KERESÉS search-close

ellenzék

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "ellenzék"

Vita a képviselők büntetéséről

Egyelőre nincs döntés a túlmunkáról szóló törvényjavaslat ellen tiltakozó ellenzéki képviselők büntetéséről. A Házbizottság ma tárgyalt Kövér László javaslatáról, aki „anarchiába hajló eszetlen rendbontásnak” nevezte a december 12-ei ülésen történteket, és az abban résztvevőket pénzbüntetéssel sújtaná. Csakhogy a házbizottság kizárólag egyhangú döntéseket hozhat, a tiszteletdíj-megvonást pedig az ellenzék nem támogatja. Később a kormánypárti többségű Országgyűlés dönthet. 

38 ellenzéki politikust büntetne meg Kövér László, az ellenzék tüntetést szervez

Tüntetést szerveznek ellenzéki országgyűlési képviselők február 10-ére a Várba. Ez a válaszuk arra, hogy hétfőn kiderült, Kövér László összesen 38 ellenzéki politikust büntetne meg a december 12-ei, botrányos parlamenti ülés miatt. A házelnök fizikai erőszak, illetve az Országgyűlés tekintélyét sértő magatartás miatt az érintettek többségének egy havi tiszteletdíját vonná el. Az ellenzék szerint önkényesen járt el a házelnök, és nem fogadják el a büntetést.

Új korszakot ígér a következő parlamenti ciklusra az ellenzék

Az MSZP és a Párbeszéd képviselői szerint a jövőben nem fognak asszisztálni a szerintük látszat-demokratikus országgyűlési szabályokhoz. A szocialista Kunhalmi Ágnes szerint arra lehet számítani, mint az utolsó ülésnapon, amikor a túlóratörvény szavazásakor elfoglalták a pulpitust. A Fidesz szerint az ellenzék csak a balhét keresi.

Elkezdődött az ellenzéki jelöltek előválasztása a főpolgármesteri posztért

Elkezdődött a budapesti főpolgármesteri posztért induló ellenzéki jelöltek előválasztása. A fővárosi választók szavazhatnak hétfőtől vasárnap délig. Most a Párbeszéd jelöltjére, Karácsony Gergelyre, vagy a szocialista Horváth Csabára voksolhatnak. A politikusok szerint a tavalyi országgyűlési választásokon egyértelművé vált, hogy a kormánypárttal szemben csak olyan jelöltnek van esélye a győzelemre, aki mögé minden ellenzéki párt oda áll.

Jogszerűen dobták ki az ellenzéki képviselőket?

Jogszerűen dobták ki az ellenzéki képviselőket tavaly decemberben a fegyveres biztonsági őrök az állami média székházából – ezt állapította meg az ügyészség. Ezért el is utasították a képviselők feljelentéseit, az ő viselkedésük miatt viszont nyomozást rendeltek el. Az ügyészség szerint a képviselőkkel szemben nem történt erőszak. Az ellenzéki pártok szerint az ügyészség az erőszak oldalára állt és döntésük a diktatúrákat idézi.

Jobbik: a magasabb célért akár a DK-val is

„A legsötétebb Gyurcsány-időszak is a demokrácia aranykora volt ahhoz képest, ami most van” – ezt mondta a Magyar Narancsnak a Jobbik sajtószóvivője. Mirkóczki Ádám arról is beszélt, hogy felül kell emelkedni a múltbéli sérelmeken, mert enélkül nem dönthető meg a Fidesz hatalma. A magasabb cél érdekében pedig akár a DK-val is együttműködne. Az őszi önkormányzati választáson közös jelöltek állítását Gyurcsány Ferenc pártja is támogatja.

„2019 az ellenállás éve lesz”

Országszerte több ezres tüntetésekkel és forgalomlassító demonstrációkkal folytatódott a túlóratörvény elleni tiltakozás. Csütörtök este Szegeden volt demonstráció. A felszólalók szerint 2019 az ellenállás éve lesz, mert az embereknek elegük van a korrupcióból és a kizsákmányolásból.

Szombati demonstráció: a tüntetők 4 követelése

Már 15 szakszervezet, civil szervezetek, parlamenti és parlamenten kívüli pártok csatlakoztak a szombati, budapesti demonstrációhoz. Nem csak a túlóratörvény visszavonásáért tüntetnek, összesen négy pontban foglalták össze követeléseiket. A kormány szerint a tüntetéseket Soros György pénzén szervezik, hogy Magyarországból bevándorlóországot csináljanak.

Ellenállást és lázadást hirdetett az ellenzék

Ellenállást és lázadást hirdetett az ellenzék a parlament rendkívüli ülésén, amely a kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen volt. A képviselők közösen mondták el követeléseiket. A Fidesz szerint csak színészkedik az ellenzék azért, hogy politikai balhét kreálhasson. Lázár János, az előző Orbán-kormány minisztere szerint ugyanakkor a túlóratörvény vitatható és vitatott lépés.

