítés és szűkítés egyszerre - újabb részleteket árult el a kormány a falusi CSOK-kal kapcsolatban. Bővült a jogosult települések köre, viszont a nagycsaládosoknak járó 10 milliós támogatásnak csak a fele használható majd ingatlanvásárlásra, a másik fele pedig felújításra – ezt Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be. A Híradónknak nyilatkozó szakértő szerint ezzel elkerülhető, hogy túlzottan dráguljanak az ingatlanok.

5 év börtön a volt MVM vezérnek

Öt év letöltendő börtönre ítélték a Magyar Villamosművek volt vezérigazgatóját, Kocsis Istvánt hűtlen kezelés és sikkasztás miatt. A vád szerint Kocsis István és társai, köztük a felesége, 15 milliárd forinttal károsították meg az állami vállalatot azzal, hogy előnytelen szerződéseket kötöttek és offshore hátterű cégeknek utaltak pénzeket. Az ítélet a volt vezérigazgató esetében nem jogerős.  

Egyszerűbb és olcsóbb lehet a hitelkiváltás

Faragna a hitelkiváltás költségein és a mostani felére, átlagosan két hétre csökkentené az ügyintézési időt a jegybank. A lakáshitelesek több mint a fele még változó kamatozású kölcsönt fizet, vagyis jelentősen drágulhat a törlesztője, ha a rekordalacsony kamatok emelkedésnek indulnak. A Nemzeti Bank csaknem egy hónapja a kereskedelmi bankok szövetségével tárgyal a fix törlesztőkre váltás ösztönzéséről, a díjcsökkentést a tegnap bejelentett reformcsomagjukban kezdeményezték.

Orbán: döntetlenre kell hozni!

2030-ra utolérhetjük Ausztriát - így jelentette be Matolcsy György a jegybank új reformcsomagját a Kereskedelmi és Iparkamara mai gazdasági évnyitóján. Több mint 80%-os reálkereset emelkedést valószínűsítenek a következő 10 évre, egyszámjegyű SZJA-t és teljes egészségügyi fordulatot javasolnak a kormánynak. A miniszterelnök azt mondta, legalább döntetlenre kell hozni az osztrákokkal való régi meccset.

 Az Audi után máshol is sikeresen harcoltak a béremelésért

A győri Audi-gyárban 6 napig állt a munka, és a végeredmény: a dolgozók jelentős béremelést és magasabb juttatásokat kaptak. A sikeres sztrájk több más cégnél is lökést adott a szakszervezeteknek, hogy van értelme küzdeni a több pénzért. Volt, ahol a dolgozók sikerrel jártak, máshol viszont hiába próbálkoztak. Volt, ahol egyből kirúgták azt, aki szervezkedni kezdett, máshol pedig a sztrájkolók arra panaszkodtak, hogy megalázó körülmények közé kényszerítették őket.

Kockázatos a hitelbírálat nélküli tízmilliós kölcsön?

Információnk szerint a bankokat is meglepte a kedvezményes gyermekvállalási támogatás. Szakértők túl kockázatosnak tartják, hogy hitelbírálat nélkül lehetne tízmilliós kölcsönhöz jutni. Erről csütörtökön beszélt kérdésünkre a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Pénzügyi szakértők szerint aggályos a kormány elképzelése, mert felelőtlen hitelfelvételre ösztönözheti az embereket. A gyermekvállalási támogatásról szinte naponta derülnek ki újabb részletek. Elméletileg júliustól lesz igényelhető, de a kormány még dolgozik a részleteken. 

Fordulat a devizahiteles perben

Ha a kölcsönt folyósították és az ügyfél törleszteni kezdett, nem tekinthető érvénytelennek a szerződése - így indokolta keddi döntését a Kúria az egyik devizahiteles perben. Ugyanezt a szerződést több mint 5 éve jogerősen érvénytelennek ítélte a bíróság az adós által kezdeményezett eljárásban, miután konkrét kölcsönösszeg nem szerepelt benne. Majd a bank adott be keresetet és pert nyert a Kúria későbbi jogegységi döntése után.

Raktárban, raklapok között kellett sztájkolniuk

Egy raktárhelyiségben, raklapok között kellett elkezdeniük a sztrájkot a miskolci autóalkatrész-gyártó üzem dolgozóinak. A kínai tulajdonban lévő Sega Hungary Kft.-nél szerda estétől tart a munkabeszüntetés.

Újabb azbeszt ügy: nyergesújfalui eternit gyár ügyében is nyomoznak

Az RTL Híradónak több olyan családtag is nyilatkozott, akik szeretteiket azbeszt okozta daganatos betegségben veszítették el. Nyergesújfalun 1905-től 1995-ig dolgoztak a veszélyes anyaggal, tavaly júliusban ugyanaz az ügyvéd tett feljelentést a halálesetek miatt, aki a Heves megyei azbeszt mérgezés miatt elhunyt áldozatokat is képviseli.

Kamatmentes lesz a hitel, de nem mindenkinek

Kamatmentesen kapnak legfeljebb 10 milliós hitelt a 40 év alatti nők, ha házasok júliustól. A családügyi államtitkár ismertette a részleteket az Orbán Viktor által tegnap bejelentett intézkedéscsomagról. Szintén nyár közepétől ugyanannyi CSOK-hitel jár majd használt ingatlan vásárlásához, mint az újakhoz.  Az intézkedés legfontosabb pontjait megnézhetik ITT.

