KERESÉS search-close

eltűnt

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "eltűnt"

Rejtett csontkamrákat találtak a vatikáni temetőben

Rejtett csontkamrákat találtak a vatikáni temetőben, miközben egy 36 éve eltűnt római lány maradványait keresték. Ezzel rengeteg összeesküvés-elmélet válhat semmissé, és évtizedeken át tartó találgatásoknak lehet végre megoldása.

Eltűnt egy ausztrál diák Észak-Koreában

Eltűnt Észak-Koreában egy ausztrál diák. A családja arra gyanakszik, hogy letartóztatták, de Észak-Korea egyelőre semmilyen információt nem adott arról, hogy mi történhetett vele. Az eltűnt diák korábban azt nyilatkozta, hogy biztonságban érzi magát az országban.

Ellophatták a két kiskengurut

Eltűnt két Bennett-kenguru egy budai hotel kertjéből. Az 5 hónapos albínó hímet és barna nőstényt pénteken hozták a szálloda parkjába. Egy több mint 2 méteres, speciális kerítés mögött tartották őket. A tulajdonos szerint ellophatták az állatokat. A hotel biztonsági kamerája annyit rögzített, hogy szombat éjszaka valaki közelít a  pilisi erdő felől, aztán annyit látni, hogy az állatok már nincsenek a helyükön. A szálloda vezetője bejelentést tett rendőrségen, ők egyelőre nem nyomoznak.

ELTŰNT KENGURUK: a hotel tulajdonosa szerint ellopták a kölyköket!

Eltűnt két Bennett-kenguru egy budai hotel kertjéből. Az 5 hónapos albínó hímet és barna nőstényt pénteken hozták Hollandiából.  Egy speciális kerítéssel körbezárt 50 négyzetméteres területen tartották őket. Az interjúból az is kiderül, hogy mit tegyünk, abban az esetben ha találkoznánk az állatokkal!

238 embert vitt magával a halálba a maláj gép pilótája?

2014. március 8-án hajnalban a Malaysia Airlines Kuala Lumpur és Peking között közlekedő, MH370-es számú járata a Thai-öböl felett eltűnt a radarok képernyőjéről. A rejtélyre most egy nemzetközi szakértői csoport talált elfogadhatónak tűnő választ: a gép utasait és személyzetét a depresszióval küszködő pilóta nagy valószínűséggel szándékosan megölte, majd az óceánba vezette a repülőt.

 

Eltűnt a szabadulóművész

Nyoma veszett egy szabadulóművésznek Indiában. Leláncolva, megkötözve eresztették a Gangeszbe. Azóta se látta senki. A mentőcsapatok folyamatosan kutatnak utána. Az illuzionistának volt már hasonló mutatványa, és volt, amelyik botrányba fulladt, mert csalással vádolták.

Tartozás miatt ölhették meg az újpesti autókereskedőt

Az újpesti autókereskedő holttestét hajnalban hantolták ki a rendőrök Szentendre határában. A férfit május 7-e óta keresték. Élettársa akkor jelentette be az eltűnését. Hamar kiderült, hogy gyilkosság történhetett. Három embert gyanúsítanak a rendőrök, ketten közülük bevallották, hogy megfojtották a vállalkozót, majd elásták a holttestét. Harmadik társuk nem tett vallomást.

Nyomtalanul eltűnt vállalkozók

Hetek óta nem találnak két, autószereléssel foglalkozó vállalkozót. Az egyiknek maglódi háza elől veszett nyoma kutyájával együtt. Luxusterepjáróját később valaki visszavitte a házához. A rendőrök szerint a férfit elrabolhatták. Egy másik vállalkozó Újpestről, egy erdő mellől tűnt el: az ő ügyében gyilkosság miatt nyomoznak. 

„Ezek szerint bemondásra el lehet vinni innen egy rekesz sört...”

Az álruhás főnök egy titkos telefonhívást kapott a Csíki Sör tulajdonosától. András arra kérte Ingridet, hogy kérjen egy rekesz sört a töltödében dolgozó Szabitól. Vajon le lesz dokumentálva mindez? A teljes adásból kiderül!

40 év után eltűnnek a HVG hirdetései az utcákról!

40 év után eltűnnek a HVG hirdetései az utcákról. A kiadó azt közölte, hogy Mészáros Lőrinc cégbirodalmához tartozó Mahír egyoldalúan és azonnali hatállyal felmondta velük a szerződést. Ezt pedig azzal indokolták, hogy nem tudnak teljes mértékben eleget tenni vállalt kötelezettségeinek. 

Ötvenen keresték a Budai-hegységben eltűnt fiút

Órákig bolyongott az erdőben egy 12 éves fiú, mire az önkéntes tűzoltók rátaláltak. A gyerek szombat délután 4 óra körül veszett el egy kilátónál, a Budai-hegység legmagasabb pontján, több mint ötvenen siettek a segítségére. Kiderült, a fiú rossz irányba indult el, letért a turistaútvonalról.

Gátszakadás Brazíliában: eddig 34 holttestet találtak

Eddig 34 holttestet találtak meg a brazíliai gátszakadás helyszínén. Nagyjából 300 ember eltűnt, de pontos számot senki nem tud. A környékbeliek nem értik, hogyan fordulhatott elő ilyen tragédia azután, hogy 2015-ben egy ugyanilyen katasztrófa 19 ember halálát okozta.