Kövér László szerint neobolsevisták randalíroztak

Neobolsevista társaság randalírozott a Kossuth téren - így jellemezte a tüntetőket Kövér László. Az Országgyűlés elnöke a pestisracok.hu, kormányközeli online lapnak adott interjújában azt is mondta, ez a fajta embertípus, ha hatalomra kerül, hullahegyeket hagy maga után, és közéjük sorolta a teljes parlamenti ellenzéket is. A házelnök különbséget tett a szerinte becsapott békés tüntetők és az általa csőcseléknek nevezett emberek között. A DK szerint kiderült, hogy a hatalom megijedt a tüntetőktől.

Mondhat nemet egy dolgozó a főnökének, ha azt kéri, hogy túlórázzon?

Még a Fidesz támogatói is megosztottak abban, mondhat-e nemet egy dolgozó a főnökének, ha azt kéri tőle, hogy túlórázzon. Ez derül ki a Závecz Research kutatásából, amit az Indexnek készítettek, a túlóratörvény elfogadása és a tüntetések után. Az eredményekből az is kiderül, hogy a társadalom pártpolitikai megosztottsága az élet minden területén megfigyelhető.

 

A váci püspök a tüntetők mellett

A kétharmados parlamenti többség nagy veszélyt hordoz magában, és a kormánypártok többsége lehetetlenné teszi a bírálatot, így az ellenzéknek nincs más eszköze a megszólalásra, mint a tüntetés - mondta a Népszavának adott interjúban Beer Miklós.

BESZÉDEK A TÜNTETÉSEN: „Januárban folytatjuk”

A pénteki összellenzéki tüntetésen szakszervezetk és ellenzéki pártok képviselői is beszédet mondtak. Hadházy Ákos azt ígérte, hogy nem csak be fogják olvasni az ellenzék 5 pontos követelését, de meg is fogják valósítani. A Momentum Mozgalom alelnöke pedig 2019-et kikiáltotta az ellenállás évének.  

Ellenzéki pártok és civilek is tüntetést szerveztek péntekre

Ellenzéki pártok és civilek is tüntetést szerveztek péntekre, eredetileg arra akarták felszólítani a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a túlóratörvényt. Azóta azonban változott a demonstráció elnevezése, hiszen Áder János aláírta a törvényt.

Ki a felelős a történtekért?

A kormánypártok szerint az ellenzéki képviselők agresszívan visszaéltek a hatalmukkal és rátámadtak az MTVA munkatársaira. A Fidesz kommunikációs igazgatója videóüzenetben ítélte el, mint fogalmazott: a sorosista akciót. Az MTVA közleményt adott ki, eszerint a képviselők fenyegető magatartása félelmet keltett a dolgozókban. Az RTL Híradónak nyilatkozó alkotmányjogász szerint bűncselekményt követtek el a képviselőket kidobó biztonsági őrök.

Új ellenzék a láthatáron?

Két fideszes képviselő törvénymódosítást nyújtott be a túlórákkal kapcsolatban. Egyéni indítványról lévén szó, a benyújtók megtehették, hogy a társadalmi, szakmai, politikai vitákat kihagyják és ma átverték az országgyűlésben a módosítást. A szavazás törvényességét az ellenzék erősen vitatja, tartalmát elutasítja és ennek jegyében szokatlanul élénken, de a megszokott eredménytelenséggel tiltakozott.

Kocsis: Bohócot csinált magából az ellenzék

A Fidesz frakcióvezetője szerint bohócot csináltak magukból az ellenzéki képviselők. Kocsis Máté köszönetet mondott a kormánypárti képviselőknek, hogy nyugodtan és méltóságteljesen viselkedtek. Azt mondta: meg kell vizsgálni, hogy történt-e olyasmi, ami indokolttá teszi büntetőeljárás megindítását - mint mondta - a rendbontók ellen.

Az ellenzék szerint jogszerűtlenül szavazták meg a túlóratörvényt

Ellenzéki képviselők azt állítják, az összes mai szavazás szabálytalan volt, így a vitatott törvényeket szerintük valójában nem fogadta el az Országgyűlés. Példaként említik, hogy a szavazógépek úgy is működtek, hogy a képviselők nem tették be a saját kártyájukat. A Fidesz szerint minden szavazás törvényesen zajlott, az ellenzéki képviselők akciója pedig - így írták - nem maradhat következmények nélkül.

Működhet az ellenzék egyesítése?