Szakszervezeti titkárrá választották, másnap kirúgták

Csütörtökön szakszervezeti titkárrá választották, másnap délelőtt kirúgták. A Vasas Szakszervezetek Szövetsége szerint azért szűnt meg a munkaviszonya a kétgyermekes, középvezetői beosztásban dolgozó férfinak, mert tisztséget vállalt a frissen alakult érdekvédelmi szervezetben. A Suzuki viszont azzal indokolta neki az elbocsátást, hogy szerintük rosszul dolgozott. Kerestük a céget, de nem válaszoltak a kérdéseinkre.

Tüntetnek a TEVA dolgozói


szerző:
2019.02.10. 17:47
Tüntetnek a TEVA dolgozói

Tüntetnek holnap a debreceni TEVA gyógyszergyár dolgozói - tudta meg az Index a Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségétől.

Európában nálunk a legdrágább a bankolás

A magyaroknak a legdrágább a bankolás Európában - a Nemzeti Bank friss, jövedelemarányos kimutatása szerint. Nálunk egy minimálbéres is ezer forintnál többet fizet havonta, vagyis a keresetének több mint 1 százalékát költi számladíjakra. A románok az ötödéből, a lengyelek a negyedéből, a franciák pedig a feléből megússzák ugyanezt. A Nemzeti Bank átalánydíj bevezetését és a tranzakciós illeték további csökkentését javasolja.

A kocsimosó automatákat is bekötnék a NAV-hoz

A kocsimosó- és parkolóautomatákat is beköthetik a NAV-hoz - erről beszélt a Magyar Nemzetnek a pénzügyminiszter.

 

Bezárt bank miatt kell utazniuk

12 településen zárta be kirendeltségeit Baranya megyében a Déltakarék január végén. A pénzkiadó automatáikat is felszámolták. Van olyan falu, ahonnan 16 kilométert kell emiatt utazni a legközelebbi bankfiókig. A pénzintézetnél azt mondták, a kirendeltségek veszteségesen működtek, ezért zárták be azokat.

Drágulnak a folyószámlahitelek

20 % fölé emelkedett a folyószámlahitelek átlagos kamata - az énpénzem.hu számítása szerint. A bankok egy része lejárati időt vezetett be, emiatt nem halogathatja többé a visszafizetést, aki mínuszba megy. Több pénzintézet pedig azoktól is pénzt kér, akik hozzá sem nyúlnak számlájuk hitelkeretéhez - rendelkezésre tartási díj címén. A Híradónknak nyilatkozó elemzők körültekintésre figyelmeztetnek a változások miatt.

Többet ér a román minimálbér?

Többet ér az új román minimálbér, mint az új magyar - ezt a Portfólió számolta ki az Eurostat adataiból. A legkisebb nettó fizetés az idei emelések után is alacsonyabb maradt Romániában, de a vásárlóereje lehagyta a magyart. Ebben a rangsorban már csak a bolgárokat előzzük az Európai Unióban. A kormány szerint a magyarországi az egyik legdinamikusabb a minimálbér-növekedés.

800 ezer forint nettóért csábítják a henteseket Nyugat-Európába

Nemet mondtak a havi 200 ezres kezdő bérre a Metró áruházlánc dolgozói. Így náluk, ahogy a Tesconál még nincs idei bérmegállapodás. A kereskedelmi munkaadók többségével viszont kétszámjegyű fizetésemelésről egyeztek meg a szakszervezetek. Nagy a nyomás a cégeken, a henteseket például havi 800 ezer forint nettóért csábítják Nyugat-Európába. Az illetékes államtitkár azt mondta, hiszi, hogy kevesebben hagyják majd el az országot.

Péntektől fizethetünk az új 500-assal

Várhatóan néhány hónap, mire széleskörben elterjed a megújult, korszerűbb biztonsági elemekkel ellátott bankjegy.

Az új gyár miatt bezár a régi

Egy gyárat nyitnak, egyet bezárnak. A kormány 350 új munkahely létesítésével indokolta, miért támogatta több, mint négymilliárd forinttal a Hunent Zrt. mélykúti szárnyasfeldolgozójának felépítését. Csakhogy a cég ezzel egy időben bezárja mezőkovácsházi gyárát, mert a termelést átviszik Mélykútra. A vállalat elnöke azt ígéri, ha sikerül felújítani, újra nyitják az üzemet. 

Nem emelik a közmunkások bérét

Alig több mint 54 ezer forint marad a közmunkások bére. 5 nap múlva kapnak először fizetést az idei munkájuk után, de a pénzügyminiszter Híradónknak azt mondta, két év után sincs napirenden a járandóság emelése. Varga Mihály arról beszélt, hogy ösztönözni akarják a közmunkások elhelyezkedését a rekord magas munkaerőhiány miatt. A Közmunkás Szakszervezet szerint a többség hiába keres, nem talál állást.

7 hónappal ezelőtti szintjére erősödött a forint

Alig több mint 317-es árfolyamon kereskedtek ma az Euróval a bankközi piacon, tavaly nyáron még 330-as szinttel kellett a nyaralni készülőknek számolniuk. Most jól járnak a külföldi síelést tervezők és várhatóan minden belföldön autózó is. Legalábbis a Holtankoljak.hu szerint néhány forinttal csökkenhet az üzemanyagok literenként ára akár már péntektől. 