Emiliano Sala hátborzongató üzenetet küldött, mielőtt gépe eltűnt a radarokról

Hátborzongató üzenettel üzent barátainak az argentin sztárcsatár, Emiliano Sala, mielőtt magángépe hétfőn este eltűnt a radarokról a La Manche felett. A mentőcsapatok egyelőre nem találják a nyomukat. A hatóságok szerint kevés az esélye annak, hogy a futballistát élve megtalálják. Emiliano Salat nemrégiben igazolta le a Cardiff City FC 17 millió euróért.

Eltűnt A kivégzés című rövidfilm főszereplője!

A most 16 éves Moldován Katalin 2014-ben szerepelt Szőcs Petra, a Ceaucesu házaspár haláláról és a rendszerváltásról készített rövidfilmjében. A fehér hajú, fehér szempillájú albínó lányt az erdélyi származású rendező a dévai gyerekotthonban találta, tartották a kapcsolatot. Az erősen látássérült fiatal Tiszakécskén, egykori nevelőszüleinél töltötte a téli szünetet, onnan tűnt el január 5-én. A rendőrség is keresi.

ELTŰNT TÜNTETŐ: 14 órán keresztül várakozott egy rendőrautóban

Molnár Tamást több mint 40 órán keresztül tartották fogva a rendőrök. A rendőrök Tamás szerint azt mondták egy ősz hajú férfinek: felvételük van arról, hogy gyújtogatott és rongált. Ő azonban azt állítja, hogy ez nem igaz, ő csak nézelődött és videót készített. Mégis beültették a járőrautóba.

Keresem a családom: ez ám a sikertörténet!

Gyerekeiket, szüleiket, testvéreiket keresték, volt aki évtizedekig hiába kutatott rég, vagy soha nem látott családtagja után. Több mint ezren fordultak segítségért a novemberben induló műsor készítőihez. Három évvel ezelőtt pedig a „Keresem a családom!” csapata hónapokon át nyomozott az elveszett rokonok után.

Feldarabolták az újságírót?

A török média szerint megölték és feldarabolták azt az ellenzéki szaúdi újságírót, aki nyomtalanul eltűnt, miután bement az ország isztambuli főkonzulátusára. Ezt a térfigyelő kamerák felvételeire alapozzák, amelyeken nem látszik, hogy a férfi kijönne onnan. A szaúdi vezetés tagadja a vádat, azt viszont nem tudják megmagyarázni, mi történt a férfival.

Eltűnt Kína egyik leghíresebb színésznője

Eltűnt Kína egyik leghíresebb és a világ egyik leggazdagabb színésznője. A több hollywoodi produkcióból is ismert Fan Bingbing június eleje óta nem adott hírt magáról, pedig korábban nagyon gyakran posztolt közösségi oldalain. Meg nem erősített hírek szerint miután elterjedt róla, hogy adót csalt, a kínai hatóságok kényszerítették arra, hogy eltűnjön.

Elveszett egy vakvezető kutya!


szerző:
2018.09.17. 20:33
Elveszett egy vakvezető kutya!

Kenobi hétfőn délután tűnt el a Sátoraljaújhelytől 6 km-re lévő Alsóberecki településről. Fekete színű, nagytestű, ivartalanított labrador kan. Kenobi egy több millió forint értékű vakvezető kutya, aki pótolhatatlan társa látássérült gazdája számára.

PUSZTÍTÓ ÁRVÍZEK: Hőség után esők, aztán áradás

A francia hatóságok több mint 400 tűzoltót és rendőrt vezényeltek a térségbe. Négy helikopter segítségével elkezdték kimenekíteni a kempingekben rekedt nyaralókat. Az egyikből 119 gyermeket kellett evakuálni. Néhány óra alatt 1600 embert helyeztek biztonságba. Egy német férfinak nyoma veszett. A lakókocsijába húzódott, de a járművet elvitte a víz.

Megoldódott egy 13 éves rejtély Olaszországban

2005-ben találták meg egy ismeretlen maradványait, sífelszerelésével, személyes tárgyaival az olasz Alpokban. Miután a tudományos azonosítási eljárások nem hoztak egyértelmű eredményt, az olasz rendőrség a közösségi oldalakon folytatta a munkát. Sikerrel.

Vitorlásról ugrott, megfulladt

Tragédia Balatonboglárnál - még szombaton is keresték a vizimentők annak a középkorú belga férfinak a holttestét, aki péntek este fulladt a tóba.

Portik Tamás eltűnt bizalmasának találhatták meg holttestét

Elképzelhető, hogy a 2002-ben, Tárnokról eltűnt Radics család maradványait találták meg a rendőrök a pilisi erdőben. Radics Attila és élettársa, valamint egyik gyerekük 2002 januárjában tűnt el. Az ügyben emberölés miatt indult nyomozás, amit a rendőrök két éve felfüggesztettek, de Híradónknak csütörtökön nem mondták meg, hogy újraindították–e a vizsgálatot. Radics Attila az alvilági leszámolások miatt börtönben ülő Portik Tamás bizalmasa volt.

 

Hetekig száraz maradhat a zalakarosi termáltó

Hetekig száraz maradhat a zalakarosi termáltó, amiből szerdán reggel váratlanul minden víz eltűnt. Csak jövő héten tudják megvizsgálni a tó alatt vezető csatornát és akkor derülhet ki az is, hogy hogyan lehet kijavítani a meder közepén tátongó krátert. A tóban élő mocsári növényeket egy helyre gyűjtik és vízzel árasztják el, hogy addig se pusztuljanak el.