A sikeres hódmezővásárhelyi, majd a keserves országos választási tapasztalatok alapján és után újabb mozgalom indult azzal a céllal, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon mindenütt egyetlen jelölt álljon szemben a kormánypártok jelöltjével. A név: Mindenki Magyarországa Mozgalom. Mit akarnak, és miben reménykednek az alapítók?

Mindenhol egy jelöltet akarnak a jövő évi önkormányzati választásokon

Minden településen legyen független, de az összes ellenzéki párt által támogatott polgármester-jelölt jövőre - ezt akarja elérni az újonnan alakult Mindenki Magyarországa Mozgalom. Az egyik alapító, Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere szerint a jövő évi önkormányzati választás mérföldkő lehet az Orbán-rendszer elleni küzdelemben.

Tiltakozásul szemeteltek a politikusok

Szemeteléssel tiltakoztak ellenzéki politikusok. Jobbikosok a nemzeti kukaholding elé, szocialisták pedig a Kossuth térhez vittek teli zsákokat, mert szerintük a kormány nem oldja meg a szemétszállítási káoszt.

Aláírásgyűjtés a közös ellenzéki tüntetésen

Csapataink harcban állnak, mondta Nagy Imrét idézve Márki-Zay Péter az ellenzék közös tüntetésén Budapesten, a Bem téren. Hódmezővásárhely ellenzéki összefogással megválasztott polgármestere szerint ma könnyebb dolga lesz az ellenzéknek, mint 1956-ban, mert Európa segíthet. Az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum közös tüntetésén is gyűjtötték az aláírásokat az Európai Ügyészséghez csatlakozásért.

Ellenzék: tétovaság, mint rendesen?

Az Európai Parlamentben elfogadott Sargentini-jelentést a kormány és a Fidesz a maga javára fordította, mert el tudja hitetni a választókkal, hogy az unió nem a kormányt, hanem az országot támadja. Kérdés, hogy az ellenzék továbbra is ezzel a jelentéssel akar foglalkozni, amelynek, ha egyáltalán, évek múlva lehet uniós következménye – vagy talál magának témát, ami érdekelheti az évek óta migrációs propagandában élő választókat.

 Ellenzékben máshogy gondolták

2003-ban még botrányosnak tartotta a Fidesz-frakció, hogy egy állami vezetőt egy magáncég utaztatott külföldre. A képviselőcsoport most viszont nem válaszolt arra, hogy ennek ismeretében aggályosnak tartják-e, hogy Orbán Viktor egy milliárdos közbeszerzéseket nyerő üzletember vendégeként utazott el egy magángéppel focimeccsre.

Ellenzéki tüntetés Budapesten

Az európai Magyarországért tüntetett három ellenzéki párt: az MSZP, a DK és a Párbeszéd Budapesten a Külügyminisztérium előtt. Karácsony Gergely arról beszélt, hogy az európai értékek fontosabbak a kormány önös érdekeinél.

Egyedüli jelöltként nyert a Fidesz-KDNP jelöltje Szerencsen

A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az időközi polgármester-választást Szerencsen. Nyiri Tibornak egyetlen ellenfele sem volt, alig húsz százalékos részvételi arány mellett lett ő a Borsod megyei város polgármestere.

Eljótékonykodják az emelést

Jótékony célra ajánlják fel az ellenzéki pártok képviselői a fizetésemelésüket. Az MSZP elnöke a következő elnökségi ülésen tesz erre javaslatot, de az RTL Híradó kérdésére a Jobbik, az LMP, a DK és korábban a Párbeszéd is jelezte, hogy ők is humanitárius célokat támogatnak majd a többletpénzből. A képviselők fizetése bruttó 200 ezer forinttal emelkedik a jövő hónaptól. Erről a Fidesz javaslatára a héten döntött a parlament.

 

Ellenzék: zsarolás volt

Zsarolással érte el a Fidesz, hogy az ellenzék is támogassa a képviselők fizetésemeléséről szóló javaslatot - ezt mondta a Híradónak a Jobbik szóvivője. A kormánypárti képviselők javaslatának az lett volna a következménye, hogy az ellenzéki pártok jóval kevesebbet költhettek volna a frakciójukra. Ebből csak azután engedtek, hogy a képviselők fizetésemelését az ellenzékből is támogatták a Törvényalkotási Bizottságban. Kerestük a Fideszt, azt írták, kompromisszum született.

Pajkaszegi szoborra kértek pénzt

Átverés! 30 millió forintból újítana fel a Jobbik egy filmdíszletet. Az RTL "Mi kis falunk" című sorozatában feltűnő pajkaszegi kakaós-briós szobrot választották, hogy bebizonyítsák, a kormánypárti képviselők nem olvassák el az ellenzéki javaslatokat. Szerintük tervük bevált, senkinek nem tűnt fel, hogy a valóságban nem létező szoborra költenének pénzt.