Tovább drágulhatnak az építőanyagok

5-10%-kal tovább drágulhatnak az építőanyagok - ezt a gyártók szövetsége jelentette be a munkaerőhiányra és az energiaárak emelkedésére hivatkozva. Ezért és a kereslet élénkülése miatt újabb 10-12%-kal növekedhetnek idén az ingatlanárak országos átlagban a Duna House friss elemzése szerint. Egy lakásvásárlást tervező család átlagosan 3-4 millió forint plusz kiadásra számíthat.

 

Kétszer annyian keresnek kiadó lakást, mint egy éve!

Több mint kétszer annyian keresnek kiadó lakást most, mint tavaly ilyenkor az országban - az ingatlan.com adatai alapján. Szerintük sokan lemondtak arról, hogy saját otthont vásároljanak az egyre magasabb ingatlanárak miatt. A GKI Gazdaságkutató 8-10%-os lakbéremelkedéssel számol átlagosan a megugrott kereslet miatt.

Fenntarthatatlan a gazdagodás!

Annyi pénze van a világ 26 leggazdagabb emberének, mint az emberiség legszegényebb felének összesen – ez derül ki egy nemzetközi jótékonysági szervezet friss felméréséből. A leggazdagabbak vagyona ráadásul folyamatosan nőtt, tavaly naponta 700 milliárd forinttal. Szakértők szerint ekkora egyenlőtlenség már ártalmas a gazdaságnak és aláássa a demokráciát is.

10%-os fizetésemelést követelnek a közszolgáltatást ellátó állami vállalatok alkalmazottai

Legalább 10%-os fizetésemelést követelnek a közszolgáltatást ellátó állami vállalatok alkalmazottai. Vasutasok, postások és például vízművek dolgozói, akiknek csak átlagosan 5%-os bérfejlesztés járna idén egy tavalyelőtti megállapodás szerint. A munkaerőhiány miatt kérnek most több pénzt, és, mert bérfelszültséget okoz a minimálbér 8%-os emelése.

Hiába drágul az üzemanyag, többet tankoltunk

Hiába drágult 400 forint fölé az üzemanyagok literje, több mint 7 százalékkal többet tankoltunk tavaly, mint tavalyelőtt - az Ásványolaj Szövetség friss összesítése szerint. Az árak az idei év elejére mérséklődtek, de a héten újra emelkedni kezdtek. A benzin 4, a gázolaj pedig 11 forinttal drágult átlagosan literenként. A GKI úgy számol, az állam tavaly 60 milliárd forinttal nagyobb adóbevételre tehetett szert az üzemanyagokon.

 

Két órára leállt a munka a győri Audi-gyárban

Négyezer audis dolgozó sztrájkolt ma délelőtt Győrben. Két órára leállt a munka a motor és a járműgyárban is. Az Audi Hungária Független Szakszervezete és a vállalat szeptember óta nem tud megállapodni a 2019-es bérekről. A vállalat igazgatósága azt közölte az RTL Híradóval, hogy olyan megállapodást szeretnének, amely mindkét félnek kedvez.

Mérnök, orvos, fizikai munkás hiányzik leginkább

Mérnökből, orvosból és fizikai munkásból a legnagyobb a hiány Magyarországon.

Háromszor többet kereshetnek a Németországban dolgozó magyarok

Az itthoni átlag majdnem háromszorosát kapják kézhez a Németországban dolgozó magyarok - ezt a G7 gazdasági portál számolta ki a német munkaügyi hivatal adataiból. Már 200 ezernél is többen élnek kint és egy év alatt több mint 5 százalékkal, havi 565 ezer forintra emelkedett a nettó átlagkeresetük.

11 ezer külföldi munkás jött

11 ezer külföldi vendégmunkás érkezett tavaly Magyarországra - közölte a Pénzügyminisztérium egy ellenzéki képviselő írásbeli kérdésére. Az adatok szerint tavaly rekordszámú külföldi érkezett, ami a DK szerint azt jelenti, hogy álságos a kormány kommunikációja, amikor arról beszél, a magyar gazdaság vendégmunkások nélkül is működőképes.

Olcsóbb lehet a bankolás


szerző:
2019.01.12. 18:27
Olcsóbb lehet a bankolás

A pénzügyminiszter azt mondta, megvizsgálják, érdemes-e tovább csökkentetni a tranzakciós illetéket. Egyelőre csak az átutalás illetékmentes legfeljebb 20 ezer forintig, ennyit engedett a kormány idén január elsejétől. Előzőleg másfélszeresére drágult a bankolás Magyarországon az adó 2013-as bevezetése óta.

Elsősorban a kormányközeli vállalkozók gazdagodnak?

Rengeteg tennivalója lenne a magyar kormánynak, ha valóban a zéró tolerancia elvét követné, és nem tűrné a korrupciót Magyarországon – ezt mondják a Transparency International Magyarországnál. Orbán Viktor csütörtökön arról beszélt a kormányinfón, hogy szerinte nincs elfogadható szintje a korrupciónak. A civil szervezetnél viszont nem értik, hogy akkor miért építettek ki például olyan közbeszerzési rendszert, mely elsősorban a kormányközeli vállalkozókat gazdagítja.

A csúszás miatt drágulni fog Paks2?