Médium: “Ismert személy okozhatta VV Fanni halálát!”

Továbbra sem találják az eltűnt lány holttestét, ezért úgynevezett látóhoz fordultunk, aki megpróbálta felvenni vele a kapcsolatot…

A patakban volt a holttest

Megtalálták annak a hatvan év körüli nőnek a holttestét, aki még vasárnap tűnt el. A tűzoltók egy patakból emelték ki az asszony testét, segíteni már nem lehetett rajta. Eltűnésekor vele volt negyven év körüli menye is, akivel együtt mentek az erdőbe. Úgy tudjuk, a négy gyermekes anyukát még mindig nem sikerült megtalálni. 

Hol tart most a Quaestor-ügy?

Éppen három éve, hogy emberek ezrei bukták el mindenüket egy pillanat alatt a Quaestor és a Buda-Cash bedőlésével. Miért nem kapják vissza ennyi idő után a befektetők, ami jár nekik? Van olyan, aki a lábát és a mozgását megmentő műtétre spórolt pénzét bukta el egyik napról a másikra.

Eltűnt az Angélának szánt pénz!

Ildikó hiába is kereste Gábor hagyatékát, az az összeg már nincs a számlán. De vajon hova tűnhetett?

A teljes adásért kattints IDE!

Fókusz 2018-01-25


szerző:
2018.01.25. 19:05
Eltűnt Tenya és Andi!

Tenya és Andi eltűntek a tábor területéről, és ezzel óriási riadalmat keltettek a lányok körében. Nézd meg a videót, amiből kiderül, hogy előkerültek-e!

Ian O'Sullivan eltűnt a párizsi éjszakában

Egészen az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy Ian O'Sullivan Párizsban ragadt, ugyanis előző este óta nem látták őt a többiek és a telefonhívásokra sem válaszolt, azonban amikor senki sem számított rá, megjelent a zenész az Amszterdamba tartó vonaton.

Fókusz 2017-11-29


szerző:
2017.11.29. 17:20
Napok óta nem találják VV Fannit

Az egykori valóságshow-hőst már a rendőrség is eltűntként keresi. Volt párja szerint soha nem fordult még elő, hogy a lány napokig ne adjon hírt magáról.

Fókusz 2017-11-24


szerző:
2017.11.24. 17:20
Robbanás történhetett az eltűnt tengeralattjárón

Valószínűleg robbanás történt a múlt hét szerdán eltűnt argentin tengeralattjárón néhány órával azután, hogy utoljára üzenetet küldtek róla - jelentette be a dél-amerikai ország haditengerészetének szóvivője.

Fogytán az oxigén az eltűnt argentin tengeralattjárón

Már csak legfeljebb másfél napra elegendő oxigéntartaléka van az eltűnt argentin tengeralattjáró legénységének. A San Juan nevű hajó kapitánya utoljára múlt hét szerdán küldött üzenetet, amelyben műszaki hibát jelzett.

 

Jelzések az eltűnt tengeralattjáróról

Jelzéseket észleltek az eltűnt argentin tengeralattjáróról. 44 emberrel a fedélzetén, szerdán tűnt el, és azóta hiába keresik, sehol sem találják. Most azt próbálják kideríteni, hogy pontosan honnan érkezhettek a jelek. Egyre erősebb a gyanú, hogy a hajó nem tud feljönni a felszínre.

Eltűnt egy tengeralattjáró

Már harmadik napja nem találja egyik tengeralattjáróját Argentína. Megszakadt a rádiókapcsolat, és szerda óta semmit sem tudni a rajta lévő 44 tengerészről. Vízen és a levegőből is kutatnak utána. Az argentin haditengerészet szerint csak elektromos hibáról lehet szó.

Világutazó Rudi, a macska

Kamionnal utazta be fél Európát egy magyar macska. Rudi két hete a Tolna megyei Tamásiból tűnt el, majd a hollandiai Eindhovenben bukkant fel. Kiderült, egy kamion rakterébe bújt be, és így tett meg 1400 kilométert 7 nap alatt, étlen-szomjan.

 

Fördős Zé elugrott dinnyét szedni!

A versenyzők beérkezve a konyhába azonnal kiszúrták, hogy Zé eltűnt a zsűri pultból. Nem kellett sokáig várniuk, hiszen azonnal lendült is az ajtó, amin több kilónyi dinnyét húzott be a zsűritag egy kiskocsin.

Megtalálták a svéd újságírónő levágott fejét

Megtalálták a nyáron rejtélyes körülmények között meghalt svéd újságíró levágott fejét és lábait. A nőt augusztus elején látták utoljára, amikor egy házi készítésű tengeralattjáróra szállt, hogy annak dán tulajdonosával interjút készítsen.

Hova tűnt ByeAlex?


szerző:
2017.09.09. 22:00
Hova tűnt ByeAlex?

Gáspár Laci egyre idegesebb, ugyanis senki nem tudja, mi lehet mentortársával. Hiába a telefonhívások, nincs hír Alexről…

A fakanál rejtélyes eltűnésének története

Ajaj! Ferenc hiába kereste égen-földön a fakanalat, egy sima fadarabbal volt kénytelen megkeverni a tűzön puhuló rizst. Vajon ki tüntette el a konyhai eszközt?