Kitiltanák a hajléktalanokat a közterekről

Alkotmánymódosítással tiltaná ki a hajléktalanokat a közterekről egy fideszes politikus. Bajkai István szerint a közmunkaprogram lehetővé teszi, hogy mindenki munkát vállaljon, és magának gondoskodjon szállásról. A szocialisták szerint a Fidesz csak a szőnyeg alá akarja söpörni a szegénységet.

 

LMP: új vezetés – új irány?

Beszéljünk az LMP-ről, amely a Jobbikkal egyike annak a két pártnak, amelyben a legnagyobb nyilvános felfordulás követte a választásokat. Személyi ügyek, fegyelmi ügyek, kizárás, eltiltás, új elnökség, amelynek tagjai között az országgyűlési frakció nem képviselteti magát – és a közvélemény érdeklődő részének egyáltalán nem világos, mit akar az LMP 2018 őszétől.

Csak a fideszes jelöltről írnak

Csak a fideszes jelölt szerepel a józsefvárosi önkormányzati újság legfrissebb számában. Ő viszont 22-szer. Erről a 444.hu írt először. A júliusi időközi polgármester-választáson induló közös ellenzéki jelölt viszont egyszer sem. Pedig külön levélben kérték a lapot, hogy nekik is biztosítsanak lehetőséget.

 

Kordonbontásra készülnek


szerző:
2018.05.03. 18:28
Kordonbontásra készülnek

Már a parlament alakuló ülése előtti napon lezárják a Parlament környékét, delegációk közlekedésére hivatkozva. A Jobbik bejelentette: lebontanák a kordont, hogy szabadon lehessen tüntetni a Kossuth téren május 8-án. A térre tüntetést szervező „Mi vagyunk a többség mozgalom” közös kordonbontásra kéri az ellenzéki pártokat. A Fidesz felszólította az ellenzéket a törvények betartására, szerintük ők 2007-ben egészen más körülmények között bontották le a Parlament körüli kerítést.

Márki-Zay:

Ha lenne egységes ellenzék, és ha ennek lenne vezetője, talán befutó lehetne a több diplomás, 46 éves Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely most megválasztott hét gyerekes polgármestere. Azt mondja, nem ideális jelölt, mert neki városát kell irányítania. De azért megjelent egy tüntetésen és van véleménye az ellenzék jövőjéről, amire sokan kíváncsiak.

Márki-Zay: Segítek az ellenzéki együttműködést összehozni, ha felkérnek

Ha lenne egységes ellenzék, és ha ennek lenne vezetője, talán befutó lehetne a több diplomás, 46 éves Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely most megválasztott hét gyerekes polgármestere. Azt mondja, nem ideális jelölt, mert neki városát kell irányítania. De azért megjelent egy tüntetésen és van véleménye az ellenzék jövőjéről, amire sokan kíváncsiak.

Márki-Zay: Ha én ígérek valamit, a Fidesz kétszer annyit ígér!

Ha lenne egységes ellenzék, és ha ennek lenne vezetője, talán befutó lehetne a több diplomás, 46 éves Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely most megválasztott hét gyerekes polgármestere. Azt mondja, nem ideális jelölt, mert neki városát kell irányítania. De azért megjelent egy tüntetésen és van véleménye az ellenzék jövőjéről, amire sokan kíváncsiak.

Márki-Zay: az ellenzék reménysége?

Adott egy többdiplomás menedzser, aki családjával együtt éveket tölt Kanadában és az Egyesült Államokban, majd a hétgyerekes család a magyar gyökerek megőrzéséért visszatér Magyarországra. Márki-Zay Pétert 2017 végén megtalálja a politika és függetlenként jelölik a Fidesz-fellegvárnak számító Hódmezővásárhely polgármesterének. Mögé áll a teljes ellenzék – és nyer. Egy óriási Fidesz-többségű önkormányzati testületet vezet. Győzelme után arra is talál időt, hogy az összes ellenzéki pártot kikerülve, néhányad magával meghatározza, hogy az összes egyéni választókerületben ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt. De a kormánypártok kétharmados többséget szereznek. Azóta Márki-Zay Péter afféle politikai jolly-joker, akiből bárki és bármi lehet.

Védeni kell a Fidesz szavazóit?

A Fidesz-KDNP kétharmados választási sikeréből nem annyira a győzelem, hanem a kétharmad erősen foglalkoztatja a közvélemény egy részét. Hogy miből, miért, hogyan lett ez a kétharmad? Ungváry Krisztián történész előállt egy cikkel, amelynek címe: „A Fidesz-szavazó védelmében”. Az ellenzéki szavazók nyilvános védelméről nem tudunk. Hátha most. Ungváry Krisztián történész és Péterfy Gergely író voltak Baló György vendégei.