A Paks2 beruházás csúszásáról is beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján a miniszterelnök. Azt, hogy mikor lehet az eredetileg 2025-re tervezett átadás, azt nem árulta el, ahogy pénteken kérdésünkre a bővítésért felelős tárca nélküli miniszter sem. A Párbeszéd szerint már legalább 3 éves a csúszás, emiatt pedig drágul a beruházás, amit újra kellene gondolni.

Kárbejelentés már mobilról is

Elindult az autósok digitális kárbejelentője. Belföldön, a hagyományos kék-sárga nyomtatvány helyett használhatják. Az ingyenes applikáció nem hagyja, hogy hibásan vagy hiányosan adják meg az adatokat, és fényképeket illetve videókat is csatolhatnak vele a baleseti helyszínről. Hetekkel gyorsíthatja a kárrendezést a Biztosítók Szövetsége szerint. Már ma, az első napon több mint 26 ezren töltötték le mobiltelefonjukra az alkalmazást.

Drágulást hozhat a minimálbér-emelés

Hiába csökkenhet a munkaadói járulék, a Híradónknak nyilatkozó vállalkozók mégis áremelésre készülnek. A Portfólió kiszámolta, 1 millió 1 százezer dolgozót érint Magyarországon az idei 8%-os kötelező bérfejlesztés, minden negyedik munkavállalót. Békés megyében foglalkoztatják arányaiban a legtöbb minimálbérest, kétszer annyit, mint Budapesten.

A legforróbb év volt 2018: másfélszeresére drágultak a zöldségek

A valaha mért legforróbb év volt a tavalyi Magyarországon - az Országos Meteorológiai Szolgálat előzetes értékelése szerint. A rendkívüli meleg miatt másfészeresére drágultak a legkeresettebb zöldségek. Az árak pedig csak akkor csökkennek a Terméktanács szerint, ha a következő szezonban nem lesz szélsőséges az időjárás.

Mi várható 2019-re?


szerző:
2019.01.05. 19:05
Mi várható 2019-re?

A Fókusz riportere annak járt utána a világ válságövezeteit jól ismerő szakértőkkel, hogy mi várható 2019-re? Vajon felbomlik az Európai Unió? Kitör a harmadik világháború? Egyáltalán, jobban fogunk élni, mint tavaly? Kiderül a riportból!

Tartanunk kell a jövőtől?


szerző:
2019.01.04. 12:00
Tartanunk kell a jövőtől?

A Fókusz riportere annak járt utána a világ válságövezeteit jól ismerő szakértőkkel, hogy mi várható 2019-re!

10 %-kal lett olcsóbb a tej

Több mint 10%-kal lett olcsóbb a tartós tej a terméktanács szerint. Teljes egészében átengedték az áfacsökkentés hatását az áruházláncok - ez derült ki szerdán reggel, miután először kinyitottak a boltok az újévben. Az Agrárminisztérium úgy számol, egy négyfős család 6-7 ezer forintot takaríthat meg idén az adócsökkentéssel. 

 

Változások 2019-ben


szerző:
2019.01.01. 18:40
Változások 2019-ben

Egy sor változást hozott az újév. Emelkedik a minimálbér és a nyugdíj. Illetékmentes lesz minden 20 ezer forint alatti átutalás. Mától hatályos az új munka-törvénykönyve, ami alapján 2019-ben már akár 400 túlórát is elrendelhetnek a munkáltatók. Olcsóbb lesz a tej, drágul viszont a pálinka, mert mostantól ezután is kell népegészségügyi termékadót fizetni.

Keveslik a minimálbér emelést

A garantált bérminimum emelése nagyjából 9600 Ft-os nettó bérnövekedést jelent az érintett munkavállalóknak, a minimálbér emelés pedig 7300 Ft-ot. Ezt kevesli a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Ők a 8%-os emelés helyett legalább 10%-osat akarnak, a minimálbér ugyanis Romániát kivéve a környező uniós országokban magasabb, mint Magyarországon. Épp ezért már nemcsak a túlóratörvény, hanem a minimimálbér miatt is sztrájkot terveznek januárra. A kormány kitart amellett, hogy jó a törvény.

Minimálbér: bruttó 149 ezer forint

Jövőre 8 százalékkal nő a minimálbér és a garantált bérminimum, ugyanennyivel emelkedik 2020-ban is. Kétéves megállapodást kötött a kormány a munkaadókkal és a munkavállalók szervezeteinek egy részével. Ez azt jelenti, hogy jövőre 11 ezer forinttal, 149 ezerre nő a minimálbér. A megállapodás sokáig húzódott, mert a szakszervezetek kétszámjegyű béremelést akartak. A Híradónak nyilatkozó  kisvállalkozók szerint még a 8 százalékos emelést is nehéz lesz kigazdálkodni.

Három, fontos adózási határidő jár le decemeber 31-én

Három, a vállalkozások számára fontos határidő jár le december 31-én.

 

Adócsökkentés: drágább éttermek

Lenyelték az áfát a vendéglősök. Hiába csökkent 5%-ra az éttermi étkezés áfája, 6%-kal drágultak a vendéglők a KSH friss adatai alapján. A tulajdonosok főleg a rekord magas munkaerőhiányra hivatkoznak, azt mondják, béremelésre kellett a pénz. Ugyanakkor a kereslet is jelentősen nőtt, egy év alatt 10%-kal gyarapodott a vendéglátóhelyek forgalma.