Meztelen volt és zavart az Ausztriában eltűnt magyar nő

Meztelenül, zavart állapotban került elő egy eltűnt magyar nő Ausztriában. Egy osztrák hotelben dolgozott, kollégáinak az tűnt fel, hogy bár napokkal korábban felmondott a munkahelyén, a kocsija még mindig a szálloda parkolójában áll. Hívták a rendőrséget, és keresni kezdték a 29 éves nőt, hiába. Három hét után a Wörthi-tónál egy elhagyatott csónakházból mászott ki.

Hűha! Lelépett a Rejtjelek sztárja! De vajon örökre?

Jaimie Alexander jelenleg nem dolgozik a sorozaton, ezt pedig mi sem bizonyítaná jobban, mint a legújabb fotói az Instagramján! Mi történhetett? Eláruljuk!

Összefogás az eltűnt gyermekekért!

Magyarországon egy kisebb város lakosságának megfelelő gyermek tűnik el évente. Erre hívja fel a figyelmet az immáron hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Ezer Lámpás Éjszakája!

A kórházból tűnt el a 73 éves férfi

Eltűnt egy 73 éves férfi Budapesten. Molnár István reggel szívkatéterezés után tünt el a SOTE-ról. Cukorbeteg, és a műtét utáni gyógyszerekre is szüksége van. Ha bárki tud a hollétéről, az jelezze a rendőrségen.

Nyomtalanul eltűnt a zenész fiú

Még mindig keresik azt a 15 éves svájci fiút, aki koncertezni jött Magyarországra zenekarával, de eltűnt. Gödöllőn szálltak meg, szombaton hajnalban elhagyta a szállásukat – azóta nem találják. Úgy tudjuk, hogy zenésztársai már elmentek a városból. A rendőrök folyamatosan keresik a fiút.

Stoki után Gyurinak is nyoma veszett!

Erika egy kitömött bábut talál szerelme helyén... Hova tűnhetett Gyuri? A mi kis falunk következő részéből kiderül!

Nem tudják, hol lehet a lány

Szó nélkül tűnt el otthonról, szinte semmit nem vitt magával az a tizenöt éves barátúri lány, akit február hetedike óta nem látott a családja. Az anya azt mondja, nem tudják, hol lehet és azt sem értik, miért nem ad magáról életjelet. A rendőrség legfrissebb adatai szerint országszerte több mint háromezer-ötszáz kiskorút keresnek.

1. rész - Egy nő tudni szeretné, hogy miért tűnt el a legjobb barátnője?!

Nóra épp a leánybúcsújára indul, amikor váratlan dolog történik. Nóra legjobb barátnője, Melinda nem jön el, ráadásul nem is jelentkezik, olyan, mintha a föld nyelte volna el...

Eltűnt egy menekült a Tiszában

Eltűnt egy menekült a Tiszában – tudta meg az RTL Híradó. A jégen akart átkelni két férfi csütörtök este Röszke közelében a befagyott Tiszán, de csak egyikük ért partot. Őt a rendőrök próbálták felmelegíteni, amíg a mentők kiértek. A másik férfit nem találták meg, pedig helikopterrel és drónnal is keresték. A Tisza jege alig pár nap alatt annyira megolvadt, hogy újra életveszélyes rámenni.

Eltűnt az egyetlen túlélő

Még a kezelés előtt eltűnt a kórházból az a férfi, aki egyedüliként élte túl a december huszonnegyedikei háztüzet Pécsen. Ketten bent égtek az épületben, amikor az kigyulladt a külvárosban. Az egyetlen túlélőt könnyű füstmérgezéssel vitték a pécsi kórházba. Azonban a tűzvizsgálók már hiába keresték, nyoma veszett.

A Facebook segített megtalálni a beteget

A Facebook segítségével találták meg azt a pszichiátriai beteg férfit, aki még pénteken tűnt el a budapesti Nyírő Gyula Kórházból. A skizofrén férfit hetek óta kezelték a kórházban, egyszer csak kisétált és nem ment vissza. Hajdúszoboszlón találtak rá. A kórházban azt mondták, ők nem hibáztak, mert a férfi senkire sem veszélyes, így nem is zárhatják be.

Közmunkások találták meg az eltűnt lányt

Közmunkások találtak meg egy eltűnt 11 éves kislányt a Nógrád megyei Cserháthalápon. Két napja keresték a rendőrök és a speciális mentők. A helyiek szerint egy másik faluban, egy idősebb férfinál volt. A kislányt és 4 testvérét az apjuk nevelte, de a szomszédok szerint nagyon elhanyagolta őket. A környékbeliekhez jártak át ételt kérni. Úgy tudjuk, az apa most rendőrségi őrizetben van, a gyerekeket elvették tőle.

Kölcsönkérte a kocsit, majd pénzt követelt

Kölcsönkérte egyik ismerőse autóját, majd másfél millió forintot követelt érte a gyanú szerint az a férfi, akit a napokban kaptak el a budaörsi nyomozók. A gyanúsított azért kérte kölcsön a kocsit, hogy benzint hozzon vele a saját kocsijába, de ezután napokra eltűnt. Végül másfél millió forintot követelt a kocsiért, amit egy benzinkútra kellett volna elvinnie ismerősének. Ide azonban már a nyomozók is elkísérték a férfit.

