KERESÉS search-close

elsüllyedt hajó

6 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "elsüllyedt hajó"

15 millió forint óvadék ellenében szabadulhat a Viking hajóskapitánya

15 millió forint óvadék ellenében szabadlábra helyezik a Viking szállodahajó kapitányát.  Ha a pénz megérkezik, ez már akár holnap is megtörténhet. Ő vezette a szállodahajót, ami összeütközött a kis városnéző hajóval két hete Budapesten, fedélzetén 35 emberrel. A tragédiát heten élték túl. A helyszínelők reggel óta Csepelen vizsgálják a Dunából kiemelt Hableány sérüléseit. A mentésben, kiemelésben résztvevő búvárok pedig megrázó részleteket mondtak el munkájukról. 

Még nem tudni, változtatnak-e a dunai hajózás szabályain

Változtat a kormány a dunai hajózás szabályain, de csak akkor, ha ez a Hableány tragédiájának okát feltáró szakértő vizsgálatok alapján indokolt. Ezt válaszolta az innovációs minisztérium államtitkára az Országgyűlésben, amikor több ellenzéki képviselő is arról kérdezte, a kormány tervezi-e szigorítani a mostani szabályokat. Az elsüllyedt hajót üzemeltető cég szerint erre nincs szükség, a jelenlegieket kell betartani. A képviselők az ülés elején nem, de a vita második órájában végül egy perces néma felállással fejezték ki részvétüket a hajókatasztrófa áldozatainak.

Egyedi megoldást keresnek a hajóroncs kiemelésére

A Belügyminisztérium közleménye szerint a magas vízállás, a nulla látótávolság és az erős sodrás miatt egyedi megoldást kell találni az elsüllyedt hajó kiemelésére.

HALOTTAK: A Nemzeti Színháznál és Csepelen is emeltek ki áldozatokat a vízből

Stábunk forgatott azokon a helyszíneken is (Csepelen és a Nemzeti Színház környékén), ahol éjszaka áldozatokra bukkantak a kereső osztagok. Az éjszaka történt hajóbalesetnek eddig 7 áldozatáról tudnak, 21 eltűntet még keresnek.

Hajóbaleset a Dunán a Parlamentnél

Két hajó összeütközött a Dunán Budapesten, a Parlamentnél szerda este. Az egyik hajó felborult és elsüllyedt. Sajtóhírek szerint az elsüllyedt hajón 34-en utaztak, ebből 32 utas. A balesetben az eddigi információk szerint 3-an meghaltak, 16 embert még keresnek.

 

Sör 133 éves élesztőből

Egészen különleges sört mutattak be az Egyesült Államokban. Az egyik New York-i főzde egy bő 130 évvel ezelőtt elsüllyedt hajóból szerezte be hozzá az egyik legfontosabb hozzávalót, az élesztőt. Állítólag finom az ebből készült sör.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való