Út-és hídépítésekről döntöttek

Minden autópálya érjen el a határig, és az ország bármely pontjáról legfeljebb fél órát kelljen autózni egy sztrádáig - ezt szeretné a kormány, ezért több út- és hídépítést nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűvé nyilvánítottak. Egyebek közt megmegépülne az M6-os Bóly és a horvát határ, illetve az M3-as Vásárosnamény és az ukrán határ között.

Megszűnik az Erzsébet-utalvány

Az állami forgalmazó honlapján az adókedvezmény jövő évi kivezetésére hivatkozik. A munkáltatók egy része viszont úgy tudjuk, továbbra is kínált volna Erzsébet-utalványt a dolgozóinak, hiába emelkedik az adóteher. Ők most például attól a külföldi cégtől rendelhetnek új étkezési utalványt, amelyiket a kormány 6 éve kiszorított a piacról, és amelyik sok milliárdos kártérítési pert nyert az állammal szemben.

 

Túlóratörvény: Képtelenség lesz kiszűrni az új szabályok visszaélőit

Képtelenség lesz kiszűrni az új túlóra-szabályok visszaélőit - a Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint. Úgy számolnak, átlagosan 84 évente egyszer vizsgálhat egy céget a munkaügyi hatóság, annyira kevés az ellenőr. A vállalkozók érdekképviseletének korábbi főtitkára pedig úgy tudja, egyre több cég készül a 400 óra túlmunkáról szóló szerződésmódosításra. A kormány fél éve hatékonyabb ellenőrzéseket ígért.

Nincs megállapodás a jövő évi béremelésekről

Nem tudtak megállapodni a munkaadók és a szakszervezetek a jövő évi béremelésekről, így arról a kormány rendeletben fog dönteni várhatóan napokon belül. A munkaadók szerint a magyar gazdaság versenyképessége már nem teszi lehetővé a korábbi évek jelentős béremeléseit, a szakszervezetek szerint azonban csak további emelésekkel tartható meg a munkaerő.

Likviditási problémák az NHB-ban

Óvintézkedéseket vezetett be Matolcsy György unokatestvérének bankjánál a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank döntése alapján a Növekedési Hitel Banknál 30 napra elrendelték a 7 millió forint feletti betétek kifizetésének korlátozását, valamint megtiltották, hogy további kötelezettséget vállaljanak. Az RTL Híradó megtudta, az NHB-nál a jegybank alapítványainak is van folyószámlája. A bank korábban többször éppen Matolcsy György családjának befektetéseihez adott hiteleket.

Életszínvonal: az utolsó előtti helyen állunk

Az Unióban a második leggyengébb a magyarországi életszínvonal- az unió statisztikai hivatalának friss összehasonlítása szerint. A magyarok tényleges fogyasztása mindössze 62 százalékát érte el tavaly a 28 tagállam átlagának. A horvátokkal egy szinten, már csak a bolgárokat előzzük meg, a románok is lehagytak minket. A GKI szerint főleg, mert máshol jobban emelkedtek a jövedelmek.

Föld, falu: parlagon és lakatlanul?

Egy szupermarketben vagy egy piacon járva mostanában meghökkenünk az élelmiszerek árának gyors drágulása miatt. Közben az agrártárcától folyamatosan a dübörgő magyar mezőgazdaságról hallunk. Amely a nemzeti össztermék úgy 4 százalékát adja, termelési értéke 2004 és 2015 között 0 százalékkal nőtt. Nyilvánvaló, hogy a közvélemény keveset tud a magyar agráriumról– azért is, mert a média alig-alig vesz tudomást róla. Mi van az állattenyésztéssel és a zöldség- és gyümölcstermesztéssel?

Paks 2: meddig csúszik a beruházás?

A paksi atomerőmű bővítését a magyarok minimális többsége elutasítja, míg nagy többségük inkább egy megújuló alapú energiarendszert támogat. A Paks 2 beruházás érinti az energiapolitikát, az áramár alakulását, nem is beszélve a környezeti veszélyekről! De mit hozott 2018 a késlekedő beruházásnak?

Több százezer család veri magát adósságba karácsonyra

Több százezer család veri magát adósságba idén karácsonyra, minden korábbinál többen - a jegybank szerint. Pedig egyre jobban terjednek a kockázatosabb, változó kamatozású áruhitelek, és megjelentek az akár 7 évig törleszthető konstrukciók is. A Nemzeti Bank figyelmeztetést adott ki, 45 ezer forintot bukhat egy 200 ezer forintos tévén, aki rosszul választ kölcsönt.

Mire lesz elég a falusi CSOK?

Sokszor annyi pénz kell, hogy a falvakban maradjanak a fiatalok, mint amennyiről a kormány döntött - a GKI Gazdaságkutató szerint. Tegnap, a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be, hogy indul a falusi CSOK, és utakat illetve bölcsődéket fejlesztenek majd - jövőre összesen 150 milliárd forintból. Az Önkormányzatok Szövetségénél azt mondják, új munkahelyekre, nem pedig községi otthonteremtési támogatásra van szükség.