Eltűnt a háborgó tengerben egy magyar fiú

Eltűnt a tengerben egy 17 éves magyar fiú Máltán. Testvérével indult úszni, de csak a fiatalabb fiú tért vissza. A helyi lapoknak nyilatkozó szemtanúk szerint katasztrofális volt az idő, ezért ragadhatta magával a háborgó tenger a fiút. A szülők még aznap este bejelentést tettek fiuk eltűnéséről, a hatóságok pedig azonnal a keresésére indultak, egyelőre sikertelenül.

Tilos helyen fürdött, elmerült a vízben

Eltűnt egy 40 éves szegedi férfi vasárnap kora este a Tiszában. A barátaival ment sörözni az egyik népszerű vízparti üdülőtelepre. A homokos föveny vonzza a szegedieket, pedig ott tilos a folyóban fürdeni. A vízimentők és a vízrendőrök vasárnap késő estig kutattak az eltűnt férfi után, hétfőn pedig tovább folytatták a keresést.

Fókusz 2016-06-30


szerző:
2016.06.30. 18:55
A tulajdonosoknak 700 millió, a vállalkozóknak semmi

Egy cég tulajdonosai nagyon-nagyon jól jártak: az építőipari vállalkozásukból 700 millió forintot vettek ki, ez az övék, azt csinálnak vele, amit akarnak. Csakhogy eközben azok a kis cégek és kisvállalkozók, akik nekik dolgoztak, futnak a pénzük után. Van, akinek pár millióval, másnak 10 milliókkal tartoznak, közülük ketten mesélték el, hogy verték át őket. Ráadásul nem is akármilyen épületen dolgoztak: a fővárosi Tüskecsarnok uszodáján, amire az állam adta a pénzt, és amit fontos politikusok adtak át, de szalagátvágás óta sem működik. Ami biztos: másfélmilliárd forint valahol eltűnt.

Lehet, hogy újabb terrortámadás történt?

Egyelőre nem tudni miért zuhant le csütörtök hajnalban a Párizsból Kairóba tartó repülőgép a Földközi-tenger felett, hatvanhat utassal a fedélzetén. Délután fél négy körül jelentették, hogy úszó repülőgép darabokat és holtesteket talált az egyik görög kutatóhajó 80 kilométerre a gép utolsó ismert helyzetétől.

Sinead O’Connor előkerült

A hétvégén minden hír Sinead O’Connor eltűnéséről szólt – az ír énekesnő egy rendhagyó szerelésben, bőrnadrágban és egy „Írország” feliratú pulóverben indult el biciklizni, majd hosszú órákon keresztül nem került elő. Egy barátja be is jelentette eltűnését, a rendőrség pedig keresni kezdte. Sokan öngyilkosságra gyanakodtak, hiszen tavaly az énekesnő teljesen összeomlott és megpróbált véget vetni az életének. A hírek megjelenése után pár órával azonban hivatalosan is bejelentették: O’Connor előkerült és már nincs veszélyben.

Eltűnt, majd megkerült Sinead O’Connor!

Több mint egy napig nem tudtak semmit az énekesnő hollétéről. Biciklizni indult Chicago külvárosában, de aztán órákig nem adott jelet magáról. Mivel tavaly volt egy idegösszeomlása, ami öngyilkossági kísérlettel végződött, nagyon aggódott érte családja és barátai: egy ismerőse hivatalosan is bejelentette eltűnését.

Eltűnt egy egyetemista Veszprémben

Küldött egy SMS-t, majd nyoma veszett. Kétségbe esve keresi családja azt a berhidai egyetemistát, akit már öt napja nem találnak. Édesanyja azt mondja: fia utoljára szerdán küldött neki üzenetet. Azt írta, hogy nem a szokásos időpontban megy haza. Az anya könnyeivel küszködve mesélt Híradónknak. A fiú egyik legjobb barátja azt mondta, hogy nemrég beszélt vele, de nem tapasztalt semmi különöset.

Épségben megtalálták az eltűnt, 11 éves lányt

Épségben megtalálták azt a kislányt, aki hétfőn tűnt el Egerből. A 11 éves gyerek édesanyjával és nővérével él. Ők vették észre délután három körül, hogy a kislány elment hazulról. Édesanyja arra gyanakodott, hogy valaki magával csalta a gyerekét. Azonnal jelentették a rendőrségen. Egy nappal később az Eger melletti Felsőtárkányban találták meg a kislányt egy vendéglátóhelyen.

MEGRÁZÓ: Meggyilkolták az eltűnt 20 éves lányt

Vivien egy népligeti szórakozóhelyről indult haza, de nem érkezett meg. Holttestét Dabason, egy erdős területen találták meg a rendőrök csütörtök hajnalban. A gyilkossággal egy 20 éves kakucsi fiatalembert gyanúsítanak, akit elfogtak a nyomozók. Gyerekkori jóbarátja volt a lánynak, úgy tudjuk, áldozata őt hívta, hogy vigye haza a buliból. A fiatalok osztálytársak voltak az általános iskolában.
 

Rejtély, hová tűnt a 20 éves lány

Két kisebb gyermeke tartja a lelket abban az édesanyában, akinek 20 éves lánya szombat hajnalban tűnt el Budapesten. Majoros Vivien egy népligeti szórakozóhelyen volt barátaival. Utoljára az épület kamerája rögzítette hajnal fél ötkor, hogy a lány elmegy. Valószínűleg a közeli buszpályaudvarra tartott, oda viszont már nem érkezett meg.