Késő estig tüntetett a tömeg

A tüntetők új választást és független médiát követeltek. Az ellenzéki pártokat pedig arra szólították fel, hogy fogjanak össze Orbán Viktor leváltásáért.

Kétharmad: Ajándék a szegény vidéktől?

Az ország egészét letarolták a kormánypártok. Az egyetlen kivétel Budapest, ahol az ellenzék győzött. Túlságosan egyszerűnek érződik vidék-Budapest ellentétben keresni a választ. De akkor – kérdezzük sokadszorra vasárnap óta – mi van a háttérben az ellenzék gyengeségén és a szőnyegbombázás-szerű kormánypropagandán túl?

Választás’18: mi történt?

A választásokon leadott összes szavazat nagyjából felét a Fidesz-KDNP kapta, másik nagyjából felét az ellenzék együttesen. A választás mindig számtengert produkál és kínál az elemzőknek. Megnéztük, hogy az összes leadott szavazatból melyik pártnak hány kell egy mandátumhoz.

 

Választások: keressük a magyarázatot!

A vasárnapi választáson hatalmas, kétharmados győzelmet aratott a Fidesz, és sok jel szerint ennek aránya őket magukat is meglepte. Az ellenzéki pártoknak is volt miért meglepődniük, a vereség mértéke miatt.

Lemondások az ellenzéki oldalon

Napközben még a kormányváltásban is reménykedtek az ellenzéki pártok a választáson a magas részvételi arány miatt. Aztán a Fidesznek kétharmados többségét hozó voksolás után azonnal lemondott az MSZP teljes elnöksége, Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is.

Az utolsó pillanatokban is voltak visszalépések

Az utolsó pillanatokban is voltak visszalépések, de az MSZP-Párbeszéd, a DK, az LMP és az Együtt mindössze 6 választókörzetben támogat közösen egyetlen jelöltet. 40 választókörzetben részleges koordinációt értek el. A Jobbik sehol nem léptette vissza jelöltjeit.

 

VÁLASZTÁS: Összeszedtük ki, hol, kinek a javára lépett vissza

Lejárt a visszalépések határideje a holnapi választás előtt. Az utolsó pillanatokban is voltak visszalépések, de az MSZP-Párbeszéd, a DK, az LMP és az Együtt mindössze 6 választókörzetben támogat közösen egyetlen jelöltet. 40 választókörzetben részleges koordinációt értek el. A Jobbik sehol nem léptette vissza jelöltjeit, így a legtöbb helyen a nagyobb pártok közül a Fidesz-KDNP mellett a Jobbikra, és egy vagy több baloldali jelöltjeire lehet majd voksolni.

Az ellenzék kormányváltásra készül

Az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció és a Lehet Más a Politika is ma tartotta kampányzáró rendezvényét.

Új megállapodások az ünnep után

90 százalék az esélye, hogy újabb visszalépésekről állapodnak meg az ellenzéki pártok - erről az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje beszélt az ATV műsorában. Karácsony Gergely azt mondta, húsvét után jelentik be a konkrétumokat.

Migránsválság: mit kezdene vele az ellenzék?

A kormánypártok tizenkilencedszerre sem jöttek el. A kérdés az, hogy a hatalom részeseként mit kezdene a migránsválsággal a Jobbik, az MSZP és az LMP?

 Választás’18: a tudományról

A Magyar Balóval tizennyolcadik kormánypártok nélküli választási vitája döntő fontosságú Magyarország és Európa jövőjében: a szükségesnél jóval szerényebben finanszírozott kutatás-fejlesztésről, az innovációról és a tudományról vitatkozik három ellenzéki politikus. A résztvevők: Polónyi István, MSZP, Rónai Sándor, DK és Hajnal Miklós, Momentum.

Választás '18: Egészségügy

Tizenhetedik választási vitánk tárgya az egészségügy, az ellenzék szerint csődközelben, a vitát ma sem vállaló kormánypártok azt ismételgetik, hogy milyen sokat tettek érte. 3 ellenzéki párt politikusai vitatkoznak, mit tennének az egészségüggyel a hatalom részeseként.

Juhász Péter visszalép egyéniben

Visszalép az egyéni képviselő-jelöltségtől Juhász Péter. Az Együtt elnöke ezzel a lépéssel azt szeretné elérni, hogy Budapest belvárosában egyetlen ellenzéki induló legyen, mert szerinte így legyőzhető lenne a kormánypártok politikusa.

Márki-Zay Péter kezébe vette az ellenzéki koordinációt

Aggódik a pártok tehetetlensége miatt Márki-Zay Péter, ezért a kezébe vette az ellenzéki koordinációt. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint mind a 106 egyéni választókerületben meg kell nevezni a legesélyesebb jelöltet a kormánypárti jelölttel szemben. Közben egyre több civil is azt kéri, hogy egyezzenek meg a pártok.