Jól járhatnak a bedőlt hitelesek

Az általunk megkérdezett elemzők szerint jól járhatnak azok a bedőlt hitelesek, akik az Eszközkezelőtől bérlik korábbi saját ingatlanukat. 7 millióért juthatnának a ma már 40 milliót érő otthonukhoz - így számol a Bankmonitor, miután újabb részletek derültek ki a kedvezményes visszavásárlásról. Nem piaci értéken kellene megvenniük egykori lakásukat, hanem a korábbi vételáron, amennyit az állam fizetett a bankoknak. Ebből kapnának 15-35 százalék engedményt - ha egy összegben rendezik az adásvételt. A tervezet szerint viszont 5 évig nem adhatnák el az ingatlant.

Schmidt Mária cégétől bérli az irodaházat a kormány

Schmidt Mária kormánybiztos érdekeltségébe tartozó cégtől bérel irodaházat a kormány az Agrár-minisztériumnak, erről a HVG.hu írt. A tárcának azért kell költöznie, mert a Kossuth téri épületüket felújítják. Hogy mennyi közpénz kerül így Schmidt Mária családi cégéhez, nem árulták el.

Ezek a médiaholding bevételei

Példátlan reklámkoncentráció összpontosulhat az új kormányközeli médiaholdingnál: csak a napilapok reklámbevételeinek 84 százaléka került idén szeptemberig azokhoz az újságokhoz, amelyek most betagozódtak ebbe az alapítványba.

Nagyobb lett az egyenlőtlenség a legjobban és a legrosszabbul keresők között

Több mint 8 százalékkal, nettó 108 ezer forintra nőtt egy átlagos magyar havi jövedelme tavaly, amelynek a nagyját el is költötte - az életszínvonalról szóló friss KSH kiadvány alapján. Az egyenlőtlenség viszont fokozódott a legjobban illetve a legrosszabbul keresők között. És az elmaradott térségek sem tudtak felzárkózni.

Soha nem volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között

Soha nem volt ekkora különbség a gázolaj és a benzin ára között Magyarországon. 51 forinttal drágább most a dízel literje nálunk, miközben Európa nagy részén még mindig olcsóbban adják, mint a benzint. Németországban éppen 51 forinttal kérnek kevesebbet érte, mint a 95-ösért a Holtankoljak.hu szerint.

Túlóra-ügy: tüntetnek és sztrájk is lehet

Tüntetést hirdet a Magyar Szakszervezeti Szövetség december nyolcadikára az ellenzői által rabszolgatörvényként emlegetett törvénymódosítási javaslat miatt. Azt mondják, később sztrájkolhatnak is. A szervezet szerint ugyanis a kormánypárti javaslat nem oldja meg a munkaerőhiányt, sőt, emiatt még többen dönthetnek úgy, hogy külföldre mennek dolgozni.

Két és fél hónapnyi túlórát is kérhetnének a munkáltatók a dolgozóktól

Akár két és fél hónapnyi túlórát is kérhetnének a munkáltatók a dolgozóktól jövőre, ha az országgyűlés elfogadja Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf törvénymódosítási javaslatát. A túlórák kifizetésére pedig három éve lenne a munkáltatóknak. A Vasas Szakszervezet szerint a javaslat szakmaiatlan és embertelen. A DK szerint pedig mindez nem megoldani, hanem gerjeszteni fogja a munkaerőhiányt.

Kína: Visszaesés vagy válság jön?

Kína rohamtempóban lett a világ második számú gazdasága, ám sokan már a brutális fejlődés végét látják. Az amerikai elnök ráadásul idén kereskedelmi háborút hirdetett Kína ellen, amely növeli a kockázatokat. Mi lehet az USA-Kína kereskedelmi erőfitogtatás vége? Milyen hatásai lennének egy kínai visszaesésnek? Hogyan hatna Európára és Magyarországra? – kérdezzük szakértőktől.

16 év börtön a Szeviép vezéreinek!

2010-ben ment csődbe Csongrád megye egyik legnagyobb építőipari vállalkozása, amely egyebek között részt vett a Makóra vezető M43-as építésében, valamint a szegedi villamospálya felújításában. Több milliárd forint adósságot hagyott maga után, alvállalkozók százai mentek tönkre a csődje miatt. Az ügyészség szerint a vezetők felelőtlenül hitelezték saját cégeiket, még akkor is, amikor látták, hogy jön a válság.

Öntik haza a pénzt a külföldre vándorolt magyarok!

Több mint 270 milliárd forintot utaltak egyetlen év alatt Magyarországra - az Eurostat friss adatai alapján. Ez nagyjából 10 százalékos növekedést jelent. A Tárki kutatása alapján arányaiban tőlünk távozik a legtöbb diplomás Európába. A pénzügyminiszter az RTL Híradónak azt mondta, örülnek, hogy a magyarok így helyt állnak külföldön, de még jobban örülnének, ha minél többen térnének haza.

Spórolhat, aki nem kapkod a kibővített CSOK-hitel igénylésével

Akár 300 ezer forintot spórolhat, aki nem kapkodja el az új, kibővített CSOK-hitel igénylését. Ekkora különbséggel számíthatnak fel kezdeti költségeket a pénzintézetek - a Bankráció szerint. A kormány döntése alapján jövő szombattól jár a kedvezményes kölcsön a kétgyerekeseknek, de az elemzők azt mondják, érdemes december közepéig várni a döntéssel, amire a bankok többsége meghirdeti saját konstrukcióját.