Megtalálták Kozso eltünt tincsét

Egy ország aggódott a legendás ismertetőjegyért, de szerencsére nem kell tovább izgulnunk. Az Ámokfutók énekese megmutatta, hol rejtegette az utóbbi időben.

Simek Kitty kislánya anyja nélkül nőtt fel

Szülés után egy évvel kellett volna börtönbe vonulnia, mert megölte a vele éveken át erőszakoskodó apját. Simek Kitty története tizenhárom évvel ezelőtt az egész országot foglalkoztatta. A lánynak a köztársasági elnök kegyelmet adott, ő pedig tizenhat és fél évesen világra hozta kislányát. Alig két év múlva elhagyta és úgy tűnik örökre eltűnt az életéből.

Rejtélyes eltűnés: hol lehet a jazz zongorista?

Senki sem tudja, hol lehet Farkas Mihály Ambrus, jazz zongorista, aki 2015. november 22-én, telefonja és iratai nélkül indult el otthonából , és aki azóta sem tért haza. Hetek óta semmilyen hír nem érkezett Mihályról, barátai és zenésztársai is értetlenül állnak a különös eltűnés előtt.

Százmilliós céget vezetett az eltűnt zenész

Rejtélyes fordulat a novemberben eltűnt jazz zongorista ügyében. Farkas Mihály ismerősei szerint filléres gondokkal küzdött, rengeteg adóssága volt, de most kiderült: egy közbeszerzéseken többszázmilliós pályázatokat elnyerő cég többségi tulajdonosa - legalábbis papíron. A cég az Emberi Erőforrások Minisztériumának felügyelete alá tartozó Educatio Kft-től - a mostani Oktatási Hivatal elődjétől - nyerte el az egyik legnagyobb megbízást. A hivatal szerint a cég mindenben megfelelt a feltételeknek, ők nem vizsgálhatták, hogy kik a tulajdonosai.

Megtalálták az eltűnt maláj gép roncsait?

A lassan két éve eltűnt maláj repülőgépé lehet az a roncsdarab, amit most dobott partra az óceán Thaiföldön. A hatóságok még vizsgálják a különös nyomot, ami egy nagyjából 2x3 méteres fémdarab számokkal és elektromos vezetékekkel. Az MH370 jelzésű gép 2014. március 8.-án a Thai-öböl felett tűnt el a radarok képéről és azóta sem lehet tudni mi történt vele.

Százmillióval tartozott az eltűnt szocialista

Egy hete nem találja senki a zuglói önkormányzat szocialista képviselőjét. Sápi Attila melegítőben és kabátban ment el otthonról bevásárolni. állítólag egy sörözőben látták utoljára. A képviselőnek két cége is volt, az egyiket 100 millió forint feletti adótartozása miatt kényszertöröltette a bíróság. A cég testőrködéssel, magánnyomozással, és biztonsági rendszerekkel foglalkozott.

Megtalálták a két éves kisfiút

Előkerült az a kétéves kisfiú, aki szerda délelőtt tűnt el Hatvanban. A keresőcsapatok még kora este megtalálták Tamást, a család egyik rokonánál. Szerencsére semmi baja nem esett. Úgy tudjuk, hogy a gyerek a nyitott kertkapun át szökött ki az udvarról.

Hullaházban feküdt miközben keresték

Már 42 napja a Patológián feküdt egy holttest, amikor értesítették róla a családját. A 83 éves férfi boltba indult reggel, de már nem tért haza. A család kiplakátolta a kerületet, hogy megtalálják az eltűnt rokonukat, de nem jelentkezett senki. A kórházakban és a mentők sem tudtak róla semmit. Már több mint egy hónapja eltűntként keresték, mire kiderült, hogy mindvégig a hullaházban volt, ugyanis szívrohamot kapott. A Semmelweis Egyetem elnézést kért.

Linda, vagyis Görbe Nóra újragondolva állt kameránk elé

A sikítás ismerős, sőt az arc is. Linda, vagyis Görbe Nóra újra kamera előtt áll, csak egy kicsit újragondolva. Nóra Kocsis Tibi klipjében újra Lindát alakítja majd. A 90-es években a csapból is ő folyt, évek óta azonban szinte semmit nem lehet hallani róla. Mindjárt elárulja, most miért tett kivételt, és miért vállalta el ezt a szerepet.

Háziőrizetből szökött meg


szerző:
2015.11.02. 18:20
Háziőrizetből szökött meg

Szökött rabot keres a rendőrség. A 46 éves Juhász Gyula házi őrizetben volt lopás miatt. Tatabányai otthonából tűnt el vasárnap délután. A rendőrség szerint sógora segíthetett neki a szökésben, őt is körözik.

50 óra után találták meg egy patakban

Ötven óra keresés után élve megtalálták azt a 69 éves férfit, aki pénteken tűnt el a Bükkben, Mályinkánál. Az idős ember minden nap járja az erdőt, de amikor a hétvégén órák múlva sem érkezett vissza napi sétájából, a felesége értesítette a rendőröket.

Oszlopnak hajtott, majd eltűnt a cigicsempész

Cigicsempész okozhatott balesetet hajnalban a Szabolcs megyei Gulácson. Autójával nekicsapódott egy villanyoszlopnak, ami kidőlt és egy ház udvarára zuhant. A sofőrnek valószínűleg nem lett nagyobb baja, mert kiszállt és nyoma veszett. A rendőrök azóta is keresik, az autóban ugyanis 15 ezer doboz cigit találtak.