 

Megvannak az ellenzék jelöltjei?

Ha jól érti az ember az ellenzéket, akkor az egyéni választókerületekben dőlhet el a választás: de, hogy ez egyáltalán valamennyire szoros legyen, egyetlen esélyesnek tartott ellenzéki jelöltnek kellene versenyeznie a Fidesz-KDNP jelöltjével. Ehhez minden nagyobb pártnak meg kell győznie egyik-másik jelöltjét, hogy lépjen vissza, köszönjük a munkáját, sőt, segítsen meggyőzni a választókat, hogy másik párt jelöltjére szavazzanak. 

Halott is „aláírta” az ajánlást

Elhunyt és a választókerületből már elköltözött emberek adatait találta meg a DK a Fidesz képviselőjelöltjének ajánlóívein Budapest 6. és 7. kerületében. Ráadásul ugyanezek az ajánlások szerepelnek a volt szocialista miniszter, Lévai Katalin új pártjának ajánlóívein is.

 

Több pénzt adnának a fővárosnak

Az ország motorja lehet Budapest, Karácsony Gergely szerint, ha nem olyan kormányfő vezeti az országot, aki utálja a fővárost. Bemutatta Budapestet érintő terveit az MSZP-Párbeszéd szövetség.

 

Választás'18: szegények, szegénység

Folytatódik a Magyarul Balóval választási vitasorozata, ismét kormánypártok nélkül. Ezért három ellenzéki párt politikusai vitatkoznak arról, mit tesznek, ha a hatalom részesei lesznek. A téma a szegénység. A résztvevők: dr. Varga-Damm Andrea, Jobbik, Spät Judit, Együtt és Soproni Tamás, Momentum.

Még nincs megállapodás


szerző:
2018.03.12. 18:25
Még nincs megállapodás

Beszélnek róla, de nem csinálják. A Jobbik kivételével elméletben minden ellenzéki párt egyeztetne a koordinált jelöltállításról, de még nincs megállapodás. Az LMP korábban tárgyalást kezdeményezett az MSZP-vel és a Jobbikkal, de érdemi egyeztetés nem volt. A párt miniszterelnök jelöltje azt közölte: már csak egy hétig várnak.

 

Nőnapoztak a politikusok


szerző:
2018.03.08. 18:29
Nőnapoztak a politikusok

Orbán Viktor az Országház éttermének dolgozóit, Karácsony Gergely járókelőket köszöntött virágokkal. A miniszterelnök közösségi oldalára feltöltött videójában azt mondta, hogy a nők megérdemlik a tiszteletet.

Választás'18: A mezőgazdaság jövője

Választási vitasorozatunk tizedik része az általános médiában ritkán érintett agráriumról – itt dolgozik minden tízedik magyar foglalkoztatott. A kormánypártokat ma is hiába várjuk, így 3 ellenzéki párt politikusai vitatkoznak: mit tesznek, ha a hatalom részesei lesznek.

Választás'18: Igazságszolgáltatás

Választási vitasorozatunk kilencedik része. Most is 3 ellenzéki párt politikusai vitatkoznak egy témáról, hogy mit tesznek, ha a hatalom részesei lesznek. A mai téma: bűnüldözés és igazságszolgáltatás. A résztvevők: Vadai Ágnes, DK, Mirkóczki Ádám, Jobbik, és Harangozó Tamás, MSZP.

 

Választás 2018: adórendszer

Választási vitasorozatunk hetedik része. A szerdai téma: a mindenki zsebére ható adórendszer – ki mit tenne a hatalomban? A résztvevők: Schmuck Erzsébet, LMP, Arató Gergely, DK és Burány Sándor, MSZP. Először Burány Sándor beszél két percig, utána Schmuck Erzsébet, és végül Arató Gergely. – és az adás végén ugyanez lesz a sorrend.

 

Hódmezővásárhely: országos jelentőségű lehet

A fideszes jelölt a családjával, a független jelölt, akit az összes ellenzéki párt támogat, kampányolással töltötte a polgármester-választás előtti utolsó napot Hódmezővásárhelyen.

Rezsicsökkentéssel kampányolnak

A rezsicsökkentés lett a kampány egyik fő témája. Négy éve még a Fidesz beszélt erről, most több ellenzéki párt ígéri, kormányváltás esetén olcsóbbá teszi a rezsit.

Választás ’18: népesedéspolitika

A mai téma: a sorskérdésnek tartott népesedési helyzet – ki mit tenne a hatalomban? A vita résztvevői: Dúró Dóra Jobbik, Bangóné Borbély Ildikó MSZP-Párbeszéd és Sallai Róbert Benedek LMP. Hárman összesen 10 gyerek szülei.