Államtitkárok: 30%-os béremelés

Megemelték az államtitkárok fizetését 30 százalékkal. Erről a miniszterek döntöttek, akik a lehető legmagasabb emelést hagyták jóvá - írta meg a Magyar Hang. A 66 államtitkár így 1 millió 300 ezer forintot keres, de ez az összeg sokaknál még kiegészül a képviselői tiszteletdíjjal és más juttatásokkal.

Drágább lehet a fenyőfa idén a meleg, csapadékszegény időjárás miatt

A lucfenyő a tavalyihoz képest majdnem ezer forinttal kerülhet többe. Az ország legnagyobb fenyőtermelő területein, Somogy és Zala megyében a napokban kezdték kivágni a fákat. Ezek egy részét külföldön adják el, de hamarosan a magyar piacon is megkezdődik az árusítás.

Vásárlás: egyre nagyobb a leszakadás

Majdnem kétszer annyit hagynak a boltokban a budapestiek, mint az ország északi és keleti megyéiben élők. Egy fővárosi több mint 120 ezer, egy észak-alföldi viszont alig 70 ezer forintot költ átlagosan havonta. Ezt a Blokkk.com szakportál számolta ki a KSH adatai alapján. A híradónak nyilatkozó elemző szerint ez is hozzájárul ahhoz, hogy az elmaradott régiók még inkább leszakadnak.

Gulyás Gergely: Lehet, hogy nem volt minden szabályos a lakástakarék-szerződéseknél

Az utolsó pillanatban kötött 140 ezer lakástakarék-pénztári szerződést hozamvadászok kötötték spekulatív célból – mondta Varga Mihály az atv.hu-nak. Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig arról beszélt: tudomása szerint az állami támogatást megszüntető törvény hatályba lépése után is köthettek lakástakarék-szerződéseket és erről vannak információk a pénzügyi felügyeletet ellátó jegybanknál.

Mi a gond az átlagbérszámítással?

A KSH szerint a versenyszférában az ötnél több embert foglalkoztató cégeknél 2018-ban a havi bruttó átlagbér 337 ezer forint. Erről vita támadt. A szakszervezetek és mások nem ezt a számot vitatják, hanem azt, hogy a munkavállalók nagy többsége ennél kevesebbet vagy sokkal kevesebbet keres, ezért más bérszámítási módszert akarnak. Az is része a vitának, hogy meddig tarthat a bérnövekedés Magyarországon, s hogy milyen összefüggés van vagy nincs a bérek és a termelékenység között.

Ismét átszabták a cafetériát a kormánypártok

20 százalékkal jobban járhat, aki önkéntes egészség- vagy nyugdíjpénztárba kéri a béren kívüli juttatását jövőre, ekkora visszatérítésre lesz jogosult utólag a személyi jövedelemadóból. Az Országgyűlés friss döntése alapján meccsbelépő és például koncertbérlet jár majd adómentesen a dolgozóknak. A legnagyobb szakszervezeti tömörülés elégedetlen, sőt azt mondják, újabb tüntetésre készülnek.

 

Szerdától újabb 7 forinttal csökken a benzin ára

7 forinttal tovább csökken a benzin átlagára szerdától - az állami hírügynökség értesülése szerint. Így összességében 18 forinttal lesz olcsóbb a 95-ös literje, mint múlt hétfőn volt. Hirtelen és óriásit változott a hangulat a világpiacon, majdnem 20 százalékot zuhant az olaj ára. Az elemzők legtöbbje ugyanakkor azt mondja, az áresés csak átmeneti lesz.

Novemberi tavasz: terem az eper, érik a málna

Terem az eper, érik a málna – mintha tavasz lenne, olyan az idei november. Az általunk megkérdezett szakértő szerint a rendkívüli időjárás megviseli a növényeket, ezért jövőre kevesebb lehet a termés. A szokatlan meleg a halászatban is okoz károkat: levegőztetni kell a halakat, hogy ne pusztuljanak el.

Személyes adatokat gyűjtenének a szállóvendégektől

A szállóvendégek személyes adatait is begyűjtené a kormány januártól egy új központi turisztikai adatbázisba. A legtöbb panziónak, szállodának a vendégek nevét, születési idejét, okmányaik számát is jelenteniük kellene. Ez azt jelenti, hogy mindenkiről le lehet majd kérdezni, mikor, hol, kivel töltötte az idejét Magyarországon. Az adatbázis létrehozását részben gazdasági, részben statisztikai okokkal magyarázzák.

Lakásárak: brutális különbségek

Magyarország legolcsóbb és legdrágább utcáiban forgatott a Fókusz stábja. A pesti Dunára néző, felújítás előtt álló lakás árából szinte az egész ózdi Kisamerika utcát meg lehetne venni, ráadásul ennek az utcának a végén még gyönyörű halastó is van!  

Halott is kapott felszólítást az állítólag elmaradt szemétdíj miatt

Van, aki a 6 éve elhunyt nagymamája nevére kapott fizetési felszólítást az állítólag elmaradt szemétdíj tartozása miatt. Rengeteg volt Bio-Pannónia ügyfél kapott a napokban fizetési felszólítást.

Tovább maradhat a lakásáfa

Mégsem szűnik meg jövőre a kedvezményes lakásáfa - legalábbis a kormány ezt javasolja az Országgyűlésnek. 4 évvel tovább, 2023 végig maradna az alacsony, 5%-os kulcs, de kizárólag olyan ingatlanokra járna, amelyekre múlt csütörtökig végleges építési engedélyt szereztek.

