KERESÉS search-close

erzsébet-utalvány

8 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "erzsébet-utalvány"

Trócsányi magát is megjutalmazta

Magának is osztott év végi jutalmat Trócsányi László igazságügyi miniszter – értesült a Magyar Nemzet. A lap szerint nemcsak a tárcavezető, hanem négy államtitkára is kapott kétszázezer forint értékű Erzsébet-utalványt és 12 ezer forintért más ajándékot.

A külföldön élők is megkapták az utalványokat

Ausztráliába is küldött karácsonyi Erzsébet-utalványt a kormány – tudta meg az RTL Híradó. Az MSZP-nél azt mondják, nem értik, miért kell külföldre kiküldeni az utalványt, ahol nem tudják felhasználni. Az ajándékból több mint 70 országba jutott, a kézbesítés 52 millió forintba került. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a kormánynak az volt a célja, hogy lakcímtől függetlenül mindenki megkapja az utalványt.

Van, aki nehezen boldogul az utalványokkal

A nyugdíjasok 90 százaléka holnap délig megkapja az Erzsébet-utalványokat - ezt ígéri a Posta. A döntő többség már át is vette az egyszeri juttatást, a többieknek pedig a jövő héten kézbesítik majd. A nyugdíjasok egy része nehezen boldogul az utalványokkal, mert soha korábban nem használt ilyet. Ma több nagyáruházban is lassította a forgalmat, hogy többen nem tudták pontosan mit és hogyan lehet vásárolni az utalványokért, pedig amúgy is hatalmas volt a tumultus.

Egy hónapnyi utalványt bukhatnak

Egy hónapra járó Erzsébet-utalványt bukik jövőre egy átlagos munkavállaló, ha továbbra is ehhez a cafetériához ragaszkodik - a Híradónknak nyilatkozó munkaügyi tanácsadó szerint. Jelenleg a legnépszerűbb béren kívüli juttatás az étkezési utalvány, és 2017-ben is az maradhat az új, készpénz-cafetéria mellett - a munkavállalók körében folytatott előzetes igényfelmérések alapján. Sokan megszokásból döntenek mellette, pedig január elsejétől a negyedével több adó terheli majd, ezért számíthatnak kevesebbre belőle a dolgozók.

Tiltakozik a szakszervezet

Óriási a felháborodás a járási hivatalokban, amiért a kormány tervei szerint még karácsony előtt az ott dolgozóknak kellene kivinni a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványokat. Emiatt a Közalkalmazottak és Köztisztviselők Szakszervezetének elnöke azt követeli a kormánytól, hogy vonja vissza az intézkedést, és az utalványokat a postások kézbesítsék. A kabinet viszont azt állítja, a posta túl drága, ezért vonnák be a hivatali dolgozókat. Az MSZP szerint a járási hivatalok erre nincsenek felkészülve.

Elbukott a Szép-kártya

Sértik az uniós jogot a magyar cafetéria rendszer egyes elemei - mondta ki az Európai Bíróság. Azt kifogásolják, hogy a Széchenyi pihenőkártya és az Erzsébet-utalvány bevezetésével minden más, nem magyar céget kiszorítottak a piacról. A kormányszóvivő azt közölte: a kérdésről már szerdán tárgyal a kabinet. A Párbeszéd Magyarországért szerint be kelleni építeni a fizetésekbe a béren kívüli juttatásokat.

Kártyára jön a Cafetéria


szerző:
2015.12.24. 18:30
Kártyára jön a Cafetéria

Harmadannyian kapnak papíralapú Erzsébet-utalványt januártól. A vállalatok döntő többsége ugyanis az új lehetőséget választotta, és az összes béren kívüli juttatást kártyára utalja majd - az RTL Híradónak nyilatkozó egyik legnagyobb tanácsadó cég szerint. Ők úgy számolnak, az új kártyák elfogadása legfeljebb kezdetben és csak a kisebb településeken okozhat gondot.

Házon kívül 12-04-25


szerző:
2012.04.25. 23:10
Házon kívül 12-04-25

Házon kívül: Amikor az állam mondja meg, hogy hol vásárolhatunk. Készpénz helyett jön az Erzsébet-utalvány. Kiszámoltuk egy családdal, mennyit buknak, ha nem ott vásárolnak, ahol szeretnének. - Három rablás, 22 milliós zsákmány, életfogytig tartó fegyház a „három csapás” törvény miatt. Egy botcsinálta bankrabló története, akit állítólag kényszerítettek a rablásokra. Összeomlás helyett segíteni kezdtek. A 20 évvel ezelőtti skálás gyilkosság egyetemista áldozatának szülei tízmilliós alapítványt hoztak létre, és fiatalokat segítenek.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való