KERESÉS search-close

eurózóna

15 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "eurózóna"

Még nem akar a kormány magyar eurót

Még évekig nem lesz magyar euró. Legalábbis a pénzügyminiszter azt mondta, egyelőre nincs kormányzati szándék a bevezetésére, hiába teljesítheti az ország az euróövezethez való csatlakozás feltételeit. A miniszterelnök néhány napja egy olasz lapnak arról beszélt, az eurózóna szerinte a politikai unió irányába halad, de mi nem tartunk velük. Ellenzéki pártok minél hamarabb bevezetnék a közös pénzt.

Magyar euró: megéri?

Annak idején, amikor uniós tagok lettünk, azt hitettük el magunkkal, hogy – mindjárt… ma sem tudható, hogy ennek mekkora szerepe volt a magyar devizahitel-válságban, mert nagyon sokan gondolhatták, hogy az euró csökkenti a hitel kockázatokat. De azóta is fel-felbukkan a kérdés: lesz? Mikor? Hogyan? A Magyar Nemzeti Bank – amelynek képviselőjét meghívásunk ellenére persze hiába várjuk ebben a témában – lényegében azt mondják, felejtsük el, mert a gazdaság teljesítménye és a bérszínvonal nagyon messze van az eurózónáétól, amelynek már 19 ország tagja, szomszédaink közül Ausztria és Szlovákia is és határozottan az euró felé tart Románia és Horvátország is.

Dühödten fogadták az egyezséget

Dühödt reakciókat váltott ki Görögországban a hajnali brüsszeli megállapodás, amely lehetővé teszi, hogy Athén újabb hitelekről tárgyalhasson. Az eurozóna tagállamainak vezetői, élükön Németországgal ugyanis már azért is kemény megszorító intézkedéseket követelnek, hogy egyáltalán leüljenek tárgyalni az újabb mentőcsomagról. A 17 órán tartó megbeszélésen Alekszisz Ciprasz kormányfő szinte minden eddigi célját feladta, ráadásul a reformokat szerdáig el kell fogadtatnia a görög parlamenttel úgy, hogy azt saját pártjából is többen ellenzik.

A legmélyebb válságból kell kilábalniuk a görögöknek

Államcsőd, az eurózóna elhagyása, éhséglázadás. Ezek mind a lehetséges forgatókönyvei a Görögországban kialakult krízishelyzetnek. A történelmi népszavazás után jelenleg is folynak a tárgyalások és még mindig kérdéses a görögök sorsa. Kilyén Tamás riportja.

Összeomlik Görögország?


szerző:
2015.07.07. 14:44
Összeomlik Görögország?

Államcsőd, az eurózóna elhagyása, éhséglázadás. Ezek mind a lehetséges forgatókönyvei a Görögországban kialakult krízis helyzetnek. A történelmi népszavazás után jelenleg is folynak a tárgyalások és még mindig kérdéses a görögök sorsa. Kilyén Tamás riportja.

Nem mernek vásárolni a görögök

Görögországban a héten nem nyitottak ki a bankok, az emberek naponta legfeljebb 60 eurót vehetnek fel az automatákból. Ezért a legtöbben nem mernek költekezni. Vasárnap lesz a népszavazás arról, hogy támogatják vagy sem az ország hitelezőivel a megállapodást. A kormány a nem mellett kardoskodik. Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurogroup vezetője azt mondta: ha a népszavazáson elutasítják a megállapodást, az a görög euró végét jelenti.

Már biztos, hogy nem fizetnek


szerző:
2015.06.30. 18:27
Már biztos, hogy nem fizetnek

Bejelentette a görög pénzügyminiszter, hogy a kedd éjféli határidőig nem utalják át a Nemzetközi Valutaalapnak az 1,6 milliárd dolláros esedékes törlesztésüket. Ez államcsődöt is jelenthet. Ám a német pénzügyminiszter szerint Görögország az eurozóna tagja maradhat, ha a vasárnapi népszavazáson megbukik a brüsszeli reformcsomag.

Tartozik-követel: görög válság

Görögország pénzügyi és – talán a szó legmélyebb értelmében vett – kulturális csatája a sokmilliárd eurós kölcsönzőkkel, közülük elsősorban Németországgal. 300+ milliárd euróról van szó. A megszorítási sorozatokhoz hozzászokni kényszerült görögöktől újabb és újabb megszorításokat és reformokat követelnek a kölcsönzők, főként Németország. Mi a tét?

Európa Görögországra figyel


szerző:
2015.01.25. 18:35
Európa Görögországra figyel

Az előzetes adatok szerint bejött a papírforma: a szélsőbaloldali Sziriza nyerte az előrehozott választásokat Görögországban. Az exit poll adatok szerint a második helyen a konzervatív Új Demokrácia végzett. Hatalmas figyelem kíséri a voksolást, amelynek komoly tétje van: az évek óta hatalmas adósságtól és megszorító intézkedésektől fuldokló Görögország akár ki is léphet az eurózónából, amely komoly hatással lehet a közös fizetőeszköz árfolyamára is.

Hamarosan búcsút inthetnek az eurónak?

„Szinte biztosra vehető”, hogy az euróövezet a következő öt évben - de esetleg már 2013-ig - felbomlik.

Összetartásra buzdít a görög kormányfő

George Papandreou arra szólítota fel a törvényhozókat, hogy szavazzanak bizalmat átalakított kabinetjének.

Felpaprikázták a görög kormányfőt

Provokációnak nevezte a görög kormányfő azt a feltevést, hogy országa kilépne az eurózónából.

Jövőre már euróval fizetnek az észtek

Az uniós pénzügyminisztereket tömörítő testület jóváhagyta, hogy Észtország bevezethesse az eurót.

4 év múlva lehet eurónk


szerző:
2010.06.29. 10:56
4 év múlva lehet eurónk

Megfelelő politikai akarat mellett 2014-re bevezethető lesz Magyarországon az euró.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való