Elios-ügy: már nem nyomoznak

Nem történt bűncselekmény az Elios ügyben a rendőrség szerint. Az Országos Rendőr-főkapitányság kedd este közölte, bűncselekmény hiányában megszűntették az eljárást Tiborcz István korábbi cégénél. Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala korábban 35 közvilágítási pályázatnál is szabálytalanságokat talált, 17 esetben a szervezett csalás gyanúja is felmerült. 

Néhány kedvezmény megmaradhat

Mégis megmaradna a cafeteria-adókedvezmények egy része jövőre is a kormány tervei szerint. De a szakszervezetek követeléseivel ellentétben nem a lakhatásra, munkába járása, vagy étkezésre lehet majd igénybe venni a kedvezményt, hanem például focimeccsekre, vagy színházba lehet belépőt venni.

Luxuskiadásokra költöttek gáztöltő állomások helyett

Luxusautók bérlésére, ingatlanvásárlás fedezésére, milliós fizetésekre költötte el egy projektcég a gáztöltő állomások kiépítésére kapott uniós támogatás egy részét - ezt a 24.hu tudta meg. A Fővárosi Főügyészség nyomozást indított, miután az Innovációs és Technológiai Minisztérium feljelentést tett az összesen 40 gázkút kiépítését vállaló projekt miatt. Az egyik résztvevő cég vezetője szerint ők nem tudtak a visszaélésesekről. 

Nagyobb minimálbér-emelést szeretnének

Nincs közeledés, nagyon távol állnak egymástól a szakszervezetek és a munkaadók elképzelései a jövő évi béremelésről. A dolgozók érdekképviseletei tíz százalék fölötti minimálbér-emelést szeretnének, a munkaadók viszont ennek legfeljebb felét látják reálisnak. A kormány elsősorban a két fél megegyezését szeretné, ám a szakszervezetek szerint a tárgyalásokon a pénzügyminiszter nem zárkózott el egy 12-15 százalékos minimálbér-emeléstől sem.

Kikerülik a „kukaholdingot”

Újra a fővárosi közterület-fenntartó szedheti be a szemétdíjakat a nemzeti hulladékkezelő holding helyett. Így állapodott meg a főpolgármester és a miniszterelnök. Minderről Tarlós István az ATV kérdésére beszélt.

8-10 százalékkal drágulnak a kötelező biztosítások

8-10 százalékkal, 25-26 ezer forintra drágul a kötelező biztosítás éves díja a most évfordulós autósok tömegénél - ezt a piacvezető alkusz cég számolta ki, miután meghirdették új tarifáikat a biztosítók.

November 1-től nem érvényes a régi ezres

Utoljára szerdán lehet fizetni a régi, 2017 előtt kiadott ezresekkel. Ezeket a Magyar Nemzeti Bank kivonja a forgalomból.

Még nagyobb lett a munkaerőhiány

Robbanásszerűen, majdnem harmadával nőtt egyetlen év alatt a munkaerőhiány Magyarországon  - az egyik legnagyobb munkaerő-kölcsönző cég szerint.

100 ezres különbségek a bérekben

Több mint 100 ezer forinttal kevesebbet visznek haza átlagosan az Észak-Alföldön dolgozók, mint akik Budapesten vállalnak munkát - a KSH adatai szerint. Csaknem tizedével emelkedett a bérkülönbség egy év alatt a legmagasabb és a legalacsonyabb keresetű régió között. A nettó fizetések csak a fővárosban haladták meg az országos átlagot.

CSOK: gyorsan elfogyhat az előny

Gyorsan dönteniük kell a lakásvásárlásra készülőknek, ha ki akarják használni az új, kibővített CSOK-hitel előnyét - a Portfólió szerint. Úgy számolnak, hamarosan teljesen felemésztheti a most bejelentett többlettámogatás értékét a kedvezményes lakásáfa megszüntetése.

Megszűnhet a kulturális tao?

Napokon belül megszüntethetik, vagy gyökerestől átalakíthatják a kulturális Tao-támogatást - értesült az Index. Emiatt bezárástól tartanak eddig sikeres magánszínházakban, miután ők teljes állami támogatás nélkül maradnának. L. Simon László, az előző Orbán-kormány kulturális államtitkára már néhány hónapja felülvizsgálatról beszélt, és azt állította, a kultúrába folyó tao 30 százalékát ellopják.

Párbeszéd: Ne kelljen ledolgozni a pihenőnapokat

Ne kelljen ledolgozni a hosszú hétvégék pihenőnapjait szombatonként. Ezt javasolja a Párbeszéd. Az ellenzéki párt szerint bár az emberek így kevesebbet dolgoznának, mégis pihentebbek lennének, vagyis nőne a termelékenység. A munkaadók ezt átgondolatlan és populista kezdeményezésnek tartják.

Olcsóbb lehet a hal karácsonykor

Várhatóan olcsóbb lesz a hal karácsonykor, mint tavaly, ugyanis csökkentették az áfáját. A halgazdaságokban a héten már elkezdték az őszi lehalászást. A legnépszerűbb még mindig a ponty, de ebből sem esznek eleget a magyarok. Egy tavalyi uniós felmérés szerint halfogyasztásban Magyarország sereghajtó az európai országok között.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való