Újra keresik a 9 éve eltűnt nőt

Búvárok és rendőrök keresték a Tiszában egy kilenc éve eltűnt nő holttestét. A Délmagyar című újság szerint a szentesi Koncz Judit még 2006-ban tűnt el. Azt a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulják el, hogy miért kezdődött újra a keresése.

Fiatal lányt keresnek a Marosban


szerző:
2015.08.16. 18:15
Fiatal lányt keresnek a Marosban

Fürdőzés közben tűnt el a Marosban egy fiatal lány Apátfalvánál. Egy homokpad mellett az alig nyolcvan centiméteres vízben gyalogolt, amikor gödörbe lépett és elmerült.

Pótapját keresi VV Maci

VV Maci pótapja, János egy hete indult el otthonról, és sajnos azóta senki nem hallot felőle. Maci és János lánya, Rita a nyilvánosság segítségét kérték. Goschi Gabriella, sportpszichológussal Kucsera Gabor drogtesztjéről beszélgettünk, Páli Judit pszichológust pedig a megváltozott apai szerepekről kérdeztük. S, hogy milyen témáink voltak még, az tovább olvasva kiderül!

VV Maci pótapját keresi

A ValóVilág egykori játékosa Maci teljesen össztört, ugyanis múlt hét csütörtök óta nem tudja, hogy hol van a pótpapája. János egy hete indult el otthonról, és sajnos azóta senki nem hallot felőle. Maci és János lánya, Rita azért voltak vendégeink, hogy a nyilvánosság segítségét kérjék.

Lottózóban látták utoljára az eltűnt bácsit

Felvette a nyugdíját, majd nyomtalanul eltűnt egy 75 éves kerekesszékes férfi, Győrben. A családja kétségbeesett, két hete semmi hírük sincs róla.

Belgiumba indult, egy hónapja nem találják a férfit

Egy 31 éves, szellemileg nem teljesen ép férfit munkaszerződés nélkül vihettek Brüsszelbe dolgozni? A férfi egy hónapja nem jelentkezett családjánál, akik elkeseredésükben a hatóságokhoz, a nagykövetségekhez és a Fókuszhoz fordultak. Polgár Géza riportja.

Előzetes: Kórházból eltűnt kislányt keres a rendőrség

A 12 éves gyereknek a budapesti Heim Pál kórházból veszett nyoma hétfőn, azóta semmit nem tudni róla, civilek is segítenek a keresésben. A kislány kijátszotta az intézmény biztonsági rendszerét. A család aggódik, a gyerek ugyanis súlyos cukorbeteg, nagymamája szerint gyógyszerei nélkül nem sokáig maradhat életben. Az RTL Híradóban beszél a kislány nagynénje is, aki azt mondja, a gyereket pszichológushoz is vitték, hogy miért, kiderül 6-kor.

Dominikán találták meg a két éve eltűnt kisfiút

Dominikán találta meg a rendőrség azt a gyermeket, akit két évvel ezelőtt édesapja rabolt el édesanyjától. Hogy mi vár a férfira, esetleg egyből feladja-e magát, erről beszélgettünk ügyvédjével, dr. Lichy Józseffel.

18 csomagja tűnt el január óta – ki a felelős?

Idén január óta 18 csomagját veszítették el egy férfinek. A postavállalat 16 esetben elismerte a hibáját. Ez nem egyedi ügy, bárkivel előfordulhat, hogy nem kap meg egy levelet vagy csomagot. Vendégünk volt Apáti-Tóth Kata, a Magyar Posta Zrt. szóvivője.

BANDIKA: „5 nap és jövök!”


szerző:
2015.06.05. 16:45
BANDIKA: „5 nap és jövök!”

Bandika most 7 éves. 3 hete volt a születésnapja. Bandika jól van, iskolába jár Dominikán, spanyol nyelven tanul, és szeretik osztálytársai. Anyja azonban minderről semmit sem tudott. 2 éve látta utoljára kisfiát a Vörösmarty téren. Ide hozta apjának láthatásra, aki többé nem hozta vissza Bandikát. Hiába ítélte neki a bíróság jogerősen a kisfiút, volt férje 2 éve azt sem árulta el, hogy hova vitte a gyereket. Amikor bő 1 évvel ezelőtt a Házon kívülnek nyilatkozott, már tudta, hogy férje útlevelet csináltatott a gyereknek, aláhamisítva az anyja aláírását.
 

Előzetes: Két hónapja halott volt, egy árokban találtak a holttestre

Egy kút melletti árokban találták meg elásva egy régóta eltűnt asszony holttestét Bács-Kiskun megyében. A rendőrök nála jóval fiatalabb élettársát gyanúsítják a gyilkossággal. Az asszony a férfival és annak gyerekeivel költözött a faluba, de egy idő után megjelent a fiatalember felesége is. A gyanú szerint ő is közreműködött a gyilkosságban, és volt még egy segítőjük is.

Megtalálták az eltűnt autista fiút

Csaknem 12 órás kutatás után épségben megtalálták a Mátrában eltűnt autista fiút. A 27 éves fiatalember egy csoporttal kirándult kedden késő délután, amikor nyoma veszett. Egész éjjel kutattak utána, hiába. Végül ma délben, mintegy 10 kilométerrel az eltűnési helyétől, sértetlenül megtalálták a fiatalembert.