Hódmezővásárhelyen a teljes ellenzék összeállt a fideszes jelölt ellen

Kivételes verseny alakult ki Hódmezővásárhelyen, Lázár János városában, ahol vasárnap tartanak időközi polgármester-választást. A régóta fideszes városban a kormánypárti jelölttel szemben elindul egy olyan független jelölt is, aki mögött a teljes ellenzék felsorakozott, a baloldali pártok és a jobbik is. Sokak szerint a teljes ellenzéki összefogás egyfajta próba is lehet az áprilisi választások előtt.

Választás '18 - Milyen a jó állam?

A kormánypártok ma sem jöttek el, így 3 ellenzéki párt politikusai vitatkoznak egy-egy témáról, hogy mit tesznek, ha a hatalom részesei lesznek. A mai téma: ki, milyen, mekkora államot akar? A résztvevők: Staudt Gábor, Jobbik, Szabó Tímea, Párbeszéd és MSZP és Fekete-Győr András, Momentum.

„A választások főpróbája”

Egy hét múlva időközi polgármester-választást tartanak Hódmezővásárhelyen. A szokottnál nagyobb várakozás övezi, mert sokan az országgyűlési választások főpróbájának tartják. A Fideszes alpolgármesterrel szemben egy olyan jelölt indul, aki mögé felsorakozott valamennyi ellenzéki párt, a Jobbiktól a baloldali pártokig.

 

Ellenzéki össztűz Orbán beszédére

Tüntetők várták a miniszterelnök évértékelőjére érkezőket a Várkert Bazárnál. Az Együtt szervezésében molinókkal és táblákkal tiltakoztak Orbán Viktor és kormánya ellen. Az MSZP szerint a miniszterelnök nem az országról, hanem arról a fideszes gondolkodásról beszélt, ami tönkretette az országot.

Gyurcsány és Szél is beszélt


szerző:
2018.02.17. 18:35
Gyurcsány és Szél is beszélt

Az ellenzéki pártok egy része nem is vesztegette az időt: a DK és az LMP rögtön a kampány első napján országértékelő és kampánynyitó rendezvényeket tartott. A Fidesz viszont nem rendez külön kampánynyitót, Orbán Viktor vasárnap tartja évértékelő beszédét.

 

Választás: sík vagy lejtős pályán?

Szombattól hivatalosan is megkezdődik és 50 napig tart az amúgy négy éve folyamatosan érezhető választási kampány. A tét: 199 országgyűlési képviselői hely, ebből 93 pártlisták, 106 egyéni jelöltek között oszlik el. A választások törvényi és nyilvánossági keretei és ellentmondásai.

Választás'18: Paks2

Választási vitasorozatunk második része. A kormánypártokat is hívtuk, nem jönnek, így 3 ellenzéki párt politikusai vitatkoznak egy-egy témáról, hogy mit tesznek, ha a hatalom részesei lesznek. A mai téma: Paks2.

Közmunka – felszámolni vagy átalakítani?

Ha valaki elveszíti munkáját, álláskeresési támogatást kap, ha nem talál állást, marad a közmunka. A kormány szerint közelítünk a teljes foglalkoztatottsághoz. Persze, ha beleveszik a külföldön dolgozókat és a majdnem 200 ezer közmunkást, a magyar munkaerőpiac mostoháit. Helyzetük öt éve nem változik, ma már a minimálbértől is szakadéknyira vannak… Mi legyen velük?

Mégis nyitottak a javaslatokra?

Hétfőn még azt mondták, a Tanítanék Mozgalom a baloldalnak kampányol, kedden pedig, hogy a kormány nyitott arra, hogy meghallgassa a Tanítanék Mozgalom és az ellenzéki pártok közös oktatáspolitikai javaslatait, amelyet hétfőn írtak alá.

 

Nem nyúlna az ellenzék a határkerítéshez

Szándékosan félre akarja vezetni az embereket a Fidesz, amikor azt állítja, hogy az ellenzéki pártok lebontanák a déli határkerítést. Így reagált Karácsony Gergely, az MSZP és Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a kormánypárt új plakátkampányára, amelyen Soros György és az ellenzéki pártvezetők közösen vágják át a határzárat.

RTLII Híradó 2018-01-26


szerző:
2018.01.26. 21:30
Szél Bernadett: Ott leszek az ülésen!

Szél Bernadett azt mondja, mindenképp ott lesz a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, hiába mondta azt hétfőn Németh Szilárd, hogy nem vehet részt rajta. Ugyanis nincs olyan jogszabály, ami alapján egy ellenzéki képviselőt a Fidesz megakadályozhat a munkájában.