Kútban találták meg az eltűnt fiú holttestét

Holtan találták meg azt a 19 éves gyáli fiút, aki 5 héttel ezelőtt tűnt el. Holttestét a család szomszédjának hátsó udvarán, a kútban találták meg. A környékbeliek úgy tudják, a szomszéd locsolás közben belenézett a kútba, ahol végül megtalálta a holttestet. A fiú, amikor utoljára látták, szórakozni indult a barátaival. Összeismerkedett egy ukrán férfival, és utána tűnt el. A rendőrök az első vizsgálatok alapján kizárták, hogy bántották volna a fiatalembert.

Előzetes: Holtan találták meg a 19 éves gyáli fiút

Holttestét a család szomszédjának hátsó udvarán, a kútban találták meg. A környékbeliek úgy tudják, a szomszéd locsolás közben belenézett a kútba, ahol végül megtalálta a holttestet. A fiút, amikor utoljára látták, szórakozni indult a barátaival. Összeismerkedett egy ukrán férfival, és utána tűnt el. Hogy mi történhetett vele, elmondjuk hat órakor az RTL Híradóban.

Titokban szabadult, milliomosként élhet

Már milliomosként élhet az egy hete szabadult biztonsági őr, ha megvan a hat éve eltűnt félmilliárd forint. A Blikk írt arról a férfiról, aki 2009-ben Miskolcon elkábította társait és kipakolta a rá bízott pénzes konténert, amiben 650 millió forint volt.  A gyanú szerint 500 milliót elrejtett, a többivel Thaiföldre menekült. Onnan hozták haza a rendőrök, 5 évet ült. Az eldugott pénzt hiába kereste a rendőrség és a biztosító. A törvények viszont azóta változtak, így újra félhet a rendőröktől az egykori biztonsági őr, ha előkerül.

Eddig nem látott felvételek az eltűnés estéjéről

Jól látható, ahogyan Rinyu Patrik a trafik előtt megöleli azt az ukrán férfit, akivel utoljára látták. Sokszor fizikai kontaktusba kerültek, a másik négy fiatal pedig mindvégig figyelte őket. De aztán szép lassan mindenki hazament, kivéve az ukrán férfit, Patrikot, és Dávidot, a fiú legjobb barátját. Patriknak azóta nyoma veszett. Gál Petra riportja.

Soha nem látott felvételek az eltűnés estéjéről!

Jól látható, ahogyan Rinyu Patrik a trafik előtt megöleli azt az ukrán férfit, akivel utoljára látták. Sokszor fizikai kontaktusba kerültek, a másik négy fiatal pedig mindvégig figyelte őket. De aztán szép lassan mindenki hazament, kivéve az ukrán férfit, Patrikot, és Dávidot, a fiú legjobb barátját. Patriknak azóta nyoma veszett. Gál Petra riportja.

Milliárdok tűnhettek el Karcagon


szerző:
2015.04.15. 18:45
Milliárdok tűnhettek el Karcagon

Kétségbeesett ügyfelek tömege rohamozta meg a Kun-Mediátor Kft. fiókjait, miután kiderült, hogy engedély nélkül ígért 10-17 százalékos kamatot a náluk megtakarítóknak a cég, amelyik egyébként utazások szervezésével foglalkozott. Azonban senki sem jutott a pénzéhez, a rendőrség pedig nem találja a cég ügyvezetőjét. Ő eddig köztiszteletben állt Karcagon. Tagja volt a város idegenforgalmi bizottságnak, megbízhatóságában senki sem kételkedett a polgármester szerint.

Csak az egyik cipőjét találták meg

Csak az egyik cipőjét találták meg annak a 18 éves fiúnak, akinek vasárnap hajnalban veszett nyoma. Barátaival ivott egy parkban, amikor hozzájuk csapódott egy 30 éves ukrán férfi. A fiúk bizalmába férkőzött, később már együtt ittak. Végül egyedül maradt a 18 éves Patrikkal, akit azóta sem találnak. A fiú édesanyja szerint elrabolhatták a fiát, és addig nem nyugszik, amíg meg nem találják.

Előzetes: Vasárnap hajnalban veszett nyoma a fiúnak

Csak az egyik cipőjét találták meg annak a 18 éves fiúnak, akinek vasárnap hajnalban veszett nyoma. Barátaival ivott egy parkban, amikor hozzájuk csapódott egy 30 éves ukrán férfi. A fiúk bizalmába férkőzött, később már együtt ittak. Végül egyedül maradt a 18 éves Patrikkal, akit azóta sem találnak. A fiú édesanyja sírva nyilatkozott stábunknak. Hogy mit mondott, azt önök is hallhatják hat órakor a híradóban.

Már drónnal is keresik az eltűnt horgászt

Már repülő, azaz drónra szerelt kamerával is keresik azt a férfit, aki valószínűleg vízbe fulladt egy Baranya megyei tóban. A horgászt egy hete nem találják. Speciális mentőket, búvárokat is bevetettek már, eddig sikertelenül. A drónnal most mocsaras, megközelíthetetlen helyek fölé repülnek, hátha így megtalálják az áldozatot. A férfi egy társával együtt pecázott a Piskó melletti tónál, amikor a tragédia történt. A horgászok csónakja a vízbe borult, azonban csak egyiküknek sikerült a partra úsznia.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való