 

RTLII Híradó 2018-01-11


szerző:
2018.01.11. 21:30
Mentőövet dobna a kormány?

Fél éves haladékot és részletfizetést adna a kormány a megbüntetett ellenzéki pártoknak. Ezt a nemzetgazdasági minisztérium közölte. Az ellenzéki pártok szerint mindez nem változtat azon, hogy a bírság jogtalan, ezért arról továbbra sem akarnak senkivel sem egyeztetni.

 

RTLII Híradó 2018-01-09


szerző:
2018.01.09. 21:30
Botka: „Az ellenzék csak frakciót akar”

Keményen beszólt, és újra az ellenzéki pártokat hibáztatta Botka László, amiért szerinte megbuktatták miniszterelnök-jelöltként.

Ellenzéki pártokat bírságoltak

Túl olcsón bérel irodákat több ellenzéki párt, ezért milliós bírságokat szabna ki rájuk az Állami Számvevőszék. Az Együttnek csaknem 20 millió forintot kellene fizetnie, ami a párt szerint ellehetetleníti a választási felkészülést, és januárban a dolgozóikat sem tudják így kifizetni.

 

Választás 2018: baloldali esélyek

A 2014-es választások óta úgy tűnik, az MSZP csak keresi önmagát. A szocialisták már nem a második legerősebb párt. Felmérések szerint ugyanis az MSZP-t rendre megelőzi a jelenleg szintén gondokkal küzdő Jobbik. Fél évvel a 2018-as választások előtt már az sem biztos, hogy az MSZP a baloldal legerősebb pártja tud maradni.

„A f***ért hagytam magam rábeszélni”

Obszcén módon beszélt egy titokban rögzített és kiszivárogtatott hangfelvétel tanúsága szerint saját miniszterelnök-jelöltségéről Karácsony Gergely. A politikus a híradó kérdésére azt mondta: az ellenzéki győzelemért és nem a kis pártok Parlamentbe jutásáért akar dolgozni, ezért fogalmazott így.

Ellenzéki összefogás


szerző:
2017.12.01. 18:47
Ellenzéki összefogás

A Pest megyei Solymáron december 10-én időközi önkormányzati választást tartanak, és a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjével szemben az LMP, az MSZP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd és a Momentum is ugyanazt a független jelöltet támogatja.

Közösen tárgyalnak az MSZP-vel

Csütörtökön a DK és az Együtt-Párbeszéd jelentette be, hogy közösen tárgyalnának az MSZP-vel a 106 egyéni körzetben induló jelöltekről. A szocialisták viszont előbb csak a DK-val egyeztetnének és utána az Együtt-Párbeszéddel.

 

„Orbán hatalmon akar maradni!”

Az ellenzéki pártok kritizálták a miniszterelnök beszédét. Hogy, mi volt a kritika? Kiderül a riportból!

Újraválasztották Orbán Viktort

A nyugat legyőzéséről beszélt Orbán Viktor a Fidesz tisztújító kongresszusán. Szerinte nem kormányváltó, hanem ellenzék váltó hangulat van az országban. Azt mondta: nem elsősorban az ellenzéki pártok, hanem Soros György és a brüsszeli bürokraták jelentenek veszélyt az országra.

Lehetséges út az ellenzéki összefogás?

Ellenzéki összefogás? Ki kivel, ki kivel nem? 3 ellenzéki pártvezetőt kérdezett Baló György a Magyarul Balóval legutóbbi adásában.

Gyurcsány és Szél a költségvetésről

Három kampányoló ellenzéki pártvezető találkozott Baló György műsorában. Gyurcsány Ferenc, Szél Bernadett és Karácsony Gergely. Az összefogás lehetőségéről beszélgettek.

Önfenntartás vagy kormányváltás?

Tavasszal az ellenzék le akarja váltani a kormányt. De vajon hogyan? A 2014-es bukás után még mindig nem látni sem taktikát, sem stratégiát – és főleg nem látni, ki mivel vagy kik mivel akarják megszólítani a választókat. Ellenzéki beszélgetés/vita!

Ellenzék: elmaradt a közös tüntetés

A Kossuth térre tervezett közös ellenzéki tüntetés a rossz időjárás miatt elmaradt, bár a demonstráción a pártvezetők nem is mondtak volna beszédet. Így két közös koszorúzást leszámítva a baloldali pártok külön ünnepeltek. Az MSZP elnöke arról beszélt, hogy Magyarország felszabadítására készülnek, Gyurcsány Ferenc pedig azt mondta, hogy a DK ma már jobban hasonlít a rendszerváltó Fideszre, mint a Fidesz maga. A Jobbik elnöke szerint ma a kormány jelenti a legnagyobb veszélyt az emberek szabadságára.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való